Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A FÖLD törénete 1.

A FÖLD TÖRTÉNETE 1. AZ ALAPÍTÓKTÓL, A TIZENKETTEK NAGYTANÁCSÁTÓL      
Írta: Sal Rachele/Founders   
2011. július 18. hétfő, 12:58

 

 

A FÖLD TÖRTÉNETE 1.

AZ ALAPÍTÓKTÓL, A TIZENKETTEK NAGYTANÁCSÁTÓL

Sal Rachele

Kivonat

1. rész

Az Elkülönülés folyamata

Az Alapítók, 12. Dimenziós létezők. Központi üzeneteik arról szólnak, hogy mi is 12. Dimenziós létezők vagyunk, akár csak ők. Az a különbség, hogy ők már rendelkeznek multidimenzionalitással, és ki tudják terjeszteni magukat, képesek rá, hogy egész galaxisokat teremtsenek. Az Alapítók voltak az emberi DNS mérnökei. Ők kísérletezték ki évmilliókkal ezelőtt az emberi formát a Lyra/Vega csillagképben. Az emberi forma a Plejádok csillagképében fejlődött majd ki teljesen ezután sok ezer évvel később.

 

Ez  egy különleges közvetítéssorozat, amit az Alapítók 2005. Május 9.-én kezdtek átadni. (megj.: 2005.05.05 után, a PHI mátrix, a szeretet és fényesség hálójának aktiválása után, amikor is az "új energia" mindenki számára korlátlanul elérhető a Földön.)

 

Ezek az ismeretek jelentős mértékben fognak különbözni a földi iskolák történelmi kurzusainak tanításaitól, a hagyományos tanításoktól. Az itt leírtak "A Föld rövid története című könyv részletei, de még maga a könyv sem teljes részletekig történő leírás. Egy kísérlet a bolygó szellemi történetének leírására, nagy léptékkel, szem előtt tartva, hogy ennek olvasói a tér és idő illuzórikus természetében élnek és az idővonalak képsorozatai ezért a szubjektumokon keresztül eltorzulhatnak. Az időkeretek megadása durva leszűkítése a jelenlegi 3 dimenziós idővonalakban tapasztaltaknak. Több ismeretátadó is jelezte az Alapítók felé, hogy az utóbbi időben az idő természete a bolygón megváltozott és módosította az emberiség tudatosságát. Ezért a történelem sincs már kőbe vésve, az események szövődményei folyamatosan átrendezhetőek, újraírhatóak.

 

Az emberiség számára az idő úgy működik, mint egy végtelen, hatalmas gyár, és minden egyes szála, fonala, lenyomata egy lehetséges valóságot jelenít meg.

A 3. Dimenziós világ, időszálak, vonalak sorozata, amelyek fel vannak jegyezve az Akasha energia közvetítésekben. Minden esemény a 3. Dimenzióban egy lenyomat, és ennek elektromos impulzusa feljegyzésre kerül a lemezre, de úgy ahogy az valójában megtörtént. Bármi is történt az valójában, ezeket az eseményeket át lehet mozgatni egy másik idővonalra, és így lehet megtenni egy időugrást az egyikből a másikra, mind egyénileg, mind együttesen. Ezért ha arra vágyunk, hogy megváltoztassuk a történelmet, akkor egyszerűen választanunk lehet egy másik idővonalat a gyárban és legyárthatunk egy új idővonalat. Ezt a gondolatot a fizikában úgy hívjuk, hogy "kvantum összefonódottság" kísérlete.

 

Ez volt a rövid bevezető, és akkor tehát kezdődjön el a Föld története című átadás sorozat.

 

1.

 

"Kezdetben, 20 milliárd évvel ezelőtt, a fizikai univerzum, mint a fény egy pontjaként létezett az Istenségben (Isten elméjében), és ezen belül találhattuk meg magunkat. Ezt a fénypontot magában foglalta egy még nagyobb, és azt egy mégnagyobb fénypont, és így tovább a végtelenségig. Van az Istenségnek, Isten elméjének egy aspektusa, amely mindig is létezett, és ez kitágul és összehúzódik. Az egyik kitágulási szakaszban, mintegy 4,5 milliárd évvel ezelőtt alakult ki a Földön az ősi por és gáz. Mint minden kialakuló új világban, itt is a leggyakoribb a hidrogén és még néhány gáz alakította ki őket, melyek nem tartalmaznak olyak életfajtákat, amilyeneket ismerünk. Ezek alatt beinduló kémiai és fizikai folyamatokon, az Istenség, Isten elméjének egy kitáguló szakaszában, elkülönített magából lelkeket. (Tizenkettőt). Ezeket a lelkeket nevezzük Alapítóknak, akikből/akiktől mi is származunk. Ők voltak a Fény eredeti Forrásai, eredeti fényszikrák, akik a Végtelen Forrásból származnak.

Az Alapítók individualizálódtak, egyedivé váltak, (de valójában mindig is egységtudatosságban élnek, de 12 aspektussal) mintegy 1 milliárd évvel ezelőtt, és elkezdték felfedezni, megvizsgálni a Teremtést, amiben magukat találták.

 

Az Alapítók több milliónyi bolygót találtak, korai fejlődési szakaszukban, beleértve a mi világunkat is. Ők a Forrás eredeti fényszikrájaként maradtak meg, olyan formában, ha ezt tudnánk látni, mint 12 kék-fehér hatalmas csillag. Köszönhetően a nagyon kifinomult rezgésüknek az Alapítók nem tudják közvetlenül megtapasztalni e világ életét, így e világ atmoszférája körül lebegnek szeretet fénytestükben, és így figyelik meg az ott végbemenő kémiai folyamatokat.

