Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Sananda 2012-04-23

 

Sananda:
A felemelkedés folyamata a részetek

2012. április 23.

© Takeli MMagdalen

 

Áldás rátok, mélyen szeretett Mestereim. Lényem szeretetével üdvözöllek titeket! Sananda vagyok, aki osztozik veletek az Emberi Fényben és folyamatokban.

Felétek sugárzott szeretetem teljességében tisztában vagyok vele, hogy milyen átalakulásban vesztek részt, és hogy min mentek keresztül. Választ adok vágyaitokra, hogy még erősebben a Szeretet állapotában legyetek. Fizikai testetek erejének forrása magából a Mennyországból árad, s a teljes, felemelkedő Naprendszer, s minden benne és azon túl a Szeretet állapotában, s a teljes áramlásban van.

Azokról a napkitörésekről és vibrációkról beszélek, melyek most áradnak ki a Nagy Központi Napból, mely számotokra a szeretetteljes fókuszálás esszenciája. Ez a fókusz a Teremtő Szeretetéből ered, s semmi más vágya nincs, minthogy a Szeretet kerüljön túlsúlyba Naprendszeretekben. Továbbá a Szeretet igaz tudása az, ami előhozza belőletek azt, ami mélyen megmozdít titeket. Ezzel együtt a félelem ártalmas energiái is hatást gyakorolnak a tudatosságotokra, de ne figyeljetek rájuk. Minden pillanatban emeljétek tudatosságotokat a Szeretet igaz Esszenciájába, ami valójában vagytok, amiben valójában léteztek, és amibe bele lettetek szőve. Mindez körülöttetek van, s készenlétben a társ-teremtéshez, arra vár, hogy felismerjétek.

Így szólok hozzátok: bennetek vagyok a Krisztus tudatosság Fényeként; együtt lélegzem veletek; ott vagyok jelenlétetekben; s mint a bennetek lévő lehetőség, felébredve kitárulkozom bennetek és körülöttetek. Elhozom nektek legteljesebb Lényetek erejét tökéletes társ-teremtésben veletek, hogy ragyogjatok és mindig a Szeretet erejéből származó tudásban járjatok, hogy átalakítsatok magatok körül mindent. Még a legerősebb falakat, s a legtartósabb korlátokat is ledönti a Szeretet. Ez az energiák legerősebb fajtája, mely a legnagyobb hatékonysággal használható. Csak akkor indulhat meg teljes erejével, ha odabent is van némi Szeretet, ami magához hívhatja, de a legapróbb szerető szándék is elég, hogy mozgásba hozza azt.

A napjainkban fellépő látszólagos kihívás és bizonytalanság csak egy pillanatkép abból, ami többé már nem képezi részét földi életeteknek, mint ahogy az az elmúlt időkben volt. Napról napra erősebben ragyog fel az ezeket helyettesítő tudás, s ahol a Szeretet jelen van, ott a félelem nem uralkodhat. Minden, Ami csak Vagytok, ünnepli a közvetlen közelségét a Szeretet magasabb tudásába történő átalakulásotoknak. Ez megállíthatatlanul árad belőletek, hisz ez az a hullám, mely biztosítja az átmenetet az evolúciótok során, a saját erőre ébredésetek során. A folyamat már elkezdődött az immunrendszeretek erősödésével, fizikai testetek összes rendszerének a jól-létre hangolásával, s a titeket már nem szolgáló régi módszerek elengedésével, melyek nem a Szeretet azon szintjén rezegnek, melybe éppen beléptek.

Ez most a Szeretet beáramlása melyet én, Sananda, a Föld Krisztus Tudatossága tartottam meg az Emberiség számára. Gyengéden áramlik, harmóniában és társ-teremtésben a lényegi Istennői Fénnyel, ami most készül fel arra, hogy teljes mértékben kifejeződjön a Földön. Itt volt eddig is, ezredéveken át, mint a női energiát képviselők legkisebb gyülekezetei. Ez a két kapcsolódó erő egyesül egymással minden egyes emberi megtestesülésben, mert senkiről sem feledkeznek meg, aki képes rá, hogy a Fényben járjon.

