Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Salusa 10.10.

Üzenetek a Szíriuszról, Október 10, 2011

 
SaLuSa  Üzenetei,
 
 
"...Hát nem fura érzés, hogy a mostani Karácsony lesz az utolsó amit hagyományos értelemeben fogtok megünnepelni? Jövőre egy teljesen eltérő módja lesz az ünneplésnek, ami egy új spirituális megközelítéssel fog együtt járni és a mostani kereskedelmi érdek egy sokkal komolyabb arculatot fog felvenni. ..."
 
 
 
 
Van egy mondásotok miszerint minden út Rómába tart, ehhez hasonlóan a Mennybemenetelhez is több út vezet el. Szinte mindegyikőtök más utat járt be, ami saját választásotokon múlott. Bár tanácsolva volt nektek, hogy melyik út szolgálja legjobban fejlődésetek, de legvégül mindig a ti döntéseteken múlik, hogy melyik irányt választjátok. Ezzel azt értjük, hogy a ti választásotok révén jutottatok el ehhez a jelen pillanathoz. Maga az a tény, hogy most itt vagytok is rajtatok múlott, ezért azt kéne figyelembe vennetek, hogy mi jót tanít számotokra ez a mostani élet. Természetesen hoztatok át karmikus adóságot magatokkal és ez részben meghatározta életetek. Ha ezeket a sorokat olvasod, akkor valószínű, hogy azok közé tartozol akik a felemelkedést választották ami azt jelenti, hogy sokkal mozgalmasabb életet élsz mint általában, hogy megtisztítsad karmádat. Általában rajtatok múlik, hogy mennyi karmát vesztek magatokra, tehát teljesen függetlenül attól, hogyan néztek életetekre, ti választottátok azt. Sokan azt hiszik, hogy a véletlenen múlt milyen életet élnek, de ez nem így van és megértsétekhez a dolgok magasabb rálátása szükséges.  
 
 
Néha a legkeményebb próbatételek azokra az időkre maradnak, amikor elértetek már egy bizonyos fejlődést és tudjátok kezelni azokat. Ahogy tehát azt elképzelhetitek ez az időtartam nagyon akciódús sok ember számára, egyik dolgot követi a másik. Élve a mindennapokat néha úgy érezhetitek, hogy életetek kész bukás, de emlékezzetek arra, hogy spirituális értelemben ilyenről szó sincs. Minden tapasztalat miatt történik, és hogy mit tanultok belőle az a legfontosabb. Tudatosan tudjátok, hogy ez így van, tehát ne pazaroljátok arra az időtöket, hogy azon aggódtok, hogy mit tehettetek volna másképp. Felemelni magatokat nem kéne, hogy nehéz legyen és senki sem nehezíti meg saját életét készakarva. Hovatovább könnyíthettek életeteken azáltal, hogy megértitek mi okból kifolyólag mentek keresztül egy bizonyos életszakaszon, hogy ne kövessétek el újra ugyanazokat a hibákat újra és újra. Ahogy azt gyakran hangsúlyozzuk, bár vannak lelkek akik segítségetekre lehetnek, sőt a valóságban soha senki sincs magára hagyva, hogy egyedül birkózzon meg a problémákkal hanem tanácsokkal vagytok ellátva, és bárcsak hallgatnátok rájuk.
 
 
Ahogy tudatossági szintetek egyre növekszik, úgy vonzátok közelebb magatokhoz szellemi vezetőiteket, akiknek így könnyebb titeket befolyásolni. Családi vagy barátok közt fennálló problémák megoldására gyakran azalatt kerül sor míg álmodtok, amikor elhagyjátok testetek. Általában nem hoztok vissza tudatos emlékeket magatokkal, de tudatalatt rendelkeztek a megoldással és ez vonatkozik azokra is akiket a probléma érint. Nem de volt már olyan, hogy aludtatok egyet a problémára és reggelre megtaláltátok a választ magatokon belül? Ez így működik, tehát újra emlékeztetünk titeket arra, hogy aki keres az talál.
 
