Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2012. Április – A harmónia meglelése

angels37.jpg

 

 

2012. Április – A harmónia meglelése

 

  

A hónap mantrája:

TELJESSÉGEM FÉNYE ITT RAGYOG SZÍVEMBEN

BÉKÉT, HARMÓNIÁT TEREMT ÉLETEMBEN!

 

 

Az év ezen hónapjában lelkünk útmutatásokat küld nekünk, melyek segítenek megtalálnunk magunkban a harmonikus összhangot testi, lelki és szellemi valónkkal.


Ebben az évben olyan előkészítő munka folyik a szellemi szinteken, melynek eredményeképpen lelkünk vezetését elfogadva megérünk a tudatosodásra.

Mindenki saját feladattal, egyéni életúttal és a hozzá szükséges tudásokkal, képességekkel érkezett a Földre. Ugyanakkor lelkünk azt is tudta, hogy ez az élet, amire most vállalkozott nem csak az egyén, de a Föld és az Univerzum életében is fontos állomás.

Az isteni Terv részeként Földanya szellemisége fellép a Szeretet-dimenzió következő fokára, melyben mi is részt veszünk emberként, lélekként és szellemként egyaránt.

Ez a választás része az életünknek, ezért lelkünk folyamatosan figyelmeztet rá, és próbál utunkon tartani bennünket. Ahhoz azonban, hogy meghalljuk lelkünk útmutatásait, emberként oda kell figyelnünk és elfogadnunk a Vezetést.


A teljességbe hozatal, a harmónia hónapja. Olyan változások várhatóak, melyek bennünk az isteni és emberi erőket összhangba hozzák, hogy összekapcsolhassanak szellemi tudatosságunkkal. Most már emberként nem az ego irányítását kell alapul vennünk, hanem felismerve szellemi fényünket, át kell vennünk a kormányt és szellemünk kezébe adnunk, saját akaratunkból, tudatosan. El kell kezdenünk tudatosan megélni önmagunkat és felismerni, mi az, ami megbontja bennünk testi, lelki és szellemi harmóniánkat.

Mély belső nyugalomra, békére lelhetünk általa. Ekkor már nincs hatalma felettünk manipulatív külső irányításnak.

Ennek felismerésére 4 hét áll rendelkezésre, és nem nagyon lesz felkészülési vagy levezetési szakasz (1-1 nap). Bele kell lépnünk egységünkbe és megélnünk azt!

A hónap energiája: a HARMONIKUSAN MEGÉLHETŐ LÉTEZÉS kibontakozása bennünk, a Mindenség ereje így elérhető számunkra.

 

A hónap során olyan Fényenergiák érkeznek az isteni Dimenziókból, melyek megújítani hivatottak lelki energetikánkat, ezáltal testi változásokhoz is vezetnek.

Folyamatosan érkeznek olyan aktiváló kódok, melyek a Fény DNS-ben, ezáltal a sejtek fénymagjában nyitják fel a szellemi tudásokat. Ezáltal a sejtemlékezet, melyben az egész Teremtésünk kódolva benne van, új energiaminőséget sugároz magából. Ezek a Fénykódok beépülnek energiatereinkbe, beállítják lelki csatornáinkat és újraminősítik lélekfejlődésünket. Ezzel most újabb szakaszként beintegrálnak minket a Fejlődés következő fázisába…

Az energetikai Megújulás minden szinten Új Minőséget jelent. A szellemi terekből lesugárzott fények, a lélektestben változásokat indítanak be, melyek a test energetikai terében felülírják a karmikus kódokat. Ez egy emelkedettebb rezgéstartománnyal való összehangolódást, egy finomabb Fényminőséget jelent.

Ebben a hónapban ezért sok olyan dolgot értékelünk át, melyekkel eddig nemigen foglalkoztunk, és több dolgot hagyunk el, melyekben már nem leljük „örömünket”. (Hasonló ez az érzés egy kicsit arra, mikor az ember számadást végez, és tapasztalatai alapján meghozza Új élete döntéseit és irányvonalát.)

Ez egyfajta szemléleti átalakuláshoz vezet az emberben, melyet kitartással és odafigyeléssel tudatosíthatunk. Nagyon fontos, hogy jelen legyünk az életünkben. Ne a begyakorolt frázisok, hanem a tudatos szeretetvezérlés útmutatásait vegyük iránymutatónak.

