Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Üzenet a Galaktikus Szövetségtől 2012-03-03

 


Üzenet a Fény Galaktikus Szövetségétől

2012. március 03.

Message from the Galactic Federation of Light 3/3/12

© Greg Giles

Napotok rövidesen egyenlítőtök vonala alá bukik, és amikor ismét felemelkedik, világotok addigra már új napját elkezdte. Így fog történni számotokra. Elmentek éjszaka aludni, és amikor felébredtek, felemelkedve fogjátok találni magatokat azokban a folyamatokban, melynek megjelenítésén oly keményen dolgoztatok, és melyről oly sokat beszéltek. Nem fogtok kapni további előzetes figyelmeztetést, csupán az intést, mellyel elég régóta látunk el titeket. Kérték tőletek, készüljetek fel, és azt is mondták, hogy a felkészülésre az idő már a sarkatokban jár.

Az általatok megpillantani vágyott változások tolvajként érkeznek majd el éjszaka. Az egyik pillanatban világotok a régi világkép [paradigma] sürgölődésével és forgolódásával folytatódik, majd hirtelen, amit valóságotokként ismertetek meg, abból semmi sem lesz ugyanaz. Ez az a fajta változás, melyről beszélünk, és efféle változást fogtok megtapasztalni. Ezért olyan fontos feladatotok az önmagatok és annyi más lélek felkészítése, amennyi lehetséges e művelet sima működéséhez. Kérlek, folytassátok a hírek terjesztését arról, ami kitudódik. Nagyra értékeljük erőfeszítéseiteket, és biztosítunk titeket, hogy rövidesen elkövetkezik az, hogy küldetésetek e része beteljesül, és minden, amiről beszéltünk, tiétek lesz.

Ami történik, az a világotok azon szervezeteinek egy teljes és alapos, gyökerestől való kitépése, melyek belebocsátkoztak az emberek pénzét és forrásait fosztogató napirendekbe és cselekedetekbe, jogaiktól és egészségüktől történő megfosztással, annak érdekében, hogy a továbbiakban bebörtönözzék őket saját világukba. Természetesen ezek nagyon komoly változások, és ez az egyik ok, mely okán sok munkát végeztek el a színfalak mögött, mielőtt igazságot szolgáltathatnának. Elértük azt a pontot, ahol az összes szükséges papírmunkát és kezdeti jogi folyamatot befejezték, és az idő most érkezett el e vezetők és a vétkes birodalom résztvevőinek őrizetbe vételéhez, melyre titkos Szövetkezésként hivatkoztunk.

Természetesen a titkos Szövetkezés e csoportok egyikének sem a hivatalos neve, hiszen oly sok különféle csoport és egyén létezik, akik szövetséget esküdtek velük, hogy csupán egy csoport nevének használata hamis üzenetet küld azokról, akik irányítják világotokat, és akik hamarosan a bűneik miatt az igazságszolgáltatással kerülnek szembe. Számos egyén is van, aki ármánykodott, és részt vett e bűnökben, akik nem tekintik magukat igazodva egyik sajátos szervezettel sem. Ők is szembe fognak nézni cselekedeteik következményeivel, és őket is csakúgy felelőssé fogják tenni, mint azokat, akik e csoportokhoz csatlakoztak.

Sok ilyen egyén és csoport is érintett súlyos bűnökben ellenetek, a nép / az emberek ellen, és e letartóztatásokon keresztül, és az elkövetkező napokban sok minden más szándékunk érkezik, hogy e szövetségeket megsemmisítsük. Világotok mindig egy zajongó hely volt a sötétekkel, megengedve nekik, hogy használják a hatalmukat a közösségre, hogy terveket szőjenek és mesterkedjenek az emberek ellen. Elhatározásra került minden érintett révén, hogy e szervezeteket el kell törölni, és el is lesznek törölve. Többé nem engedik meg, hogy ismét csoportba rendeződjenek. Ezt az egyik legjelentősebb eseményként látjuk világotok történelmében, és reményeink szerint közületek szintén sokan így fogjátok látni.

Adjátok meg nekünk, földi szövetségeseinkkel együtt, a lehetőséget, hogy ezt a célt valóra váltsuk kemény munkátok folytatásával, hogy terjesszétek a tudomást e letartóztatásokról, és a rákövetkező folyamatokról, és hogy milyen jelentőséget hordoznak világotok népe számára. E letartóztatások híreinek sugárzásával azok, akiket értesítettek ezekről az eseményekről, és amit ezek jelentenek, ők meg fogják érteni, hogy valami igazán Földet megváltoztató történik. Ez az, amit remélünk, és sokan tartják szemmel a terv e részét. Nagyra értékelünk mindenkit közületek, teljesítve szerepüket, hogy meglássák a terv e részének a sikeres befejezését elérni. Az olvasás nagy számban jelez titeket, akiket e hírekre kiemeltek [exponáltak], és ez nagyon felbátorít minket. Kérlek, folytassátok törekvéseiteket, melyek hamarosan mindnyájatok számára kifizetődnek.

