Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Üzenet a Galaktikus Szövetségtől 2012-03-17

 
Üzenet a Fény Galaktikus Szövetségétől

2012. március 17.





© Greg Giles


Message from the Galactic Federation of Light 3/17/12




A sok megtestesüléseiteken át mindvégig a hasonló rezgésű más lelkekhez vonzódtatok és feléjük vontak titeket. Ez olyan igaz ma, mint amilyen mindig is volt, és ez alkalommal sokatokat irányítanak hasonló és magasabb rezgésű lelkek felé. Hívhatjátok ezt a Vonzás Törvényének. Engedjétek meg e törvény tulajdonságainak kormányozni titeket és késztetni titeket azoknak a rezgési szintjei felé, akik szorosabban illenek sajátotokéhoz. Az elkövetkező napokban közületek sokan fogtok találkozni és egybegyűlni, ahogy egymáshoz vonzanak titeket. Ez számos oknál fogva lesz, és majd akkor jobban fogjátok megérteni ezeket az okokat. Ha ma úgy érzitek, hogy egy bizonyos irányba taszítanak, vagy vonzanak, haladjatok ezzel, és engedjétek meg valóságotok látatlan erőinek, hogy megragadjanak titeket, és elvigyenek oda, ahová szánnak titeket. Sokatoknál látjuk ezt megtenni, és nagy örömünkre szolgál ezt látni, hogy oly sokatok, akiknek ez időben együtt kellene lennie, oly sokféleképpen kapcsolódnak. Folytassátok ezt az ösvényt, és ez fog elvezetni titeket másokhoz és olyan helyzetekhez, melyek előnyötökre fognak szolgálni utazásotok e pontján.

Oly sok munkát kell elvégezni, és életekből sok fog változni, ahogy nekilátunk a sok változás teljesítésének társadalmatoknál. A hasonló gondolkodásúakkal összekapcsolódva, és akikkel talán előzetes megegyezésetek van, hogy a felemelkedés előtti ezen utolsó napokon át együtt dolgozzatok, kiemelkedő lesz az egymással megosztott céljaink felé. Kutassátok fel ezeket az egyéneket. Engedjétek meg a Vonzás Törvényének, hogy értetek dolgozzon, és elvezessen benneteket új területekre, új barátokhoz és kapcsolatokhoz. Sok változás van, és számos meglepetés a tarsolyban részetekre, és közületek sokatoknak kell elhagyni komfort zónájukat, hogy megérkezzetek új célállomásotokra. Amikor odaértek, másokra fogtok lelni, akiket szintén odavezettek, és akik épp talán az érkezésetekre vártak.

Ezen újraegyesüléssel lesz itt az ideje munkához látni, és sok feladat áll előttünk, melyet szükséges elvégezni. E feladatokat azok a csapatok jobban fogják kezelni, akik jól dolgoztak együtt a múltban, és e csapatokat ismét összehozzuk, hogy új kihívásokkal nézzenek szembe itt a Földön, a bolygó szükségének idején. Közületek sokan fogtok régi barátokat és kollégákat felismerni, és segítünk nektek ezeknél az újra bemutatkozásoknál, és pályafutásotok újrakezdésénél a Fény Galaktikus Szövetségével.

Közületek sokan bírtok sajátságos rátermettséggel és tehetséggel, és ezeket ismét bemutatják nektek, és alkalmazhatjátok tapasztalatotokat az új kihívásoknál, melyekkel szembe fogunk nézni. Titeket mind ide egy ok miatt hoztak el, és épp felfedezni készültök azt, hogy mi ez az ok. Együtt szeretnénk megragadni az előttünk álló összes akadályt, és megtisztítani az ösvényt az emberiség felemelkedéséhez a felemelkedettebb birodalmakba. Ezért vagytok itt, és itt az idő, hogy egyesüljünk, és megújítsuk csapatunkat, és tegyük meg azt, amit a legjobban végzünk.