A Megújulás Fénye akkor tud eltölteni bennünket, ha elengedjük tiszta szívvel, és ragaszkodás nélkül az eddig megszokott és begyakorlott automatizmusokat. Így nyithatunk teret az Újnak, a Megújulásnak.

Hányszor történt már meg velünk, hogy ha valakivel találkozunk és ránézünk, sokszor automatikusan megítéljük és véleményt alkotunk érzékszervi benyomásaink alapján. Ezek olyan ego-ból vezérelt gondolatok, melyek megpróbálják saját különbözőségünket vagy akár felsőbbségünket elhitetni velünk. Ha az induló gondolat valaki felé pl. a megkülönböztetés, felsőbbrendűség vagy éppen alárendeltség érzése, akkor a további gondolatok és érzések is ezt a vezérlőelvet követik. Az ego már csak ilyen...:), szereti többnek, jobbnak, vagy éppen kevesebbnek feltüntetni magát másnál, hogy úgy érezzük, mindig szükségünk van rá, tudván, hol is a helyünk a világunkban.

De ezek a dolgok látszólagosak, az igazság a Szívben érthető. Mindenki isteni származásánál fogva egyenlő, azaz EGY! Az, hogy most éppen milyen feladatot teljesít, csak a Teremtésben megélt és megnyilvánult szerepe. Attól az az isteni gyermek marad, aki Mennyei Atya Szeretetében született, velünk együtt!

Ha felismerjük ezeket a dolgokat, melyek nem a Szeretet rendjében léteznek, és szembenézünk saját gondolatainkkal, és a magunk iránt érzett elfogadásban képesek vagyunk átvilágítani és felismerni őket, egy teljesen új érzésvilág bontakozik ki bennünk, melynek kisugárzása felüdülést hoz. Egyfajta belső megnyugvást, hogy nem kell nekünk hasonlítgatni, egyszerűen szívvel és szeretettel kell látni, hogy észrevegyük a felszín mögött az isteni tartalmat.

Ez a felismerés segít nekünk átformálni beidegződéseinket, és a megszokott gondolatokhoz való ragaszkodástól, birtoklási vágytól való megszabadulással új fejlődési szakasz veheti kezdetét életünkben. Ezzel mintegy feloldjuk azokat a kötelékeket, melyek leszűkítették érzelmi mozgásterünket.

Ha a szeretet érzése mindennek a kiindulópontja, mely természetesen onnan ered, hogy önmagunkat szeretjük és elfogadjuk, nincs szükségünk arra, hogy hitrendszerünkkel magunk köré építsünk egy társadalmi elvárást. Képesek leszünk mindent meglátni a maga tökéletességében, és elfogadni azt szeretettel.

A Megújulás ereje segít abban, hogy harmóniába kerüljünk Önmagunk isteni részeivel, így létenergiáink fényminősége egy új vibrációs szintre lépjen, így egy másik nézőpontból, emelkedettebb szintről szemlélhetjük valóságunkat. A nagyobb rálátás feltárja az eddig észre nem vett összefüggéseket.

 

Itt találsz egy meditációt a felsőbb Énnel való kapcsolat megerősítésére:

http://www.kristalycsakra.eoldal.hu/cikkek/meditaciok/meditacio-a-felsobb-ennel-valo-kapcsolatra.html

 

Ugyanezt megtalálod letölthető változatban is, itt:

http://www.kristalycsakra.eoldal.hu/cikkek/letoltheto-meditaciok-/letoltheto-meditaciok-elerhetosegei.html

 

Mi, akik itt vagyunk most a Földön, nem véletlenül születtünk ide éppen most. Vállalásunk az itt zajló változások megélése és segítése, valamint önmagunk meggyógyítása és jobbá tétele.

 

Meg kell tanulnunk elfogadni és használni Fény minőségünket.

Ehhez egy meditációt adok át nektek, melyet a dimenzió angyalai segítségével élhetsz át. Ők azok, akik segítik nekünk most az emelkedésben való részvételt. Mindazt az isteni erőt és Fényt közvetítik hozzánk, mellyel felnőhetünk Önmagunk isteni eredetéhez… Sokszor álomban, meditációban olyan helyre kísérnek, ahol feltöltődhetünk, gyógyulhatunk az isteni energiákban.

Ez a meditációs utazás is abban segít, hogy isteni Szeretet-fényedet magadban meglásd… Olvasd el lassan és éld át tiszta szívedből.

