Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


További káoszcsomópontok megjelenése - Hathor üzenet

További káoszcsomópontok megjelenése
 

Hathor üzenet a Föld számára Tom Kenyon közvetítésében  
 

 

 

Hathor üzenet a Föld számára Tom Kenyon közvetítésében

További káoszcsomópontok megjelenése
 
 
2011.augusztus 12.
 
 
Bolygótok kritikus átalakulási állapotba lép, amelyet a Káosz Csomópontok sokasága jellemez.
 
Korábbi üzeneteinkben a megjelenő változásokról, mint egyetlen Káosz Csomópont eredményéről beszéltünk. Viszont jelenleg több Káosz Csomópont létrejöttét látjuk. Az egymással jelentős kölcsönhatásban lévő csomópontok a megszokott időjárási minták radikális változását, növekvő számú földrengést és vulkáni aktivitást okoznak, valamint rendkívüli kihívást jelentenek a bolygó ökoszisztémájának, a mezőgazdaságnak, az élelmiszer ellátásnak, továbbá politikai és gazdasági bizonytalanságot idéznek elő.
 
 
Hathor szobor Denderában
 
 
A bolygószintű Káoszcsomópontok hatása mellet a naprendszeretek központi napja is bizonytalanabb és kiszámíthatatlanabb állapotba kerül. A Nap saját belső ciklusai eredményeként is többszörös Káosz Csomópontba kerül, de jelentősen hat rá a galaxis középpontja is, ahogy azt a korábbi üzenetekben említettük.
 
Sokan sokféle fizikai kihívást fognak átélni a közeljövőben, de mostani üzenetünk nem a nehézségek fizikai dimenziójával foglalkozik. Ezek a változások mindenki számára nyilvánvalóak lehetnek, ha a jelenlegi események felszíne mögé tekint.
 
Üzenetünkben az eljövő érzelmi és spirituális válságra összpontosítunk.
 
Amikor egy rendszer többszörös káoszcsomópontba lép, akkor a rendszernek a Káosz Csomópontok rezgéstartományába eső elemei, vagy létezői jelentős megpróbáltatásokat élnek át.
 
Most röviden a nem emberi fogalmak szerint szólunk. Tapasztalataink szerint a tudat és a létezés más dimenzióiban is megtapasztalják saját többszörös Káoszcsomópontjaikat. Ezek az előttetek álló energetikai kihívások nem korlátozódnak a Földre, hanem érintik a Földdel és a galaxissal kapcsolatban lévő összes tudati dimenziót és az összes létezőt ide értve a testnélküli lényeket (test nélküli energialények) is.
 
De térjünk vissza a Földhöz, a tér- és időbeli létezésetek középpontjához.
 
Ahogy korábban említettük, a többszörös Káosz Csomópont hatásának kitett birodalmak létezői nem tudják elkerülni a káosz egyre szaporodó eseményeit.
 
Ahogy a bolygó időjárási mintái egyre kaotikusabbá válnak, ahogy a mezőgazdasági kihívások megsokszorozódnak, és ahogy a gazdasági problémák növekednek, úgy fog a globális emberi félelem növekedni.
 
Ez a fajta félelem a túléléssel kapcsolatos és bár a túlélési félelmek az embereket egyfajta őrületbe és irracionalitásba tudják juttatni, ám ennél sokkal alattomosabb és rejtettebb jelenség van jelen az elkövetkező átalakulási folyamatban.
 
A rejtett veszély bizonyos vezető vallások és spirituális hagyományok gondolatformáival kapcsolatos. Ezek a gondolatformák és hitrendszerek azt az elképzelést állandósítják, hogy különválnak lényetek fizikai és interdimenzionális (spirituális) aspektusai. A fizikai világ rossz, a természet arra való, hogy legyőzzük (a természetes világgal közös teremtéssel ellentétben), és alapjában véve a világ olyan hely, ahonnan menekülni kell.
 
Mi nem osztjuk ezt a hitet. Tapasztalatunk szerint a tudatosság egy folytonosság a fény legmagasabb rezgéseitől a az anyag legalacsonyabb rezgéséig. A világotokat alkotó atomok és szubatomi részecskék természetüknél fogva szentek, abban az értelemben, hogy kapcsolatban vannak az Egésszel.
 
Ahogy a többszörös Káosz Csomópontok generálta megpróbáltatások növekednek, sok ember hajlamos lesz illuzórikus és bomlasztó tudat-átalakulási állapotba lépni.
 
Azok lesznek a leginkább hajlamosak a tudat ilyen eltorzulására, akik ragaszkodnak azokhoz a gondolatformákhoz, mely szerint az anyagi világ és a lélek örök elszakadásban van egymástól. Amikor a többszörös káoszcsomópontok egymásra hatása következtében a feszültség növekszik, az ilyen személyek egyre erősebben fognak elszakadni a fizikai dimenzió valóságaitól. Az ilyen közösségi bomlást tovább erősítik az olyan vallási és spirituális gondolatformák, mint a „Az idők vége, „Az ítélet napja”, vagy a „Föld megtisztítása”. A tudat ilyen érzéki csalódásai egyfajta kollektív mentális/érzelmi vírussá válnak, és egyének teljes csoportjai roskadnak össze a feszültségek és a pusztulás következtében, miközben megpróbálják kezelni a többszörös Káosz Csomópontok globális hatásait.
 
Tudati határvonalak
 

Úgy látjuk, hogy az emberi tudatosság határai kialakultak. És itt nem kevesebbről van szó, mint az elhatárolódásról azok között, akik fenntartják az anyag és a spiritualitás közti elszakítottság gondolatát, ahogy ezt a Föld legnagyobb vallásai erősítik és azok között, akik nem. Személyes és globális átalakulást alapvetően fogja meghatározni, hogy mire vagytok nyitottak, hogy a demarkációs vonal melyik oldalára álltok.
 
