Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


IV.rész

Kedves ébredő, multi-dimenzionális lények! Ebben a formában most üzenünk utoljára nektek. Újra itt az idő, hogy néhány dologra felhívjuk a figyelmeteket. De először is, tudnotok kell: végtelenül szeretünk benneteket! Ébredésetek gőzerővel zajlik és ez végtelen boldogsággal tölti el szívünket! Szeretünk benneteket! Nagyon szeretünk benneteket!

 

Utazástok végső szakaszához érkeztetek.http://blogol.hu/pikz/drogcsapda/fun_spiral.gif

Bármily nehéznek érződő időszakon is menjetek most keresztül, tudnotok kell, hogy minden a Teremtés szerint zajlik. Semmi rossz nem történik és történhet veletek! Minden rendben van. Értitek? A látszólagosság ellenére is, minden rendben van, mert mint mindig, most is a Teremtő akarata érvényesül.

Ami jelenleg, többek között, most zajlik a Földön, az az, hogy a fizikai létforma és anyag jelentősége és befolyása arra a Mátrixra, amiben éltek, hatalmas sebességben csökken. Helyette – és ezt ti is érzitek – nagyon nagy jelentőséget kapnak a gondolataitok és érzelmeitek, valamint belső Energiátok felhasználása. Igen, ez egy úgy nevezett rezgésszint emelkedés, egyénileg és kollektívan is. Ez az emelkedés exponenciális sebességgel gyorsul, napról-napra. Ti ezt sokféleképpen érzékelhetitek, fizikai tünetekkel, hátfájás, szédülés, nátha-szerű jelenségek és az idő gyorsulása is egy jó példa erre. De ezeket a jelenségeket már mind említettük. Már tudjátok.

Először is, arra szeretnénk kérni benneteket, hogy ne foglalkozzatok az olyan témákkal, mint az új világrend és titkos társaságok, jelenleg fennálló, korrupt pénzügyi, egészségkárosítási rendszerek. Ezek a hatalmak és jelenségek valóban léteznek, ám szétesőben vannak. Nem bírják elviselni azt a frekvencia-emelkedést, ami Bolygótokon zajlik. Figyelmeteket fordítsátok inkább személyes tevékenységeitekre és belső fejlődésetekre, hozzáállásotokra, mert ez az, ami fölött hatalmatok van és ez az, amivel a legtöbbet tetettek önmagatokért és másokért. Ezt már szintén tudjátok.

Ami új, hogy gondolataitok és érzelmeitek hatalma és olyan mértékben előtérbe kerül, amellyel hatni tudtok a fizikai anyagra! Ez nem spirituális spekuláció, hanem maga a valóság, amely tapasztalható számotokra már most, amennyiben elég tudatosak vagytok hozzá. Szintén nem is új dolog abból a szempontból, hogy ez a jelenség mindig is így volt és lesz a Teremtésben, csupán eddig a tudatszintetek nem volt megfelelő mindennek megértéséhez. Ám most óriási változások zajlanak. Ahogy egyéni tudatosodásotok zajlik, az hatalmas mértékben hat a kollektív tudatra is, arra a finom energia mezőre, ami észlelhető valóságotokat létrehozza.

Amikor egy valóban tudatos egyén megnyilvánul a ti világotokban, az mindig megváltoztatja saját környezetét, méghozzá igencsak jelentős mértékben. Számtalanszor említettük, hogy érzelmeitek és gondolataitok „össze vannak kötve” egy mezőben, amit most kezdtek felfedezni és használni! Bátorítunk benneteket, tegyétek ezt minél többen, mert az áttörő változásban nagy jelentősége van a morfogenetikus mező tudatosításának! Nem arról van szó, hogy kutatókká kellene válnotok, csupán ismerjétek meg a jelenséget, olvassatok, és beszéljetek róla. Nagyon fontos lenne, hogy az esti családi és közösségi beszélgetések visszatérjenek életetekbe, mert ezzel megkönnyítitek magatok és környezetetek számára a változást!