 

 

angyali-uzenet.jpg

 

 

 

Utazás a dimenzió angyalaival a Fénybe

 

Dimenzió angyalai szólítalak titeket, kérlek nyilvánuljatok meg!

-          Üdvözöllek téged lélek, a dimenzió angyalai nevében szólok, nagy utazásra hívlak téged, hova követed szíved. Most melléd egy angyal áll jobbra, kezét a válladra teszi, nyomban megérzed energiáját, mert ő kísér, el nem hagy téged, bízz benne, és élvezd. Mert ez az utazás nagy dolgot tesz véled, felszabadítja lelked s a sötétséget kioldja menten, mikor átérünk a dimenziókapun s az örök Fényben megfürdesz.  Most lehívunk neked egy fehér fénylő lótuszvirágot, a dimenzióutazást ebben teszed meg most. Lásd, ahogy eléd leereszkedik, s a közepén egy gyémántkör látszik. Lépj bele s ülj le közepébe. Érezd, ahogy ereje átölel s védelmébe von téged. Érezd, minden szirmából szeretet sugárzik, isteni védelem mi átjár máris.

 

Érezd, ahogy ez a kör biztosan tart téged gyémánt erővel, isteni szívvel. Most mi elindulunk s utánunk repülsz, emelkedik veled a szent lótusz, amin ülsz.

  

Érezd, egyre könnyebb vagy, repülsz, szárnyalsz. Emelkedj, ne félj, kérdezd most meg kísérőd nevét… ha válaszolt néked, megtudhatod, ki kísér ezen utadon. Ha nem hallottad, ne bánkódj, ne félj, hisz veled van ő, csak nevét nem hallhatod még. Boldogan hagyatkozz rá, s érezd, ahogy emel ez a lótuszvirág téged. Fénye körbeölel, átjárja a tested, lelked szárnyal túl a fellegeken. Kiléptél már a Teljességbe, látod magad alatt a Földet. Nézd, ahogy kéklőn ragyog fénye, mondj neki köszönetet, hisz életet ad néked. Köszönd meg, hogy itt jársz utadon és sorsod alakíthatod…

Most érezd, hogy egy újfajta energia körbeölel, a teljesség érzése hívogat vele. Hát engedd, hogy a lótusz emelkedjen, s benne te, lelked ereje suhan veled a Fény felé, s angyalod kísér, ha oldalra tekintesz, meglátod ott van, s védelmez téged. Hát bízz benne, hogy ez az utazás, csodálatos kirándulás, melyben lelked szárnyal az égbe, a dimenziókon át, az Igaz Fénybe. S nézd, ahogy bolygók mellett haladunk el, integess nekik, s ők fényükkel visszaintegetnek…

A lótusz megkerüli az egyiket, nézd, milyen színek ragyognak feléd? Oly ismerős e kép: talán voltam én már itt egyszer? Tedd fel a kérdést, s a válasz ott lesz szívedben. Vagy az ott előtted az a bolygó, mi oly picinyke, lásd, de oly ragyogó, színe szivárvány. Talán ott éltél, ott volt egy léted, azért veszed észre, s hívogat a fénye. Most nézz fel, ott egy nagy hatalmas, elhaladsz mellette… integess, üdvözöld, mert ismered őt. Egy állomásod volt a létben, hol jártál másik életedben.

Repülünk tovább a lótusszal együtt… most másra ne figyelj, csak érzésedre, s az erőre, mi átölel, hívogat egyre.

Nézd! Távolabb egy fényesség világlik, arrafelé fordulsz a lótusszal máris, s érzed, szíved-lelked odavágyik…

A messzeségben egy fénykaput veszel észre és szíved máris mondja benned:

- Ó, Uram, segíts nekem, hogy átléphessek veled a Fénybe! Hogy a kaput megnyisd és lássam, hogy elönt a boldogság világa!

Menj közelebb és tudod, érzed, ahogy hívogat, köszönt a fénye. Szíved, lelked odavágyik, érzéseid elöntenek máris, látod mily hatalmas vagy, körülötted fényed… ahogy közelebb érsz, úgy érzed, egyre tágulsz, már betöltöd az egész lótuszvirágot, hisz lelked hazaért. Boldog vagy, hogy átléphetsz az isteni Fénybe!

