Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


1.shoud: "Éld meg a Tudatod"- Adamus közreműködésével folytatás

Az e2012 SOROZAT:



1. SHOUD: „Éld meg a Tudatod” – Adamus közreműködésével, Geoffrey Hoppe csatornázásában
 
2. rész
  
     
Elhangzott a Bíbor Körben,

2011. augusztus 6-án
 
 
 
 
 
A tudatosság típusai
 
Ahogy egyre inkább tudatossá válsz saját magad kapcsán….most ezeket meg fogom határozni. Ezek nincsenek kőbe vésve, de a tudatosságnak különféle szintjei léteznek, amik mind összefüggnek a tudattal. Jelenleg mindegyik fontos részét képezi az életeteknek.
 
Vannak az érzékszervi észlelések. Ezeket az öt emberi érzékszerveddel észleled, és ezek azok a dolgok, mint a szaglás és az érintés, a zene hallása a füleiden keresztül, a szellő érzése, sőt egy szintig idetartozik a saját szívverésed észlelése is, és persze a hőérzet, és a tested mozgása. Ezek mind érzékszervi észlelések.
 
Általánosságban azt mondanám, hogy az emberek általában 98%-ban megfeledkeznek, nem figyelnek oda a körülöttük lévő érzékszervi tudatosságra. Megtanulták, hogyan hangolják ki és be ezeket a dolgokat. Motorok mentek el az úton, miközben a gyakorlatot végeztétek. És ti megtanultátok, hogy ezekre ne figyeljetek oda. Vizuálisan is történtek dolgok a teremben, és ti megtanultátok ezeket figyelmen kívül hagyni, ami jó, mert máskülönben ez a sok minden nagyon leterhelne benneteket. Annyira jók lettetek ebben, hogy figyelmen kívül hagyjátok a dolgokat, hogy végül magatokat is figyelmen kívül hagytátok.
 
Az érzékszervi észlelés nagyon fontos részét képezi a tudatnak. Az, hogy képes legyél látni a színeket, hogy képes legyél érinteni és szagolni, ez mind nagyon könnyű és élvezetes számotokra, és ez egy jó ajándék saját magatok számára. Az érzékszervi észleléshez való visszatérés nem igényel különösebbet, csak azt, hogy időnként megállj, és figyeld meg, ahogy egy légy repül itt a teremben. De hacsak nem telepszik rá az arcodra, akkor általában még csak észre sem veszed azt a legyet, teljesen figyelmen kívül hagyjátok mindannyian. Pedig itt repül körbe-körbe. Nehogy leüssétek, mert Kuthumi az. (nevetés) És…(ő üti le a legyet), ó, sajnálom. Majd visszatér egy következő életre. (még több nevetés)
 
Aztán létezik a mentális tudatosság, az elme tudatosság. A legtöbben nem beszéltek igazán arról, hogy mi minden száguld keresztül az elméteken, mert bizony elég sok minden. Rengeteg szemét megy ám azon keresztül. Nagy részét megtanultátok már figyelmen kívül hagyni, de a vicces dolog az elmés szemét kapcsán az, hogy az újra meg újra vissza fog térni. Egyszerűen csak nem távozik el…valahová máshová, hanem hajlamos visszatérni.  
 
Minden egyes kérdés, amit valaha is feltettél, még mindig ott köröz odakint, amíg meg nem kapja a választ. Nos, és ebből elég sok van. Talán nem kellene olyan sok átkozott kérdést feltennetek! (nevetés) És még azok a dolgok is, mint amilyenek azok a problémák, amikre nem született megoldás, és amiket keresztül áramoltatsz az agyadon, azok is vissza fognak térni. Nincsenek megoldva, és keresnek valamit.
 
Szóval mindez zajlik. Néhányan tudatába kerültetek a szépségnek, a kiterjedésnek és az ehhez hasonló dolgoknak. Ezek nagy része gondolati tudatosság.
 
Na most, sokan nem szerettek a gondolataitokról gondolkozni. Nem szerettek rájuk fókuszálni, mert az úgyis csak egy rakás szemét és törmelék, ami keresztül folyik. Érdekes dolgot tesztek: Fogjátok a saját gondolataitokat, összekombináljátok azokat a pszichikus antennátokkal – ami az a képességetek, hogy befogadjátok a kívülről érkező érzéseket és dolgokat – majd ezt az egészet összegyúrjátok, a sajátotoknak nevezitek őket, majd hajlamosak vagytok ezt áramoltatni magatokban. És ez annyira letaglóz, lesújt téged, hogy meg kellene próbálnod lezárni azokat, de nem teszed. Hagyod, hogy továbbra is ott áramoljon ez az egész benned, és akkor dilemmába kerülsz, elbizonytalanodsz. Jó nagy zűrzavarba viszed magad. Mindenből káoszt csinálsz. Minden csak probléma meg zűrzavar, és fogalmad sincs, hogy most akkor mit is kellene tenned. És olyankor azon kezdesz el gondolkozni, hogy elhagyod ezt a csodálatos bolygót. Azon gondolkodsz, hogy majd újra megpróbálod ezt egy másik életben. Hány életben mondtátok már ugyanezt? –„Majd a következő életemben megpróbálom.”
 
EZ AZ AZ ÉLET! Ebben az életben fogjuk ezt megtenni! Nincs több visszajövetel! Igen. Igen. (a közönség tapsol)
 
Tehát létezik ez a mentális tudatosság, és végezetül létezik az, amit ezoterikusabbnak, spirituálisabbnak neveztek, ami az intuíció, a tudás. Itt most az intuíció szót fogom használni, az intuíciós tudatosságot. Nos ez lényegében folyamatosan, megállás nélkül kapcsolódik és kommunikál benned. Mind nagyon intuitív lények vagytok. Ugyanakkor viszont hagyod, hogy az elme ezt is felülírja, eluralja, és hagyod, hogy a kétségeid száműzzék azt valahova jó messzire! Pedig az intuíciód most is behoz olyan dolgokkal kapcsolatos érzéseket, amik majd szerdán fognak megjelenni az újságok hasábjain.
 
Azt mondod: - Valami baj van a gyomrommal. Biztosan azért van, mert munkahelyi problémáim vannak. – Nem. Intuitív lények vagytok. Magatokra vesztek dolgokat, amik mozognak és változnak a Földön. Finom illat, mm. Magatokra veszitek más emberek aggodalmait, akikkel egy városban éltek. Magatokra veszitek azokat a földhözkötött kísérteteket, akik itt járnak-kelnek most ebben a teremben, és akik el vannak tőletek ragadtatva, de a mentális processzoraitok ezt átkonvertálják, és valami más területre helyezik azokat, ami pedig azt okozza, hogy kétségbe vonjátok magatokat, így aztán tényleg nem engeditek meg magatoknak, hogy egy intuíciós tudatosságon alapuljon a befogadásotok.
 
Pedig ez már ott van. Nem kell tanfolyamot tartanunk az intuícióról, a tudásról. És tudjátok miért nem akarok erről tanfolyamot tartani? Azért, mert akkor mentálisra vennétek az egészet. Pedig ez már itt van. Ez te vagy. Már most is működésben van. Ez arról szól, hogy tényleg hidd el, hogy az ott van, bízz abban, hogy ez nem a te szemeted, és bízz abban, hogy amikor bejön, akkor az elme nagyon át akarja venni felette a hatalmat.
 
Ezekkel a különféle tudatosságokkal dolgoztok jelenleg. Ezek a legnyilvánvalóbbak, mert ott vannak az arcodban. Ha lábon rúglak, akkor annak tudatában leszel. Ezek a legbőségesebbek. Folyton történnek. Megőrjítenek. Ezek a legtermészetesebbek, a legszórakoztatóbbak és legkönnyebbek, de mégis azok, amiket hajlamos vagy száműzni az utadból.
 
Amikor korábban feltettem a kérdést, hogy hol a tudatod? – ez egy igazán jó kérdés volt. Ez egy tényleg jó kérdés. Néhányan azt mondjátok: -Itt van. – Nos, de tényleg tudatos vagy itt? Én azt állítom, hogy a tudatod nagy része valahol kint található egy másik birodalomban. Te tartod azt kint. Nem engedted meg, hogy itt legyen. Sokféle úton-módon elkerülted azt. Elrejtetted valahová, és tényleg nem tudod, hogy hol lehet.
 
És amikor felteszem a kérdést, hogy: Mi a tudat? – akkor egy mentális válasszal álltok elő. Azt mondjátok: -Tudatosság. Rendben, de igazából mit is jelent ez? Mi a tudat? Mi a tudat?
 
Saját magammal keveredtem vitába, ami egészen élvezetes tud lenni, hogy akkor ezt most meghatározzuk vagy ne, és hagyjuk inkább nyitva? Úgy döntöttem, hogy egy szintig mégiscsak meghatározom.
 

