Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Személyiségetek kiterjesztése isteni természetetekbe

Személyiségetek kiterjesztése isteni természetetekbe

 

Személyiségetek kiterjesztése isteni természetetekbe
2011. augusztus 21.
Expanding Your Personality Into Your Divinity
Csatornázta: © Shelly Dressel Minden jog fenntartva!
www.goddesslight.net

 

Ebben a csatornázásban az energiák különösen erősek! Augusztus hava a napkitörések és a kibővülő kristályenergiák külön energiáival volt feltöltve. Ennek eredményeképpen azok az energiák, amikkel ma este dolgoztunk, még erősebbek voltak.

 

Ebben a folyamatban az Istennő beszélt arról, hogy isteni természetünk érzékelése miképpen korlátozott azáltal, amit befogadunk. Más szavakkal, mi mindannyian ismerhetjük, hogy isteniségünk hatalmas, érzékelésünk azonban a személyiségünk, vagy egonk korlátozásán keresztül teremtetett. Az emelkedettebb megértés céljából ebben a csatornázásban az Istennő beszél az egyén egojáról és/vagy személyiségéről azzal a szándékkal, hogy utaljon arra, akik emberi önvalóként vagytok ebben az életidőben.

 

Ahogy érzékelésünkkel dolgoztunk, átvitt minket azon, hogy önmagunk érzékeléséből mennyi alapul mások hitén. Ezen felül, mely korlátozásokat raktuk magunkra mi? Annak a felismerésével, hogy ez bennetek van, oly módon tudjátok ezt átváltoztatni, hogy megnyíltok egy nagyszerűbb tudatosságra.

 

Személyiségünket ebben az életben élményeinken keresztül alkották meg. Sosem egészen rossz, vagy jó, hanem valamennyinek egy keveréke. Csupán azt értjük meg, amit átéltünk. Következésképpen, ahogy beletöltitek isteni természeteteket, vagy valamit, ami több mint amit ismer, épp nem fogja fel. Tehát, ennek a csatornázásnak a folyamata az, hogy ennek tudatára ébredjetek saját életetekben. Innen kiterjeszthetitek mindennapi érzékeléseteket, hogy még többre legyetek nyitottak.

 

Ahogy érzékelésetek kitágul, személyiségetek sokszorosan ellazultabb és megengedőbb lesz. Másfelől ez egy könnyebb életet teremt meg számotokra. Mindenki kutatja valaminek a megjelenítését [manifesztálását] – bármi is legyen az – tehát egyesítsétek isteni természeteteket és személyiségeteket, és meglátjátok, életetek hogyan nyílik meg!!

 

A CSATORNÁZÁS LEIRATA

 

Nama sika; venia benya, ÉN VAGYOK az egyetlen, ÉN VAGYOK a teljesség.



Üdvözöllek titeket, szeretett családom! Kinyúlok mindnyájatokhoz, és kiárasztom szeretetem, tudatosságom, könyörületem mindenki felé, amiatt, ami történik életetekben, és minden miatt, amit tapasztalhattok ez időben. A Földön a mély átmenetek kora ez. Számos különböző dolog történt odakinn a világegyetemben az asztrológiátokon át, vagy, melyet asztrológiátokon keresztül nyomon követhettek.



Voltak napkitörések, melyek a Földre erős energiaimpulzusokat hoztak, és volt egy elmozdulás a kollektív tudatban, mely erre az egészre reagált. Néhány ember úgy találja, hogy nagyobb nyugalom és egyenletesség van abban, ami életükben történik. Máskor ez olyan lehet, mintha a dolgokkal – hogy úgy mondjam – szembe kerülnétek, mintha többé nem hagyhatnátok figyelmen kívül ezeket a dolgokat, melyekről gondolkodtok, mintha eltűnődnétek, amikor a változás bekövetkezik értetek; ez a legvalószínűbb itt, épp most.



Legutóbbi együtt töltött időnk során javasoltam, hogy fordítsatok figyelmet a dátumokra, tizenötödikétől tizennyolcadikáig. Tudtam, hogy az erősségnek egy sajátságos időszaka lesz, és részben ez az, amire épp most utalok. Olyan volt, mint egy megnyitó, tizenötödikén volt egy kapu, mely a Földön sok embernek egy átmenetet hozott létre. Közülük néhány ember számára ez egy lehetőség volt az átmenetre a Fölről egy eltérő valóságba. Néhány ezek közül, az emberek számára megengedett átmenet volt, hogy bírjanak a beléjük leérkező, önmaguk emelkedettebb jellegével. Ez a kapu sok embernek azt is megengedte, hogy megragadják az alkalmat, és átváltsanak egy kristályosabb rezgésre.