Minden beavatottnak meg kell önmaga számára határoznia, hogy mi igaz és mi nem, főleg vallási alapú anyagi és spiritualitási szakadás esetén. Beavatotton mindössze olyanokat értünk, akik a tudatosságban felfelé haladnak, függetlenül attól, hogy milyen spirituális tradíciót követnek.
 
 
A Szív útja

Nézőpontunk szerint az alacsonyabb rezgésű világokból történő beavatási küszöb átlépése elsősorban és legfőképpen a Szíven keresztül történik. A tudatosság átalakulása alapvetően egy belső utazás az alsó csakráktól a felső csakrákig. A felemelkedő spirál csak akkor jön létre, ha a beavatandó átalakítja és meghaladja a biztonsággal, szexualitással és az erővel kapcsolatos beidegződéseit. A tudat felemelkedő spiráljának kapuja pedig akkor nyílik meg, amikor a szívcsakra feltöltődik energiával és átjárhatóvá válik.
 
Az ellentmondás és a nehézség abban áll, hogy duális univerzumban éltek és bármilyen esemény, vagy tett létrehozza az ellentettjét. Ezt az ellentmondást és nehézséget a kagylóba kerülő homokszem jól példázza: ingerlő és bosszantó. Ám az önfejlődés során a bosszantás (a dualitás) gyöngyszemmé válik, és paradox módon a problémás dologból valami értékes jön létre. Minden beavatandónak saját magának kell megteremtenie, kiizzadnia az önfejlődés gyöngyét. Nincs az a vallás, mester, tanító, vagy guru, aki ezt meg tudná tenni helyettetek.
 
Lehet, hogy túlságosan szimplának tűnik, de tapasztalataink szerint a legerősebb evolúciós katalizátor, a legerősebb rezgésű energiamező, amely az (egyéni és közösségi) átalakulási állapotokon legjobban átsegítő híd, a szív, a ti szívetek.
 
Legyünk egy kicsit pontosabbak. Ahogy a káoszcsomópontok száma növekszik, a mentális és érzelmi stabilitással szembeni kihívások megsokszorozódnak. Emiatt egyre több ember fog irracionális tudatállapotba kerülni. Az ilyen egyének hajlamosak lesznek önpusztító módon cselekedni. Mivel a bolygó minden élőlényével össze vagytok kapcsolódva, bizonyos mértékig ki lesztek téve mások zavarodottságának.
 
Így beavatandóként nagy hasznotokra válhat, ha kifejlesztetek magatok körül egy összetartó érzelmi állapotot, amihez időről-időre vissza tudtok térni és újra életre keltitek az általunk pozitív vonzásának nevezett rezgést.
 
Olyan, mintha létrejönne körülöttetek egy összetartó energia buborék. Képesek lesztek tisztán látni és reagálni a duális világotokban, ugyanakkor a rezgésállapototok védve marad a káosz növekvő szintjének és mások irracionalitásának hatásaitól. Hogy hogyan éred ezt el, tőled függ. Sokféle út létezik ennek megvalósítására. Mi két ilyen módszert ajánlunk.
 
Az első az egyszerűbb és alapvetőbb, de ez az alapja a fejlettebbnek. Tökéletesen tisztában vagyunk azzal, hogy az ezeket a sorokat olvasók közül sokaknak új az ilyen információ, míg mások nagyon fejlettek. Ezért ajánlunk két technikát.
 
 
Az alapvető módszer

Az első azoknak szól, akik még nincsenek tisztában saját tudatuk hatalmasságával. A módszer egyszerű, ám ugyanakkor nagyon hatékony is.
 
Tanácsoljuk, hogy rendszeresen ápoljátok tudatotok ezen kertjét.
 
A megvalósításhoz helyezd magad a hála és megbecsülés érzésébe, anélkül, hogy bármi okod lenne rá, hogy így tégy. Más szavakkal, nem kell keresned valamit a környezetedben, amit megbecsülsz, vagy amiért hálás vagy. Mindössze belépsz ebbe a rezgésállapotba, csupán azért, mert így döntesz.
 
Ez a rezgésállapot az elmében, a testben összetartást hoz létre. Ez egyfajta mentális/érzelmi felemelkedés, ami kiegyensúlyozza a sok ember által megtapasztalt lefelé vezető spirált.
 
Azt javasoljuk, hogy naponta többször hozzátok létre ezt az érzelmi állapotot. Egy két perc már elegendő. Ebbe a mezőbe történő belépéskor edzed agyad/elméd/tested az összetartó rezgésállapotba való szándék szerinti belépésre. Ez egy nagy segítség és fontos elme képesség lesz, amikor majd a globális átalakulás állapotába egyre jobban belekerültök (a többszörös Káosz Csomópontok megjelenésekor).
 
Azért segít, mert a többszörös Káosz Csomópontok bomlasztó hatásúak.
 
Sokatok fog egyre nagyobb mértékű lehetőséget látni a csalódottságra. Ennek az az oka, hogy a cselekedetek nem az előre elvárt eredményeket fogják létrehozni. Még az szellemi képességekkel bőven megáldottak és a szándék mesterei is akadályokba és nem várt nehézségekbe ütköznek. Ennek oka nem ti vagytok, hanem inkább mások cselekvése, vagy éppen nem-cselekvése, valamint a világotokban megszaporodó kaotikus események nem várt eredményei az ok. Így, amikor úgymond az elmétek határán jártok, amennyiben begyakoroltátok a hála és az öröm pozitívat vonzó rezgésállapotát, most felhasználhatjátok, hogy megakadályozzátok saját érzelmi zavarodottságotokat. Másként, ha az érzelmi stressz hatására összeomlasz, a tömeghisztéria fertőzése sokkal valószínűbben ér el.
 