Egyre nagyobb ez a fénykapu, s látod kétoldalt őrzők állnak ott. Megáll a virág, előtte megpihen. Köszöntsd őket… s kérd, nyissák meg neked a kaput…

Ők felteszik a kérdést: Mi az, mit szívedben hoztál, s hátráltat a belépésben még? Van ott érzés, mit nem engedtél el rég?

Így nem élheted meg a boldogságot egészen. Hát tárd ki most szívedet a Fénynek, s hagyd, hogy angyalod, ki kísér téged, segítsen, s rávilágítson, mi az az érzés, mi téged gátol az átlépésben most…

Ne félj megtalálni és felismerni, hisz a te érzésed… isteni. Mert életed élned kell s tanulsz, ezért semmit ne szégyellj, ne bánd, mert a tiéd minden már, mert Istened adta néked, szívedbe a tanulás végett.

S most, hogy felismerted mi az az érzés, angyalod segít neked ebben még… kiveszi szívedből, fogadd el, s add át, az őrzők elveszik és Istennek ajánlják.

Elönt a szeretet s boldogság érzése. Járjon át, mert a Szeretet a kulcs, mivel beléphetsz a Fénybe…

Nyíljon meg a kapu!

Az őrzők megnyitják… kitárul, s te semmi mást, csak Fényt látsz. Elönt, átölel, melenget téged, érezd, bizserget mindenhol téged…

-          Uram engedj be! – szól a lelked, és a kérés teljesül, beléphetsz a fénybe.

 

Lépj, hát le a lótuszvirágról, át a kapun a fénybe. Érezd a Fényt, mely körbeölel, simogat és átjár, felemel téged. Folyékony, mindenhova eljut, érzed, ahogy te is egyre tágulsz, és befogadod ezt a hatalmas fényt, mely a Teljesség. Érezd, igaz boldogság önt el...

Angyali kezek simogatnak téged, szeretet a létük, átadják néked. Isteni szeretet, mit simogatnak benned… 

-  Szívembe befogadom Atyám a fényed, áradjon el bennem s legyen igaz létem. Legyen ami átjár, és felemel engem…szent igazság és boldogság van bennem.

 

Érezd, lebegsz ebben a folyékony fényben. Boldog vagy, mert ez igaz léted. Érzed, szíved énekel:

-          Ó szeretet, járj át, ölelj körbe engem, legyen boldogságom az isteni Létben! Ó örök világosság, isteni igazság, a szeretet és a boldogság, mi bennem él már!

 

Átjár, melenget, éltet… küldj most szeretetet te is a Fénynek.  

 

-          Szeretlek… szeretlek… szeretlek!

És most szeresd magad! Hisz te vagy a Fény! Benned él az isteni Egység! Szeresd magad, öleld körbe fénnyel, s mondd ki: Szeretem magam! Szeretem magam! Szeretem magam!

Lebegj, ebben a csodafényben, s olvadj bele egészen! Add át magad néki, mert ebből a dimenzióból mit most magadba kérsz, szívedben hazaviheted ajándékként.

Szívd be a Fényt! Lélegezd! Engedd, hogy átáradjon lényeden. Gyűjtsd magadba, hogy elvessz benne… nincs külön lényed, mert te is Fény vagy benne!

Te vagy a Fény, az éltető, az isteni szent erő!

Benned él Istennek sugara, mi a Földön világít. Ontsd hát magadból, s légy te is Fény, mi igaz valód! Érezd át, hogy te is sugárzol… képes vagy rá, mint a Nap, mi melenget, s elfogad.

Most az angyalok lágyan hozzád lépnek, s egy gyémántot tartanak kezükben. Egy gyémántszívet látsz, mibe begyűjtik az isteni Fényt, mely ott ragyog benne örökké.

Lásd, ahogy szikrázik a fénye, s ezt most beültetik szívedbe. Szíved közepébe belehelyezik, hogy sugározhasd onnan mindig a Fényt! Lásd, hová teszik, érezd milyen… ó de csodás, melengető érzés ez! Kicsit furcsa és bizserget, de fogadd el, mert Isten szeretete! Mikor erre gondolsz, mindig feléled és sugározza szívedből a fényed. S ha kéred, átjárja a tested, és szeretet lesz minden döntésed.

Köszönd meg az angyaloknak és Istennek, mert téged kegyelemben részesítettek. Emeld fel kezed a dicsőségre, hogy Isten megáldjon, Szent Nevében.