Ahogy visszagondoltok az elmúlt hétre, olyan volt, mint bármelyik másik, vagy voltak bizonyos dolgok, melyeknek tudatára ébredtetek? Habár esetleg nem eszméltetek rá akkor, hogy volt egy nagyobb rálátás, vagy valami több történt. [Mély levegő] Így, ragadjátok meg a pillanatot, és érezzétek energiáitokat, ahogy bennetek és körülöttetek áramlik! Engedjétek meg magatoknak elmozdulni a tudatosság e folyamába, mely elvisz titeket a tudat egy nagyszerűbb helyére!



Meghívlak titeket, hogy ragadjátok meg ezt a lehetőséget, és mozdítsátok el energiáitokat a mágneses rács energiáiba. Ahogy érzitek magatokat elmozdulni e térbe, esetleg úgy érezhetitek, mintha felsőbb énetekhez igazodnátok, jobban tudatában lennétek annak, kik vagytok. Engedjétek meg magatoknak átérezni ezt az áramlást, engedjétek meg magatoknak érzékelni ezt a tudatosságot. Mindezt engedjétek be, figyelembe véve érzékeléseteket, hogy még tovább mozduljatok el. Érezzétek energiáitokat, ahogy még egyszer elmozdultok; ez alkalommal a kristályrács működésébe.



Ahogy úgy találjátok, hogy energiáitok e téren belül áramolnak, érezzétek, mit kell elengednetek, a Föld mágneses vonzását. Érezzétek tudatotok azon részeit, melyek működésbe lépnek, vagy kiterjeszkednek valami többe. Engedjétek meg magatoknak lebegni e térben, érezni az energiákat, ahogy áthaladnak rajtatok!



Most meghívlak titeket, hogy ismét mozduljatok el, ez alkalommal a lélek síkjának terébe. Ahogy ide, e térbe megérkeztek, engedjétek meg magatoknak megnyílni, hogy tudatára ébredjetek Isteni természeteteknek. Lehet, hogy van egy olyan látvány érzetetek, mely úgy fest, mint önmagatok képmása, mely felétek sétál, esetleg úgy érzékelhetitek, mintha belőletek bukkanna elő, illetve esetleg egy olyan érzettel bírhattok, hogy összeolvadtok egy sajátos, forma nélküli tiszta energiával. Lélegezzétek be és ki, érezzétek az összes ilyen energiát, ahogy áthalad rajtatok!



Én, az Istennő, behatolok ebbe a térbe. Kinyúlok mindnyájatokhoz. Ahogy ezt teszem, érezzétek energiáimat, ahogy összeolvadok veletek. Ahogy energiáink összeolvadnak, elmozdulva találhatjátok magatokat, ahogy a „Minden, Ami Van” energiához haladtok. Közületek oly sokan, ahogy megérkeztek e térbe, ez olyan, mintha energiáitok felemelkednének, mintha minden irányba elmozdulnátok, magatokat egésznek érezve, megkönnyebbülten, úgy érzékelve, mintha nem lenne gondotok a világban, és csupán játszanátok.



A „Minden, Ami Van” a teremtés helye, és amikor teremtetek, meghívlak titeket, hogy ezt a játékosság, az öröm, a könnyedség energiájából, vagy teréből tegyétek meg. Még akkor is, ha ezt választjátok összpontosításotok és szándékotok gyanánt, oly gyakran, ha az emberek a teremtés folyamatában vannak mindennapi életük során a Földön, teremtéseik elkezdik a kihívásokat, nehézségeket, megpróbáltatást [stresszt] és hiányt képviselni, és még jobban az az érzetük, mintha teremtéseik útjukban állnának, ahelyett, hogy segítenének.