Gondolj úgy erre a technikára, mint egy mentőövre. Bizonyos módon passzív, csupán benne tartózkodsz, és létrehoz egy olyan rezgésű mezőt, ami természeténél fogva érzelmileg és spirituálisan megvéd.
 
 
A fejlett módszer

A második módszert azoknak ajánljuk, akik közületek nagyobb tapasztalattal rendelkeznek belső világaitokkal.
 
A módszer első részét már megbeszéltük az Eksztázis é a Szív című üzenetünkben.
 
A módszer a fizikai szívre való koncentrálást alkalmazza, nem pedig a szívcsakrára. A fizikai szívre való figyelemösszpontosítás során a hála és a megbecsülés állapotába lépsz (ahogy az előző módszernél is).
 
Ha elég sokáig összpontosítasz a tudatod a fizikai szívre, miközben a hála, vagy a megbecsülést érzed ennek hatására létrejön a boldogság, vagy az eksztázis.
 
Amikor a boldogság, vagy az eksztázis állapotában vagy, tudatos leszel a testedben és a környezetedben lévő atomok közötti térre. A mentális figyelem ilyen megváltozását az a kvantum-tény teszi lehetővé, hogy az anyag 99 százaléka tér.
 
Nyilvánvalóan a testedben és a környezetedben levő atomok közötti teret az idegrendszer korlátai miatt nem a fizikai érzékszerveiddel fogod fel. A tudatod nem helyhezkötött része képes megtapasztalni ezt a teret, mert nem béklyózza a fizikai világ korlátozottsága.
 
A módszer végső lépése a figyelem további megváltoztatásán alapszik. Amikor tudatossá válsz a testedben és a környezetedben levő térre, egy újabb ellentmondásos tudati mutatványt adsz elő.
 
Az érzett hálát és megbecsülést kiküldöd egyrészt a testedben lévő és a környezetedben levő térbe, másrészt a testedet és a környezetedet alkotó anyagi részecskéknek is.
 
A figyelemnek a hála és a megbecsülés rezgési állapotában a téren és az anyagon való tartása végül leleplezi lényed testet öltött és testetlen részeit, a lényt, aki a fizikai testen, vagy formán keresztül nyilvánul meg és ezzel egy időben formához nem kötődő tudatosság. A módszer állhatatos használata egyszer csak megnyit számodra egy csodás átjárót, amely a felemelkedés természetének mély megértéséhez vezet.
 
Azt javasoljuk, hogy a jelenlegi fejlettségednek megfelelő módszert kezdd el használni.
 
Az első módszer bár egyszerű, nagyon hatékonyan véd az emberi irracionalitás fertőzésétől és a felemelkedő spirál áramlatába juttat, még akkor is, amikor a többiek a lefelé haladó spirálon vannak.
 
Ha úgy érzed, hogy készen állsz, elkezdheted tanulmányozni a fejlettebb módszert. Ez nem egy maratoni futóverseny, hogy ki éri el leghamarabb a fejlett módszert.
 
Egy dologra van szükség: tartózkodj az ok nélküli hála és megbecsülés állapotában, amennyit csak lehetséges. Ez az egyszerű rezgési tartomány erős szövetségesed lesz a jelenlegi globális átalakulási folyamatok során.
 
Egy másik jótékony támogatód az egyik korábbi üzenetünkben átadott meditációnk a Belső Kristálypalota meditáció. Bátorítunk, hogy kísérletezzetek vele. Ha szól hozzátok, használjátok gyakran. Összekapcsol Gaia (a Föld) tudatával és élettel tölti meg a létezésed magasabb birodalmaiba vezető központi csatornát, amelyet tudományotok tobozmirigyként ismer, mi pedig a fej drágakövének.
 
Aki csatlakozni szeretne idén november 11-én (11.11.11), számára kellemes mennyiségben dolgozzon a Kristálypalota meditációval, hogy felkészüljön a következő Dimenzió Hangolásra, amely a Világmeditáció keretében fog sorra kerülni.
 
Ez a Dimenzió Hangolás hangmeditáció lesz, hogy fénnyel töltse meg az agyalapi mirigyet, az endokrin rendszer legfőbb szabályozóját. Meg fogjuk mutatni, hogy miként használhatjátok ezt a hangmeditációt önállóan és a 11.11.11-i Világmeditáción.
 
Szeptember végén, vagy október elején fogjuk közzétenni az Agyalapi Dimenzionális Hangolást ( hang meditációt) a weboldalon.

Összefoglalás

Ahogy az üzenet elején említettük, kritikus átalakulási szakaszba léptetek. Akik nem ismerik a „Tudat átalakulási állapotai” c. korábbi üzenetünket, erősen javasoljuk, hogy pillantson bele.
 
A Föld felemelkedési folyamata során veszélyes időszakába lép. Valóságotok sok része a szemetek láttára fog átalakulni, sokkal gyorsabban, mint ahogy azt valaha is képzeltétek.
 
Az idő felgyorsulása miatt civilizációtok átalakulása exponenciálisan fog gyorsulni. Világotok „átalakulása” szó szerinti értelemben jelenti a formán túlra emelkedést. Így valóságotok szerkezetei (ide értve mind a gondolatformákat és a hiedelmeket, mind a valóságotok külső megnyilvánulásait) gyors változáson fognak átmenni.
 
