Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Galaktikus Föderáció és a Spirituális Hierarchia Üzenete 2012. Augusztus 14.

 
Sheldan Nidle közvetítése

ashtar.jpg

"A dzsinn kibújt a palackból, mint azt mondjátok, és az összeesküvés azzal volt elfoglalva, hogy korlátozza a további haladást ezen a területen. A természetes technológiai bővülés elfojtása ellenére, a sötétséget egy olyan pontra juttattátok, ahol alig irányíthat titeket, még akkor is, amit egy évtizeddel ezelőtt tett, és minket nagyon felbátorított az, ahogyan megragadtátok ezt a lehetőséget a növekedésre. Másrészről, vigyázunk arra a sok önkéntesre, akik más világokból és dimenziókból jöttek, és közöttetek élnek, és akik tudatosan tudják, hogy azért vannak itt, hogy átsegítsék ezt a világot a változásokon. Azt is tudják, hogy ez valójában egy megbízatás!"

Dratzo! Ismét érdekes hírekkel érkezünk. Jelenleg, Belső Földi szövetségeseink épp végeznek azzal a sokféle tevékenységgel, amik előkészítik világotokat az új valóságára. A sötét összeesküvés egy széleskörű és összetett késleltető taktikával van elfoglalva, de mint azt állandóan mondjuk is nekik, ez a terv a kudarc felé halad. Ezeknek az összeesküvőknek el kell fogadniuk azt a tényt, hogy a 13 évezreddel ezelőtt az Anunnaki által létrehozott birodalom gyorsan összeomlik, ahogyan a Fény beborítja minden egyes szegletét. Ez a beáramlás előkészítette világotokat egy teljesen új valóságra, ami most nagy magabiztossággal ölt testet! Itt az idő az új kormányzásra, új jólétre, és hivatalos bejelentések sorára, melyek informálnak titeket az egészről. A teljes közzététele annak, hogy mi kik vagyunk, és miért jöttünk el világotokba, részét fogja képezni ezeknek a híradásoknak. A teljes tudatosságba jutásotok egy létfontosságú része az isteni terv kibontakoztatásának, ami azt jelenti, hogy egyértelmű felelősségünk isteni tisztségeinket arra használni, hogy biztosítsuk teljes megszabadulásotokat a sötét összeesküvés markából. Aktívan ezen vagyunk. Ebben a tekintetben fontos, hogy a jelenlegi egyetértési összhangot tiszteletben tartsa a sötétség.

Világotok most az új kormányzást és az új gazdasági-pénzügyi felállást elhozó intézkedések aktiválását megelőző utolsó és rövid késleltetésen halad keresztül. Ezen rövid fázis alatt, Földi szövetségeseink ellenőrizni és biztosítani fogják azokat a lépéseket, melyek bebiztosítják, hogy ezek a megjövendölt változások olyan simán és gyorsan történjenek, amennyire csak lehet. Ebből a célból, ellátjuk információval a döntő változást hozó kontingenseket a rendőri és katonai szolgálatot teljesítők terén arról, hogy mit kell tenniük ahhoz, hogy véghezvigyék a szükséges letartóztatásokat úgy, hogy közben a nyilvánosságnak tett lényeges szolgálataikat se szakítsák meg. Ráadásul, ki fogjuk küldeni személyzetünket, hogy elfoglalják kulcsfontosságú pozícióikat azzal a céllal, hogy fenntartsák ezeket a szolgálatokat. Természetesen kötelességünk több annál, hogy csupán polgári infrastruktúráitokat védjük; szándékunkban áll ezt a lehetőséget arra használni, hogy javítsuk az elektromos, gáz, és más különféle közmű szolgáltatást. Végre fogjuk hajtani egy első fázisú feljavítását primitív technológiátoknak ezen a területen azzal a céllal, hogy előkészítsük arra a sokkal előrehaladottabb dologra, ami kövezkezik. Ezek be lesznek mutatva, amint a kezdeti kormányzati bejelentések végbemennek.

Természetesen a tudatossági szintetek megemelése többet foglal magába annál, hogy kissé felfrissítsük technológiátokat. Világotokat a sötét összeesküvés egy satuban tartotta, és megakadályozta, hogy elérjen bármit, ami már több a potenciáljai egy kis töredékénél. Amikor a számítógépes korszakotok megszületett, és a világháló létrejött, az összeesküvés igazán azt hitte, hogy kontrollálhatja ezt a jelentős előrehaladást a kommunikáció terén. De a szilikon chip eljövetele gyorsan elkezdte decentralizálni a tudás elérhetőségét, és így fenyegetést okozott az összeesküvés felettetek való információ-elfojtásának. A dzsinn kibújt a palackból, mint azt mondjátok, és az összeesküvés azzal volt elfoglalva, hogy korlátozza a további haladást ezen a területen. A természetes technológiai bővülés elfojtása ellenére, a sötétséget egy olyan pontra juttattátok, ahol alig irányíthat titeket, még akkor is, amit egy évtizeddel ezelőtt tett, és minket nagyon felbátorított az, ahogyan megragadtátok ezt a lehetőséget a növekedésre. Másrészről, vigyázunk arra a sok önkéntesre, akik más világokból és dimenziókból jöttek, és közöttetek élnek, és akik tudatosan tudják, hogy azért vannak itt, hogy átsegítsék ezt a világot a változásokon. Azt is tudják, hogy ez valójában egy megbízatás!