A Szeretet számos módjából választhattok a fókuszáláshoz, s mindegyiknek megvan a maga előnye. Senkit sem hagy cserben egyik módszer sem, ha a Szeretetet választottátok iránymutatónak. Az ellentétek összeolvadása zajlik, melyből a nagyobb egész szintjén az Egyesített Tudatosság emelkedik ki. Egy tudatosság, mely jelenleg félelmetesnek tűnhet megjelenésében, mégis megvan benne a Szeretet alapú Tudás.

Ahol a Szeretet jelen van, a félelem képtelen kifejeződni. Ekképpen én, Sananda, felajánlom Szeretetem és szolgálatom teljes mértékben mindazoknak, akik együtt járnak Lényemmel a Fényben. Mindez az Emberiséget szolgáló Mestereknek is szól, és még sokan másoknak is.

Mindannyiunk közös célja, hogy Anyaföldet sikerre juttassuk a Teremtő Szeretetében történő átalakulásban. Végtelenül áldottak vagyunk a Fényben, ami feltárult előttünk. Az elkövetkező hetekre és hónapokra a mi Szeretetünk nagysága lett lehozva a Föld bolygóra pazar bőségben, mert ez az év nem a félelem alapú próféciák beteljesedésével zárul, hanem a Lélekben jelenlévő hatalmas béke és öröm megértésével. A Szeretet mindig teljes erejével működik, hogy helyreállítsa az egyensúlyt, hogy elengedje a szolgálatot már nem nyújtó dolgokat, s hogy mindig biztosítsa az energiák kiegyensúlyozását.

A fény számos forrásból egyesülve áramlik a Föld fizikai, érzelmi, mentális és spirituális mátrixába, ami válaszul mérhetetlen energia-emelkedési folyamatokon és fejlődésen megy keresztül, hogy kielégítse a felébredésre való vágyakozást, a lehető legnagyobb mértékben – sokkal jobban és gyorsabban, mint ahogy azt gondolnátok. Mindez már itt van a küszöbön. Haladjatok hát tovább bátor Szeretettel, hogy a legjobban teljesítsétek vállalt szerződésetek és céljaitok. Mindent, ami a Szeretetből van, új energiák fognak megerősíteni, hogy biztosítsák az átalakulást, s ez egyre csak folytatódni fog, ahogy a Szeretet erősödik és folytatja a változás és átalakítás folyamatát csodálatos Földeteken.

Hangoljátok rá magatokat a Szeretetre az Univerzum Fényének folyamatos áramlatában, ami a Tisztaságban mutatkozik meg számotokra. Legyetek hajlandók változtatni utatokon új utakra, mikor azokat fölajánlják nektek Szeretetben, s engedjétek meg Szíveteknek, hogy vezessen titeket, mert az igazi tudás a Szívben lakozik, s csak ez visz el titeket választott utatokra.

Mindig jelen vagyok. Örökké. Szolgállak titeket, ahogy tartom előttetek és bennetek Teremtőnk Szeretetét, mely a legnagyobb Szeretetben szolgál titeket. Az Isteni Kegyelem töltsön el titeket a Szeretet Fényével a legnagyobb mértékben, melyet Szívetekben éreztek, mely megérinti a Lelketek, s mely Fény elkísér utatokon abban a formában, Amik Igazából Vagytok.

És ez így van.

 
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Szeretet és Áldás a Szeretet minden szövedékében


Takeli MMagdalen

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Love and Blessings in All Weaves of Love,
Takeli MMagdalen

Australia
Channel
Signature Cell Healer
Private Sessions available
http://takeli.com
Ph +61 417 941 905 (International)
Ph 0417 941 905 (Australia)
Skype takeli7


Translated by / magyar nyelvre fordította: Daniel
Fényvilág Press
http://fenyvilag.blogspot.com/
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.