Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Magyar Kryon üzenet

2011. februári magyar Kryon üzenet

 
  • Kryon vagyok a mágneses szolgálattól. Köszöntelek benneteket.
  • A mostani időszakban másodpercről másodpercre változnak a dolgok, ne bocsátkozz jóslásokba, hogy mi fog történni néhány hónap vagy egy év múlva.
    •  
    • Megkaphatsz egy feladatot, készülsz rá, és amikor eljön az idő, lehet, hogy nincs már rá szükség, mert amikor készültél rá energetikailag már javában folyt a feladat elvégzése.
  • Nagyon sok dolog vár még rátok, a java még hátra van.
    • A váltás időpontjához már nem kell sokat várnotok. Az idő közeleg.
    • De utána a munkátok meg fog sokasodni, mert rendet kell majd tenni, és újjá kell majd építeni szinte az egész életet.
    • Lesznek olyan helyek, ahol szinte észrevétlenül fog megtörténni az átmenet ott, ahol spirituálisan sokkal fejlettebbek az emberek, ahol felkészültebbek, nyitottabbak.
    • A ti egyik feladatotok az, hogy a Kárpát medencében minél könnyebb legyen az átmenet.
    • Nem mindenki fog csatlakozni hozzád. Ne vessétek majd a szemükre azt, hogy te nem tettél semmit, mert lehet, hogy ő azt a feladatot vállalta, hogy csak az építkezésben segítsen nektek.
    •  
    • Mi hálásak vagyunk, hogy ti, akik most itt vagytok ebben a teremben, felvállaltátok azt, hogy a kezdetektől együtt dolgoztok velünk. Születésedtől fogva erre készültél, és ha visszagondolsz az elmúlt évtizedekre, akkor pontosan látod, hogyan alakult át életed. Legyen ez példaértékű számodra, és mutasd meg az embereknek, hogyan kell megerősödni, hogyan kell változni, hogyan kell egy földi életen belül két életet élni.
  • Még sokat fogtok változni.
    • Sokminden fog történni veletek és körülöttetek.
    • Fénymunkások vagytok, a szeretet hírnökei.
    • Mi segítünk benneteket, hogy zökkenőmentesen sikerüljön ez az egész nektek.
    •  
    • De ti felvállaltátok azt is, hogy ebben az időben oldjátok fel a karmáitokat, és vannak köztetek olyanok, akik nem csak az egyéni karmájukat oldják most, hanem csoportos család karmát is. Tisztelet, hála ezért nektek.
  • Had beszéljek most arról, mik történhetnek a Földön 2011-ben
    • Nagyon sok szárazföld fog eltűnni a víz alá. Mert a víz visszakéri azt, amit az emberiség elvett tőle. De ahol elveszi a szárazföldet, attól nem messze újabb szárazföldek fognak felbukkanni. Hawaii szigetcsoportnál a szárazföld folyamatosan terjeszkedik., mert a vulkanikus tevékenység folyamatos.
    • Sok olyan hely van a Földön, ahol az óceán alatt folyamatosan vulkánikus tevékenység folyik. Az óceánnak csupán az 5%-át ismeritek. A többiről fogalmatok sincsen. Ez érint benneteket is, mert éghajlati változásokat okoz majd.