A tudat képlékenyebb állapotára van szükség. Rezgési állapototok védelme életbevágó. Szívszaggató időszakba léptek és rendkívüli összetettsége egyúttal személyes evolúciótok hatalmas lehetőségét is biztosítja.
 
Úgy hisszük, hogy a Káosz Csomópontok száma és erőssége növekszik, egyre nagyobb polarizáció fog megjelenni az emberek között. Ha azonban elméd és szíved nyitott, még ennek a polarizációnak a során is mély, bensőséges kapcsolatot érezhetsz mások, sőt, akár idegenek iránt is, amikor a másik ember szemébe tekintve meglátod, hogy szintén felismeri a jelen pillanat és a Föld szentségét.
 
Gondolataink és boldogságunk veletek van.
 
A Hathorok
 
 
Tom Kenyon
 
 
Tom gondolatai és megfigyelései
 

A Hathorok szerint több Káosz Csomópont megjelenésének vagyunk tanúi, amikor a világban kaotikus események és helyzetek megszaporodását látjuk.
 
Üzenetükben fel is vázoltak néhányat a csomópontok hatásai közül, mint az ökológiára ható rendkívüli megpróbáltatás, őrült időjárási jelenségek, amelyek tovább rontják a mezőgazdasági és élelmiszerellátási helyzetet, továbbá a Föld átváltozását (vulkánkitörések és földrengések), nem beszélve a drasztikus gazdasági és politikai bizonytalanságról.
 
m nem nagyon vesztegetik az idejüket ezekkel a fizikai csapásokkal. Úgy gondolom, hogy nagyon helyesen állítják azt, hogy megláthatja és megbizonyosodhat a Káosz Csomópontok következményeiről bárki, aki a jelenlegi események felszíne alá is tekint.
 
Az üzenet elsősorban két dologra koncentrál. Egyrészt, hogyan tud bárki a közös átalakulási folyamatok (és az ezzel összefüggő globális káosz) során védelmező rezgésű energiamezőt létrehozni, másrészt az általuk rejtett veszélynek látott jelenségre hívják fel a figyelmet, ami ellentmondásos módon nem fizikai, hanem mentális.
 
Bírálják a világ legnagyobb vallásait és spirituális hagyományait, azért az alattomos és mérgező
központi gondolatformáért, mely szerint egyfelől a természet kedvünk és szándékaink szerinti uralkodásra, leigázásra való (a Hathorok kifejezésével élve a természetes világgal való közös teremtéssel ellentétben). Másfelől pedig állandó küzdelem és elszakítottság van az anyag és szellem között. A Hathorok olyannyira meg vannak győződve ezeknek a gondolatformáknak a mérgező voltáról, hogy már két friss üzenetükben is megemlítették.
 
Több mint húsz éve működök együtt a Hathorokkal, és általában sokkal nagylelkűbbek, amikor mások, az övéktől eltérő módon látják a világot. Rendkívül szokatlan tőlük az ilyen gyémántkeménységű állásfoglalás.
 
A legutolsó üzenet megérkezése után megkérdeztem az egyik Hathor tanácsadóm az eddig példa nélkül álló, két általánosan elterjedt vallási és spirituális tradíció gondolatformája elleni támadásról. Azt válaszolta, hogy az emberiség fordulóponton van és a két említett gondolatforma olyan méreg, ami eddig is mérgezte és jelenleg is mérgezi az élettel kapcsolatos látásmódunkat (mivel azt hirdetik, hogy az élet büntetés, hiba és/vagy illúzió).
 
A Hathorok ezeket félrevezetőnek tartják, mert érzékelésük szerint nincs határvonal a lélek (a többdimenziós valóságok) és az anyag között. Valóban úgy is mondják, hogy a tudat folytonos a fény legmagasabb rezgéseitől, az anyag legalacsonyabb rezgéséig. Szerintük az anyag természeténél fogva szent, mert ennek a folytonosságnak a kifejeződése. Mindössze arról van szó, hogy a dolgok lassabban mozognak az anyag világában, mint a fény birodalmaiban.
 
Igazán Hathorokhoz illő módon azt mondják, hogy minden beavatandónak (bárki, aki a tudatosságban felfelé törekszik) meg kell hoznia döntését az anyag és szellem közötti vallási indíttatású hitbéli szakadással kapcsolatban. Más szavakkal, nem mondják meg, hogy mit higgyünk (és ne is tegyék). Ám ők megkérdőjelezhetetlen módon, kristálytisztán állást foglaltak.
 
 
Közös őrület

Arról is szólnak, hogy sokan fogunk jelentős megpróbáltatásban részesülni a Káosz Csomópont erősödése miatti globális hatások következtében. Szerintük az egyik ilyen, az emberekkel kapcsolatos igénybevétel a közös mentális és érzelmi labilitás. Továbbá azt gondolják, hogy „sok ember hajlamos lesz illuzórikus és bomlasztó tudat-átalakulási állapotba lépni”.
 
Az emberiség pszichoszociális története nagyon tisztán megmutatja, hogy amikor a szociális, gazdasági és/vagy környezeti megpróbáltatások elérnek egy bizonyos pontot, az emberek nagy, közös családjában hirtelen mentális egészséggel kapcsolatos gondok bukkannak fel és gombamód szaporodni kezdenek.
 
Carl Jung pszichiáter nem sokkal az első világháború után előre megjósolta a második világháborút paciensei gyötrelmes álmai alapján. Úgy vélte, hogy páciensei rémálmainak erőssége és hasonlósága annak a jele, hogy az emberi közösséget mélyen megzavarja és traumatizálja valami, ami a közeljövőben jelenik majd meg.
 
