Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


TELEPATIKUS KOMMUNIKÁCIÓ

A FÉNY GALAKTIKUS SZÖVETSÉGÉNEK ÜZENETE 2012. 08. 09.


Belekezdeni ebbe a fajta érintkezési módba nem mentes a bonyodalmaktól, ennek hiányosságait és nehézségeit le kell küzdeni és úrrá lenni rajta, éppen úgy mint műveletünk minden területén, ami velejárója az előttünk álló értekezlet értesítési kihívásoknak és le kell győznünk ezeket. Kommunikáció küldése telepatikus úton egy művészet, egy tudomány, egy gyakorlást igénylő képesség, elszántság, egy tapasztalat és megfelelő eszközök, hogy képesek legyetek használni ezt a módszert személytől-személyig történő kapcsolatba lépéshez és kommunikálni. Itt világotokon akadnak személyek, akik jobban meg vannak áldva ezen művészettel másoknál, mégis közületek sokkal többen, mint gondolnátok képesek ilyen fajta kommunikációra. Ebben az időben sokan közületek nem ismerik jelenlegi képességeiteket.

Vannak olyanok közöttetek, akik képesek lennének fogadni telepatikus kommunikációt, ha egy kicsit foglalkoznak magukkal, dolgoznak ezen technika bizonyos területein és áthidalnak néhány hibát. Például, mi megtanultuk, hogy akadnak közületek olyanok, akik nem koncentrálnak teljesen, amikor üzeneteinket fogadják. Ez megérthető, mert ez a fajta kommunikáció új néhányatok számára és a korai szakaszban hozzá kell egy kicsit használatához szoknotok. Javasoljuk azoknak, akik próbálják üzeneteinket ilyen módon fogadni, hogy tegyenek meg mindent amit tudnak blokkolásához az összes figyelemelterelésnek, belső monológnak, elvont gondolatnak, képeknek és képmásoknak agyatokban, hangoknak és érzelmeknek, amik kavaroghatnak bennetek. Csitítsátok le bennső lényetek tengerének háborgását annyira, amennyire lehet, nyugtassátok le a levegőt ami kavarog bennetek és körülöttetek.

Találjatok egy megfelelő helyet ennek kipróbálásához. Keressetek egy csendes helységet, egy elsötétíthető helyet, mert a fény zavaró lehet amikor meditálni próbáltok. Nem szükséges teljesen elsötétíteni, mert akadnak közöttetek olyanok, akik tudnak összpontosítani és koncentrálni és ki tudják kapcsolni az összes figyelemelterelést még a strandon is, ragyogó napfényben. Egyszerűen azért javasoljuk ezt, mert ha vannak közületek olyanok, akik nehézségekkel küzdenek korai szakaszában a telepatikus kommunikáció fogadási kísérleteiteknek, úgy érezzük, hogy szükséges dolgozniuk koncentrációjuk és összpontosításuk javításán és tanácsot adunk nekik arról hogyan tegyék ezt. Amikor egyszer blokkoltatok annyi zavaró tényezőt, amennyit lehet, próbáljatok meg lazítani amennyire csak lehetséges. Maradjatok annyira lazák amennyire lehet és összpontosítsatok olyan tisztán, amennyire tudtok a semmire, a csendre, a sötétségre, engedve, hogy létrejöjjön egy űr elmétek központjában. Ez az az űr, amit mi fel fogunk nektek tölteni üzenetünkkel. Lassan és óvatosan fogjuk küldeni számotokra üzenetünket, amit sokan közületek képesek lesznek megérteni, ha dolgoztok ezen a pár alapelemen.

Nagyon bízunk abban, hogy sokan közületek képesek lesznek üzeneteink fogadására ezen a módon, vagy pedig nem fogunk elindítani olyan programot, ahol a telepatikus kommunikáció szükséges számotokra. Elejétől kezdve ez volt a terv, még mielőtt elindultatok volna aktuális utazásotokra. Részesei voltatok ennek a döntéshozatali folyamatnak és úgy éreztétek, hogy képesek lennétek ezen a módon kommunikációkat fogadni és nem lesznek problémáitok ezen a területen. Mi változott meg mára? Hirtelen miért gondoljátok, hogy nem vagytok képesek a telepatikus kommunikáció fogadására, mert még sohasem kaptatok telepatikus üzenetet ezelőtt? Biztos, hogy kaptatok. Mindannyian fogadtatok telepatikus kommunikációt ezt megelőzően valamelyik előző életetekben vagy ezen jelenlegi inkarnációtok alatt. Mindig is fogadtatok telepatikus kommunikációt, csak nem vagytok tudatában ennek és vezetőitek folyamatosan így kommunikálnak veletek bizonyos esetekben évmilliók óta.