Itt mindenkitől összegyűjtöm az energiákat, mert van számos különböző irány, melyet fontolóra veszek, hogy bejárjunk ezen az estén. Amivel szeretnék kezdeni az, hogy meghívok mindenkit, ragadja meg ezt az alkalmat, és lélegezzetek mélyen önmagatokba. Ahogy lélegeztek, kapcsolódjatok össze azzal, akik itt vagytok, isteni természetetek lényegében. Ahogy megnyíltok, hogy érzékeljétek, mi isteni természetetek, tudatotokon keresztül átszűrik azt, akik vagytok ezen életidőben. Minél többet nyúltok ki, hogy megalkossatok egy igazodást ahhoz, akik valójában vagytok, annál nagyobb lesz érzékelésetek kiterjeszkedése. Amikor istenségetek terében vagytok, ez a teljes, száz százalékos szeretet és elfogadás.



Az emberek Isten érzékelése néha elferdíthető az ítélkezés távlatából. Tanítások évezredei léteznek, melyek vezetik az ivarsejteket, hogy ki, és mi Isten, azonban amikor visszafelé köröztök, és eljöttök isteni természetetek terébe, ahhoz igazodtok, akik igazán vagytok minden létidőben, ahhoz, akik igazán vagytok jelenlegi életidőtök során, és ahhoz, akik Istenként vagytok. Meghívlak titeket, hogy vegyétek fontolóra életeteket. Vannak korlátozások? Kicsit kuncogásra késztet ez, mert látom, ahogy az emberek kigöngyölik tekercseiket, ahol lajstromaik vannak, az életükben lévő korlátozások listái. E korlátozások közül hányat tett rátok rajtatokon kívül álló dolog? Ez alatt értem a barátaitokat, szeretteiteket, a társadalmat, vallásotokat, kultúrátokat. Folytathatnám még. Tehát, ahogy átgondoljátok életeteket, és fontolgatjátok ezeket a korlátozásokat, itt a „Minden, Ami Van” terében, ösztönözlek titeket önmagatok váratlan meglepésére: mindegyiket engedjétek el!



Most látom, néhányatok megragadja, és szorosan tartja őket, nem akarjátok elengedni, ami rendben van, azonban ha van egy esély teremtésetek átélésére, tapasztaljátok meg érzékeléseteket, tapasztaljátok meg, kik vagytok korlátozások nélkül, vagy máshonnan származó irányelvek nélkül; az az érzésem, hogy önmagatokat másképpen fogjátok látni. Így, még ha csupán egy pillanatra is, engedjétek el ezeket a korlátozásokat, és lássátok meg, kik vagytok! Mindegyikőtökben látok végbemenni egy kiterjeszkedést. A következő réteg: van bármilyen korlátozás, melyet ti vettetek magatokra? Életetekben voltak élmények, melyek azt a gondolatot ébresztették bennetek: „nem tudom ezt megtenni, mert…”, ki tudjátok tölteni a pontozott részt?



Amikor itt vagytok, a „Minden Ami Van”-ban, nincsenek korlátozásaitok. Itt vagytok, tiszta energiaként, és egy olyan energiaként, mely nyitott és elfogadó mindnyájatokra. Tiszta lényegetek most épp itt van. Isteniségetek most pontosan itt van. Ebből a távlatból lássátok életeteket! Amikor mérlegelitek ezeket a dolgokat, melyek akár zavarnak titeket, akár melyeket megjeleníteni szándékoztok mindennapi életetekben, itt vannak, méghozzá korlátozások nélkül; milyennek tűnnek? Néhányotoknál látom, hogy ez teljesen más, mint amire számítottatok, néhányotoknál látom, hogy új lehetőségekre nyíltok meg.



Amikor egy pillanatot elidőztök, hogy érzékeljétek, kik vagytok, mi történik életetekben, ezt az isteniségetek, és a mindennapi személyiségetek egyensúlyából teszitek meg. Amikor a dolgok nagyon göröngyösnek érződnek számotokra, amikor úgy érződik, mintha minden nap küzdenétek, a legvalószínűbben ez azért van, mert a dolgok nincsenek a helyükön, és nem úgy bontakoznak ki, ahogyan szeretnétek. Vegyétek fontolóra az irányítást; irányítjátok életeteket? Másoktól hallom azt mondani: „nos, irányítom az életem, máskülönben zűrzavar lenne”. Hallom néhányotoktól: „épp cselekvőként viselkedem életemben”.



