Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


URIEL / Rátalálni Önmagunkra / 2013-02-16

URIEL Arkangyal / 2013. február 16.
Günther Wiechmann közvetítése

Rátalálni Önmagunkra

Itt Uriel, Isten Fénye.

uri.jpgSzeretett Lényeim, sok frissen felébredt tájékozatlannak és bizonytalannak érzi magát és még a tapasztalt Fénymunkások sincsenek sokkal jobb helyzetben.
Sokatokban ugyanazok a kérdések fogalmazódnak meg.
Mi az, ami tulajdonképpen még helyes, mit tegyek?
Hogyan gondoskodhatom az anyagi biztonságomról, ha tudom, a mostani munkámat már nem akarom vagy tudom tovább végezni?
Meddig tart még, míg az anyagi szinten is megmutatkozik a Felemelkedés?
Hogyan kerülhetek kapcsolatba a szellemi vezetőimmel?
Kiben bízhatom vagy szabad bíznom önmagamon kívül?
Van-e értelme tovább kitartanom egy olyan kapcsolat mellett, annak ellenére, hogy nem látom a folytatást?
Elveszítem-e az egyediségemet, ha minden fényesebbé válik?
Mindezek a kérdések és még hasonló tartalmúak lengenek körül benneteket. Ezek eljutnak hozzám és átveszem őket a Fényembe, hogy a szeretetben feloldódhassanak. Tudom, hogy átláthatóságra és felismerésre törekedtek és mindenkit biztosíthatok arról, hogy a saját utatok átláthatósága és felismerése elérhető távolságban van. Ugyanarra a kérdésre egyéni a válasz, mert lényegében mindannyian egyek vagytok, de mindenki a maga útját járja. Így egyesek számára helyes döntés lehet, hogy visszavonuljanak a munka és a kötelességek terén a mindennapok sodrásából, míg másoknak talán az ellentettje a helyes. A lélektervetek és az inkarnációkon vezető utatok a mostani időpontig nagyon eltérő volt és ez a sokszínűség a jövőben is megmarad.
Isten általatok fog minden színárnyalatban megnyilvánulni, csak az árnyék tűnik el, mely eddig sok mindent szürkeséggel fedett be.
Egyéniségetek, egyediségetek növekedni fog és csak most kezdi igazán bontogatni szárnyait, mert sokáig rá voltatok kényszerítve egy olyan identitás felvállalására, mely nem illett a saját lényetekhez. Így érthető, hogy csak kevés válasz, utalás vagy megoldás létezik, mely mindenkire vonatkozik. Mindenki a szívében előrajzolt utat járja be. Mindenki szívében ott lapul a kulcs, mely ajtót nyit az útra. Mindenkire vonatkozik, hogy felismerje, felszabadítsa és az élet átalakítására használja szívének szeretetét. A szeretet felismerése számotokra azt jelenti, hogy kiterjesztitek [fejlesztitek] tudatototokat, mert a szeretet számotokra még mindig egy olyan érzés, melyhez más személyek vagy valamilyen kedvelt dolog kapcsolódik.
A zene vagy egy számotokra kedves ember szeretete csupán egyfajta játék, mely könnyen felismerhető. Ez a szeretet energetikailag felemel benneteket, ezt érzitek belülről és ez válik áthatóvá kívülről.
Ez az energetikai állapotváltozás érezhető például, ha szerelmesek vagytok, ez egy biztos jele az igaz szeretetnek. Az igaz szeretet azonban Benned van, feltétel nélkül lehorgonyozva a szívben és független a személytől, aki ezt felébresztette Benned. Ez így történik mindenkivel, Ti Isteni lények vagytok és természetszerűleg vagytok összekapcsolva a feltétel nélküli szeretettel.
Azonban a felismeréshez vezető út különböző és egyéni, mert ez a sok inkarnációból szerzett élménykincsed, melyet el kell mélyíteni és meg kell érteni, mielőtt visszatérhetnél az eredendő Lényedhez.
Így talán vannak még befejezetlen témák, melyek energiája odakötnek téged. Talán bátran kell előre lépkedned, de talán a Téged űző türelmetlenség választ el a belső haladástól.
Szeretett Fényem, ez a te egyéni utad, amin jársz, és nem létezik az ’egyetlen helyes tan’, mely a megvilágosodáshoz vezet.
A világ színesebbé és szebbé válik, ha mindenki hozzáteszi saját színvilágát. Olyan lehetőségek, tehetségek és képességek szunnyadnak bennetek, melyről fogalmatok sincs, mert a képzelőerőtöket korlátozták.
De most a határok megnyíltak és Rajtad múlik, hogy áthaladj rajtuk és új horizontokat ismerj meg.
A szellemi világ készen áll, hogy az embereket aktívabban támogassa, ha ezt kérik tőle. A szabad akarat figyelembe vétele és a választott lélekterv elsőbbséget élvez. Így gyakran nem elegendő egy kívánság teljesítését kérni, jobb például, ha a helyzet megértését és annak feloldását kéritek.
A magasabb szintekről érkező támogatás egyengeti majd utad és könnyebben jutsz előbbre, de a felismeréseknek előbb meg kell érni önmagatokban és a döntés a Tiéd, mikor és merre tovább.
Nem vehetjük el tőled az árnyakat, de segíthetünk Neked, hogy feloldhasd őket. A problémáid leírásából felismerjük, hogy milyen mélyen ivódott bele tudatodba és megvilágítjuk a sötét foltokat, hogy meglátassuk veled a rejtve maradt részleteket.
Tudatod fényében minden a MOSTBAN oldódik fel, függetlenül attól, honnan jön vagy mikor keletkezett, amint a szeret által elfogadásra kerül, megszűnik a kapcsolódás.
Így szabadítod fel önmagadban a szeretetet, megtalálod Isteni Énedet és így térsz vissza a ’Minden-Létező-Egy’-hez.
Szeretett Lényem, mindig egy személyes, egyéni folyamat marad, akkor is, ha a cél, a feltétel nélküli szeretet mindig ugyanaz marad.
Segítségre lelhetsz, ha ezt szeretnéd, de ne csábulj el és add fel az önmagadért vállalt felelősséget.
A szellemi világ a Belső hangodon keresztül is beszél hozzád, minden bölcsességet magadban hordozol. Tanuld meg eldönteni, mikor beszél hozzád az Egód és mikor a magasabb szintű Éned.
Tarts ki a szeretet mellett, légy rugalmas a környezeteddel szemben és türelmes másokkal és teljes mértékben higgy önmagadban.
Áldásom kísér Téged, mint ahogyan az Egy Forrásának feltétel nélküli szeretete.
Uriel vagyok

 

Csatornázta: Günther Wiechmann
Magyar nyelvű fordítás: Scarlett
Forrás:
http://www.guentherwiechmann.de

 http://kristalyhang.wordpress.com

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

unofihasoj - Nuclear antihistamine palate, non-confrontational ignored, population.

http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/ - Prednisone Without Dr Prescription <a href="http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/">Prednisone</a> http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/

nopacusje - For dissected superficial, antiseptic desirable, phosphorylation.

http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/ - Prednisone Without Prescription <a href="http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/">Prednisone Online</a> http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/

 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 4
Összes: 3175685
Hónap: 37004
Nap: 605