A Jelenléted
 
A tudat a tudatosságot jelenti, de még tömörebben, még egyszerűbben a Tudat a te Jelenléted. Szóval a te Jelenléted. Ez egy kicsit különbözik attól, mint amikor a Most Pillanatában vagy. A kettő nagyon hasonló, mint az unokatestvérek, de ez a te Jelenléted. A Tudatod a Jelenléted, és az, aminek megengeded magadnak, hogy a tudatába kerülj. A Tudatod a Jelenléted, és a Jelenléted most pontosan itt van, itt ül.
 
A tudatod a te érzékszervi tudatosságod, a mentális és az intuitív tudatosságod. A Tudatod Jelen van, és a kérdés az, amit most mindegyikőtöknek egyenként felteszek, a következő: Te mennyire vagy Jelen? Te mennyire vagy Jelen? Mennyire vagy valódi, igaz a Pillanatban? Mennyire vagy tudatos?
 
Ti sokkal tudatosabbak vagytok, mint a többi ember. Ez tényleg egy tény. De még mindig folyik az az ide-oda ingázó küzdelem. Még mindig azon tűnődtök: - „Akkor ez az egész most mit is akar jelenteni? És akkor mi a Szellem és mi a Tudat?”
 
Akkor most egy pillanatra arra foglak kérni benneteket, hogy szavak nélkül, zene nélkül, enélkül a ventilátor nélkül – csak egy pillanat az egész drága Linda – hogy érezzétek a Jelenléteteket, legyetek a saját Jelenlétetek tudatában! És mielőtt megteszitek, gyertek ki az elmétekből! Ebben nem szerepel az agy.
 
Csak vegyetek egy mély lélegzetet…
 
Mi itt és most a te Jelenléted? Nem valahol máshol, hanem pontosan itt és most? Mi a te Jelenléted?
 
(Hosszú szünet)
 
Egy páran kissé mentálisak vagytok. Erre lettetek kiképezve. Az emberiség is ilyen mostanság, minden mentálissá válik, megpróbáljátok kigondolni a választ. Ez így nem fog menni. Egy páran azt mondjátok: - Halvány elképzelésem sincs. – Valószínűleg ez a lehető legjobb válasz, mert így legalább nyitottak maradtok rá.
 
Mi a te Jelenléted? A testedben vagy, kedvesem? Nem. Nem vagy a testedben. Az elmédben vagy? Egy szintig igen. Teljesen jelen vagy, Angyal? Nem. Nem, és ez rendben van. Legalább tudatában vagy, érted? És ez ennek a szépsége és az egyszerűsége.
 
Jelen vagy? Mi a te Jelenléted? Ahogy elkezdesz ennek tudatára ébredni az érzékszerveid, a fizikai érzékszerveid, sőt akár még az elméd által is, az elméd persze azt kezdi majd kérdezgetni: - Jelen vagyok? – és az intuíciódon keresztül, akkor végezetül elkezded majd jobban jelen érezni magad. Elkezdesz egyre több mindent érezni magad körül. Egyre több tudatosságod lesz önmagadról jelen.
 
És abban a pillanatban, amikor tudatában leszel annak, ami jelen van, ami itt van, akkor elkezded megérteni azt, ami nincs jelen. Akkor elkezded megérteni, hogy mit is tartottál eddig vissza. És akkor kedvesem, eljutsz a tiszta tudat állapotába, ami túl van mindezen a fajta tudatosságon. Ez válik az Én Vagyok Jelenlétté. Az Én Vagyok tudatossága, és az a tény, hogy Én Jelen Vagyok, és csak ez számít. Vagyok, Aki Vagyok, minden egyes rész, minden egyes darab, a TudatTest, minden egyes aspektus, minden gondolat, minden érzés. Teljesen tudatában vagyok. Vagyok, Aki Vagyok.
 
Most, drága barátaim ebben a ciklusban vagytok. Ebben a fejlődésben vagytok. Ebben a következő fázisban vagytok. Akár beszélek itt most erről, akár nem, mindenképpen meg fog történni. De azzal, hogy beszélünk erről, ennek tudatába kell, hogy kerüljetek. Meg van a tudatosságotok. Ez egy szintig kielégíti az elmédet, az elméd egy másik része pedig még nagyobb zűrzavarba kerül, mint amiben eddig volt. De legalább most már megérted: -Ez az, ami most velem történik. – Egyre inkább Jelenlévővé váltok, egyre tudatosabbak vagytok, egyre inkább tudatába kerültök a dolgoknak.
 
Ez egy fontos tény. Miért? És utána megkérjük Zaphariát, hogy jöjjön ide. Mert korábban azt mondtam, hogy a Földön most minden energia. Minden az energia konfliktusról szól, és ebbe beletartozik a sötétség kontra fény, a negatív kontra pozitív, és az energia csatározások. Azt is mondhatjuk, hogy olyan ez, mint a legutolsó nagy háború.
 

Az elmén túl

 

Ahol ez az energia csata a leginkább zajlik az emberiség nagy része számára, az az elme. Az elme. Nem kell ehhez nagy csatamezőkön harcolnod. Ez a saját elmédben zajlik.
 
Az emberiség egy hatalmas fejlődésen megy keresztül, ahol is kilép a mentális korszakból, amiben bizony már igencsak régóta tartózkodik. Ez vitatható, de az elmúlt 800-2000 év nagyon is mentálisnak mondható. Most ezen túllépünk, és ahogy ezt már a saját személyes tapasztalatodból is tudod, ez bizony kemény menet. Hogyan lépsz ki az elmédből? Hogyan lépsz túl az elméden, azon a dolgon, ami kontrollálja, irányítja, vezérli és felemészti az energiát? Azon az egységen, ami követelőzik, és hatalmas mennyiségű energiát fogyaszt el, és ami a te elméd? Nem a tested, hanem az elméd az.
 
A tömegtudat most pontosan ezen megy keresztül. Ez nem fog azonnal leülepedni, de előbb vagy utóbb a tömegtudat tovább fog fejlődni az elmén. Ti ezt most teszitek meg. Már egy jó ideje ezen dolgoztok.
 
És ahogy túlléptek az elmén…mi van az elmén túl? Mi van az elmén túl? Kiabálj!
 
SHAUMBRA 6: (nő): Integrált TudatTest.
 
ADAMUS: Integrált TudatTest. Ez jó. A tudat és a tudatosság jóval túl vannak az elmén. Intuíció. Többé nem kell gondolkoznod a dolgokon, egyszerűen csak tudod őket. Többet semmivel sem kell próbálkoznod.
 
És akkor most adok nektek egy házi feladatot – amennyiben akartok házi feladatot. Ha nem akartok, az is rendben van. Ez egy jó házi feladat. Igen.
 
Válassz ki egy napot a mai nap és a következő Shoud között, vagyis nem, hanem a mai nap és a Nyárközépi Santa Fe-i konferencia között – válassz ki egy napot, egy olyat, ami számodra megfelel erre. Azon a napon ne próbálkozz semmivel! Ez egy könnyű házi feladat. Igen! Aznap ne próbálkozz!
 
Ezalatt azt értem, hogy fejezd azt be, hogy rá akarsz jönni a dolgokra. Fejezd be, hogy meg akarod szervezni és meg akarod tervezni a dolgokat! Hagyd abba a próbálkozást! Ez nem azt jelenti, hogy ki se kelj aznap az ágyból, bár azt is megteheted, ha arra támad kedved. De hagyd abba az ellenállást, az ellenkezést. Fejezd be ezt a mentális aktivitást!
 
És amikor bekúszik a gyötrő kétség, amikor az agy fogyasztása megérkezik, akkor ne játsszd a játszmát! Csak vegyél egy mély lélegzetet: - Nem számít! – majd haladj tovább! Vedd észre a különbséget a saját energia szintedben, de ami még fontosabb, vedd észre az eredményben a különbséget, ami akkor következik be, amikor nem próbálkozol. Amikor nem akarod kitalálni a dolgokat, amikor nem akarod a dolgokat megtörténtté tenni, amikor többé nem aggódsz miattuk, amikor nem nyomod, nem erőlteted többé a dolgokat. Onnan fogod tudni, hogy próbálkozol, hogy érzed a feszültséget a fejedben. Na ez az, amikor veszel egy mély lélegzetet, és abbahagyod a próbálkozást.
 
Ó, ehhez nagyon nagy bizalom kell, de ez egy jó dolog. Ez egy szórkaoztató dolog. És ha lennél olyan kedves magadhoz, hogy megtennéd, hogy másnap leírod, hogy minek kerültél tudatába, mit érzékeltél, mit észleltél, miben világosodtál meg, amikor egyetlen napon nem próbálkoztál. Újra fogunk ezen dolgozni, amikor ismételten találkozunk majd úgy hiszem októberben.
 
És akkor most erre vegyünk egy mély lélegzetet!
 