Mindkettő az emberi élménynek része nagyon, és nagyon hasznos lehet számotokra a jólét, vagy egy szervezet érzetének megalkotásában, vagy esetleg valami más létrehozásában, ami valós számotokra. Azonban, amikor cselekvőként viselkedtek, vagy az irányító energiában vagytok, elkezd az utatokba állni, ahelyett, hogy segítségetekre lenne; ösztönözlek titeket, hogy emelt fővel engedjétek el. Nem mindig tudhatjátok, mi szükségeltetik az elengedéshez, tehát, engedjétek el az irányítást. Vegyetek mély lélegzetet, megengedve tudatotoknak összpontosítani egészen le fizikai testetekbe, majd hozzátok fel a „Minden, Ami Van” terébe, és lélegezzetek ki, és engedjétek el az irányítást. Az embernek ez szinte a szabadság érzetét nyújtja. Lépjetek rá az energiának e síkjára, és érezzétek az elengedés szabadságát!



Ahogy visszatértek, és ismét rápillantotok életetekre, amit kértek, hogy legyen életetekben, vagy ahogyan keresitek életetek megélését, mi az érzékelésetek? Észlelem néhányotoktól, hogy ez olyan, mintha egy szemüvegen néznétek keresztül, hogy így mondjam; mintha látnátok életeteket, és életetekről egy érzettel bírnátok, azonban egy nagyon összpontosított módon. Meghívlak titeket, hogy tudatosan engedjetek el bármit, ami szűk látókörű / elfogult, engedjetek el mindent, ami beszűkíti érzékeléseteket, és engedjétek meg magatoknak belépni egy kiterjedtebb érzékelésbe!



A sebességfokozatokat meg fogom változtatni egy kicsit, és kérlek titeket, legyen meg az az érzetetek, hogy kinyúltok az egotokhoz – ha így akarjátok nevezni – vagy a személyiségetekhez történő igazodás érdekében. Amikor úgy döntötök, hogy a földön egy életet éltek, mindig van egy részetek, mely leföldelt a földbe. E részetek az, mely úgy érzi, mintha ez lenne a kapcsolat a többi emberrel. Ez az a részetek, mely tolmácsolja élményeteket, sőt, úgy gondolja, hogy isteni természeteteket tolmácsolja. Míg a földön éltek, e részetek lényeges életetekhez.



Egy másik élményben beszéltünk személyiségetekről, vagy egotokról és isteni természetetekről, valamint a kettő közti kapcsolatról. Meghívlak titeket, térjetek vissza ezt megtapasztalni még egyszer. Itt, a „Minden, Ami Van”-ban, egy elfogulatlanabb észlelés lehetőségével rendelkeztek személyiségetekről, vagy egotokról, vagy azt mondanám, hogy személyiségetekről és az összes egotokról, az egyén észlelésétől függően. Csupán most ragadtuk meg a lehetőséget, hogy felfedezzük a földön valóságotok érzékeléseit, és ahogyan élitek életeteket, és a különféle energiáknak az elengedése megengedte számotokra, hogy életeteket, vagy élményeiteket isteniségetek helyéről vegyétek szemügyre. Ahogy azt kutatjátok, hogy teljesebben megtestesítsétek ezeket a változásokat magatoknak, lényeges folytatni a mindennapi életetekkel és isteni természetetekkel való egyensúly megteremtését.



Oly gyakran, azt kutatják az emberek, hogy egy istenibb, vagy inkább lelki beállítottságú [spirituális] életet éljenek, mely épp erre összpontosít, avagy az isteni természetükre; én vagyok ezért minden, ami mindaz, amiről ezek a csatornázások szólnak. Azonban teljes mértékben méltányollak, szeretlek és tisztellek is mindnyájatokat emberi élményetekért, és azért, amivel rendelkeztek, bármilyen legyen is személyiségetek. Következésképpen, ahogy kutatjátok ezt a kiterjeszkedést életetekben, keressétek ennek teljesítését azáltal, hogy összeolvasztjátok személyiségeteket és isteni természeteteket. Tudom, hogy ezt elmondtam a múltban, azonban egy másik észlelése isteniségeteknek– elnézést – személyiségeteknek az, mely összpontosít bármire, ami életetek élménye.