Manapság, amikor egy üzenetnek tőlünk szükséges eljutnia hozzátok, úgy hiszitek nem rendelkeztek ezzel a képességgel. Elmondjuk nektek, igenis rendelkeztek ezzel és néhányan közületek nagyon is jártasak ebben, sőt néhányan közületek, akik most azt hiszik nem rendelkeznek a képességgel kommunikációk fogadására bármilyen szinten is ilyen módon. Szeretnénk, hogy ezt tudjátok, szeretnénk, hogy több önbizalmatok legyen, mert sokan közületek rendelkeznek olyan képességekkel, amik felülmúlják legvadabb képzeleteteket is. Néhányan közületek nagy és hatalmas lények, akik sokszor éltek már, sok-sok évet, sokat tapasztaltak és hatalmas mennyiségű tudást halmoztak fel, bölcsességet és haladó felfogást. Amint azt már megosztottuk veletek, mindannyian sokkal többek vagytok, mint aminek ma tudatában vagytok és telepatikus képességetek csak egy a sok ajándék közül, amellyel rendelkeztek.

Ezzel azt akartuk mondani, hogy folytatni fogjuk műveletünket, ahol küldeni fogunk nektek telepatikus kommunikációt és arra kérjük azokat, akik részt kívánnak venni a mi kezdő tervezetünkben a gátak építésére, keressenek egy csendes helyet, válasszanak egy megfelelő időpontot nappal vagy éjjel, és minden nap vagy éjjel ugyanabban az időben üljenek csendben, lecsendesítve elméjüket és összpontosítsanak az ürességre. Próbáljátok meg érezni nektek küldött üzenetünket. Hagyjátok, hogy szavaink megtöltsék az űrt, amit elmétekben képeztetek, mert ez a megfelelő módja annak, hogy elmagyarázzuk nektek, hogyan érzékelhetők üzeneteink elmétekben. Olyan érzés, mintha teremtettetek volna egy űrt és szavaink gyengéden beszivárognának ebbe eljutva egészen elmétek arcáig. El tudjátok ezt képzelni? Próbáljátok meg elképzelni ezt. Próbáljatok meg létrehozni egy tiszta táblát, egy üres helyet, egy sötét űrt – mint az űr csillagok nélkül – elmétekben és érzékeljétek finoman szavainkat, ami olyan lesz mint a széláramlat susogása vándorolva ide-oda egy üres helyen. Ez az, ahogyan leírhatjuk ezt a folyamatot, ez az amilyen érzés számunkra amikor üzeneteket küldtök nekünk és nem lehet eltérő számotokra sem, mert mint mondottuk mi voltunk ti, olyanok vagyunk mint ti, ebben nincs különbség, ugyanolyanok vagyunk, mert mindannyian egyek vagyunk. Ha mi képesek vagyunk telepatikus kommunikáció fogadására és küldésére, akkor nincs oka annak, hogy ti nem tudtok. Csak egy kicsit gyakorolni kell néhány dolgot, ennyi az egész.

Szeretnénk belefogni kezdeti fázisába tengeri gát tervezetünknek, nagyon izgatottak vagyunk és alig várjuk ezek beindulását éppen úgy, ahogyan azt sokan közületek kinyílvánították világhálós közösségeitekben. Lesznek más tervezetek is, amelyek ennek kezdete után indulhatnak és azok akik nem lettek kiválasztva vagy felkérve részvételre ezen kezdeti műveletre, azoknak azt mondjuk, ne törjetek le, mert lesz sok más tervezet és lehetőség arra, hogy részt vegyenek és segítséget nyújtsanak világotok megváltoztatásában. Nincs okotok letörni, idegességre vagy szomorúságra azért, mert nem kerestünk meg bennetek az első projektben. Mint ahogyan már mondottuk, ez a tervezet habár nagy kiterjedésű és jelentőségű, nincs szükség benne sok munkáskézre, ami azt illeti ez a projekt nem igényel közületek senkit sem, mert sok minden automatizált és természetesen elvégezhetjük ezt a munkát mi magunk. Azonban mi nem kívánjuk ezt megtenni. Ez a ti bolygótok és mi azt szeretnénk, hogy tartsátok a felelősség gyeplőjét és tegyétek meg amit tehettek sorsának megfordításáért és bánjatok vele helyesen ahogyan megérdemli.