És most szívd magadba még a Fényt, ahogy kilépsz! A kapu lassan becsukódik, de te nem is érzed, mert szívedben hordod már a Fényed!

Az angyalok elbúcsúznak tőled, kik a kapu mellett állnak őrzőnek.

A dimenzió angyalával lépj be a lótuszba, s ülj bele közepébe újra. Elindul véled, mi most a dimenzióutazásban segített. Bármikor utazhatsz, hogyha kéred, mert képes rá örök lényed.

Lassan elindulsz, s a dimenziót, miben a Fény, a Szeretet és a Boldogság körbeölelt, lassan elhagyod angyaloddal. De érezd, benne maradt szívedben ereje, s nem vesztesz el semmit, ha elhagyod vele. Mert hozod magaddal a Boldogságot, a Szeretetet és az Igaz Világot. Mert benned él Ő, Isten igaz szeretete, világít benned!

Ahogy visszafelé haladtok, lásd, ahogy a csillagok mögül angyalok integetnek, s köszöntenek téged. Boldogok, hisz látják, benned ég a fényed. Rád sugározzák ők is boldogságuk, és megérted, ez az, mi Isten az ő szívükben öröktől fogva…

Hát integess te is vissza nékik, és sugározd boldogságod szívedből, gyémántszívű lángodból, az isteni Fényből… érezd, ez a Boldogság már részed, s nem függ semmitől, akármi történjen. Hisz ami kívül van, nem tud megingatni, mert csak a Boldogság, ami belül rád tud hatni.

Lassan ereszkedtek, meglátod a Földet, gyönyörű kéksége már hívogat téged. Hisz itt élsz most, emberi testben, feladatod van, visszatérsz hát ide.

Érezd, ahogy ereszkedsz, s angyalod segít. Kísér téged, egészen a Föld aurájáig. Ott elbúcsúzik tőled… köszönd meg neki, hogy elkísért téged.

Ahogy elbúcsúztok, a lótusz ereszkedik, s elhoz egészen téged testedig. Érzed, ahogy lassan leereszkedsz vele, s visszajössz emberi létedbe.

Most, ahogy itt vagy, sugározd át fényed, s érezd, itt van szívedben boldogságod, szereteted, erényed… sugározd körbe magad ezzel a szeretettel… köszönd meg a lótusznak is, hogy utazhattál vele.

Ő eltűnik és te itt vagy újra, szeretettel és fénnyel áthatolva… boldogság járja át szíved és a lelked, vetítsd hát ki ezt most a testedre.

Rezegjen benned ez az érzés… érezd, ahogy átjár és fellelkesít téged. Köszönd meg újra Jó Atyádnak, Istenednek, hogy ebben az utazásban segített neked.

Most lassan érezd meg a léted, ahogy itt ülsz most, ebben a székben… érezd a tested, a fejed, a vállad, a karod, a törzsed és a lábad. Itt vagy és érezd magad körül a teret, s ha úgy érzed kész vagy, légy újra itt emberként.

Üdvözöllek téged, drága lélek. A dimenzió angyalai körülvesznek téged. Az utazásnak vége, de szívünk szeretete továbbra is körbeölel, és megáld téged.

Isten nevében, áldás rád.

 

 

father-of-the-sun-gods.jpg


 

A hónap fontosabb napjai:

 

Április 1. – A hónap első napja most vasárnapra esik, így nem sok felkészülést ad nekünk a következő hét energiáira. Nagyon erőteljes energianap. Olyan előkészítő munka folyik az energiarendszerünkön, mely megnyit bennünket belső harmóniánk meglátására. Ugyanakkor ez a szellemi látás megmutatja bennünk az akadályokat is, hogy szembenézve velük megoldjuk őket szeretettel.

 

Április 2. – Az első energiahét kezdő napja. Ezen a héten kapcsolataink szeretetteljességét tárják elénk. Elsősorban a kötöttségek oldása és a kapcsolati energiák rendezése folyik. Nagyon sok gondolati és érzelmi képet tárnak elénk a segítőink lélekemlékeinkből. Sokszor úgy gondoljuk már túlléptünk valamin, letudtuk azt. De mikor a lélekből egyfajta kényszerítő erőként újra megjelenik a történethez kapcsolható érzelem vagy gondolat, egyből látjuk, itt még van rendeznivaló. Egy energia akkor harmonikus a lélekben, ha a képet magunk elé hívva, mind az érzés, mind a gondolat vele és a szereplőkkel, valamint önmagunkkal kapcsolatban is szeretetteljes, teljesség érzés. A lélekben addig nem íródik át az információ teljesen jóvá, amíg ez a harmonikus rezgés nincs benne az emlékben. Figyelj hát ezen a héten ezekre a belső érzésekre, és ahol zavart érzel, oda küldj szeretetet!