Ha volt sérülés, megtanultátok személyiségetekként, hogy elővigyázatosak, vagy óvatosak legyetek bizonyos helyzetekben. Ha megtanították nektek, hogy egy, s más formában féljetek, akkor a világra a félelem szemén keresztül tekintetek ki. Most, a legtöbb ember nemcsak egy, s mással bír ezekből az érzelmekből, vagy energiákból. Életetek egy széles változatosság felhalmozása. Néha ezek örömtelik és boldogok, néha a beteljesülésé, valamikor pedig az egész alatt ott van a jelentéktelen félelem, és néha egy állandó harc, mely épp nem hajlandó távozni. Az összes ilyen létélmény alkotta meg azt, akik ebben a pillanatban vagytok. Tehát, ismét meghívlak titeket, tiszteljétek azt, akik vagytok, aki elhozott ide, erre a helyre.



Ahogy kitekintetek arra, amiről beszéltünk a legelején, az életetekben általatok bírt dolgokra, az a mód, ahogyan kutatjátok életetek megélését, szánjatok rá időt, és távolítsátok el az érzékelés összeszűkítéseit, vagy akadályait, vagy korlátoltságait. Ennek megtételében megengedett számotokra megnyílni egy nagyszerűbb észlelésre, mely isteniségeteken át érkezik el hozzátok. Most, ebben a pillanatban, itt, még egyszer igazodjatok ahhoz, akik emberi önvalóként vagytok, és felhoztátok ezt az összpontosítást ebbe a pillanatba, tehát tudatosan nyúljatok ki, és öleljétek fel isteni természeteteket!



Életetek egy társ-alkotó, az emberi és isteni lényegetek közötti élmény. Nem a kettő elkülönítéséről szól, hanem a kettő összeolvasztásáról. Életetek az, ahogy folytatjátok egy olyan életmód szándékozását és megjelenítését, mely egy nagyobb nyugalmat / gondtalanságot / jólétet, nagyszerűbb tudatosságot, nagyobb gazdagságot enged meg, illetve nagyszerűbbet bármiből, melyet szándékozhattok. A segítség a személyiségetek, vagy a mindennapi valóságotok átváltoztatásában az isteniségetekbe, az az út, melyben ezt a kiterjeszkedést előidézhetitek. Mi más módon tettük ezt meg; ez épp talán az eltérő, vagy hasonló szavak alkalmazása, azonban a cselekedetek működnek ismét a mindennapi életetekben, hogy egy mélyebb összeolvadást, vagy igazodást teremtsenek meg, azért, hogy életetekben bírjatok ezzel a gondtalansággal / nyugalommal / jóléttel.



Nyíljatok meg az önvaló szeretetére, érezzétek isteniségetek hullámverését, ahogy átáramlik rajtatok, behatolva minden sejtbe testetekben, nyíljatok meg arra, hogy egy olyan életet választotok, mely játszi könnyedséggel bontakozik ki! Ahogy ezt teszitek, úgy találjátok, hogy jobban tudatában vagytok az életetekben történő apró dolgoknak, mely a nagy dolgot állítja össze. Nyíljatok meg önmagatokban egy kapcsolat megalkotására, mely megengedi számotokra, hogy teljesen meglássátok azt, akik vagytok, megismerjétek és higgyetek benne. Nyíljatok meg bárminek, bármivel szeretnétek rendelkezni.



Érzem, hogy folytathatjuk ezen az úton az áthaladást, és az összes szempont felfedezését, mely összeállítja életeteket olyannak, amilyen épp most. Érzem, hogy mindegyikőtök megragadja a lehetőséget ennek megtételére, mely megengedi számotokra érzékelésetek megváltoztatását. Tehát, szemléljük meg legelsősorban a kapcsolatokat! Milyen kapcsolatokkal rendelkeztek életetekben? Ismét látom a legördülő tekercseket, miként az embereknek hosszú, hosszú lajstroma van a sok kapcsolatról. Így, ahogy élitek életeteket a Földön, kapcsolatban vagytok más emberekkel, és kapcsolatokkal bírtok, melyek különböznek a szoros, legbensőségesebbtől a nagyon alkalmi igazodásig azokkal az emberekkel, akikkel életetekben találkoztok.



Vegyétek fontolóra a körülöttetek lévő kapcsolatokat! Vannak, akikkel harcoltok, illetve úgy érzitek, nem jön létre, melyekről az az érzésetek, hogy épp működésbe kell hozni? Engedjétek el ezt az energiát! Nem azt mondom, hogy engedjétek el a kapcsolatot, azt mondom, engedjétek el azt az energiát, hogy megpróbáltok valamit erőltetni, hogy működjön. Ahogy ezt teszitek, azonnal van egy ellazulás, mely végbemegy.