A gondolat és érzelem ereje tehát sokkal fontosabbá vált, mint az anyagi és fizikai érdekek. Ezt számos helyen érzékelhetitek, és ami fontosabb, használhatjátok is! Ott van például a Japán katasztrófa. A Csernobilihez hasonló jelentőséggel bír elméletben, gyakorlatban azonban nem fog különösebb kárt okozni, és hogy miért nem, annak az oka spirituális fejlettségetekben rejlik. A szennyezett vizet és környezetet valóban meg lehet tisztítani psziché-mentális tevékenységgel, mint például meditáció és ima. A gondolatotok és érzelmeitek ereje képes arra, hogy alakítsa a fizikai Mátrixot, amit ti Valóságnak hisztek!

Értitek?

És miért van így?

Mert a tiszta gondolat és valódi szeretet sokkal magasabb szintű energia-forma, mint a lassú rezgésű anyag-energia, amit ti szilárdnak érzékeltek. Értitek?

Mindez nagyon egyszerű!

Végtelenül egyszerű! Egy tizedes sohasem parancsolhat egy hadnagynak, míg fordítva, helyreáll a rend. A gondolat és érzelem uralja az „anyagot

ÉS ez így van, mindig is így volt!

Tudatosodjatok erre!

Amit tehettek, hogy csatlakoztok azokhoz a csoportokhoz, akik meditációval és imával segítenek a Föld bajba jutott részein. Nem kell nagy dologra gondolni! Ha minden este PÁR PERCET rászántok és gondoltok arra, hogy Japán tisztuljon meg, ne adj istennel beszéltek, illetve „elgondoltok” pár sort a Teremtőhöz mindennek érdekében, a japán katasztrófa hatása minimálisra csökkenthető és semlegesíthető is!

A valódi, megélt szeretet nagyon magas energia-frekvencia, amely képes befolyásolni a fizikai anyagot!

Tegyetek hát érte, mert ezzel lelkileg, érzelmileg, és tudatilag is hatalmasat fejlődtök, Ti magatok is! Minden cselekedet, fizikai és nem fizikai, érzelmi és értelmi kisugárzás visszahat a cselekvő egyénre. Tudatosítsátok ezt! Egyek vagytok és erőtök végtelen, csak használjátok azt! Szeretünk benneteket!

A saját teremtő erőtök tehát bennetek rejlik, és közvetlen valóságotokat a hét központnak megfelelően teremti. http://kovacsneagi.honlapepito.hu/tarhely/kovacsneagi/kepek/szinek/149648.gif

A Föld a szív szintére érkezett, nem fog és nem később, hanem ez már megtörtént.

A Föld a szív szintére érkezett.

Analógok vagytok a Földanyával, és csak akkor tudtok ezzel a frekvenciával azonosulni, másképpen szólva, akkor fogjátok magatokat boldognak érezni, ha ti magatok is a szív szintjére érkeztek.

Mostantól ebből a központból teremtitek a valóságotokat, és így ebből a valóságból eltűnik a hiány és szenvedés, helyette valódi szeretet és bőség jelenik meg. Mostantól élni fogjátok mindezt, nem csak elme szintjén, hanem érezni és tapasztalni is!

Ezzel kapcsolatban szólunk még egy jelenségről, amely szintén a fizikai létformátok jelentőségének csökkenését mutatja.

Ez pedig a táplálkozás és külső szükségleteitek. A fentiekből adódik, egyre kevésbé vagytok képesek elviselni az alacsony metafizikai rezgésmintákat, mint például a harag, vagy negatív megnyilvánulások, hazugság, fizikai szinten pedig a tömény alkohol, a dohányzás, és húsevés. Ha természetes körülmények között éltek és energiátokat természetes módon használjátok fel - erről már az előző üzeneteikben szóltunk – akkor eleve nagyon kevés fizikai táplálékra van szükségetek, azokból is a friss gyümölcs, zöldség és tejtermékek legyenek az elsők. Ez a jelenség is természetesen a rezgésszintetekkel van összefüggésben.

http://felebredes.eu/images/fck/%C3%89LET_VIR%C3%81GA_MOZG%C3%93(2).gif

 

Minél magasabb szinten nyilvánultok meg, annál kevesebb fizikai táplálékra lesz szükségetek.