Akadnak közöttetek néhányan, akik szemlátomást elhiszik, hogy ez a tervezet olyan mint a kínai nagy fal építése, ahol több ezer személy deréktörő munkájára volt szükség tégláról-téglára hosszú órákon keresztül. Ez egyáltalán nem így van, mert ahogyan azt már kifejtettük, számítógépeink és hajóink fogják a legtöbb munkát elvégezni, mi csak azt szeretnénk, fívéreink és nővéreink, hogy vállaljatok aktív szerepet ebben és minden egyes tervezetben, mert ez nagyon fontos világotok lakói számára. Elérkezett az idő az emberiség számára, hogy vezető szerepet vállaljanak kormányzásában és irányításában bolygótoknak, ez minden, és reméljük ezt a kérdést tisztáztuk ma.

Feltéve, hogy elegendő mennyiségű ember lép kapcsolatba velünk jövő hét végéig, azt mondanánk, hogy be fogjuk indítani kezdeti szakaszát ennek a tervezetnek hamarosan az azt követő napokban vagy egy héttel vagy miután az utolsó szükséges ember is sikeresen kapcsolatott teremtett velünk és válaszuk megérkezett hozzánk. Elegendő idő áll rendelkezésünkre ennek az építési tervnek a befejezéséhez. Ha ez nem így lett volna, már belefogtunk volna ebbe a projektbe. Kérjük értsétek meg, hogy nagy gondot fordítottunk erre, átfogóan, aprólékosan megterveztük küldetésünket és nem vétünk olyan hibát egy terv kezdésével, hogy nem hagyunk elég időt befejezésére. Vannak közöttetek olyanok, akik hangot adnak azon véleményüknek, hogy túl későn kezdhetjük el ezt a tervezetet megvédeni bizonyos területeit világotoknak, de azt mondjuk nektek ne foglalkozzatok az ilyen véleményekkel, mert nagyon pontos menetrendünk van, amit tartunk, nem csak erre a projektre, de az összes többire is, amelyek szükségesek világotok számára.

Mint már mondottuk, jó kezekben vagytok. Végeztünk már ilyen munkát sokszor ezelőtt sok különféle bolygón és eléggé képzettek és jártasak vagyunk abban amit csinálunk. Higgyetek bennünk. Mutassátok meg, hogy bíztok bennünk, ahogyan azt mi is tesszük veletek szemben. Ez minden amit kérünk és úgy érezzük ez fontos, mert egy csapat csak annyira lehet jó, amennyire ők bíznak önmagukban. Ezzel a gondolattal búcsúzunk mára és elmondjuk nektek, alig várjuk, hogy láthassuk mosolygó arcotokat, amikor végre együtt áttörünk a fátylon és újra egy családdá válunk.

Holnapig, családotok vagyunk, a Fény Galaktikus Szövetsége.



Csatornázta – Greg Giles
Fordította – Katherine
Website – ascensionearth2012.blogspot.com

http://hungariangg.blogspot.hu

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

szekszard145@freemail.hu

SZERETET,2015.11.22 18:39


szia nalam eleg sok furcsasag müködik,telepatia nagyon erös neha blokol nem lattok es hallok összezavar,5-6 estben mentetek meg a halaltol,a telepatiarol szeretnek beszelgetni hozzaertövel

rozsaszalka@mailbox.hu

Krisztinaa,2014.02.10 05:48

Több bolygón részt vettetek? Ez a küldetés amihez nincs elég idő? Te nem a sátán befolyása alatt vagy?

rozsaszalka@mailbox.hu

Krisztinaa,2014.02.10 05:45

Figyu már! A telepátia tönkreteszi az idegrendszert! Ne próbáljátok meg! Először elkezditek, aztán a csodálatosképességeitekkel elhitetitek magatokkal, hogy ezt gondolja, azt gondolja, aztán véletlen felnyíilik a csakrátok és tönkreteszitek a tudatotokat.

tibort9@gmail.com

Tibor,2013.08.11 21:56

szia én meg szeretném tanulni a telepátiát mit kel tenem vagy hogyan?