Tény, hogy a szocio-pszichológia viszonylag új területe tanulmányozta a szociális és gazdasági nyomás okozta komplex kölcsönhatásokat, hogy milyen reakciókat hoznak létre az emberekben, és hogyan okozhat az ilyen stressz mentális egészségi problémákat. Találtam egy ezzel kapcsolatos érdekfeszítő tanulmányt, amit a Nemzeti Mentális Egészség Intézete (National Institute of Mental Health) adott ki. (Azoknak, akiket érdekel, közlöm a cikk adatait: Social Stressors and Social Resources and their Health Consequences,” NIMH Office of Prevention and Special Projects, Bethesda, MD, August 17-19 1995).
 
Rákereshetsz az interneten is, ha beírod a következő címet: http://www.mhsip.org/nimhdoc/socioeconmh_home2.htm
 
De fordítsuk figyelmünket újra a Hathorok megjegyzéseire a tudat illuzórikus és bomlasztó állapotaira. Említenek egy példát az ilyen várakozásokkal kapcsolatban, aminek most a küszöbén állunk, (sokan azt mondanák, hogy már itt is van), ez pedig az Ítélet Napja.
 
 
Világvége forgatókönyvek
 

Az elképzelések, hogy a vég óráit éljük, nem újkeletűek.
 
Az első évezred végén egyfajta végidő-őrület árasztotta el Európát. Meg voltak győződve, hogy a világ a végéhez ért és Jézus eljövetele bármely pillanatban megtörténhet. Számtalan ember hagyta el lakóhelyét, megélhetését és kezdett zarándoklatba Isten elleni vétkei miatti vezeklésként. Amikor eljött az új évezred első hajnala (i.sz. 1000), és a világnak nem lett vége, a kemény hívők között elharapózott a rémület. Végül is Jézus eljövetele biztosította volna a koruk őrületéből való kiszabadulást.
 
Korunkban az egyik újkeletű próféta kiszámította, hogy a világ vége idén (2011) május 21-én fog bekövetkezni. Számításait a Biblia – saját elmondása szerint – kínos lelkiismeretességű tanulmányozására alapozta. Az apokaliptikus végidőkről alkotott látomása pedig fundamentalista evangéliumi keresztények nagy csoportjában virágzott. Az előző évezred furcsa zárásaként odaadó hívek sokasága hagyta ott munkáját és költötte teljes megtakarítását egész oldalas reklámokra és hirdetőtáblákra, hogy megmentsék a hitetlen pogányokat az örök kárhozattól, úgy hogy csoportba terelik őket a vég napjaiban.
 
Amikor elmúlt május 21. és felvirradt 22. sokan a hívők közül meglepetésükben hogy az történt, aminek nem lett volna szabad, reszkettek. Mások azonban elhagyták a hajót és azt mondták, hogy május 21. rosszul kiszámolt dátum, és a valódi időpont 2011. október 21.
 
Ám ez, a végidőkkel kapcsolatos elmebaj nem csak a keresztény fundamentalistákra jellemző. Az Új Kornak (New Age) is megvan a saját erős és mámorító főzete, a Maja Végidők. A maja naptár tanulmányozásával foglakozók ezen csoportja szerint a világnak vége lesz, amikor a
 
Maya Hosszú Ciklus véget ér, nevezetesen 2012. december 21-én.
 
Véleményem szerint a maja naptár inkább kozmikus kilométerórához hasonlatos. Amikor a naptár elér a végére átfordul és új ciklusba kezd. Az idő régi számítása befejeződik, de egy új elkezdődik. Azt állítani, hogy a világ 2012. december 21-én befejeződik, számomra olyan, mintha azt állítanánk, hogy a kocsim el fog tűnni, amikor eléri a számláló a százezret. Egyszerűen nem veszem be.
 
Több alkalommal kérdeztem a Hathorokat a maja naptárról, és álláspontjuk mindig azonos volt. Nem jelenti számukra a Hosszú Ciklus vége egyúttal a világ végét is, de jelenti a világ végét abban az értelemben, hogy megszűnik a világ olyannak lenni, ahogyan eddig megismertük. Azt is vallják, hogy 2012. december 21-én hatalmas evolúciós hatású erejű energia fog kiáradni a galaxis magjából, amit a Központi Napnak is hívunk.
 
Bár ez az energia erős hatást fog gyakorolni az emberiség átalakulására, szerintük ez egyáltalán nem jelenti egyúttal a Homo Sapiens végzetét is. Tény azonban az is, hogy néhány, az emberiséggel kapcsolatos várakozásukat érintő több kozmikus esemény is 2023-ra összpontosul. Más szavakkal nem látják az emberiség közeljövőbeli végét, de nagy változásokat látnak az emberiség bolygóméretű tudatosságának megváltozása terén.
 
 
Értelemszerű és ki nem mondott következmény
 

A történelem persze végül elárulja, hogy kinek van igaza a világvége sztorival kapcsolatban, feltéve, hogy létezik még némi jövő az emberiség számára.
Talán a végzet hangoztatóinak van igazuk, és a világ haragvó istenek végső ítélete szerint véget ér, vagy, ahogy azt több hívő ősi földönkívüli beavatkozást lát igazolva, a világnak vége lesz, amikor az Annunakik visszatérnek genetikailag módosított rabszolga dolgozóinak (értsd: az emberiség) számbavételére.
 