Te tudat vagy és nem energia. Az energia természetesen a helyére kerül, és elkezd neked működni teljes hatékonysággal, ahogy tudatossá válsz, ahogy tudatába kerülsz a Jelenlétednek.
 
A tudat az, amikor tudatában vagy az összes dolognak, ami éppen történiik. A tudat lényegében a te saját itt és most Jelenléted, az ebben a pillanatban lévő Jelenléted.
 

Kérdések és válaszok

 

 

És akkor most örömmel kérem meg Zaphariát (akit Lee Harris csatornázik), hogy társuljon hozzám a kérdések megválaszolásában. Linda a közönségnél lesz a mikrofonnal. Bármit kérdezhettek, amit csak akartok Zaphariától vagy jómagamtól. (Adamus nevet) Akkor most adunk egy pillanatot Zaphariának, hogy felkészülhessen.
 
(szünet)
 
És kedves hölgyem, azt kérdezném tőled – amikor készen állsz – hogy adj egy kis háttérinformációt magadról, és a közvetítőddel, Lee-vel való kapcsolatodról, és utána jöhetnek a kérdések.
 
ZAPHARIA: Hm. Jó,jó. Üdvözöllek a Föld forró dobozában! (nevetés, mert nagyon meleg van a teremben) Ez a terem nem is lehetne megfelelőbb, hiszen mindazt képviseli, ami most a bolygótokon zajlik. Amit láttok az az, hogy a tömegtek elkülönülnek a régi utak külsőségeitől annak érdekében, hogy képesek legyenek érezni és gondolkozni. Az emberek elkezdenek kapcsolatba lépni azokkal a részeikkel, amiket meg kell tisztítaniuk, és azok bizony nem éppen a legszebbek.
 
Azok közületek, akik érzékenyek vagytok, ezt nagyon nehéznek találjátok. Ez megüt benneteket. Azok közületek, akik tágas energia mezőkkel rendelkeztek, húzzátok be magatokat. Menjetek a Földre, vegyétek le a cipőtöket, a zoknitokat! Legyetek mezítláb a talajon! Ő – Gaia – majd elmondja nektek, hogy minden jól van, hiszen ahogy végigmentek ennek a réginek a halálán, ugyanaz a folyamat megy végbe, mint amikor egy nő első alkalommal válik anyává. A nő örökre meghal, hiszen innen az anya aspektus az aktív, és a nő örökre megváltozik. És ti mindannyian egyre anyaibbakká váltok, nem csak a Földetek számára, hanem egymás számára is, mert ez a tudati átalakulás a társadalmatokban ezt fogja előidézni.
 
El fogja mozdítani az egyéni fókuszt, és a korlátolt struktúrákat, amit oly régóta tapasztaltak a tömegek, és ez lehetővé fogja tenni, hogy az átalakulás a szívből történhessen meg. Elengedésre kerül az elme sok-sok korlátja, ami visszaviszi az embereket az én táplálásának egyszerűségéhez, mások táplálásához, és hálásak lesznek azért a lehetőségért, hogy életben lehetnek, ami bármikor elvéttethetik tőlük.
 
Ezért aztán nagy félelem lesz jelen, és az előttetek álló 12 hónap lesz a legintenzívebb. Olyan 18 hónap múlva az átalakulások kapcsán a világ elkezd majd lenyugodni, mert egy új világ fog megszületni. A sokk, a bánat, a fájdalom el fog távozni. Azok számára, akik veletek ellentétben nem érezték ezt a szintű tisztulást az emberi testükben már jó hosszú ideje, ragyogó időszak lesz életben lenni.
 
És azok közületek, akik egy pár éve már unatkoztok, ez az, amikor minden elkezdődik. De legyetek tisztában azzal, hogy sokatoknak tágas az energiamezője. Ez nem a kiterjesztés időszaka. Tudni fogjátok mikor kell kiterjednetek. Azok közületek, akik ebben az elmúlt íz évben a szereteteteket, az együttérzéseteket, a tehetségeteket adtátok másoknak, hogy segítsétek az ő átalakulásukat, tudjátok, hogy az infúzió már elérte a tömegeket. Többé már nincs szükségük kisegítésre, és sokan közülük rúgkapálni, harcolni fognak és úgy fognak viselkedni, mint akik mindenki másnál fontosabbak.
 
Tehát tisztán szólok azokhoz, akik mélységesen érzékenyek vagytok: térjetek vissza saját magatokhoz. Ebbe beletartozik az is, hogy engedjétek el azt a kevés maradványt, amihez még ragaszkodtok annak érdekében, hogy érzelmileg kapcsolódva maradjatok. Ebben lesz egy kis bánat, fájdalom számotokra, de mezítláb álljatok a talajon! A Föld majd elmondja nektek, hogy minden jól van, és hogy ő tökéletesen egyensúlyba hozza magát, ahogy erre pontosan szüksége van, hogy lehetővé tegye, hogy ez a bolygó és annak élőlényei továbbra is itt élhessenek egy új módon. Jó. Köszönjük Adamus.
 
ADAMUS: Valóban, és mesélnél egy kicsit magadról, és a Lee-hez fűződő kapcsolatodról?
 
ZAPHARIA: Ez a kapcsolat aktív vagy nyitott egy szóbeli és egy testi módon négy éve. De a vele való történetem több életre is visszanyúlik mindkét síkon, a fizikain és az energetikain is. És ez egy integráció a számára, hogy megtapasztalhassa a hímneműt és a nőneműt is az én női nememen keresztül. Szóval mi állandóan együtt dolgozunk. Igen.
 
ADAMUS: És mit tanácsolnál a közvetítődnek, Lee-nek most, hogy itt van ennyi ember és a kamerák kereszttüzében?
 
ZAPHARIA: Ha! Ma reggel már túl kellett lépnie magán (Adamus kuncog) ahhoz, hogy én át tudjak jönni.Tehát egyfolytában nyugtatgatni kell. (a közönség nevet)
 
ADAMUS: Abszolút. És a közvetítődnek mitől vannak ilyen aggodalmai?
 
ZAPHARIA: Fél kitárulkozni, valamint bizonytalan abban, hogy én mit fogok mondani az ő arcával és az ő nevével fémjelezve. (nevetés)
 
ADAMUS: Abszolút. És most érthető, hogy ő vagy Cauldre vagy mások miért aggodalmaskodnak ennyit, de mi lenne a tanácsod a részünkre vagy a részükre, hogyan kezeljék ezeket a dolgokat?
 
ZAPHARIA: A félelem és az árnyékok nagyobb és nagyobb fényt tartalmaznak. Ahogy elkezdett megtanulni efelé sétálni, és megengedte nekünk, hogy ebbe belevezessük őt, így közvetíti üzenetként is azt, amit közben ő maga is tanul éppen.
 
ADAMUS: Kitűnő! Akkor készen állsz? Kérdések? Kérdések. Ébredjetek fel! Hello Tobin!
 
TOBIN: Isten miért teremtett minket?
 
ADAMUS: Isten miért teremtett téged?
 
KERRI: Azt is tudni akarja – mert ezen rengeteget gondolkozik, hogy Isten miért engedi, hogy rossz dolgok történjenek?
 
ADAMUS: Kitűnő kérdés.
 
KERRI: És én azt mondtam neki, hogy isten nőnemű. (nevetés)
 
ADAMUS: A kisgyermekek bölcsessége. Tehát Isten miért teremtett meg minket, és Isten miért hagyja, hogy rossz dolgok történjenek? Zapharia?
 
ZAPHARIA: Nos, az emberi lények értelmében Isten önmagával teremtett téged. Te választottad magadnak ezt az emberi tapasztalást, hogy idejössz, és jól érzed magad, és játszol, és megtanulsz szeretni, és néha bizony történnek nehéz dolgok. De ahogy túllépsz ezeken a nehézségeken, egyre nagyobb lesz a fényed. Így jön létre a fejlődés, hiszen ez itt a nagy kísérlet – hogy meglássuk, hogy a fizikai valóságban hogyan lehet leföldeni az energiát. Ez egy nagyon fontos dolog az előbbiek miatt.
 
ADAMUS: És Tobin, Isten azért teremtett meg téged, mert Isten annyira szerette saját magát, hogy neked és másoknak is azt akarta, hogy megtudják milyen is – egyszerűen csak szerelmesnek lenni. Ezért teremtett meg. És Isten azért is teremtett meg téged, mert így meg tudja tapasztalni, milyen kisfiúnak lenni. Köszönöm. (a közönség tapsol)
 
Tényleg van egy édes oldalam. (nevetés)
 
KÉRDÉS SHAUMBRA 7: (nő): Szédülés rohamot tapasztalok, és tudni szeretném, hogy mit javasolsz, mit tehetnék, és hogyan kezeljem ezt?
 