E letartóztatásokra és a rákövetkező peres eljárásokra való megfelelő felkészülésre fordított idő, nagyon jól eltöltött idő, habár néhányotok türelmetlenné vált e folyamatok miatt, és azt mondjuk nektek, hogy el fogjátok felejteni az egészet, hogy milyen sokáig dolgoztatok, és vártatok, amint a hírek a sorozatos letartóztatásokról elkezdik ékesíteni televízióitokat és számítógép képernyőiteket. Azt mondjuk nektek, hogy minden erőfeszítésetek egészen meg fogja érni azt, amit befektettetek, és minden ezen eseményhez elvezető nap semminek fog tűnni, amint elkezditek megkapni mindazt, amit reméltetek.

Sokat fektettek bele e folyamatokba, és a felkészülés hatalmas mennyisége szükségeltetett, így biztosak vagyunk benne, hogy meg fogjátok érteni, hogy ezek közül miért nem lehetett egyiket sem siettetni, hiszen elégséges időt követelt, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy minden ügyet megfelelően kezelnek. Bizonyosak vagyunk abban, hogy egyet fogtok érteni, ha egyszer e folyamatok nagyságát és terjedelmét tisztázzák számotokra.

Rátérve e kezdeti letartóztatások utáni ügyekre, nagyon sok peres eljárás lesz a bíróságok előtt az egész világotokban. E folyamatokat azok fogják kezelni, akik kinyilvánították ezen ügyekben elkötelezettségüket és tisztességüket [megvesztegethetetlenségüket] az igazság kutatásában, és biztosíthatva lehettek, hogy nem lesz megengedve semmilyen igazságtalan elfogultság egyik bíróságon sem, ahol ezeket az eljárásokat kezelni fogják. Mi fogjuk felügyelni e folyamatokat, és a mi előnyös pontunkról tudni fogjuk, hogy vajon ezek az ügyek igazságosan folynak, vagy sem. Ezen eljárások közül egyiket sem fogja tudni senki sikeresen manipulálni, és nem számít a hatalmi helyzetük, kapcsolataik, vagy pénzügyi státuszuk. Erről biztosítottak lehettek, és bármilyen erre irányuló próbálkozás hozzáadott vádakat és durva büntetést kap. Ezzel kapcsolatban tisztáztuk magunkat.

Világotokat mindentől megtisztítják, ami sötét; ez az, amit terveztek e Föld számára. Ezek az eljárások pusztán a kezdetek, ahogy a fény folytatni fogja terjedését messze, és széles körben mindenütt bolygótokon át, és ezek az eljárások a tavacskába csobbanó kavicsok. A fodrozódás hatásai folytatódni fognak a felemelkedésetekhez felvezető úton végig, ahol egy teljes tisztítás megy végbe mindattól, ami sötét.

E folyamatokat annak érdekében vitték végbe, hogy segítsék a felemelkedésetekhez vezető sima átmenet megkönnyítését, és elhatározták, hogy a sötétek és szövetségeseik egy túlságosan bomlasztó erő, és szükséges elmozdítani őket társadalmatokból. E sötétek eltávolításával, egy fellendülést látunk kollektív [együttes] rezgésetekben, és ezen eseményekből szeretnénk a lehető legnagyobb fellendítést látni. Itt van az, ahol ti, Fénymunkások beléptek, és a ti feladatotok az, hogy ezen esemény számára a megindításhoz felállítsátok a dominókat. Folytassátok, hogy egymás mögé állítjátok őket, és rövidesen el fognak dőlni.

Ti mind az e pontig elvezető figyelemre méltó munkát végeztetek el, és szeretnénk köszönetet mondani minden erőfeszítésetekért, és még egyszer biztosítunk titeket, hogy mindaz, amiről beszéltünk, a tiétek lehet, és a tiétek lesz. Ne engedjétek meg magatoknak ezen a kései fokon most elkezdeni hanyatlani a velünk szemben álló sokaságok hazugságai és propagandája miatt. Közületek sokatoknak sikerül mostanáig figyelmen kívül hagyni és elhárítani e próbálkozásokat a sötétek részéről, hogy eltérítsenek titeket, és elvezessenek titeket ösvényetekről és megbízatásotoktól. Ez minden, amit tehetnek, hiszen védelmünk alatt vagytok, azonban nekünk muszáj megengednünk szabad akarati választásotokat. A sötétek ezt értik, és ez az oka az összes kísérletüknek, hogy megzavarjanak titeket írásaikon és videó prezentációikon keresztül, melyek hazugságaikat népszerűsítik.