Tudod, a varázsmondat: „Megbocsátok önmagamnak mindenért, tiszta szívemből és lelkemből!”

 


Április 4. – Földanya energiarendszerében egy újabb változás indul el. Szívmagjának kristályenergiái szétáradnak és a földben lévő kristálytelepeken felerősödnek. Az emberi sejtekben lévő kristálymagok reagálnak erre a rezgésre, így magadban borzongásszerű, kicsit csiklandozós érzéseket fedezhetsz fel. Ez a hangolás az elemei energiák rendszerében egy újrarendeződést indít el, mely által a finomanyagi testek strukturálódásának következő fázisába léphetünk.

 

Április 6. – Telehold napja. A mai Holderők nagyon erőteljesen hatnak a beteljesedésre. Amit az előző időszakokban magadban gondolati, érzelmi energiákban megteremtettél, az most a megnyilvánulás szintjére lép. Tarts ma magadban egy gondolati felülvizsgálatot és engedd el, bocsásd meg mindazt ami zavarja gondolati tisztaságodat.

Erre egy nagyon jó gyakorlat a gondolatsapka technika, amit az oldalon a meditációknál találsz.


 

Április 8. – Az első hét lezárása, mely álomban és szívbéli üzenetben tanít bennünket arról, miként is értelmezzük a szeretetteljes kapcsolatokat. Lehet, hogy újraéled álomban, meditációban egy-egy találkozásodat és átalakítod szeretettel annak kimenetelét. Ha a tudatalattiban a kapcsolathoz tartozó energia harmonikussá válik, akkor a kapcsolathoz tartozó érzelmi hozzáállásod is megváltozik.

Érdemes ebben az időben tudatos nagytakarítást tartani az emlékeidben. Ha valami nagyon zavar, azt a szituációt képzeld magad elé, és addig küldj áldást a történetre és a benne szereplőkre, míg teljesen meg nem tisztul minden rossz érzéstől.

 

 

Április 9. – A második hét első napján az emberi tüdő energetikájában történik hangolás. Ebben a térben a bátorság és a kapcsolat vezérlő energiái találhatóak. Most szükséged van arra, hogy lelked bátorság energiáit a szívcsakrádon keresztül a tüdőenergiákhoz közvetítsd. Ezen a héten sok olyan próbát kapsz, ahol szeretettel ki kell állnod magadért és az igazságodért. Ez nem azt jelenti, hogy minden áron bizonygasd az igazadat, mindenkivel szemben, ez az ego szerepeJ. Ami a feladat, hogy minden helyzetben felvállald önmagad és a hitedet az isteni Utadban. Ez lehet, hogy abban nyilvánul meg, hogy kimondj valamit, vagy kiállj valami, valaki mellett. De az is lehet, hogy valamit be kell fejezned a fizikai életedben, mert már régóta nem szolgálja a fejlődésedet (pl. mindig mások mondják meg mi a jó neked, mit csinálj, vagy átvállalsz olyan feladatokat, melyekhez nincs közöd…)

Húsvét – Húsvét a krisztusi megváltás ünnepe. Ezzel a vállalással Urunk olyan Kegyelmet hozott a Földre, mely megadta lelkünknek a sötétből való megszabadulást a Szeretet erejének megismerése által, ha gyakoroljuk a Megbocsátást. A Megbocsátás csak akkor válthat meg bennünket, ha azt igaz, tiszta szívből tesszük és elsősorban magunk(on)ban gyakoroljuk. Ez kapcsol össze bennünket a Szentlélek fényében szellemi Valónkkal, hogy tisztán lássuk a Létezés értelmét, a Szeretetet.

Ebben az évben Húsvét napjai univerzális léptékben véve is fontos változásokat indítanak be a Föld és dimenziója életében. Ezen változások egy része azonnal észrevehető, nagyobb, mindenki számára felismerhető történések formájában valósulnak meg, és apróbb háttérben zajló átalakulások is folynak. Lesznek személyhez, csoporthoz, országhoz köthető változások, de mind azt a globális megtisztulást készítik elő, melyek egységesen ugyanarra a célra mutatnak, a Felemelkedés felé.