ADAMUS: Igen. (Zaphariának) Ezt előbb én válaszolnám meg, és után majd te jössz. Állj fel egy nagyon-nagyon magas épület tetejére, és onnan nézz szét! (nevetés, Adamus kuncog) Szédülés. A szédülés a régi fizikai testről való leválás. A DNS-ed változik. Lényegében az ezen a bolygón való Jelenlét Pontod változik. Ha eddig még nem tetted volna meg, jó lenne meghallgatnod a Valóságod átrendezése c. anyagot, amit mi készítettünk.
 
Szóval minden változik. Az, ahogy eddig alkalmazkodtál a mágnesességhez, az elektromágnesességhez, a polaritáshoz, és így mindaz, aminek köze van a fizikai egyensúlyhoz, az most változik. A szédülés lényegében egy jó jel arra, hogy tudd, valami történik. A legjobb, amit a szédülés kapcsán tehetsz, az nem az, hogy megpróbálod azt eltaszítani, hanem amikor érzed, akkor vegyél egy mély lélegzetet és engedd meg, hogy a test újrakapcsolódjon másféle módokon. Ez igazából nagyon egészséges. Zapharia?
 
ZAPHARIA: Jót tenne, ha te és a tested is érintkezne a talajjal, és nem csak a lábaddal, hanem ülj le a földre, és támaszkodj a földre a kezeddel, nyitott tenyérrel, és engedd a pillanatban, ha erre képes vagy, hogy a szédüléstől való félelem visszajöjjön a testedbe, majd érezd magad, ahogy gyökeret eresztesz a Földbe, hiszen nem csak ez a bolygó változik, amit érzel a saját érzékenységed révén, hanem a te felemelkedésed is gyors. És ahogy be akarod húzni az energiádat, hogy távol maradj mások érzelmeitől, mert nem akarod, hogy ezek miatt gellert kapjon a tested, a rendszered, ez gyorsabban pulzáltat téged, mint amihez hozzá vagy szokva. Szóval engedd meg magadnak, hogy üldögélj ezen a gyönyörű Földön, ami megtart téged, és táplál téged már oly sok éve, és ha képes vagy rá, akkor hozd vissza a félelmed, és engedd meg, hogy az egyszerűen átalakuljon a testedben, és a Föld majd le fogja azt húzni rólad.
 
ADAMUS: Jó! Menj és tedd ezt!
 
SHAUMBRA 7: Menjek és üljek le a Földre?
 
ADAMUS: Igen! Igen! A Szabadban. Most menj ki! Miért is tennéd ezt a városban? Akkor a fejedben vagy. Menj ki a szabadba! Briliáns! Ragyogó! Következő kérdés!
 
JEAN: Szia Adamus! Ahogy ezt te is tudod, egy új házat akarunk venni, és pár héttel ezelőtt azt mondtad nekem, hogy van annál jobb is, mint amelyikben most élünk. És találtam is egy csodálatos házat nem túl messze innen, és ahogy szerelmes lettem ebbe a házba, azonnal elárasztott mindenféle kétség.
 
ADAMUS: Igen.
 
JEAN: És a tisztánlátás hiánya.
 
ADAMUS: Igen.
 
JEAN: És most már képtelen vagyok eldönteni, hogy melyik lenne a legjobb. Mi ez? Nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy ekkora köd ül az agyamon.
 
ADAMUS: Abszolút. Ha megengeded Linda most elvenné tőled a mikrofont és visszahozná ide. És ha nem bánod megkérem Aaandrah-t, hogy válaszoljon ő neked, mert…ő ehhez közvetlenül kapcsolódik. Tehát Aandrah, a helyzet a következő: talált egy házat, tetszik neki, és most aggodalmai és szorongásai támadtak a ház kapcsán. Mi folyik?
 
AANDRAH: Képes vagy a befogadásra?
 
Lélegezz jó mélyen! Állj nagyon csendesen a lényed magvában! Légy befogadó édesem! Képes vagy megengedni, hogy ez a hatalmas nagyszerűség bejöhessen? Be fogod fogadni?
 
Lélegezz mélyen! Gyere vissza a csendbe, és amikor a lényed csendjében, igenjében tartózkodsz, akkor nagyon világosan tudni fogod, hogy megérdemled ezt. Te vagy ez a nagyszerűség. Fogadd hát be be! Fogadd be magadért! Köszönöm.
 
ADAMUS: Jó. Zapharia, neked mi erről a meglátásod?
 
ZAPHARIA: Nincs semmi hozzáadni valóm, az elfogadáson kívül. De emlékezz, ez egy folyamat. És amikor elkezdesz megnyílni valamire, akkor az alagsorban található szemetet előbb ki kell takarítani, hogy az ne álljon az utadba, amikor felfelé kívánsz menni. Tehát engedd meg, hogy ez a folyamat végbemenjen benned, általad. Engedd meg, hogy az alagsor kitisztításra kerüljön, pont úgy, ahogy az illemhelyet is minden nap arra használod, hogy helyet teremts még több étel számára.Ez egy sokkal táplálóbb étel, és te megengeded magadnak ennek a befogadását. Az otthon téged jelképez. Ez a te burkod. Nagyon szimbolizálja a testet. Ez egy nagyon kényes és finom folyamat, amikor költözöl, tehát üdvözöld ezt!
 
ADAMUS: És egy szót még én is hozzátennék ehhez….(feláll egy székre)…csak, hogy jobban lássalak. Ez nem erről a házról szól. Ez minden házról szól, amibe be kívánsz költözni. Ez az egész a te személyes dolgaidról szól, az önértékelésedről, az összes hiány problémádról, az életeken át tartó hiány problémákról, amiket ostoba módon magadra vettél – és ez az egész még mindig feljön benned. Úgyhogy teljesen mindegy,hogy ezt vagy egy másik házat veszel meg. Ennek ehhez semmi köze. Az elméd persze azt mondja: - Nem, ez erről a házról szól.” – Nem. Ez „egy” házról szól.
 
A ház te vagy. A te házad a te integrált TudatTested. Szóval egy óriási metafora zajlik itt, mégpedig az, hogy készen állsz-e arra, hogy a saját házadban légy? De te hagyod, hogy mindezek az aspektusok eluraljanak téged, és hogy ez az egész probléma a felszínre kerülhessen, ami nem más, mint a befogadás/elfogadás hiánya. Shaumbra, miért teszitek ezt? Mindegyikőtöktől ezt kérdezem, nem csak Jean-től! Miért teszitek ezt? A legszebb lehetőséged áll előtted.
 
Vannak átvitt értelmeben szólva aranyrögök, amik készen állnak arra, hogy bejöhessenek. Energiák hullámai sorakoztak fel, amik csak várakoznak. Vannak szárnyas támogatók, akik készen állnak. Olyan sok minden áll készen arra, hogy bejöjjön és téged szolgáljon, te meg azt mondod: - „Nem tudom, hogy megérdemlem-e. Nem tudom, hogy elég értékes vagyok-e erre. Inkább otthagyom az egészet, és arrébb megyek.” – És akkor mi van, visszajöhetsz egy másik életre, és megint szegény lehetsz, és megint megzavarodott és kétségbeesett lehetsz? És megint mindenféle problémáid lesznek majd? Nem!
 
Drága Jean, ez az! Nem fogok neked egy másik esélyt adni! Ez az! Lépj túl ezen most! Köszönöm. (a közönség tapsol) És egyszerűsítsd le! Párold le, mert olyan sok minden halmozódott fel ebben! Ráadásul még felkérted az egész családodat és a barátaidat, hogy jöjjenek és maradjanak veled, és ők mind magukkal hozták a saját problémáikat! Azt mondtad: - Hozd a bőröndödet, és nem pedig azt, hogy az összes érzelmüket is hozzák a bőründjükbe csomagolva! 
 
És (Shaumbra 7-hez szól) kedvesem, most már visszajöhetsz. Talán megártott neki a hőség, de rendben lesz.
 
Mindannyian a szó szoros értelmében olyanok vagytok, mint egy sz…ki fogom mondani ezt a szót most, rendben? Olyanok vagytok most, mint egy szar mágnes. És behívjátok mindezeket a dolgokat az életetekbe pont akkor, amikor végre valami virágba borulhatna az életetekben, amikor valami annyira jó lenne nektek, de ti pontosan ekkor behívtok oda mindent, hogy azok teljesen eltérítsenek titeket, és az utatokba álljanak. Erre már semmi szükségetek sincs többé. Hozzatok egy választást, hogy többé nem fogtok így élni. Hogy a jelenben fogtok élni.
 
És a búcsú üzenetem az lett volna – de most fogom ezt elmondani – de még nem búcsúzom – hogy éld meg a tudatodat. Per pillanat az agyatokat élitek meg, és valamennyire a testeteket, mindannyian! Éljetek a tudatotokból, a tudatosságotokban, a jelenlétetekben! Éljétek meg! Tehát…
 
ZAPHARIA: Adamus, hozzátehetek valamit?
 