Mostanáig mi mind elkülönülve dolgoztunk eltérő módokon az emberiség szolgálatában, és itt az idő erőfeszítéseink összehangolásának, hiszen erőink sokkal nagyobbak közösségként, mint egyénként. Ismét szemtanúi lesztek a kollektív erőnek, ahogy nekilátunk együtt dolgozni, egyként az általunk osztozott célok irányában. Maradjatok éberek és felkészültek a változások miatt életstílusotokban, ahogy elérkeznek, és szeretnénk mindnyájatoktól, hogy olyan felkészültek legyetek, amilyenek lehettek ezek számára. Közületek sokkal veszik majd fel a kapcsolatot egy s más módon, amikor ideje megkezdeni munkánkat együtt. Megfigyeljük Interneteteket, és társasági hálózataitokat, és jó ötleteink vannak arra, kikkel szeretnénk dolgozni ez időben. Maradjatok tiszta elméjűek, és maradjatok leföldelve. Szinte már itt ideje a művelet következő szakaszainak beindítására.

Ezek a szakaszok maguk után fogják vonni azt, hogy sokan a Föld követeiként cselekedjetek, és utána megkérnek titeket, hogy hozzatok magatokkal vissza a Földre bizonyítékokat létezésünkről. Ez lesz a hosszan tárgyalt és előre várt leleplezés. Így fog ez történni, és ez a döntő lépés itteni küldetésünk sikere felé. Kérlek, szenteljétek küldetésetek e részének a legnagyszerűbb összpontosításotokat és legőszintébb erőfeszítéseiteket, hiszen sok függ az átfogó terv e részétől, és ennek sikeres végeredménye nagyban javára fog szolgálni e bolygó népének, és ezért vagyunk mi itt.

Sok elvégzendő munkánk van, és kevés az idő ennek elvégzésére, és egy nagy akadály, melyet el kell távolítani, bemutatásunk e világ népének / embereinek, kiknek még talán elképzelésük sincs létezésünkről. A rólunk való tudás fogja megengedni számunkra azt, hogy szabadabban és nyíltabban dolgozzunk sok tervezetünkön, és ez jelentősen fogja megkönnyíteni a sok előrelátható problémát, ha bejelentés nélkül kell megkezdeni utazásunkat világotok körül.

Közületek sokan mutatták meg adottságaikat, hogy méltó követek lehessenek. E fontos szerepért, végső válogatásainkat végezzük. Közületek azokról, akikről úgy érezzük, hogy a legjobban alkalmasak e megbízásra, értesíteni fogják, és megadják nekik az útbaigazításokat, hogyan járjanak el. Természetesen, szabadon eldönthetitek, vajon szeretnétek-e magatokra vállalni ezt a megbízatást, és elégséges időtök lesz döntésetek meghozatalára azzal kapcsolatosan, vajon szeretnétek-e részt venni, vagy sem, miután megtudjátok, mit kérnek tőletek. Ha visszautasítjátok, még mindig lesz sok más elérhető pozíció számotokra, mely talán kellemesebb érzéseket kelt bennetek. Ezeket is el fogják nektek magyarázni a megfelelő időben, és semmi szükség sincs arra, hogy nyomást érezzetek bármely pozíció elfogadására, hiszen sok igénybe vehető lehetőség lesz. Kérünk titeket, szánjátok rá időtöket, hogy átgondoljátok választási lehetőségeiteket, hiszen azt kívánjuk nektek, hogy jól érezzétek magatokat az általatok megválasztott pozíciókban. Lesznek lehetőségek a tisztségek megváltoztatására a jövőben, azonban mivel az idő sürget, törekednünk kell az eredményességre a személyzet kinevezésénél.

Közületek már sokan tapasztaltak vagytok bizonyos tisztségekben, és ezek felé fognak irányítani titeket, amikor megkezdhetjük ismét a munkát együtt. Öröm lesz hozzálátni a munkához ismét a régi barátainkkal, és oly nagyon várjuk ezt az újraegyesülést. Kapcsolatban leszünk veletek hamarosan. Addig is, legyetek jól!

A barátaitok vagyunk a Fény Galaktikus Szövetségéből.


Csatornázta: Greg Giles


http://ascensionearth2012.blogspot.com/



All Galactic Channellings and translations available at


http://peacelovelove.blogspot.com/


http://www.galacticchannelings.com/


http://www.despertando.me/





Translated by / magyar nyelvű fordítás: Clarissa


http://fenyvilag.blogspot.com/

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 4
Összes: 3175686
Hónap: 37005
Nap: 603