Mérlegeljétek azt a munkát, melyet életetekben végeztek! Az általatok végzett munka a szívetek vágya, vagy olyan munka, ahol feltűntök, belefektetitek időtöket, majd hazamentek? Néhányotok épp az élést munkának véli? Az ellenállás, kimerültség, a kudarcérzet [frusztráció], sőt, még az ingerültség [irritáció] energiáit is hozzátok fel, ami a munkára vonatkozik, mind hozzátok most fel, és engedjétek el! Ahogy itt vagytok ebben a térben, érzékelésetek olyan, mint az isteniségeteknek és a földhöz kötött valóságotoknak egy összeolvadása, engedjétek el az egészet, azért, hogy megalkothassatok egy új igazodást, egy új érzékelést, bármilyen munkát végeztek!



Mérlegeljétek fizikai testeteket! Nektek dolgozik? Rugalmas, mozgékony, egészséges, erős, fájdalomtól és betegségtől mentes? Fizikai testetek igazán bámulatos. Nagyon sok módon fejlődött az évezredek alatt, amíg a Földön voltatok, míg megteremtette azt, akik épp most vagytok. Ahogy fontolóra veszitek fizikai testeket, engedjétek meg magatoknak összekapcsolódni bármivel, ami a jó, egészséges, rugalmas érzeten kívül esik, bármi legyen az, és ahogy összekapcsolódtok ezzel, ez alkalommal, vonzónak érzem ezt megkérdezni tőletek: milyen energia van mögötte? Van oka annak, hogy ezt jelenítettétek meg, bármi is legyen az? Vizsgáljátok meg az okot, ismerjétek be, és öleljétek fel, majd utána engedjétek el; ahogy elengeditek, engedjétek el tüneteket, melyekkel ti mind bírtatok!



Néha, különösen az elmúlt hat hónapban, esetleg egy, vagy két évben, érzitek ezt az egyenetlenséget [diszharmóniát] fizikai testetekben, mert fizikai testetek a kristályokhoz való igazodás rezgésébe váltott át. Ha ellenálltok ennek, kelthettetek fájdalmat és kínt, esetleg betegséget kaptatok, súlyt szedtetek fel, illetve lefogytatok; a legfontosabb dolog az, hogy testetek betegnek érzi magát. [Mély lélegzet!] Tehát, nyíljatok meg, érezzétek fizikai testeteket úgy, mintha teljesen egyensúlyban lenne isteniségetekkel és mindennapi valóságotokkal. Nem sokkal jobb érzés?



Ez csupán három terület, melyről beszélni akartunk veletek. Mindegyikőtök rendelkezhet más dolgokkal, melyeket ez alkalommal szeretnétek átgondolni. Tehát, engedjétek meg magatoknak behatolni, felhozni bármit, mely lehetséges, és ha ezt újra meg újra meghallgatjátok, akkor legyen ez minden alkalommal más! Vegyetek fontolóra bármit, mely isteni természetetekkel egybeolvadt személyiségetek energiájával való együttálláson kívül esik. Engedjétek meg, hogy feljöjjön tudatosságotokig bármi, kapcsolódjatok össze vele, nyíljatok meg az elfogadásra, ha van sajátos üzenet, majd fújjátok ki, és engedjétek el!



Ahogy itt vagytok, a „Minden, Ami Van”-ban, lényegetek személyiségetekként, vagy egotokként megváltozik, és kiterjeszkedik tudatosságában, nyitottságában, azért, hogy engedélyezze az isteni természetetek nagyobb mennyiségét egységesülni életetekben. Érezhetitek a különbséget. Megláthatjátok érzékszerveitekkel a kiterjeszkedést. Nyíljatok meg, és engedjétek ezt megtörténni bármilyen lehetséges formában!



Most meghívlak titeket, hogy legyen meg az az érzésetek, hogy kimozdultok a „Minden, Ami Van”-ból. Ahogy ezt teszitek, lelketek síkjára visszatérve találhatjátok magatokat. Vessetek egy pillantást arra, akik vagytok – ebből az érzékelésből. Mindegyikőtök egy sokkal nagyszerűbb érzettel rendelkezik arról, milyen hatalmasak vagytok isteni természetetekként, és ez mind elérhető számotokra bármikor. Engedjétek meg ezt a kiterjeszkedett tudatosságot elmozdulni, még egyszer, és álljatok meg a kristályrács energiáiban!