ADAMUS: Abszolút. Nagyon belelendültem.
 
ZAPHARIA: Legyetek tudatában annak a fizikaival kapcsolatosan meglévő kollektív bizalom hiánynak, ami mindannyiótokra hatással van. A fizikaiba jelenleg nem helyeznek bizalmat. Látjátok ezt a gazdaságban is. És a fizikai mozgásokban is. Az emberek félnek kimozdulni, elköltözni, félnek utazni. Szabaduljatok meg ettől, mert ez kollektív, és térjetek vissza magatokhoz!
 
A fizikai dolgokba vetett bizalom hiányának az a szépsége, hogy ez mindenkit visszavisz a saját szelleme, a saját lelke varázslatába, amihez nem kell a fizikait megszervezni. Ehhez mindössze létezni kell, és a fizikai megérkezik.         
 
ADAMUS: Kitűnő! Köszönöm. Jöhet a következő kérdés, ha valaki fel meri tenni!
 
SUSAN: Hello! Meg tudjátok mondani, hogy milyen lesz az élet 2013-ban és utána?
 
ADAMUS: Szeretnéd ezt elsőként megválaszolni?
 
ZAPHARIA: Nem kifejezetten. (nevetés)
 
ADAMUS: Pontosan ezért nem akartam én sem elsőként válaszolni. (nevetés)
 
ZAPHARIA: 2012 decemberében minden kicsit könnyebb lesz, de addig szükségeltetik ez az összeomló és újjáépítő szakasz. Az újítások és beruházások gyorsan meg fognak érkezni, és ez az, amiről a hír csatornáitok nem fognak beszámolni.
 
Akárhova is fogtok nézni a hír csatornáitokban, halált fogtok látni, mert a kollektívnek fel kell dolgoznia a bánatot, a gyászt. Nem ez lesz a helyzet a bolygó kevesebb tagjai számára. Ugyanakkor ezekről a beruházásokról, újításokról nem fognak nagyon beszélni úgy a jövő év közepéig. Körülbelül ez akkorra várható, de jobban egyensúlyban lesz a gyász, a bánat és a fájdalom hulláma, és az élet keresztülhozatala új módokon. Tehát nem könnyű pontosan megmondani, hogy milyen lesz az élet, de sokkal kevésbé lesz merev, és sokkal igazabb lesz, és az élet iránti hála és maga az élet nagyobb becsben lesz, mint azt valaha is láttátok a közösségetekben.
 
ADAMUS: Abszolút, és ehhez szeretnék még egy pár szót hozzáadni. Most a káosz időszaka van, és a káosz nem egy rossz dolog. A káosz mozgásba hozza az energiát. A következő dolog, amit észre fogtok venni, körülbelül 2013 elején, az a még az eddiginél is nagyobb elkülönültség, mert a káosz egy szűrőhöz hasonlatos. Elválasztja, elkülöníti egymástól a dolgokat, és ez az elkülönültség nem a hatalmon állók és a hatalmat nélkülözők között fog bekövetkezni, vagy a gazdagok és a nem gazdagok között. Lényegében ez az elkülönültség a tudatos lények és a tudatlan lények között fog megmutatkozni.
 
Az elkövetkezendő pár év során ….az embereknek fel kell tenniük a kérdést: - „Ez a bolygó a tudatosság bolygója lesz 2012 után, vagy pedig a tudatlanok bolygója? – Kissé nehéz lesz ugyanis a kettőnek egymás mellett létezni.
 
A tudatosság képes együtt létezni a tudatlansággal, a tudatosságot nélkülözőkkel, ugyanakkor viszont a tudatlanságnak nagyon nehéz együtt léteznie maga körül a magas tudatossággal. Szóval ennek a bolygónak meg kell hoznia egy pár döntést arról, hogy milyen hely lesz ez a bolygó. Ez nem számít. Rengeteg Új Föld van, ahova már születnek, és magas tudatossággal bírnak, ami közvetlenül annak a munkának köszönhető, amit ti mindannyian elvégeztetek. Nem számít, hogy odamentek vagy itt maradtok vagy elmentek a Harmadik Körötökbe, vagy mindezt egyszerre teszitek. Köszönöm.
 
KÉRDÉS SHAUMBRA 8: (nő) Körülbelül 10 évvel ezelőtt azt a munkát végeztem, amiről úgy éreztem, hogy nagyon is én vagyok, de mégsem úgy alakultak a dolgok, ahogy én gondoltam volna, és ezért visszaugrottam a gazdasági világba, és ott nagyon is jól működtem de egy részem mindig is tudta, hogy egyáltalán nem ott vagyok, ahol lennem kellene. És az év elején több komoly egészségügyi problémám is lett, és tudtam, hogy ennek ez az oka. Már úgy értem nem tudtam ezt rögtön, mert az elején nagyon mellbe kellett, hogy vágjon. Sok dreamwork-öt végeztem, és hirtelen az Adoula munka ugrott az ölembe, teljesen váratlanul. Mi nem vagyunk a Shaumbra része, ez az egész csak eljutott hozzám, és azonnal tudtam, hogy nekem ezzel kellene foglalkoznom. Kathleen-nel együtt végzem az oktatást, de sok félelem övezi ezt a területet, mert kimozdultam a megszokott területemről. (a hangja kezd elcsuklani) Bármilyen tanácsot, bátorítást szívesen vennék ezzel kapcsolatosan.
 
ADAMUS: Abszolút. Madam, szeretnéd elsőként megválaszolni?
 
ZAPHARIA: Ez az élet operációja számodra, ami majd ellensúlyozza azt a halált, amit a testedben kellett tartanod annak érdekében, hogy benne maradj a gazdasági világban. És értsd meg, hogy ez nem egy ítélkezés a gazdasági világról, hiszen abban is benne van az élet mozgása és a fejlődés irányultsága. De egy olyasvalaki számára, aki rendkívül érzékeny, nyitott és felfedező, mint amilyen te vagy, az életed két félre bomlott – volt az a részed, aki képes volt nyitott lenni, és a szellemed lenni, és volt egy másik részed, aki elnyomta a szellemedet, és és pont csak annyit számított neki a szellemed, hogy képes legyél ebben az üzleti világban létezni, de abban a világban az önmagad befogadásával kapcsolatosan megtapasztalt gátak elég magasak voltak.           
 
Tehát a testedben lévő halott anyag végül megmutatkozott, mert ennek a présnek, nyomásnak léteznie kellett ahhoz, hogy képes legyél túlélni egy olyan világban, amihez hozzá akartál járulni, aminek adni akartál, és most az egész a visszájára fordult. És annak az oka, hogy ennyire életet akarsz behozni ezen a módon, ennyire tudatosan nem csak az, hogy erre tehetséged van. És abban a világban létezni, és fenntartani a fényedet olyan hosszú időn keresztül bizony nem hőstett.Gratulálj magadnak, azért, amit megtettél. Soha ne tekints erre tévedésként vagy hibaként! Fényt vittél egy nagyon súlyos területre! Ez elképesztő, és most már képes leszel megengedni magadnak, hogy ezt helyrehozd azáltal, hogy az élet születésével foglalkozol mások számára a legfókuszáltabb, legharmonikusabb módon. És ez majd visszahozza az életet az összes sejted számára.
 
ADAMUS: Köszönöm. És ehhez hozzátéve….(a közönség tapsol) Köszönöm. És ehhez hozzátéve….szeretnek téged egyébként.(Zaphariának mondja) Szeretnek téged. Igen, szeretnek…(a közönség válasza „igen”, és taps)
 
ZAPHARIA: Ez egy szeretetteljes hely.
 
ADAMUS: És ehhez hozzátéve, én most már szeretem a kérdéseket. Régebben nem kedveltem őket, de most már megkedveltem. Mert annyira kapcsolódnak mindenkihez. Ez a most feltett kérdés nagyon is a részét képezi mindenki kérdésének. Ragyogó.
 
Szóval a helyzet a következő. 10 évvel ezelőtt a világ még nem állt készen rád. Nagyon dinamikus energiáid vannak, fókuszáltak – akár egy lézer. És nem álltak rád készen. Hogy úgy mondjam, tesztelted a dolgokat, tesztelted a különféle ideákat a tudat fejlődésében, a potenciális gyógyításban, de a világ nem állt rád készen, de most már készen áll.
 