Tulajdonképpen nagyon keveset fogtok enni, töredékét annak, amit most. Tiszta folyadék, természetes víz és egy kis tej, ezt fogjátok kívánni. A szénsavasat nem. Ez így is van rendjén. Mindig is így volt, csupán a dualitás programjában eltávolodtatok a természettől és nagyon sok mindentől, ami természetes. Az állatok a barátaitok, és a barátainkat nem esszük meg. De ismétlem, nem elvi kérdésről van szó, hanem egyszerűen nem fogjátok kívánni a húst. Semmi akarás, szépen nyugodtan el fogjátok hagyni az étrendetekből. Már ezzel önmagában hatalmasat léptek előre a tudatosodás folyamatában. Törekedjetek a természetesre, mert amit megesztek, az nem csupán a fizikai lényeteket hozza létre, hanem hatással van a gondolataitokra és érzelmeitekre, azaz a magasabb szintű, szubtilis lényetekre!!

Az utolsó dolog, amiről szólunk most, a társadalmi ébredéseket érinti. Ébredésetek természetesen társadalmi és egyéb pozícióktól zajlik, ám eddig a leginkább anyagba szorult, legalacsonyabban rezgésmintát képviselő tartomány, a nagytőke és érdekképviselete úgymond akadályozta nagyobb tömegek ébredését, főként az irányítása alatt álló eszközökkel, melyre kiváló példa média. A média segítségével nagyon könnyű hatni az alacsony szinten álló tudatra, és ez által a morfogenetikus mezőre.

Ám ennek vége.

A kollektív rezgésszintetek olyan frekvenciát öltött, amelyben ez az erő feloldódik, és elvegyül abban!! Ez érezhetően történik, és ti is látni fogjátok. A dualista harc megszűnik, mert mind ugyanazt akarjátok: harmóniát, bőséget, békességet lényetekben és környezetetekben!

Ami most zajlik ebből a szempontból, az az, hogy ez réteg, szintén bekapcsolódik a felemelkedés folyamatába. A pénz és háttere támogatni fogja az olyan ébredéssel kapcsolatos tevékenységeket és vállalkozásokat, mint természetgyógyászat, környezetvédelem, relaxációs és önmegismerési tevékenységek, joga, és a szabad energia jelensége. Energiában úsztok, amely energia bárhonnan elérhető számotokra. Tiszta és szinte ingyenes.

Mint hal a vízben, úgy úsztok a mindent átölelő energiában. Ez a jelenség létezik, és felhasználhatóvá vált számotokra! Tudatosítsátok ezt kedveseim! Hétköznapi emberként is tudatosítsátok ezt és akkor hamar a valóságátokká válik!!http://2.bp.blogspot.com/_lM8eD2pG8Cc/TSgqcFVgxGI/AAAAAAAAABQ/564yXPtqtpE/s1600/nyomdad.gif

A pénz tehát be fog „folyni”, be fog „szivárogni” ezen tevékenységek mögé, gyorsabban, mint gondolnátok. A belső felfedezés, a harmónia, a rezonancia és analógia korába érkeztetek. 

Nem majd és később, hanem most történik mindez! És ez így van. Tudatotok, tudatosságotok csodákra képes. Egyek vagytok, minden tekintetben, és össze vagytok kötve! Tudatosítsátok mindezt!

Szeretünk benneteket, végtelenül szeretünk benneteket, olyan csodálatosak vagytok!! Már ti is így látjátok magatokat! Csodálatosak vagytok! Utatokon mindig, minden pillanatban veletek vagyunk. Nagyon szeretünk benneteket, mert ti…

FELÉBREDTETEK !!

Neoo

 

forrás: www.asztralutazas.hu

 
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 6
Összes: 3175685
Hónap: 37005
Nap: 605