      • Mert amikor az Északi sark picit lejjebb húzódik, a jégtakaró kicsit lejjebb ereszkedik, és elég fél fok hőmérséklet csökkenés vagy növekedés, máris egy globális időjárás változás áll be.
      •  
      • Ezért érint benneteket, hogy mi történik a távolban, a Föld másik pontján.
    • Most még csak a vízről és a tűzről beszéltem.
    • Ahogy a vulkáni tevékenység a tenger mélyén felerősödik, és ezek nyomások, ezek az energiák felkerülnek a légkörbe, olyan szeleket, légmozgásokat indítanak el, amilyet ez idáig nem láttatok.
    • Azért mondom ezt el nektek, hogy tudjátok, hogy a Föld másik oldalán történő változások befolyással lesznek rátok is.
    • De ezek az időjárás változások olyan dolgokat is elő fognak idézni, amiket régóta vártatok.
      • Olyan helyeken fogtok újra termelni, ahol idáig nem is gondoltatok rá. (Itt valószínű, hogy Afrika északi részéről van szó.)
      •  
      • És Magyarországon és a Kárpát medencében olyan dolgokat tudtok majd termeszteni, amiket idáig soha. Ezért kérem tőletek, hogy engedjétek be az újat, engedjétek be a változást.
    • Afrikában igazán felgyorsultak az események.
      • Elmondtam nektek néhány hónappal ezelőtt, hogy Afrikában egy új ország fog születni. És láthatjátok megtörtént. Nevet még nem adtak a gyereknek. Ez az ország nagyon gyors ütemben fog fejlődni és változásokat hoz a világba, nemcsak Afrikában.
      •  
      • Amikor létre fog jönni az Afrikai Unió, megfogjátok látni, hogy milyen nagy kincs van abban a földrészben. Egyensúlyt fog hozni az átmeneti időszakban.
    •  
    • Készüljetek fel, és ünnepeljétek, hogy a régi rendszerek sorban omlanak össze és dőlnek meg.
  • Az átmeneti időszak mindig nehéz, és ez igaz rátok is.
    • Merj változni.
    • Merj lecsendesedni.
    • Merj egyszerűen élni.
    •  
    • Lépj ki a mókuskerékből, a versenyből, a harcból. Kerüld azokat a prófétákat, akik azt mondják, hogy harcolj és küzd. Mert ez mind a régi rendszer. Az új kórban nincs ilyen. Nem kell harcolnod semmiért és senkivel, mert mindent megkapsz, minden ott lesz körülötted, ott lesz előtted, csak észre kell venned, és be kell engedned hozzád. Meg kell engedned, hogy átöleljen a szeretetével, hogy végre értsd, hogy miről van szó.
  • 20 éve vagyok veletek, nagyon szeretlek benneteket, és higgyétek el nekem, hogy nagyon rossz nekem látni azt,
    • ha szenvedéssel töltöd az életedet,
    • ha nem találod a kiutat,
    • amikor úgy érzed, hogy elveszett minden,
    • amikor azt mondod, hogy elhagytunk téged, hogy egyedül maradtál ezen az úton, hogy nincs aki segítsen neked,
    • ilyenkor néha esni szokott, mert mi megkönnyezünk téged,
    •  
    • és az mondjuk neked a Felsőbb Éneden keresztül, hogy itt vagyunk, csak hunyd le a szemed, nyisd ki a szíved, csendesedj el, és mond azt, hogy átadom az irányítást. Mond azt, hogy elfogadod a segítséget. Mond ki fennhangon azt:
 