Belementél az üzleti világba, ahol képes voltál alkalmazni a te lézer fókuszodat bizonyos dolgok tekintetében – és nem játszol a bőség problémáival – addig játszottál csak, amíg fel nem állítottad ezt a dolgot magadnak az út mentén, hogy az megállítson téged, és azt mondta neked: - Itt az ideje, hogy ebből kiszállj! - - mert az üzleti világ, ahogy ezt mindannyian tudjátok, nagyon csábító, és energiából táplálkozik, és ez egy nagyszerű hely az energiához való hozzájutáshoz. Az energia vámpírok remek helye ez a világ. Te megadtad magadnak a fizikai egyensúlytalanságot, ami azt mondta neked: „Ébredj fel! Már készen áll.” – A világ készen áll, te is készen állsz. Az Adoula munka egy csodálatos kezdőpont lesz számodra, és virágba fog borulni. És igen, valamelyik nap majd talán majd itt fogunk téged üdvözölni. Köszönöm.
 
És hogy ezt az egészet lepároljam, bízz meg mindabban, ami történt. Semmi tévedés sem esett. Pontosan ott vagy, ahol lenned kell. Pontosan. Köszönöm. Jó. Következő kérdés.
 
JANE: Miért van annyi szokatlan érzés a testemben, és miért érzek olyan erős haragot és frusztrációt?
 
ADAMUS: Most éppen iszogatunk. Remélem nem bánod. (szünet, ameddig iszik) Á! Még most is iszunk. (nevetés)
 
Szokatlan testérzetek, nos ennek sok oka van. Mennyire lehetek őszinte veled? Tudod, amikor valakitől ezt kérdezem, akkor valami repülni fog.
 
Van egy pár dolog, ….egyfajta fura paradoxonban vagy, nagyon érzékeny vagy, remekül írsz egyébiránt – Cauldre-nek beszélni kellene veled, mert jó író vagy – nagyon érzékeny vagy, megnyílóban vagy, és ezért teljességgel érzel mindent. Cauldre korábban azt mondta, hogy azért viszketett, mert ott voltam körülötte – na nem miattam, hanem az energia miatt. Szerintem erre Benadryl-t kellene használnia. Az energia viszket, és az energia testnek fájdalmai vannak, és rángatózik, és fura, szokatlan dolgok zajlanak. Mivel egyre inkább kezdesz jelen lenni, egyre inkább tudatára ébredsz a dolgoknak, a tested is egyre tudatosabbá válik.
 
A probléma a saját elméd. Az elméd azt kérdezi: -„Mi a baj velem?” – A Magasabb Éned, az Én Vagyok-odnak azt kellene mondania erre: -„Nincs semmi baj. Csak egyre tudatosabbá válok az energiára.” – Időnként hallgatnod kellene rá. (a férjére, Marc-ra) Nincs semmi baj. (Marc mondja: -Köszönöm, köszönöm. Nagy nevetés.) Nincs semmi baj. Minden rendben van, de neked össze kellene jönnöd Jean-nel, és meg kellene, hogy kérdezzétek magatoktól: - „Miért tesszük ezt folyton?” –Írsz valami igazán briliánsat, de kétségbe vonod magad. Készen állsz egy új otthonra, mégis leblokkolod azt. Kicsit viszket a feneked, és tudod – és nem a tiéd, hanem az övé – te pedig aggodalmaskodni kezdesz, és akkor máris beteg leszel. Nem. Mindössze…
 
Shaumbra, pároljátok le a dolgokat! Ezek annyira egyszerűek, és nincs semmi baj, hacsak nem akarod azt hinni, hogy baj van, mert akkor lesz is baj! Az univerzum és annak fizikája meglehetősen szó szerinti. Ha azt akarod, hogy valamivel baj legyen, akkor lesz is! Mit választasz kedvesem?
 
Szóval lesznek ezek a testi dolgok. A DNS-ed….ha tudnád, hogy micsoda belső munka folyik valójában a sejtjeidben és a biológiádban…..őrült módon engeded el az ősi, családi karmádat, és ez folyton vissza-vissza járkál, mert megpróbál újrakapcsolódni, és te újra meg újra elengeded azt. Mindezek a dolgok zajlanak.
 
Vegyél egy mély lélegzetet! Adok neked egy tanácsot, amit már pár évvel ezelőtt adtam valakinek! Soha nem tudta meg, hogy ez tőlem ered, és most nem nézek senkire sem direkt. Vegyél egy üveg bort magadnak, és idd meg, és ne aggódj emiatt! Hagyd abba az elmélkedést!- Nos, ez most ártani fog nekem? Tele van vegyi anyagokkal? Vajon ez most rossz hatással lesz arra, ami a DNS-emben történik? Vagy a bor majd valami olyat tesz, aminek az lesz a következménye, hogy valamit elpusztít a jövőmben?” – Csak idd már meg azt az átkozott bort! (a közönség nevet és tapsol) Ennyi az egész! Köszönöm. Imádom az írásodat!
 
ZAPHARIA: Nem ismered fel vagy nem fogadod el milyen csodálatos és tökéletes vagy. És az érzelmek pedig úgy működnek, hogy szerződést kötnek az elmével. Saját magad elnyomása egy élet tapasztalat volt számodra újra és újra –ahol mások elnyomtak téged, maguk alá gyűrtek – és az elméd nehéznek találja elengedni azokat a történeteket. Tehát ahogy felszínre kerül a harag, annak így nem kell teljesen kijönnie. Ezért ez folyton csak ott visszhangzik a fejed körül, és új gondolatokat, új történeteket kezd kreálni.
 
Ismerd fel a kreatív oldaladat! A harag a mélyből ered, és a mélység maga az élet. A mélység, az alap a teremtés. Ha haraghullámok áradnak ki belőled, mert különben sok nő elítéli magát a haragja miatt, amit egyáltalán nem kellene elítélniük, hiszen amikor megítéled magad a haragod miatt, akkor azt azzal palackba zárod. Tehát a legelső dolog az legyen, hogy megegyezel magaddal abban, hogy soha többet nem fogsz magad felett ítélkezni. Még akkor sem, ha az egész világra és magadra is mérges vagy, az első lépés az, hogy megállapodsz magaddal abban, hogy soha, soha, de soha többé nem engeded, hogy az elméd megmondja neked, hogy az rossz. És ahogy majd fokotzatosan eltűnik ez az elme, amikor ez a dugó, amivel be van dugaszolva az az üveg bor, többé már nem lesz ott, hogy megőrizze azt a haragot, ami a borban van, akkor majd nem csak írni fogsz, hanem festeni, meg táncolni, meg énekelni, és olyan életet fogsz mások számára megteremteni, ami túl van minden képzeleteden.
 
Az emberek minták és ciklusok szerint élnek, és még azoknál is, akik a fejlődés útját járják, ezek a ciklikus magok hajlamosak ottmaradni. A te ciklusod már hosszú-hosszú ideje arról szólt, hogy elhitted azt a sok lószart, amit mások mondtak neked saját magadról, és így nem láttad meg azt az igazi tükröt, amibe belenéztél. Ehelyett a piszkosba, a maszatosba néztél, mert emlékszel az összes olyan időszakra, amikor csak kritikát kaptál.
 
Húzd ki azt a dugót! Legyél olyan mérges, amilyen csak akarsz! Ismerd fel a benned élő teremtőt és lásd meg magad mellett azt a csodálatos, szerető szellemet, aki annak a szeretetnek az igaz tükre, amit te érzel saját magad iránt. (a közönség tapsol)
 
ADAMUS: És Linda, kérlek adj Jane-nek egy Adamus díjat!
 
LINDA: Rendben. Ezen a ponton azt hiszem be kellene fejezni az üzenteket, és én majd biztosítom, hogy Jane megkapja….már csak öt perc….
 
ADAMUS: Még fogadunk egy pár kérdést.
 
LINDA:…van 5 óráig. (némi nevetés) Akkor most az Awakening Zóna elnémul?
 
ADAMUS: Nem, nem, nem. Nem kell aggódni.
 
LINDA: Oké, köszönöm.
 
ADAMUS: Tehát akkor Jane kap egy Adamus díjat. És ha már úgyis ott vagy, kapjon egyet Marc is. És akkor most Davidhez hasonlóan te is választhatsz: A díjat kéred vagy a pénzt? (Mac válasza: -A pénzt. –nagy nevetés) (Jane mind a kettőt kéri) Mind a kettőt kérte. Miért is ne? (a közönség tapsol)
 
Köszönöm, hogy bebizonyítod a mondandómat. Abszolút a tiéd lehet mind a kettő. Abszolút. Egyébként el fogod költeni azt a 20 dollárt, az elúszik majd a semmibe, és te el fogsz róla feledkezni. Ő pedig el fogja költeni a 20 dollárt, és még évek múlva is meg lesz neki az Adamus díj, és ezt te is látni fogod, mert az arcodba fog vigyorogni.(nevetés)
 
Még jöhet egy pár kérdés. És Linda most az Awakening Zóna hallgatói miatt aggódik, de az eltart úgy fél hatig. Szóval, jöhetnek a kérdések.
 
SUSAN: Hello!
 
ADAMUS: Szia.
 