Lehet, hogy ahogy mások hiszik, a Nagy Jószándékúak visszatérnek és megmentenek minket önmagunktól. A Maja Naptár Vége pedig bevezet minket az istenek korába, a körülöttünk látható rémálomba illő jelenetek pedig eltűnnek és mi felébredünk, mint egy rossz álomból.
Vagy esetleg a maja értelmezőknek van igazuk, akik szerint, ahogy a Maja Naptár véget ér, úgy véget ér a mi világunk is.
 
De a végnapok elméleteinek, legalábbis számomra, eredetüktől függetlenül lényegi problémájuk van. Egyfelől – természetüknél fogva – önkorlátozók és alapvetően elgyengítők. Másfelől az ítéletnapi forgatókönyvek közti túlzott kotorászás nyilvánvalóan nagyon negatív tudat állapotot idézhet elő.
Az ilyen gondolkodás ki nem mondott következménye pedig az, hogy csökkenti a saját érdekünkben megtehető cselekvés lehetőségeit.
 

A védelem erőtere

Ebben az üzenetben a Hathorok két módszert adtak a bolygónk elkövetkező kaotikus természetű átalakulási állapotának kezelésére. Mindkét módszer a szívvel magával, és/vagy a szívvel kapcsolatos érzelmi állapottal foglalkozik. Ez nem meglepő, hiszen a Hathorok az első naptól fogva mondták, hogy a leghatékonyabb eszköz az egyén spirituális evolúciójához a szív, valamint a hála és megbecsülés érzelmi állapota.
 
Az első megosztott módszer az ilyenfajta információkkal újonnan találkozóknak szól. Ha haladó gyakorló vagy, esetleg átlépheted a következő részt, mert igazán alapvető. A fejlettebb technikáról való részt a „Fejlett Módszer/Filozófiai megfontolások” c. szakasznál találod.
 
 
Az egyszerű módszer
 

Az alapgondolat az, hogy belépünk a hála, vagy a megbecsülés érzelemébe, vagy érzelmi állapotába. Úgy lépsz ebbe a testi/elmebeli az állapotba, hogy mindössze annyi okod van rá, hogy meg akarod tapasztalni.
 
Más szavakkal nem keresel valamit az életedben, amiért hálás lehetsz, vagy méltányolsz. Szándékod alapján lépsz ebbe az állapotba.
 
A Hathorok szerint, amikor a testnek és az elmének ebben állapotában tartózkodsz, létrehozod az általuk pozitívat vonzónak nevezett dolgot. Ez kedvezően befolyásolja hangulatodat, gondolkodásodat és viselkedésedet, és ahogy ők mondanák rezgő energia meződet is.
 
A Hathorok azt javasolják, hogy naponta többször lépj ebbe a hála, vagy a megbecsülés érzelmi állapotába. Így a módszer mestereivé válhatunk, vagyis éjjel, vagy nappal szándékunk szerint bármikor beléphetünk.
 
Azt mondják, hogy ez a képesség nagy segítségünkre lehet, ahogy mi és a bolygó többi hétmilliárd lakója belép a Káosz Csomópont egyre jelentősebb következményeibe. Más szóval a hála és megbecsülés érzelmi állapota gyógyszer, mentális/érzelmi védelem a káosz okozta stresszreakciók ellen.
 
Minél többször gyakorlod mentális/érzelmi állapotod átváltását a hála és megbecsülés érzésére, annál jobb leszel benne. Ez az elme-érzelmi képesség csupán egy képesség. Mint minden képesség esetén, itt is a mesteri szint csak gyakorlással érhető el. Ki kell építeni agyunk idegpályáit, mielőtt számíthatunk arra, hogy a kívánt eredmény a szükség pillanatában megjelenik.
 
Ha olyasvalaki vagy, akinek fejlett idegi hálózata van, ami lehetővé teszi, hogy hozzáférj érzelmeidhez, valószínűleg képes vagy visszaidézni a hála, vagy a megbecsülés érzését. Eközben észre fogod venni, hogy érzelmeid minősége átvált a hála és szeretet érzetére. Most az a teendőd, hogy naponta többször úgy dönts, hogy belépsz ebbe az érzésállapotba. Vedd ezt mentális kísérletnek. Tedd ezt akkor, amikor könnyű, tedd, amikor nehéz, vagy esetleg bosszantanak, türelmetlen, vagy dühös vagy. Figyeld, mi történik, ha közbeavatkozol érzelmi tapasztalásodba ezzel az összetartó érzelmi állapottal (hála, vagy megbecsülés). Emlékezz rá, hogy minél többet gyakorlod, annál nagyobb szakértőjévé, mesterévé válsz.
 
Ha nincsen közvetlen kapcsolatod az érzelmeidhez, megpróbálhatod egy emlék felidézését. Ennek alapja, hogy amikor emlékszel egy eseményre, vagy helyzetre, amiben egy adott érzelem volt jelen, akkor az emlék felidézésekor valószínűleg megjelenik az érzés is.
 
Így az első lépés felidézni valamit a múltadban, amikor hálát, vagy megbecsülést éreztél. Nem számít, mi volt az oka. Lehet az a valami nagy, vagy kicsi. Tényleg lényegtelen, amennyiben bizonyos fokig érezted a hálát, vagy a megbecsülést.
 
A következő lépés a konkrét esemény felidézése. Emlékezz a helyzetre, a részletekre, ahol voltál. Idézd fel az összes érzékszerved érzetét. Képzeld el magad, ahogy fizikailag ott vagy. Lásd, halld, érezd a fizikai ingereket. Ahogy egyre pontosabban felidézed a hálát, vagy megbecsülést előidéző emléket, újra az adott érzelemben találod magad.
 