Kedves Szellem, te pontosan tudod, hogy mire van szükségem, te pontosan tudod, hogy mit kell tennem, hát megengedem neked, hogy mutasd meg nekem azt.

 

·        Drága fénymunkás testvéreim, ne legyetek szégyenlősek, beszélgessetek a Felsőbb Énetekkel, beszélgessetek velünk.

 

o       Nem, kell mindig elutaznod több ezer km-t, hogy valamiért vagy valakiért tegyél valamit, mert ha már 4-en összejöttök, és együtt imádkoztok, együtt beszélgettek a Felsőbb Énnel, a Szellemmel, akkor az igen hatásos lesz.

 

o       Én a mágnesség mestere vagyok, átállítottam a mágneses hálót, és maradtam, hogy segíthessek, de én is csak akkor tudok segíteni, ha megengeded a Szellem segítségével azt, hogy én is segíthessek, ha beengedsz az otthonodba.

 

·        A 2011-es évvel kapcsolatban nem igazán tudunk jóslatokba bocsátkozni, mert a dolgok változnak.

 

o       Uralni tudjátok a Szent Elemeket, és ebben az évben igencsak hasznát fogjátok venni annak, ha a Földel, a Tűzzel, a Vízzel, és a Levegővel harmóniában együtt tudtok élni.

 

o       Ezért kérjük tőletek azt, hogy sokat tartózkodjatok a természetben ezek között az elemek között, és üdvözöljétek mindig őket, mert ebben az évben a Kárpát medencéhez is elérnek ezek az energiák.

 

o       És drága fénymunkás testvéreim, a ti feladatotok az, hogy a Földanyával minél jobban együtt rezegjetek, hogy ezek az átalakulási folyamatok minél simulékonyabbak legyenek, hogy folyóitok, tavaitok ne lépjenek ki intenzíven a medrükből, hogy a földmozgások csak enyhék legyenek. Szinte észre se vegyétek őket, csak a műszereitek jelezzék. Hogy a tűz, amikor elindul, csak egy elenyésző részt emésszen föl. Hogy egyensúlyban legyetek. Hogy harmóniában tudjatok élni. Hogy az áramkimaradásokat majd könnyen tudjátok kezelni.

 

o       Ne azt kérdezd partneremtől, hogy mikor lesznek ezek az áramkimaradások, ezek az események, mert mindenegyes meditációval, amit egyedül vagy közösen hajtasz végre, ezek enyhülnek.

 

o       Földanya érzi a rezgéseteket, pontosan tudja ő is, hogy kik vagytok.

 

o       Vannak köztetek olyanok, akik fel tudják venni azokkal a lényekkel a kapcsolatot, akik a földben élnek, akik onnan segítik ezt a folyamatot, az átmenetet.

 

·        Egy nagyon összetett dolog ez az időszak, és nemcsak rólatok, emberekről szól, és nemcsak a Földről szól, hanem az egész Univerzumról, az egész Galaxisról.             2015-ig ez a folyamat végbe fog menni.

 

o       A bolygók úgy fognak állni, ahogy még soha nem álltak.

 

o       Esetleg azt is megtapasztalhatod, hogy sötét lesz, de neked drága fénymunkás testvérem, akkor is ünnepelned kell, akkor is érezned kell azt, hogy valami történik, és tudnod kell, hogy 1-2 óra, 1-2 nap sötétség után a fény újra gyúl, és a Nap újra sütni fog, bevilágítja az egész Földet, és az Univerzumot.

 

o       Nagyon sokan vesznek körbe benneteket, itt vannak a Föld környékén, és figyelik azt, hogy az emberiség hogyan oldja meg ezt a feladatot. Sokan kapták fel a fejüket és jöttek ide Galaxisokon keresztül.

 

o       Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nincsenek olyan energiák, amik nem szeretnék ezt, de nem velük foglalkozunk. Mert nem azok ellen harcolunk, imádkozunk, akik meg akarják akadályozni ezt a folyamatot. Ezt jegyezzétek meg jól.

 

o       Nyisd meg a szívedet, és engedd, hogy a fény, a szeretet folyamatosan áramoljon.

 

o       Hidd el, hogy a rezgésszinted sokkal magasabb az övékénél, és nem tudnak megérinteni, a fény közelébe sem tudnak jutni, és nem tudnak neked ártani.

 

o       Nem vagytok egyedül az Univerzumban, nagyon sokan veszünk titeket körül, és segítünk nektek ebben a folyamatban.

 

·        Most segítőim a sorok között fognak sétálni, érezheted az energiájukat.

 

·        Ezért jöttél ma ide, hogy halld ezeket az információkat, érezd ezeket a rezgéseket.

 

·        Hát lélegezd be ezt az energiát.

 

·        Ennyit szerettem volna elmondani most nektek.

 

·        Köszönöm, hogy meghallgattatok, köszönöm, hogy itt lehetek veletek ily módon is.

 

·        Az Ég áldása legyen rajtatok.

 

 

 

 

 

 

 
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 6
Összes: 3175685
Hónap: 37005
Nap: 605