Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


TI ÉS AZ EGÉSZ VILÁGRA KITERJEDŐ VÁLTOZÁS

TI ÉS AZ EGÉSZ VILÁGRA KITERJEDŐ VÁLTOZÁS Tizenkettek Tanácsa üzenete Selacián keresztül.      
Írta: Council of 12/Selacia   
2012. március 09. péntek, 08:24

 

TI ÉS AZ EGÉSZ VILÁGRA KITERJEDŐ VÁLTOZÁS

Tizenkettek Tanácsa üzenete Selacián keresztül.

Szeretve Vagytok és semmi más nem számít!”

közreadja: www.foldicsillagok.hu

 

Ez a forradalmi év, jelentős mértékű hatással lesz rátok és mindenkire nézve a bolygón. A legfontosabb közös témája az évnek, amit többször is látni fogtok, az, hogy az emberiségnek egyre nagyobb szüksége lesz arra, hogy mint egy nagycsaládnál szokásos, összejöjjetek, találkozzatok egymással. És ez a vágy még sohasem volt még ennyire fontos, mint most.

Az Új Föld, amit szeretnétek, nem jöhet létre az évszázados szokásos régi minták szerint, mint a civakodás, panaszkodás, hódítások és az emberek tömeges elpusztítása által.

Nagyon régen, sok évvel ezelőtt az emberek megértették, értékelték a közösségeik hagyományait. Azokban az időkben, az emberiség ismerte az Egység erejét, és ha kellett segítették egymást. Számos nagy kultúrában a fenyegető aszály és más éghajlati változások miatt az emberek megtanulták azt, hogy a közösségi eszményeiken keresztül, egymást támogatva és kiegészítve, hogyan is képesek túlélni bármilyen csapást is.

Ahelyett hogy harcoltak volna egymással az egyre elapadó erőforrások miatt, megtanulták az egymáshoz kötődésükkel a közösségük teremtő erejét használni. A Föld most egy szakadékba került, a jövő bizonytalan, és az emberiség most visszaemlékezhet ezekre az időkre, tettekre. Valójában a világ minden tájékán ez az emlékezés zajlik most, és a korábbi egység emlékein keresztül fellobbanó vágyakozás, egy, egységes közösségé kezdi összekeverni az emberiséget. Ahogy bennetek, úgy az emberek többségén is, minden életterületen jelentkezni fognak ezek a közösségé alakító minták

A Közösségi létezés új mintája

Igen valóban, most a közösségi létezés új mintáinak születése van folyamatban, és Ti egy nagyon is fontos részei vagytok ennek a folyamatnak, mert már új szempontokból tudva szemlélitek a régi minták felolvadásait. Mélyen bennetek van mindezek megértése, hogy miért és milyen fontosak az emberi közösségek, és mi az amin változtatni kellene azzal kapcsolatban, hogy a teljes béke létrejöhessen a Földön.

Mint Isteni VáltozástTevők, arra vagytok kijelölve, hogy segítsetek létrehozni egy békésebb és szeretőbb világot. Lényetek magvában tudjátok azt, hogy ez áll igazságotok középpontjába.

Ha a belső bölcsességetek megérint bennetek, észrevehetitek, hogy hol van szakadás az emberiség nagy családjában. A bizalmatlanság, a hűvös távolságtartás egymás iránt, a semmibe vevése másoknak. Ezeket a dolgokat mind láthatjátok a szülővárosotokban, munkahelyeken, a kormányaitokon belül, és az országaitok között.

 

Amilyen őszinte megbecsüléssel vagytok magatok felé, úgy vonzódnak felétek is, úgy vonzotok másokat is saját köreitekbe, beleértve a családotokat, munkatársaitokat, és más társaságokat is. Minél inkább őszinte megbecsüléssel vagytok magatok felé, annál inkább fogjátok meglátni a magatok szerepét az elkülönülések feloldásában. A szerepeitek megértése segíteni fog abban, hogy megértitek és megtisztíthatjátok a félelem-alapú DNS szinten lévő mintákat, melyek az elkülönülést és az elkülönítés érzését okozták. Belső munkátokkal megtéve mindent, egyre szabadabbá válhattok, amint ráébredtek az egységtudatosságotok igazságára, felismerve azt, amely arról szól: SZERETVE VAGYTOK ÉS SEMMI MÁS, NEM SZÁMÍT!