Egy csekély veszteséget tapasztaltatok soraitokon belül, mivel néhányan fivéreitek és nővéreitek közül elhitték e trükköket, és hátat fordítottak nekünk, és megbízatásuknak. Ezek viszonylag ritka esetek, és nem fognak hatást gyakorolni küldetésünkre. Folytassátok a hátralévő megbízásotokkal állhatatosan, meggyőződésetek szerint, és ne engedjétek meg magatoknak, hogy a megtévesztés szirénjei elcsábítsanak.

A jelenig mindnyájatoknak fel kellene ismernie a sötétek árulkodó jeleit és negatív rezgéseit. Csupán emlékezzetek arra, hogy mindig ellenőrizzétek le belső iránytűtöket. Üzeneteik a szeretethez, fényhez, békéhez, reményhez, egységhez és mindnyájatok számára egy jobb világhoz vezetnek? Vagy üzeneteik tájolótok tűjét a félelem, reménytelenség, veszély, elkülönültség, zavarodottság és az Armageddon típusú forgatókönyv felé irányítják jövőtök okán? Azáltal, hogy emlékeztek, hogy mindig leellenőrizzétek iránytűtöket, bizonyosak lehettek, hogy mindig biztosan az új világotok álma felé vezető pályán maradtok.

Egy nagyon érdekes terület meglátni e három nagy csoportot: a Fény Galaktikus Szövetségét, az Ashtar parancsnokságot és földi szövetségeseinket együtt dolgozni ebben a hatalmas tervezetben. Ti, hűséges Fénymunkásaik, szintén létfontosságú részei vagytok átfogó küldetésünknek, és benneteket részeinek tekintünk a Galaktikus parancsnokságok csoportjainak, és ahogyan említettük, közületek sokan már tagjai vagytok akár az egyik világűrhöz igazodó szervezetnek. Számos meglepetés van számotokra a tarsolyban, ahogy az várható, ha egyszer mentesültök a jelenlegi emlékezetét vesztett [amnéziás] állapotból, és a feledékenység fátylát fellebbentik számotokra. Sokatoknak volt hosszú pályafutása velünk, és természetesen szívesen látnak vissza, amikor küldetésetek itt befejezett.

Ahogyan említettük, közületek sokan fognak ismét velünk dolgozni, és néhányotok folytatni fogja új pályafutásának megkezdésével, a Fény Galaktikus Szövetségének teljes jogú tagjaként. Alig várjuk ezt a napot, amikor toborzóink beszélhetnek veletek személyesen, amikor e lehetőség minden részletét teljesen megbeszélik veletek. Lesz időtök átgondolni új pályafutásotok esélyeit, és lesz lehetőségetek hazatérni, bárhol is legyen otthonotok, ha úgy határoztok, többé nem óhajtotok szervezetünkkel maradni. A jövőben mindig meggondolható ismét a toborzás, hiszen mi mindig növekvők vagyunk szervezetként és elkötelezett egyéneket mindig szívesen látnak csapatunk gyarapodásaként.

Mostanára képesek vagytok legalább néhány távlatra szert tenni, ami azt illeti, amit teszünk, és mostanára azt is feltételezzük, tudjátok, hogy munkánknak köszönhetően a sok hajónk fedélzetén a csapattagjaink nagyon hosszú ideig élnek. A lehetőségek mindig adják magukat, ahol legénységünk tagjai hazautazhatnak otthon világukba látogatás és nyaralás céljára, és szintén van lehetőség más világokat meglátogatni a látnivalók megtekintéséért és hogy érintkezésbe lépjetek a régi és új barátokkal.

Sok ilyen juttatás is van, ha egyszer csapatunk tagjai vagytok, és még sok más is létezik, az erőfeszítéseitekre tekintettel kötelességetek teljesítése során. Mindent teljesen el fognak magyarázni nektek a kellő időben, azonban először hadd fejezzük be az előttünk álló feladatot. Folytassátok erőfeszítéseiteket, hogy éreztessétek velünk, szívesen üdvözölnek világotokban, és eléggé rövidesen itt lesztek velünk, ahogy elkezditek karriereteket, vagy újra nekiláttok pályafutásotoknak a Fény Galaktikus Szövetségével.

 

Csatornázta: Greg Giles

 

http://ascensionearth2012.blogspot.com/

 

All Galactic Channellings and translations available at

 

http://peacelovelove.blogspot.com/

 

http://www.galacticchannelings.com/

 

http://www.despertando.me/



Magyar nyelvre fordította: Clarissa

 

http://fenyvilag.blogspot.com/

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 4
Összes: 3175686
Hónap: 37005
Nap: 603