 

Egy bizonyos ponton az eltolódott tér-idő folyamatában elhatározták, hogy belágyazzák egy kisebb részüket magukból a fejlődő világokba, hogy közvetlenül megtapasztalhassák ezeket. Ezekhez nagy mennyiségű energia mintákat teremtettek, melyeket mi úgy nevezhetnénk: DNS molekulák. A DNS minták, vagy ősi minták, a tudatosság energiájának fénycsomagjai. Ezek a fénycsomagok képesek lecsökkenti az eredeti vibrációjukat, ahogy mi ezt neveznénk: 9-10. Dimenzió. Ezen a ponton már képesek voltak létrehozni bonyolultabb konfigurációit a fény kódjainak, és ezek lettek a DNS kódok alapjai.

 

A DNS kulcsok lettek az élet alapkövei, ezután tömörítették a kulcsokat, addig, amit most 7. Sűrűségnek nevezhetünk. A 7. Sűrűségben jöttek létre először az aktuális, a mostani DNS kódok első szintjei. A 7. Sűrűségbe kerülő lényekként (valóságunk egy kisebb részének sűrűsítésével) végül is képesek voltak megtapasztalni a táguló univerzum lakóiként, közvetlenül a fejlődő világokat.

 

Az Alapítók folytatták magvaik elvetését az Univerzum megannyi régióján keresztül az egyre kitáguló galaktikus csoportokba. Mivel a galaxis csoportok egyre differenciálódtak, így individuális galaxisok jöttek létre, és így az Alapítók elkezdhették megtestesüléseiket mindegyig galaxis számtalan régiójába.

 

Galaxisunkat, az emberek Tejút Galaxisnak nevezik, ennek számos körzetét is bevetették az életmagvaikkal. Az egyik ilyen kiemelt jelentőségű körzete galaxisunknak a Lyra/Vega csillagcsoportban volt. Itt nyilvánultak meg először az Alapítók 7. Dimenziós formában, úgy hogy ennek megfelelően változtatták meg (egy részük) DNS kódjaikat. Közel 900 millió év alatt tökéletesedett ki ez a folyamat, de csak az elmúlt 100 millió évben sikerült létrehozni életformákat, minden dimenzióban, egészen a 3. Dimenzióig (7-4 dimenziók).

 

A differenciálódási folyamatot a legnehezebb megérteniük a földi lelkeknek. A legjobb analógia erre a sejtosztódás. Minden sejt, amely leválik a szülősejtjéről,  kreatívvá individuális sejtté válik a saját jogán. Minden 3,4,5,6, vagy 7. Dimenziós létező ahogy letöredezik a szülői lelkétől (az Alapítók 12 dimenziós magvából) szuverén lénnyé válik, teljes egész lélekké, amikor megteremtődik és kifejlődik a térben és időben. Ugyanakkor minden ilyen "darabnak" tudomása van az ő magasabb aspektusáról, és képes vele összekapcsolódni, vagy kapcsolatba kerülni, ezzel a magasabb aspektussal, és így emlékszik az Egység állapotára a Forrással, ahonnan valamikor elkerült.

 

Lényegében minden lélekdarab az Alapítóktól származik, és így szorosan kapcsolódnak a mi magvunkhoz, és a mi lélek magvunk így, szorosan kapcsolódik az Istenséghez, a Végtelen Egységben lévő Forrással.

 

Az Istenség leszálló folyamatának formáját: devolúciónak (elkülönülés, differenciálódás) nevezzük. Az Alapítók: egy-egy aspektusa az Istenségnek, egyre többször és többször differenciáltabbá válnak (egyre "távolabb" kerülnek a Forrástól) és kifelé terjesztik ki magukat, egyre alacsonyabb, még alacsonyabb sűrűségekbe (azaz egyre sűrűbbé válnak), addig amíg meg nem érkeznek az egyszerű létezésbe.

Más szóval a 12-ek részei addig terjeszkednek kifelé különböző szinteken, minden útjukat bejárva, amíg el nem érkeznek a tiszta elemi tudatosságba, amely az első sűrűség (vagy dimenzió). Az első sűrűségét, mi a nem organikus szervetlen létezésnek tartjuk, és ennek a legegyszerűbb megnyilvánulását a hidrogént áthatja az Istenség tudatossága, és így elkezdődik az evolúció folyamata.

(tehát a Forrástól, az Alapítókon keresztül, a 7.-3. dimenzión át egészen az első dimenzióig: devolúció, majd a hidrogéntudatosságtól visszafelé indulva a felszálló szakaszban evolúció kezdődik).

 

Persze a tudományos kutatók nem képesek megmérni, az első sűrűség tudatosságát, mert az csak egy röpke pillanat a 3. Dimenziós sűrűséghez képest. Mindazonáltal a tudósok már felfedezték a Kvarkokat, és van egy mérési módszerük a Plank-féle állandó.

 

„Mi Vagyunk az Alapítók”

 

http://www.salrachele.com/webchannelings/foundersonearthhistorypart1.htm

http://www.ditrianum.org/English/Channelings/founders.htm

 

Folytatása következik.....

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 10
Összes: 3175736
Hónap: 37020
Nap: 595