Ti is, akár a többi ember is, szeretnétek az együvé tartozás érzésével élni egymással, és így a világotokkal is. A kapcsolataitokban még több békességet és szeretet teli kifejezést szeretnétek látni, ugyanúgy az üzleti életetekben és az országok egymás közötti viszonyában. Már felismeritek azt, hogy miként éltek most, így különbséget tudtok tenni, hogy hogyan éltetek, és mit is szeretnétek, de hogyan?

Közreadunk néhány olyan lépést, melyeket megtéve segíthet bennetek az egymással és a Földdel való együttélés új friss mintáiként.

Ezt a hat lépést tegyétek meg most!

1, Összpontosítsatok arra, hogy mi a közös,mi az ami összeköt, összeköthet bennetek másokkal, és min lehet változtatni azon ami szétválaszt bennetek. Miért különülnek el mások tőletek és érzik különbözőnek tőletek magukat. Felébredtnek lenni, azt jelenti, ismerni az élet kiteljesedését arról, hogy Minden Egy.

2, Ne engedjétek be az életetekbe az összeesküvés-elméleteket és az azokról szóló rémhíreket, mert azok leárnyékolnak, azt, hogy „Ők” mit terveznek a következő időkben, és hogy szemmel tartanak, megfigyelnek bennetek. Ti hatalmas lények vagytok és tudjátok az elmétekkel a gondolataitokat irányítani és a jóságra összpontosítva hatalmas dolgokat tudtok létrehozni, megteremteni. Ne hagyjátok, hogy kisebbik én-etek, vagy az egótok meggyőzzön bennetek arról, hogy börtönben éltek, vagy bűnösök vagytok. Ti Szabadok Vagytok!

3, Változtassatok azon, hogyan kérdeztek. Például: Mikor fognak megjavulni a dolgok? Ez a kérdés nem a meghatalmazott önvalóból érkezik, annál inkább egy áldozati gondolkodásból. Fordítsatok a kérdésiteken: „Mit tehetek, vagy mit ne tegyek, hogy az segítse a mostani helyzetemet”

4, Kerüljétek a zajos és túlzsúfolt helyeket. Emlékezzetek arra, hogy ti Isteni VáltozásTevő szerepben vagytok itt, és ti álltok az élvonalban. Amikor ideje van, bátran cselekedve tegyetek meg lépéseket olyan dolgokért, melyeket mások nem mernek, vagy nem tudnak megtenni, és bízzatok a belső bölcsességesetekben és az azt irányító cselekedeteitekben.

5, Hallgassátok meg az Univerzumból érkező információkat, hogy mi is történik most valójában. Azonban, ha egy belépő csatorna egy félelem-alapú hírek állomásaként sugároz felétek, akkor nem lesztek képesek világos képeket kapni a valóságos eseményekről, ahogy azok igazából megtörténtek. Az olyan találkozók, amelyek az együttműködésen alapszanak, nem kerülnek fel a címoldalakra, mint a sikertelen tárgyalások és a dühkitörésekkel követett viták.

6, Nem az számít, hogy milyennek látszik a világotok, nem az számít, mennyire kilátástalannak tűnnek a dolgaitok, mert Ti az egyike vagytok azoknak, akiknek új látomásaik vannak. Foglaljátok el a helyeteket az élvonalban és képzeljétek bele fényetek egy új jelleggel és mintákkal bíró világba.

Folytassátok isteni természetetek felfedezésének útját, körülölelünk bennetek szeretetünkkel és áldásainkkal.

Mi vagyunk a Tizenkettek Tanácsa

 

Forrás: Selacia’s Council Of 12 Message : The Global Shift*

Copyright 2012 by Selacia * All Rights Reserved www.selacia.com

*You and Global shift címváltozatban is.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 4
Összes: 3175686
Hónap: 37005
Nap: 603