A végső lépés az emlék elengedése, így ami marad, az a tiszta érzelmi állapot maga. Amikor a hálának, vagy megbecsülésnek ebben az összetartó állapotában tartózkodsz, hozzászoktatod magad ehhez a minőséghez. Végül már fel fogod tudni idézni a hála, vagy a megbecsülés érzetét, anélkül, hogy fel kéne idézned az emléket magát. Ettől fogva képes vagy a hála, vagy megbecsülés összetartó érzésébe lépni többször is naponta. És emlékezz: gyakorlat teszi a mestert.
 
Néhányan nem képesek a hála, vagy a megbecsülés érzetét felidézni sem közvetlenül, sem emlékek felidézésével. Ennek általában több oka van. Ilyen lehet az agy idegi hálózata, vagy főként a múlt. Más szavakkal, ha az ilyen személy a múltjában keres valamit, amikor hálát, vagy a megbecsülést érzett, üres kézzel tér vissza. Egyszerűen képtelen felidézni pozitív tapasztalatot, ami létrehozhatná az ilyenfajta érzéseket.
 
Ha esetleg te éppen ilyen személy vagy, lehetőséged van agyadban új idegpályák kiépítésére, amik majd lehetővé teszik, hogy megtapasztald a hála, vagy a megbecsülés összetartó érzetét akkor is, ha életedben még sosem tapasztaltad ezt meg.
 
Ehhez a teremtő fantáziát kell felhasználni. Bármilyen furcsán is hangzik, a test/elme nem tud különbséget tenni a valódi és az elképzelt események között.
 
Amikor gyógyító látomást hozol létre, elmédben, testedben erős gyógyító reakciókat váltasz ki, akkor is, ha kiváltója a képzeleted.
 
Az első lépés, hogy gondolj olyasmire, amikor a hálát, vagy a megbecsülést éreznél. Nem számít, hogy mi ez az elképzelt dolog. Csak arra van szükség, hogy kiváltsa benned a hála, vagy a megbecsülés érzését.
 
Ezután kezdd el létrehozni az elképzelésed, képzeld magad el, amikor megkapod azt, amiért hálát, vagy megbecsülést érzel. Képzeld magad a helyzetbe teljesen, amint éppen most történik. Lásd, érezd a fizikai ingereket, halld a hangokat.
 
Ahogy érzéseid feltöltődnek, a fantázia egyre valóságosabbnak fog tűnni. Amikor pedig érzed a hála, vagy a megbecsülés érzetét, engedd el a fantáziát, és ami megmarad az az érzés.
 
Néha a hála, vagy a megbecsülés érzetén túl másodlagos reakciókat is lehet tapasztalni. Ezek a másodlagos érzések olyan érzések lehetnek, mint a szomorúság, sajnálat, vagy düh, amiknek soha semmi köze nem volt életedben a hála, vagy a megbecsülés érzéséhez.
 
Ha ilyen történik veled, engedd megtapasztalni a másodlagos érzéseket. Alapvetően ne leplezz el semmit, főleg élethelyzeteidben létrejövő valódi érzelmi reakciókat ne. A cél. hogy megmutasd az új érzelmi állapotot, amivel majd dolgozhatsz.
 
Ha elég sokáig érzed a másodlagos reakciókat, végül erősségük lecsökken. Ekkor térj vissza a fantáziádhoz és hagyd, hogy a hála, vagy a megbecsülés érzése újra megjelenjen. Ezután addig maradj az összetartó érzelmi állapotban, amíg kényelmes, és így elkezdheted minőségének megismerését.
 
Lehet, hogy akinek sok másodlagos reakciója van, többször át kell mennie ezen a teremtő fantázián. Folytasd tovább, mert te is és a módszer is megéri a fáradságot.
 
Amikor érzed, hogy a hála, vagy a megbecsülés érzése másodlagos reakciók nélkül megjelenik a fantázia hatására, felkészültél, hogy a fent leírt módon elkezdj kísérletezni az összetartó érzelmi állapottal. Gyakorold. Próbáld ki mindenféle helyzetben. Minél többet gyakorlod a hála, vagy a megbecsülés érzését létrehozni, annál inkább válsz mesterévé.
 
Van egy másik, gyakran váratlan haszna is ennek a gyakorlásnak. Ahogy szándékod szerint , újra és újra belépsz a hála, vagy a megbecsülés összetartó állapotába, pozitív vonzást hozol létre. Így végeredményében olyan helyzeteket, embereket és lehetőségeket vonzol az életedbe, ami lehetővé teszi a való életben a hála, vagy a megbecsülés érzését.
 

A fejlett módszer/Filozófiai megfontolások

Úgy gondolom, hogy nagyon fontos a fejlett módszer filozófiai következményeinek megtárgyalása, mielőtt mélyebben belemegyünk a finomabb részletekbe. Tartózkodásom oka, hogy a Fejlett Módszer mélyen megváltoztatja az agyi folyamatokat és a belső érzékelést. Azt gondolom, hogy tudnod kell, hogy mibe vágsz bele, és ez az–e, amit meg akarsz tapasztalni, vagy sem.
 
Ha elolvastad a Hathorok utasításait a módszer használatáról, észreveheted, hogy van egy szakasz a gyakorlatban, amikor a fizikai szívre koncentrálsz, a miközben a hála, vagy a megbecsülés érzelmét érzed.
 
Ha elég sokáig folytatod, egyszerre spontán módon megjelenik a boldogság, vagy az eksztázis. Ekkor, a Hathorok szerint, a boldogság állapotában maradsz, miközben figyeled (tudatában vagy) a testedet alkotó ürességnek.
 