 
Mi a Galaktikus Federáció általános értelemben szintén vezetőitek vagyunk és befolyásunkat azon személyekre fordítjuk, akik hatósági és hatalmi posztokat töltenek be. Most azoknak segítünk akik inspirálva vannak arra, hogy kivezessenek titeket a jelenlegi káoszból. Nincs könnyű dolga ezen lelkeknek, mert a sötét összeesküvők bérencei még szerte a világon ott vannak és ők az akadályozói a dolgoknak. Egy ezek közül aki ezt megtapasztalta maga Obama elnök, a Megvilágosult, aki körül most még fölényszámban vannak azok, akik ellenzik azt amit tenni próbál.  De olyan dolgokat viszünk végbe, amik rohamosan csökkenti fogják ezen akadékoskodók hatalmát amit évezredek óta birtokoltak. Azon képességük, hogy megállítsák előrehaladásunkat már kudarcba fulladt, és szövetségeseink készen állnak a végső döfésre. Teljes készenlétben állunk következő lépésünkre, ami végül a sötét összeesküvők eltávolításához fog vezetni.
 
 
Húzzatok mindebből hasznot, nektek mint Fénymunkásoknak meg van az az előnyötök, hogy értitek mi történik. Keresztül láttok azon ami most történik, és hogy miért történik mindez. Azáltal, hogy a jövőre koncentráltok, segítetek annak szilárd alapjait lerakni. Mindaz ami nem szolgál titeket megszűnik létezni a váltás után  és meg kell, hogy szakítsatok minden köteléket az ilyen dolgokkal. Tisztán kivehetőek azon jelek, hogy mi vár rátok. Mihelyt a média csatornáin keresztül szólhatunk hozzátok, az emberek nem fognak többé kételkedni abban, hogy mi is történik valójában. Szeretnénk ha egyértelmű lenne, hogy miért vagyunk itt és azok akik jelenleg ezzel nincsenek tisztában fellélegezhessenek, hogy együtt dolgozunk veletek a változásokon.
 
 
Néhányan azt kérdezik, hogy vajon változtassanak e eddigi tervükön tudván, hogy masszív változások fognak bekövetkezni életükben. Azt tanácsoljuk, hogy folytassátok normális életetek egészen addig, amíg a szükség máshogy nem kívánja. A pénzügyi változások csupán egy új rendszerbe vezetnek el titeket, ami sokkal nagyobb megelégedésetekre fog válni és ami védeni fog titeket minden nemű igazságtalanság és néha törvényellenes illetékektől amit most fizettek. Pénzeteknek igaz értéke lesz és kevesebb adót fog kelleni befizetnetek és ami forrásotokat illeti semmilyen extra nem lesz rátok kiróva. Miután a bőséggel megszabadultok mindazon roblémáktól amik a szükségből fakadnak, az élet kevesebb stresszel fog járni és jobban kedveteket lelitek majd benne.
 
 
A jogtalan törvények el lesznek törölve és ahol szükséges meg lesznek változtatva. Ahogy egyre magasabb szintre emelkedtek fel tudatilag, egyre kevesebb Törvényre lesz szükség, mert a magasabb tudatosság szintje a lelkeket egy olyan szintre helyezi, ahol eszetekbe sem jutnak törvényellenes dolgok. A Földön  a szegénység az ami a bűnözés táptalaja, és a stresszes élet mindannapi aggodalmai hozzájárulnak az önfegyelem elvesztéséhez. A Fénymunkások akik természetüknél fogva nyugodtabbak és akik jobban tudnak uralkodni érzelmeik felett valószínűtlen, hogy rájuk befolyással lennének ezen körülmények.
 
 
Ti lesztek azok akik megteremtik azon feltételeket amik lehetővé teszik azokat a körülményeket amik lehetővé teszik számunkra, hogy többet tehessünk azért, hogy megakadályozzunk, hogy a sötét összeesküvők közbeavatkozhassanak a Felemelkedésetekbe. Hát nem fura érzés, hogy a mostani Karácsony lesz az utolsó amit hagyományos értelemeben fogtok megünnepelni? Jövőre egy teljesen eltérő módja lesz az ünneplésnek, ami egy új spirituális megközelítéssel fog együtt járni és a mostani kereskedelmi érdek egy sokkal komolyabb arculatot fog felvenni.  Mindenképp ünnepeljetek de koncentráljatok az igazi okokra hogy miért is történik mindez.
 
 
SaLuSa vagyok a Szíriuszról és minden hét elmúltával egyre izgatottabbak leszünk, ahogy közeledik az idő, hogy nyílt kapcsolatba léphessünk veletek. Az előkészületekre már sor került és a legtöbb kormány fel van készülve, hogy hivatalosan találkozzanak velünk. Civiliziációtok számára ez egy hatalmas alkalommal bír ami ünneplésre ad okot.
 
Köszönettel. SaLuSa
Mike Quinsey
 
Fordítás: Bella
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 5
Összes: 3175687
Hónap: 37005
Nap: 604