Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Üzenet a Galaktikus Szövetségtől 2012-03-18

 


Üzenet a Fény Galaktikus Szövetségétől
2012. március 18.


© Greg Giles
Message from the Galactic Federation of Light 3/18/12


Kezeskedünk afelől, hogy felfokozzuk űrhajóink meglátásainak / észleléseinek számát és minőségét. Számíthattok erre a folyamatra, hiszen fontosnak érezzük világotok népének / embereinek, hogy elkezdjenek meglátni minket igazán, mielőtt az önmagunk által létrehozott leleplező bejelentéseket megkezdik. Meg fogtok látni minket egeiteken körös-körül bolygótokon, és felfokozzunk a meglátások számát az Egyesült Államokban is, hiszen ez egy fontos terület világotokban az összpontosításra ez idő tájt.

Kérünk mindnyájatokat, osszátok meg a videó és fotó bizonyítékokat e meglátásokról / észlelésekről szerte Interneteteken, hiszen ez fogja felpezsdíteni az emberek kíváncsiságát azt érintően, ami egeiteken folyik. Talán válaszokat fognak keresni, és amikor ezt teszik, lesz lehetőségük felkutatni sokkal többet, arról, ami körülöttük kitudódik. Folytassátok szolgálatotokat a válaszok forrásaként ezen egyének számára, azáltal, hogy megosztjátok azt, amit megtudtatok arról, kikhez tartoznak ezek az űrhajók, és miért vannak itt. Fontos, hogy ezek a személyek megértsék, hogy nem azért vagyunk itt, hogy hódítsunk, hanem azért vagyunk itt, hogy segítsünk nektek a sok változásnál, melyek szükségesek felemelkedésetek megengedéséhez a felemelkedettebb birodalmakba olyan simán, amilyen simán lehetséges. Ez az ok, amiért itt vagyunk, és szavaitok igaznak bizonyulnak majd, amint megindulhatunk sok tervezetünkkel együtt.

Nem kell sokat várnotok az igazolásra, és az űrhajóink meglátásainak megnövelt száma jó pódiumot ad majd nektek a rólunk szóló és egy társadalomként a jövőtökről szóló eszmecsere elkezdéséhez. Ezek a változások, melyekről már beszéltünk, készen állnak megkezdésükhöz, és épp itt az ideje, hogy világotok népe elkezdjen ráébredni arra, ami körülöttük kitudódik. Szeretnénk, ha ezek az átmenetek olyan simán folynának, amilyen simán lehetséges, és ezek mind ezen eseményekről az elégséges figyelmeztetéssel kezdődnek el. Nem szándékunk senkit sem sokkolni, és olyan lassan és finoman járunk el, amennyire ez megengedhető, habár az idő sürget, és az ütemterv szerint kell maradnunk. Ezek az események sok embert fognak felrázni szendergéséből, nem lehet másképpen, és ismételten, hívnak titeket, hogy legyetek a nyugalom és értesült felbátorítás hangjai. Ez lesz következő esedékes feladatotok, és ahogy haladunk tovább közös küldetésünk részeivel, ti is hozzáláttok más feladatoknak a ti oldalatokon. Igen rövidesen feladataink ugyanazok lesznek, ahogy megkezdjük az együtt dolgozást személyesen.

Keressétek űrhajóink meglátásának / észlelésének megnövelt számát egeiteken jelként, hogy műveletünk e szakasza elkezdődött. Azt mondjuk nektek, hogy néhány e megfigyelések közül izgalmas lesz, és erről fognak beszélni az egész világotokban. Ez egy mókás idő lesz mindnyájunk számára, és reméljük, olyannyira fogjátok élvezni ezeket az eseményeket, mint mi. Ez a ti időtök, hogy ragyogjatok, hiszen oly sokan fognak válaszokat keresni, és ez a ti lehetőségetek, hogy jó hasznát vegyétek mindannak, amit tudtok arról, ami folyik, és hogy hová vezetnek el ezek az meglátások.

E meglátások / észlelések egész kavarodást fognak okozni, és szeretnénk, ha folytatnátok az elegy keverését, hiszen a végeredmény az lesz, amit mi mind akartunk oly nagyon régóta. Nagyon nehéz lesz bárki számára megfelelően megvitatni néhányat e meglátások közül, hiszen szándékunk az, hogy felszereljünk titeket lőszerkészlettel, melyre szükségetek van, hogy megosszátok azt, amit tudtok, és megemeljétek világotok kollektív tudatát. Ti vagytok a frontvonalon a mi csapataink, és most kapjátok meg az összes légi támogatást, melyre szükségetek lesz frontvonalaitok előrenyomulásához.

Ne engedjétek meg a kételynek elmétekbe belépni, a hajók, melyeket látni fogtok, a mieink, hiszen a Fény Galaktikus Szövetségéből ellenőrzéssel bírunk légkörötök felett, és csupán a mi hajóink lesznek azok, melyeket látni fogtok. Ne fordítsatok figyelmet azokra, akik a félelmet és a félreinformálást népszerűsítik hajóink észleléseivel kapcsolatosan, hiszen a titkos Szövetkezésnek semmi más nem maradt, mint egy pár gyenge vonal elfogadtatni. Erre fokozták le őket, és ha sikert értek el abban, hogy ezt is elvegyétek tőlük, semmi sem marad nekik, és bevégeztetett [nekik]. És ez az, amit mindketten akarunk.

A Fény Galaktikus Szövetsége vagyunk.


Csatornázta: Greg Giles
http://ascensionearth2012.blogspot.com/

All Galactic Channellings and translations available at
http://peacelovelove.blogspot.com/
http://www.galacticchannelings.com/
http://www.despertando.me/



Translated by / magyar nyelvű fordítás: Clarissa
http://fenyvilag.blogspot.com/

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 4
Összes: 3175686
Hónap: 37005
Nap: 603