Az isteni Fényközpontból a Föld kristályhálóján keresztül a szellemi Újjászületés és Megújulás energiái áradnak le, fényfonalak formájában. A hálót átlépve spirális energiaként összefonódnak, majd lekötődnek a Föld Szívmagjához (ez már a Szeretet-dimenzióban létező Új Föld magja), így olyan Fénypillérek alakulnak ki a Föld meghatározott (beavatott) pontjain, melyeket nevezhetünk a „Mennyek tartópilléreinek”. Magyarországon több ilyen Fénypillér is kialakul(t). Ezeken át a Tudás, a Fény rezgései és az isteni Minőség energiái áradnak le, annak függvényében, mennyire vagyunk rájuk el- és befogadók.

Ezek a tartópillérek folyamatosan épülnek és erősödnek. Több éve már ezeken a napokon újabb és újabb fényszálak kötődtek hozzájuk. Ezek a pillérek szabályozzák és tartják behangolva a Föld energetikai terét, ezek mentén emelkedik a magasabb dimenziós ÚJ FÖLD rezgések felé.

Az emelkedéshez Tudatunknak és Energiarendszerünknek újjá kell születnie

Hatalmas erők munkálkodnak, hogy elindítsák a Változást, mely az ÚJ ENERGIÁK felé, az ÚJ FÖLD felé, a magas rezgésű dimenzió felé mutat.

A Szeretet az irány – a Szeretet az erő – a Szeretet az út – s a Szeretet maga a cél.

Ezt jelenti ez a Húsvét.

  

Április 15. – A második hét végén az auratéren fut át egy tisztító fény, hogy lemossa róla azokat a negatív programokat, melyek nem engednek tisztán látnunk magunkkal és másokkal kapcsolatban.

Furcsa borzongó érzések jöhetnek elő időről időre. Néha hidegség, ekkor tisztítás folyik, néha melegség, ekkor a feltöltés van folyamatban. Csak engedd meg az isteni fényeknek, hogy dolgozzanak rajtad!

 

Április 16-22. – A harmadik hét periódusában olyan karmikus átalakulások zajlanak, melyek felszabadítanak bennünket a régi beidegződések, fogadalmak, kényszerek alól. A múltban gyökerező kötöttségek oldása kezdődik el. Amíg ezek a minták kényszerítő erőként bennünk rezegnek, energiarendszerünk nem tud harmonikusan beállni az emelkedettség energiáira.

A kötöttségek visszahúznak bennünket a múltba és megakadályozzák, hogy tisztán belépjünk az újba.

Ez a gyakorlat Mihály arkangyal segítségével vágja le rólunk a régi kötöttségeket:

http://www.kristalycsakra.eoldal.hu/cikkek/imak/kotottsegek-oldasa-mihaly-arkangyal-segitsegevel.html

 
A régi fogadalmak addig nem engednek megszabadulni a kényszertől, míg fel nem oldjuk őket azzal, hogy kijelentjük, már nem vonatkoznakkránk, ezzel semmisítve meg őket! Ezt minden síkon meg kell tennünk, mert kötődnek szellemi, lelki és emberi energiáinkhoz is.

 

Fogadalmak feloldása invokációval:

Isten szent nevében, mert gyermeke vagyok, feloldom most magam minden fogadalom alól.

Mit bármelyik életemben, testben, lélekben vagy szellemben tettem, eltörlöm most mindazt, mi nem szolgál már Engem.

Krisztus Szent Szívében megtisztult a lelkem, Uram megváltotta mindegyik életem, így bármit hordoztam még teherként magamban, azt a Megváltás Fényében neki már átadtam!

Minden inkarnációban megtisztul életem, mert itt most isten Fényében felismerem, tiszta Tudatomban minden mi kényszer volt, megszűnik az isteni Kegyelemmel most!

Ha bárki ellen bármikor vétettem, bocsánatot kérek.

Én is megbocsátok mindenkinek minden ellenem tett vétket.

Megbocsátok önmagamnak mindent, mi lehúzza szívem, Istenem kérlek, bocsáss meg Te is Nékem.