Ahogy idejöttünk, e téren belül néhányotoktól hallom: „várj, várj, nem hoztuk létre a hologramot!” Tehát, próbáljunk ki valami mást! Itt, a kristályrácson belül legyen meg az az érzetetek, hogy felhoztok mindent, amit magatokért tettetek ezen az úton. Engedjétek meg tudatotoknak kiáradni, és úgy érzékelhetitek a rácsot, mintha minden irányba hömpölyögne, mintha többszörös dimenziói és tudatosság lényegei lennének.



Így, utatok és élményetek tudatát küldjétek el, azért, hogy felfelé s lefelé elmozduljon e rácson mindenfelé. Ahogy átmozdul az összekapcsolódásokon, lemegy a Föld mágneses energiájába, és tudatosan elküldi az egészet a Föld maglényegébe. Ezek az óriási kristályok, melyek a Föld középpontját alkotják, befogadják ezt a közvetlen kapcsolatot a kristályráccsal, majd kifelé haladnak, magán a Földön át, felbukkanva a pázsiton, fákon, a vízen keresztül, és hadd jöjjön be hozzátok, fizikai valóságotokba!



Meghívlak titeket, hogy nyíljatok meg, és érezzétek az energia hullámverését [átmosó tisztítását]. Érezzétek, ezt a végbemenő változást a mindennapi valóságotokban! Meghívlak titeket, hogy nyíljatok meg, és fogadjatok be egy új érzékelést nemcsak arról, akik vagytok, hanem mindennek az észlelését, mely életetekben történik. Ez az energiafolyam közvetlenül hozzátok kapcsolt, ahogy itt vagytok a kristályrácsban, és ahogy a mindennapi valóságotokban vagytok. Tehát, engedjétek el azokat az energiákat, melyek kimennek a világegyetembe, és engedjétek meg magatoknak teljesebben visszaérkezni. Ahogy jöttök vissza a mágneses energiarácson, működni érzitek magatokat. Esetleg felsőbb énetekben érezhetitek magatokat, ahogy itt vagytok. Engedjétek meg magatoknak érezni ezeket az energiákat, ahogy folyamatosan lefelé, a mindennapi életetekbe áramolnak!



Rendben, szeretett család; mint mindig, köszönöm, hogy időt szántatok arra, hogy eljöjjetek és megosszátok velem ezt az időt, és feltegyétek kérdéseiteket, és hogy megadtátok nekünk a lehetőséget, hogy nemcsak dolgozzunk veletek, hanem segítsünk nektek megváltoztatni bármit, aminek szüksége van a változtatásra bármely adott időben. Tudjátok, hogy ha kérdéseiteket nem válaszolták meg, még mindig veletek vagyok, energetikailag veletek dolgozok, és ösztönözlek titeket, hogy legyetek nyitottak az elfogadásra.



Rendben, ahogy áthaladunk a következő pár héten a Földön, meghívlak titeket, hogy legyetek jobban tudatában annak a kiterjeszkedésének, akik vagytok a mindennapi valóságotokban, vagy önmagatok azon részében, mely a személyiségetek, vagy egotok. Meghívlak titeket, hogy legyetek tudatában a „gyengéd oldalba lökésnek”, hogy legyen egy még nagyobb növekedés, mely jelenleg létezik, és utána meghívom isteniségeteket, hogy jöjjön le, és legyen része annak, akik vagytok. Egy egyensúlyt hívok be emberi önvalótok és lelkiségbeli önvalótok között, meghívom ezt az egyensúlyt, hogy mindabban tükröződjön vissza, amit a mindennapi életetek során tesztek.



Tudjátok, hogy mindig veletek és bennetek vagyok!



Ansaluia

 

Shelly Dressel csatornázza a Teremtés Istennőjét. Minden jog fenntartva! Megoszthatjátok ezt a csatornázást, azonban kérünk titeket, a csatornázás anyagából ne vegyetek ki egyetlen részt sem, és őrizzétek meg ezt a szerzői jogokra vonatkozó üzenetet is. További információért kérünk, látogassátok meg weboldalunkat: www.goddesslight.net

 

Magyar fordítás: Clarissa

 

http://univerzumitudatossag.blogspot.com/

 

http://fenytevo.blogspot.com/

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 5
Összes: 3175687
Hónap: 37005
Nap: 604