SUSAN: Tudnál egy gyors áttekintést adni számunkra arról, hogy a fiatalok hogyan szemlélik a világban zajló eseményeket? És a Shaumbrákat és a gondviselőket tekintve általánosságban, mennyire lehetünk tudatában az önmagukká válásuk támogatásának folyamatában? Köszönöm.
 
ADAMUS: Zapharia?
 
ZAPHARIA: Tetszik a fejedelmi koronád. Először is a felnőtteknél az a félreértés zajlik, hogy a most beérkező gyerekek ugyanazzal a felfogással bírnak, mint ők, vagy hogy ugyanazokon a mentális tragédiákon kell átesniük, mint ami most a világban zajlik. Ők a jövő életerői. Ez egyre zavarosabb számukra amikor a régi mintákat tanítják nekik. Ez még zavarosabb számukra, mint amilyen nektek volt annak idején, akik tudtátok magatokról, hogy érzékenyek vagytok, de nem tudtátok hogyan lehetnétek önmagatok, ezért aztán elkezdtétek követni a körülöttetek élő felnőttek mintáit és vezettetését. Ezért is látjátok azt manapság, hogy ezek a gyerekek robbanékonyabbak és bátrabbak. Sokkal hamarabb kiszagolják a társadalmi lószarokat, mint ti régebben. Ezért ők nem fognak keresztül menni azokon a sűrített és elnyomott érzelmeken, mint amiken oly sokatoknak keresztül kellett dolgoznotok magatokat, hogy el tudjátok azokat engedni.
 
Ők a tűz és a szellem. Amire szükségük van, az az igazság. Sokan még mindig meg akarják őket védeni attól, ami valójában folyik. Még mindig nagyon erősen jelen van ez a „Óvjuk meg a gyerekeket a félelemtől” mentalitás a Földön jelenleg zajló dolgok kapcsán. A gyermekek isteniek. A gyermekek az új felnőttek. Erre emlékezni kell. És nem kell őket megvédentek az igazságtól, hiszen nincs semmi olyan, amit már eleve ne tudnának. Minél több szeretetet és vezettetést adtok nekik, ugyanakkor megadjátok nekik a saját maguk vezetéséért járó tiszteletet is, ami roppant lényeges, hiszen sokan úgy érkeztek ide, hogy készek arra, hogy 10, 20 vagy 30 évvel korábban aktiválódjanak, mint ahogy ezt ti tettétek, és készen állnak önmaguk vezetésére. Ez fontos!
 
ADAMUS: Valóban. És van még egy dolog, amit a fiatalok mindennél jobban akarnak tőletek .- hogy azt lássák, hogy megbíztok magatokban. Nagyon intuitívak, sokkal inkább energia hatékonyak, de amire szükségük van tőletek az az, hogy érezzék belőletek, hogy képesek vagytok megbízni magatokban. És amikor ezt látják és érzik belőletek, akkor ők is képesek lesznek megbízni saját magukban. Jó.
 
VICKI: Ki vagyok én valójában?
 
ADAMUS: Ez egy filozófiai kérdés.
 
ZAPHARIA: Ki az, aki tényleg nem te vagy? Ki leszel három másodperc múlva? A választás, mint mindig –a tiéd. Ez a probléma az emberi személyiség meghatározásával. Ezért is vannak most sokan ekkora krízisben. Nem a saját személyiségük miatt, hanem azért, mert a személyiségüket a fizetésükkel, a munkájukkal, az otthonukkal mérik. Olyanok, akár az időjárás minták. Szabad vagy. Ez az, ami igazán örömteli benned. És ezt te is tudod, ezért aztán folyton játszhatsz ezzel. Ez a te üzeneted mások számára. Válj azzá mindig, állandóan. Te öröm vagy. (a közönség tapsol)
 
ADAMUS: És kedves Vicki, ez nem számít. Az én nézőpontomból szemlélve te egy hatalmas színész vagy. Bárki lehetsz, aki csak lenni akarsz. Vagy talán így szólt a kérdés: - Ki voltam én? Á!
 
Következő! Még két kérdésre van időnk.
 
MCKENZIE: Van egy célom, amit el akarok érni, és ezt a kérdést nem is anyira saját magamért teszem fel. Más emberek nevében teszem fel ezt a kérdést, akik ugyanezen mennek keresztül, mint én, mert én már tudom, hogy mi fog történni. Nos az én célom az, hogy világhírű három nyelven beszélő állatorvos legyek. És a barátaim és a családom is folyton azt mondja, hogy : -„Jaj ne, ez egy túlságosan nagy cél! A te jegyeiddel úgysem fognak felvenni az egyetemre!Ó, ez úgysem fog valóra válni. Valami kisebb célt kellene találnod.” – De nem, mert én ezt akarom csinálni! És van egy másik barátom is, aki az irodalmat akarta a fő tantárgyának választani, de neki is folyton azt mondják, mint nekem. –„Ó ne! Ez egy hülye tantárgy! Valami mást kellene tanulnod!” – És ő beadta a derekát, és úgy döntött, hogy akkor mást kezd az életével, annak ellenére, hogy…
 
ADAMUS: És mi a kérdés?
 
MCKENZIE: Elfelejtettem. (vigyorog) Az, hogy akkor most hallgatnunk kellene-e mások véleményére, amikor már meg van a saját ötletünk?
 
ADAMUS: És mi erre a válaszod?
 
MCKENZIE: Nem.
 
ADAMUS: Jó. Köszönöm.
 
ZAPHARIA: Mondanék valami a világhírűvé válás gondolatáról. Emlékezz a világhír nem más, minthogy amikor újra meg újra megértinted az emberek szívét és lelkét, és akkor hirtelenjében rengeteg olyan ember lesz, akiket megértintettél így vagy úgy, és ők hirtelen már ismernek téged, és akkor felcímkéznek a „világhírrel”. Ezt energetikailag nagyon tudni kell kezelni, mert igen megterhelő. Ez nem csak a jó érzésekről és a fényről, a csillogásról szól. Mert akkor igen magas a rád irányuló kollektív fókusz.
 
A kulcs számodra abban rejlik, hogy ha sok embert akarsz megérinteni, akkor azt egy emberrel kezdd el! És emlékezz, ha egy valakit megérintesz, akkor ez majd meg fog sokszorozódni, azáltal, amit te adtál annak az egynek, mert azt ő továbbviszi. Tehát vedd le magadról ezt a magadra helyezett nyomást a világhír kapcsán, mert ez nyomás lesz. Ez valami olyan lesz, ami majd azt fogja okozni, hogy úgy érezd, hogy nem éred el a célodat. Legyél világhírű egy ember számára, mert ő mindig emlékezni fog majd a nevedre, a szívedre és az ajándékodra. Mindössze erre van szükséged ahhoz, hogy beteljesülve érezd magad. (A közönség tapsol)       
 
ADAMUS: És kedvesem, én sokkal kevésbé leszek olyan ékesszóló ebben a témában. Én a következőt gondolom a célokról…(a padlóra köp) Szabadulj meg a céloktól! A célok általánosságban szólva mentálisak. Régi tapasztalásokon alapulnak, és mindig nagyon, rettenetesen korlátoltak. Nem vagyok a célok híve!
 
Ezzel teljesen ellentétes az, amikor érzed a szenvedélyedet és az álmaidat. Azok nem feltétlenül mentálisak. Amikor érzed a szenvedélyedet és beleérzel egy álmodba, azoknak nincsenek határai, korlátai, ahhoz nem kell kívánalmaknak megfelelned. Még csak titulussal sem bírnak. Tehát engedd el a céljaidat és érezz bele az álmaidba! Azok mögött sokkal, de sokkal hatékonyabb energia található. Köszönöm. Igen.
 
LINDA: Lényegében nem hallottam a kérdést, csak azt, hogy azon tűnődik, hogy a felnőttek miért nem engedik, hogy a szenvedélye után menjen, és miért mondanak neki olyan dolgokat, amikkel nem támogatják a szenvedélyét.
 
ADAMUS: Igen. De azt a részt már ő maga megválaszolta. -„ Mások véleményére kellene hallgatnom?Nem.” – Nem. Jó. Még két kérdés? (Zapharia bólint) Jó.
 
ALAYA: Van egy lehetőségem, hogy teljes munkaidős állást kapjak azon az egyetemen, ahová járok. De akkor nem tudnék olyan sok tantárgyat felvenni, amit nagyon élvezek. Ezért most választás előtt állok. Folyton ide-oda ingázok, hogy akkor most vállaljam el ezt a teljes munkaidős állást vagy pedig folytassam tovább az egyetemet. És csak….ahogy egyre közeledik a határidő, egyre jobban úgy érzem magam, mint egy ping-pong gépezet.
 