Tiszta szívemből, igaz lelkemből, szellemem által kijelentem:

Feloldok minden kényszerítő, hátráltató, szeretetlen fogadalmat minden életemben, létezésemben.

Mit a Teremtés kezdete óta bármikor megtettem, most megsemmisítem isteni hitemmel!

Minden mi meggátol abban, hogy tisztán megéljem ÖNMAGAM, azt, hogy bennem szabad akaratom által működjön az isteni Akarat, most semmissé teszem és feloldom a Szeretet Fényében, mert életem a mai naptól megtisztult teljesen, minden fogadalomtól és kényszertől Isten Kegyelmében, az Ő Akarata teljesedjék Vélem! Így van!

 

 

Április 21. – Újhold. Ereje most megsokszorozza láthatatlan erőidet, hogy szembenézz dolgokkal, megbocsáss és elengedhess. A tudatalatti tere ma sokkal jobban oldható, mert a hold erői segítenek ebben. Légy ma magaddal különösen megbocsátó és szeretetteljes, hogy ez az érzés segítsen téged a másokkal való szeretetteljes és megbocsátó kapcsolatok kialakításában.


 

Április 23-29. – A negyedik hét periódusa. A fizikai, lelki és szellemi terek harmonizálása folyik. Mindenkinél másképp, más formában és időszakokban. Időnként finom mellkasi nyomást érezhetsz, amikor a szívterek összehangolódnak. Ha rágondolsz a szíved fényére, nézd meg ki tudod-e terjeszteni hatalmasra azt… Ha igen, akkor a lelki és szellemi energiák táplálnak. Ha nem sikerül, vagy falakat érzel a fény útjában, akkor valamiféle blokk van a szívenergiádban. A letölthető meditációk között találsz egyet, mely összehangolja a szív kapcsolatot létezési tereid között… ha úgy érzed, csináld meg.

 

 

Április 27. – Ez a nap egy fordulónap. Nemcsak a hónapban, hanem az év első periódusában is. Átírásra kerülnek a kioldott terek energiái, és új érzelmi és gondolati erők kerülnek feltöltésre az Felsőbb Én által. Előtérbe kerül mesteri Énünk energiája, mely most már a megoldások és tanulások irányába vezet bennünket. Egyfajta szemléleti átalakítás indul el a tudatunkban, mely a helyzetekre már nem problémaként, hanem lehetőségként tekint… Az emberi elme frekvenciáit elkezdik áthangolni magasabb tudatosságra, de ez nem megy egyik napról a másikra. Nekünk is törekednünk kell, hogy az új szemléletmódot beengedjük az életünkbe. Lassanként az év folyamán Szív-tudatra hangolódunk, amely lehetővé teszi, hogy az emelkedésben kivegyük vállalt részünket. Ehhez azonban tudatosan Szív szinten kell lennünk. Bármi is történik velünk, kérdezzük meg magunktól: Hogyan cselekednék most tiszta szívem (szeretetem) szerint? – és tegyünk úgy!

 

Április 30. – A hónap utolsó napja hétfőre esik. Ez a levezető, illetve az átvezető nap a következő hónapra. Ezen a napon olyan isteni Fények érkeznek hozzánk, melyek Kegyelmi erőket hoznak. Ezek a kegyelmi erők úgy töltenek fel minket, ahogyan mi megtisztítottuk önmagunkat és képesek vagyunk beengedni ezeket az isteni ajándékokat. Legyünk ma hálával eltöltve mindazért a segítségért, amit a szellemi világok tesznek értünk. Köszönd meg az életed lehetőségét és érezd át, milyen csoda az, hogy most itt lehetsz. Ha szíveden át beengeded ezt a megértést, akkor a hála összekapcsol Isten Szeretetével emberként téged és egy csodálatos Fény kerül az aurateredbe, mely végigvezet téged az elkövetkező életszakaszon…

Május energiái hatalmas erővel érkeznek és további változásokat hoznak. Istenemberségünk újabb rejtett erői ébrednek fel bennünk, melyek további távlatokat nyitnak bennünk a beteljesedéshez.

 

Kívánom, találjatok belső harmóniátokra, hogy benne mindig Istenben lehessetek!

 

 

Áldással: Orsi

 

2012. március vége

Pusztai Orsolya

Kristálycsakra (http://www.kristalycsakra.eoldal.hu/)

 

 

felsobb-en.jpg

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 4
Összes: 3175686
Hónap: 37005
Nap: 603