Az ürességre és a boldogságra irányuló kettős éberség mély változást idéz elő a belső érzékelésben. Ez egyfajta felszabadulás, mert közvetlenül megtapasztalod tudatod végtelen és testhez nem kötött természetét. Bár ez egy belső tudatosság, mégis túllépsz tested és világod korlátain.
 
Bejutottál elméd végtelen állapotába, amely nem ismer határokat.
 
Ahogy előrehaladsz ebben a technikában, javaslom, hogy jó sok időt tölts ebben a tudati állapotban, és élvezd ki igazán, mielőtt a következő lépést elkezded. Ezt azért mondom, mert, legalábbis szerintem, mélyen feltöltő, tápláló és megnyugtató a test valamint az elme számára.
A következő lépésben kiküldöd a megbecsülést mind a testedet alkotó térnek, mind a testedet alkotó anyagnak, emlékezve, hogy tested 99 százaléka tér.
 
Mindenki saját módon fogja megtapasztalni ezt az lépést, úgy képzelem. Nekem zsigeri tapasztalat. Én testetlen formámból egy olyan tudatállapotba kerültem, ahol egyszerre voltam megkötözve testem korlátai által és ugyanakkor mindezek felett álltam. Más szóval egyszerre voltam helyhez kötött és helyhez nem kötött. Igazán furcsa állapot.
 
Ha elég sokáig maradok ebben az egyszerre kötött és szabad tudatállapotban, elkezdem megérezni, hogy energialöketek lépnek a testembe onnan, ami a testem belső terének tűnik. Testem pedig gyakran spontán módon egyfajta körkörös ringó mozgásba kezd (ha egyenesen, vagy törökülésben ülök). Ezt a yogik kriya-nak hívják. (A felébredő kundalini energia okozta spontán mozgás. a ford. megjegyzése) A kriya jelzi, hogy finom energiák áramlanak a testen át.
 
A módszernek ez a szakasza, legalábbis számomra, nem lenyugtató, hanem inkább erőteljes és energetizáló.
 
A Hathorok szerint a fejlett technika létrehozza a finom energiák áramlását a test indterdimenzionális teréből a KA (az energia test) felé és innen a mitokondriumon át a fizikai test sejtjeibe, majd a DNS-be. Nem áll módomban eldönteni, hogy ez tényleg megtörtént-e. Csak arról számolhatok be, amit a Hathorok mondtak, amikor néhány határozott kérdést tettem fel nekik a módszerrel kapcsolatos személyes tapasztalataimról.
 
Azt mondták, hogy a KA/Mitokondrium/DNS eneregetizálása spontán bepillantást enged a felemelkedés folyamataiba, ha a gyakorló elég sokáig használja a módszert.
 
És pont itt van a filozófiai dilemma lényege. A Fejlett Módszer annyira megváltoztatja a belső érzékelést, hogy meg fogod tapasztalni lényed helyhez nem kötött (transzcendens) és helyhez kötött részeit.
 
Továbbá hidat épít ki a megtestesült részeid és a testedet meghaladó részeid között. Ennek a tudati hídnak az egyik hatása, hogy nagyon magas energetikai szintre emeli testedet lényednek fizikai tested felett álló részeiből.
 
Nem tanácsolom a módszer használatát azoknak, akik hisznek az anyag és lélek elszakítottságában, vagy azt gondolják, hogy a szellem és a hús harcban áll egymással. Ez a módszer a legalapvetőbb szintet képviseli, és az anyag spiritualizálásáról szól. Ha ez pedig nem olyan, ami érdekel, nem tanácsolom, hogy egyáltalán belefogj.
 
Közreadom a a weblapomra mutató két linket, ami majd segítségedre lehet a Hathorok ezen üzenetével kapcsolatban.
 
Mindkettő mp3 zenei file és Tom Kenyom weboldalán a Hang Ajándékok (sound gifts) rovatra mutat: www.tomkenyon.com. Ha online olvasod a cikket, rákattintva a felhasználási feltételekre jutsz. Ha egyetértesz a feltételekkel, kattints az „I agree with the terms and conditions” (egyetértek a feltételekkel és meghatározásokkal) részre a lap alján. Ekkor megkapod a hozzáférést az összes hang ajándékhoz.
 
Kutyák És Macskák; (Megbecsülés vagy Hála)
A Belső Kristálypalota: Energia Meditáció
 
Megjegyzés: Mindenképpen olvasd el a meditációt leíró szöveget. Ez a zenei file leírásában található, azon a lapon, amelyiknek az alján található link az adott zenéhez vezet.
 
Megjegyzés: Ezt az anyagot nemzetközi szerzői jog védi. Másolhatod ezt a Hathor üzenetet a Hang Ajándék (Sound Gifts) oldalon található zenei file-ok kivételével. Megjelentheted bármilyen médián, feltéve, hogy nem kérsz ellenszolgáltatást és nem változtatod meg semmilyen módon, feltünteted a szerzőt és megtartod az összes szerzői jogi részt.
 
©Tom Kenyon 2011. Minden jog fenntartva. másolhatod, megoszthatod ezt az üzenetet bármilyen médián, amennyiben nem változtatod meg, feltünteted a szerzőt, feltünteted a másolásvédelmi nyilatkozatokat és Tom webcímét: www.tomkenyon.com
 
Fordító: © Bagi Ákos www.lelekmod.hu 2011
 
Minden jog fenntartva. másolhatod, megoszthatod ezt az üzenetet bármilyen médián, amennyiben nem változtatod meg, feltünteted a szerzőt, feltünteted a másolásvédelmi nyilatkozatokat és a fordító webcímét.
 


 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 5
Összes: 3175687
Hónap: 37005
Nap: 604