ADAMUS: Szeretnél odanézni Jane-re? Mind a kettőt megteheted. Egyszerre végezheted mind a kettőt. Igazán. Te szétválasztod a kettőt: vagy ez/vagy az. És mindenféle mentális kifogásokat adsz magadnak annak kapcsán, hogy miért csak az egyiket csinálhatod a kettő közül. Mind a kettőt csinálhatod! Igazán! Beszélj Jane-nel! Mind a kettőt megteheted!
 
ALAYA: Mind a kettőt megtehetem.
 
ADAMUS: Majd Jane megmutatja neked az Adamus díját és a 20 dollárját!
 
ALAYA: Folytathatom az ….
 
ADAMUS: És ez komoly mindannyiótok számára. Még mindig bele vagytok ragadva ebbe a „vagy ez/vagy pedig az” dologba. Mind a kettőt megteheted egymás mellett. És meg lesz rá az időd és az energiád is. Azt mondod: - Nincs meg rá az időm. – Tényleg? Tényleg?        
 
ALAYA: Meg tudom csinálni.
 
ADAMUS: Igen. Köszönöm. Zapharia?
 
ZAPHARIA: Meg kell bíznod a testedben! Amit a tested mond neked, az örömtelibb, nyitottabb és szabadabb. Az elme nagyon elfoglalt lesz az elkövetkezendő úgy egy év során. És emlékezz a választás itt arról szól, hogy az örömödet, a szerelmedet választod, vagy pedig egy olyan dolgot, ami a régi, külsőségeken alapuló biztonságos világon nyugszik, és amiről oly sokan érezték azt, hogy az a helyes út.
 
Na most, nem becsülheted le a kollektív elme hatalmát. Amikor valamiben sokan hisznek, és amikor sokan nem hisznek valakinek a szenvedélyében, ahogy azt az előző kérdésben is hallottuk, akkor az a meggyőző az elme számára, hogy csatlakozzon a többiekhez, hogy így bizonyosodjon meg arról, hogy biztonságban van. „Biztonságban leszünk? Akkor követnünk kell a csoportot, mert a csoporton belül találom meg a biztonságot.”
 
Csecsemőként érkeztél bele ebbe a világba, és más emberektől függtél. Nagyon, de nagyon nehéz elengedni a csoportos kollektív elméhez vagy tömegtudathoz fűződő függőséget. Te most a régi és az új világ között mozogsz. Az új világ azt mondja: - Bízz meg a testedben, bízz az érzéseidben! A régi világ pedig azt mondja: - Ez a forgatókönyv fogja nekem a legjobb érzéseket adni!
 
ADAMUS: Kitűnő!Köszönöm. Köszönöm. És, semmi nyomás, de most következik az utolsó kérdés.
 
LARA: Amikor ma korábban azokat a gyakorlatokat végeztük, volt egy élményem, miközben Norma a csendes légzést vezette. Éreztem a békét és a nyugalmat az egész körül. És annyira nagyon tetszett a zene, ami a Shoud előtt szólt, hogy szinte újra átéltem megint azt, amit akkor, amikor hallgattam a zenét, ezt a táncot és mozgást. És ez valahogy létrehozott egy teljesen másik élményt – és más volt mind a kettőnek a tudatossága. És amikor azt mondtad nekünk, hogy legyünk tudatában annak, hogy hol vagyunk most, akkor tudatában kerültem saját magamnak, annak, hogy itt vagyok. És akkor azt éreztem, mintha az óceán tetején sétálnék, és valahol máshol meg éppen romokat másznék meg. Ilyenkor vajon csak az elmém játszik velem, vagy valamiféle összeolvadást történt itt meg?
 
ADAMUS: Átengedem az válaszadás jogát önnek Madam!
 
ZAPHARIA: A zenei elme rendkívül csodálatos azok számára, akiknek van erre affinitásuk, hiszen a zenébe számok és érzelmek vannak belekódolva. Tehát az elme elképesztő mértékben képes ellazulni az érzelemben a zene hallgatása által úgy, hogy mindeközben az elme is jelen van. Tehát ez nagyon erőteljes, mert az elme teljes eltűnése nem annyira nagyon begyakorlott dolog a tömegek számára. Ezért a zene lehet a kapu a te vizuális képességedhez, ami csodálatos.
 
Vagyis a látomásaid és az érzelmeid a zenén keresztül tudnak aktiválódni. Hosszú történetre nyúlik vissza a zenével való kapcsolatod életeken át. Te a zene mestere vagy. Érted azt. Ezért is kapcsolódtál vele mindig is annyira mélyen. Engeded, hogy azok a számok és azok az érzelmek vezessenek téged. Hagyod, hogy vezessenek téged. Bízz meg abban, ahova elvezetnek! Azok sokkal inkább igazak, mint az a sok gondolat, ami csak bebörtönöz téged. Bízz az énedben!
 
ADAMUS: Kitűnő, és a kérdés is kitűnő így a végére! Kitűnő kérdés a következő hónapra, amikor is érezzetek bele a jelenlétetekbe, a tudatotokba, játsszatok ezzel, és akkor ugyanahhoz a dilemmához fogtok elérkezni: - Akkor ezt most csak te találod ki, vagy ez valóságos? Ez az a pont, amikor csakis a tiszta tudat, és te, a tudatosságod, és csakis te hozhatod meg azt a döntést, azt a választást. Ez a döntés nem a fejből ered, és nem is a testből. Ez tőled ered. Képes vagy megengedni magadnak, hogy ez valóságos legyen?
 
Azt mondanám, hogy ez a legnagyobb probléma, amivel most valójában szembenéztek. Szinte már ott vagytok a határon….penge élen táncoltok – annak a határán vagytok, hogy legyen egy kellemes, szép otthonotok, hogy tudatába kerüljetek a dolgoknak, és annak, hogy mind a két dolgot megtehetitek – és akkor ott megálltok, és az elme belép a képbe, és azt mondja: - Ez most valóságos? – Az elme a védekező szerepet játssza, valamint az elme a régi szemét kazettáit játssza le a fejedben újra meg újra, a régi programozása szerint. Ez az a pont, ahol is a tudatodnak előre kell lépnie és azt kell, hogy mondja: - Elme, innnentől átveszem én. Innentől átveszem.
 
Amikor bármilyen kihívásba futsz bele, és azon tűnődsz, hogy vajon a megfelelő választást hozod-e meg, a megfelelő hivatás vagy bármi egyéb kapcsán, akkor mindig szembe fogod találni magad egy bizonyos szintű félelemmel, kétséggel és bizonytalansággal.
 
És ez annak az ideje, amikor veszel egy jó, mély lélegezetet és azt mondod magadnak, hogy minden jól van a teremtés egészében! ( a közönség tapsol)
 
Grande Abbondanza!
 
            (Fordította: Telegdi Ildikó telegdi.ildiko66@gmail.com

 

 

Megjegyzés: Aki úgy érzi, hogy szívesen támogatná anyagilag is a Shoudok fordításainak munkáját, az alábbi bankszámlaszámon megteheti:

 

Telegdi Ildikó OTP BANK Rt. 11773339-00984762

 

Minden eddigi és ezt követő felajánlást előre is szívből köszönök: Telegdi Ildikó  

 

            A Bíbor Kör Anyagok Tóbiással, Adamus Saint-Germainnel és Kuthumi Lal Singh-gel ingyenesen kerülnek felajánlásra 1999 óta.
 
            A Bíbor Kör emberi angyalok globális hálózata, akiket Shaumbrának neveznek, és akik elsők között mennek át az Új Energiába. Ahogy megtapasztalják a felemelkedés örömeit és kihívásait, Szabványokká válnak mindazon emberek számára, akik a saját belső Istenük felfedezésének utazását járják.
 
            A Bíbor Kör havonta találkozik Deverben, Coloradoban, ahol is Adamus a legfrissebb információkat osztja meg Geoffrey Hoppe által. Ezek a Bíbor Kör összejövetelek nyilvánosak, publikusak, ahová mindenkit szeretettel várunk.
 
            Amennyiben most ezt olvasva érzel egyfajta igazságot és kapcsolódást, akkor te tényleg Shaumbra vagy. Tanító és Vezettetést nyújtó vagy az emberek és az angyalok számára egyaránt. Engedd meg, hogy az isteniséged magva virágba boruljon benned ebben a pillanatban, és ez tartson örökké. Soha nem vagy egyedül, mert van egy családod a világban, és angyalok vesznek körül a körülötted létező birodalmakban.
 
            Szabadon terjesztheted ezt a szöveget nem-kereskedelmi alapon, térítésmentesen. Arra kérünk, hogy az információt a maga teljességében add közre, beleértve ezt a lábjegyzetet is! Minden más felhasználás esetén írásos jóváhagyásra van szükség Geoffrey Hoppe-tól, Golden, Colorado. A kontakt oldal: www.crimsoncircle.com
 
© Minden jog Fenntartva 2010 Geoffrey Hoppe, Golden, CO 80403
  
 
 
 
 
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 5
Összes: 3175696
Hónap: 37009
Nap: 601