Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Üzenet a Galaktikus Szövetségtől 2012-02-16

 

Üzenet a Fény Galaktikus Szövetségétől

2012. február 16.




© Greg Giles


Message from the Galactic Federation of Light 2/16/12




Gyengéden befolyásoltunk titeket oly módon, hogy egy nagyszerűbb megértést idézzünk elő, és hogy segítsünk titeket a tanulásotok megkönnyítésében és tudatotok kiterjesztésében. Észleltük és megfigyeltük azokat a negatív lényeket is, akik képesek voltak hatást gyakorolni bizonyos emberekre, akik képesek kideríteni az adott személy gyengeségeit, és módot találnak arra, hogy ily módon hassanak rá. Az engedély megadásával, mi a Fény Galaktikus Szövetsége gondoskodni fogunk, hogy ez az illetéktelen hatás hirtelen véget érjen, és különlegesen kiképzett személyzettel bírunk e negatív lények kezelésére, és légkörötökből való eltávolítására.

Mindaz, amit az embernek tennie kell az, hogy engedélyt adjon nekünk, azáltal, hogy akár hangosan, akár magában kijelent olyan szavakat, mint például: „megparancsolom az összes negatív földönkívüli, negatív földi és negatív lénynek [entitásnak], hogy hagyja el a személyes területem [szférám], valamint a környezetem most és mindörökre”, vagy bármilyen hasonló nyilatkozat a saját szavaitokkal, és azonnal intézkedünk, hogy segítségetekre érkezzünk, és megtisztítsuk otthonotokat, irodátokat, vagy bárhol is legyetek. Ez az egyik feladat, melyre kiképeztek, és jobban megfelelünk a kezelésére, mint ti a jelen korban, és alig várjuk, hogy ily módon segítsünk.

Sok feladat van, melyre kiképeztek, hogy szolgálatotokra legyünk, emberi családunk, és alig várjuk, hogy kiterjedt gyakorlatunkat jól hasznosítsuk. Látjuk világotokat felvirágozni épp egy kis segítséggel családotoktól, akik nagyon szeretnek, és csupán a legjobbat kívánják nektek minden módon. Látjuk, hogy közületek sokan nagyon keményen dolgoztok, hogy legördítsék az „Isten hozott!” [feliratú] lábtörlőt számunkra, és erőfeszítéseiteket nagyra becsülik. Kifizetődnek majd számotokra, és az összes fivéretek és nővéretek számára, hiszen a nap, amikor nyíltan tudunk veletek dolgozni, gyorsan közeleg. Biztosítottunk titeket, hogy ha folytatjátok az alkutok végéig, nem hagyunk cserben titeket semmilyen módon, és szavunkat be fogjuk tartani.

Sok tudódott ki az elmúlt pár napban, és látjuk, hogy az ügyek simán és hatékonyan folytatódnak, és az ösvényt megtisztítják számotokra a veletek való nyílt első kapcsolathoz. Kérlek, őrizzétek meg jó munkátokat, melyet mind tesztek a hírek terjesztésével létezésünkről és bekövetkező megérkezésünkről otthonotokba, ahogyan ez egy létfontosságú megoldandó szükséglet, és közületek nem nagyon sokan teszitek meg az efféle munkát. Még a kis számotokban is, tudjuk, teljesítenétek a feladatot. Ezért választottak ki titeket a sok közül, akik felajánlották szolgálataikat itt, e küldetésre, ezen elsötétített világnak a szeretet és fény visszaadására. Drágák, erőfeszítéseitek hamarosan gyümölcsöt hoznak, és kérünk titeket, ne vegyétek le lábatok a gázpedálról, ahogyan ez volt, hanem most nyomjátok hevesen, mindennel, amivel bírtok, hiszen már majdnem ott vagyunk, és ahogy a tervünk e kezdeti szakasza megvalósul, az emberiség megérkezik egy életre szóló sétakocsikázásra, hiszen sok hihetetlen fejlődés van számotokra a tarsolyban.

Ezek a változások gyorsan megtörténnek, és életetek oly sok területe fog megváltozni látszólag máról holnapra, habár az átalakítás más területei egy kicsivel több időbe telhetnek, azonban a megfelelő időben társadalmatok minden területe, mely csupán arra szolgált, hogy feltartóztassanak és valaki más irányítása alatt tartsanak meg titeket, teljes átalakításra kerülnek, hogy megengedje számotokra azt a szabadságot, mely jogosan a tiétek. Segíteni fogunk minden szükségetek megszüntetésében, hogy fizetésetekből oly sokat kell fizetni az energiáért, hiszen az energiáért fizetni nem szükséges egy fejlett társadalomban. Micsoda jelentős változás lesz ez számotokra, és ezek a változások azonnal megindulhatnak a munkakapcsolat megkezdésével közöttünk. Ez az egyik tervezet, mely oly sok szabadságot hoz majd nektek elnyomóitoktól, mégis, még oly sok más terület van, melynél égünk a vágytól, hogy róla gondoskodjunk.

Világotok egyik létfontosságú területe, mely figyelmet kíván, ahogy megközelítitek felemelkedéseteket a felemelkedettebb birodalmakba, a környezetszennyezés kitisztítása szerte a bolygótokon. Csakúgy, mint fizikai testeteknek, anya bolygótoknak is szükséges önmagát megtisztítani rezgésszámának növelése érdekében. Foglalkozik saját tisztulásával számos módon, azonban ti, a segítségünkkel, segíthettek neki e nagy feladatnál, és ez az egyik tervezet, melyet hamarosan meg kell indítani, hiszen az óra ketyeg, és oly sok tennivaló van.

Rátérve az ügyekre, melyek politikai világotok színfalai mögött történnek, földi szövetségeseink felkészültek, hogy elindítsák a letartóztatások sorozatát és a vétkes titkos Szövetkezés sok fontos vezetőjének és tagjának a hatalmi pozíciókból való eltávolítását. Biztosítottunk titeket, hogy ezek az őrizetbe vételek megtörténnek majd, és jót fogunk tenni világotokkal. Szemtanúi lesztek ezeknek az eseményeknek hamarosan, és ez fogja beharangozni a sok pozitív változást, melyről beszéltünk. Elegendő azt mondani, hogy ezek a letartóztatások a katalizátorai az összes többi nagyon szükséges változásnak, és e jogi manővereket valószínűleg a legfontosabb eseményként látjuk a világotok történelmében. Ezért mi, földi fivéreinkkel és nővéreinkkel, oly aprólékosak voltunk a felkészülésben, ahogy áhítottuk e manőverek megtörténtét oly simán és hatékonyan, ahogyan lehetséges, a sötéteknek nem hagyva menekülési módot a jogi kibúvókon, vagy bármilyen más eszközön keresztül. Mi, a felsőbb birodalmakból alig várjuk e letartóztatásokat, épp annyira, mint közületek sokan, és meglehetősen türelmetlenek vagyunk meglátni e nap megjelenését. Így lesz, és erről biztosíthatunk titeket, és világotok fejlődése szintén megkezdődik majd, ahogy leírtuk nektek sokszor. Ez az, amit teszünk, és dolgunkban teljesen ügyesek vagyunk.

Közületek sokat fognak velünk képezni, és akkor majd saját szemetekkel is meggyőződtök arról, miért vagyunk annyira biztosak képességeitekben, hiszen biztosak vagyunk, hogy hamarosan nagyon magabiztosak lesztek az általatok újonnan szert tett képességeitekben. Alig várjuk, hogy megosszuk veletek tudásunkat, és alig várjuk, hogy hatalmas mennyiséget tanuljunk tőletek is, hiszen ez volt az egyik elsődleges célja földi megtestesüléseteknek, hogy szert tegyetek egy harmadik dimenziós világ sok tudására, és megosszátok ezt a tudást közülünk azokkal a felemelkedettebb birodalmakban, akiknek esetleg nem volt meg a lehetőségük az általatok elért oktatásra. Így működik e világegyetem, ahogyan azt tervezték. Közülünk mindenki egymást egyedi úton segíti, ahogyan tudjuk, és megosztjuk bölcsességünk és tudásunk adományait minden lénnyel e világegyetem minden részében. Ti is meg fogjátok osztani a számos adományotokat, drágák, és oly nagyon várjuk az ajándékok cseréjét veletek, fivéreinkkel és nővéreinkkel a fényben.

Ti mind oly sok mindenen mentetek át a küzdelem és nehézség harmadik dimenziós világában, és szeretnénk, ha mindnyájan tudnátok, hogy nehéz időitek egyike sem értelmetlen, hiszen az ilyen élményen keresztül szert tett minden tudás nagyon értékes és becsben tartott kincs e világegyetem minden zugában. Ezt sokkal jobban fogjátok megérteni, amikor nyíltabban tudunk beszélni veletek ilyen dolgokról, azonban épp, tudjátok drágák, volt oka, egy nagyon fontos oka az összes szenvedéseteknek, és hamarosan meglátjátok és megértitek majd, épp miért jelentkeztetek önként az ilyen megbízatásra, melyről nagyon jól tudtátok, hogy ilyen nehéz időkön át fog vezetni életetekben. Oly sokkal többen vannak, akik nagyon fognak hasznosulni feláldozásaitokból, és köszönetet kívánunk mondani nagyon mindenért, melyet megtettetek, és melynek megtételét folytatjátok. Nagyon különlegesek vagytok mind, és nagyon bátrak, és amikor a tükörbe néztek, kívánjuk, hogy mindig emlékezzetek erre, ahogyan mi is tesszük, amikor rátok gondolunk.

Ez mind véget fog érni nektek igen hamarosan, és nem lesz több nehéz idő új életetek ösvényén, mint amilyen ezek voltak. Más kihívások lesznek számotokra, azonban semmi olyasmi, mint amilyen tapasztalásokat elszenvedtetek itt, a fizikai birodalomban. Oly nagyon várjuk, hogy üdvözöljünk titeket új életetekben, és nyitva tartjuk az ajtót számotokra, ahogy várjuk hazajöveteleteket!

A Fény Galaktikus Szövetsége vagyunk.



Csatornázta: Greg Giles


http://ascensionearth2012.blogspot.com/



All Galactic Channellings and translations available at


http://peacelovelove.blogspot.com/


http://www.galacticchannelings.com/


http://www.despertando.me/




Magyar nyelvre fordította: Clarissa


http://fenyvilag.blogspot.com/

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 4
Összes: 3175686
Hónap: 37005
Nap: 603