A nagy váltás irányába való lendület világotokban minden egyes nappal gyorsul. Sok szövetségesünk egy olyan egységet kovácsolt, ami készül eltávolítani az összeesküvést a hatalomról. Ez a hajtóerő egy növekvő népi mozgalom által is támogatva van, ami megváltoztatta az izlandi kormányzást, hatalmas demonstrációkat indított el Mexikóban, és arra kényszerítette Kína és Japán kormányait, hogy gondolják át a sötét összeesküvéssel való szövetségeiket. Ezek a fejlemények azt a hatalmas változást harangozzák be, ami készen áll felbukkanni mindenütt a bolygón. Ti, egy kollektívaként, ezennel spirituálisan annak a gonoszságnak a végéért fohászkodtok, mely elnyomott titeket, és csupán egy ingóságnak tartott titeket, és ezen kollektív felszólítás válaszaként, engedélyt kaptunk rá, hogy hatással legyünk erre. Ennek eredményeként, az összeesküvést egyre inkább korlátozottnak láthatjátok abban, amit tehet. A következő jelentős lépés a letartóztatása és izolálása ezeknek az összeesküvőknek, és most végre megértik, hogy milyen közel vagyunk ahhoz, hogy elérjük ezt a célt.

Namaste! A Felemelkedett Mestereitek vagyunk! Eljöttünk ma, hogy olyan eseményekről beszéljünk, melyek jó úton haladnak, és amik rövidesen a letartóztatásokhoz vezetnek, melyek elszigetelik az összeesküvést hatalmi forrásaiktól; név szerint, azoktól a kormányoktól és pénzügyi szolgáltató vállalatoktól, amik napi szinten őrzik a fennhatóság egymással összekapcsolódó globális hálózatát. Szent társaink együtt dolgoznak a változást eldöntő katonai és nemzeti rendőr ügynökségekkel, hogy előkészüljenek a jelenlegi kormányzási formáitok olyanná változtatására, ami támogatja az új pénzügyi rendszert, és jólétalapjaitok biztonságos kiosztását. Ez szabaddá tesz titeket, és lehetővé teszi azt is, hogy a közzététel valósággá váljon. Nekünk Felemelkedett Mestereknek, szándékunkban áll visszajuttatni ezt a bolygót és annak népeit a teljes tudatosságba, ezáltal teljesíteni be a Mennyország egyik alaprendelkezését. Azok az áldott Lények, akik állandóan elrendelik felszabadulásotokat, rövidesen látni fogják, milyen csodásan fogjátok megköszönni nekik és Gaia-nak törekvéseiket.

Azok akik isteni szolgálatban vannak itt világotokon, rövidesen meg fogják tenni azokat a bejelentéseket, melyek arról tájékoztatnak titeket, hogy meglepő események zajlanak. Társaink mélyen arra vágynak, hogy ti is elkezdjétek megtudni valódi történelmeteket és a szent egyetemes elveket, melyeket az Anunnaki, vagy azok sötét kegyeltjei meghamisítottak, vagy kiszedtek fő vallásaitokból. Ez az információ megérteti veletek a Fény módszereit és a közzététel fontosságát; valójában ez egy olyan megfelelő eljárás, melyben emlékeztek, és elkezditek a régóta elfeledett szent előírásokat megszemélyesíteni. Közöttetek akarunk sétálni, és a bölcsesség azon darabkáit nagyban kiterjeszteni, melyet most birtokoltok, hogy megértsétek azokat, és a társadalmatok és a számotokra való jelentősségét. Ezzel el tudjátok kezdeni megragadni annak az útnak az igazi csodáit, melyet felvállaltatok, és a jelentőségét mindegyikőtök számára.

Nagy átalakulások állnak előttetek, melyben meg fognak ajándékozni titeket igazán hatalmas mennyiségű ismeretekkel. De a legfontosabb, hogy vissza legyetek kerülve korábbi nagyszerűségetekbe, ami azt jelenti, hogy teljesen részt tudtok venni a Mennyország áldott tevékenységeiben. Egy új ritmus lesz bemutatva. Egy új felhang, és egy új isteni szolgálat a fizikaiság és a Mennyország iránt. Ezek az irányadó alapelvek lesznek a sarkcsillagaitok, ahogyan használatba veszitek igazi szuverenitásotokat, hogy összekapcsolódjon azzal a bámulatos egységgel, ami az összes élet az univerzumban! Csodásan úgy lesztek beállítva, hogy egyedülálló módon járuljatok hozzá a Teremtő látomásának bámulatos kibontakoztatásához, ez által hozzáadva saját kiterjesztett energiáitokat és bölcsességeteket, ahogy részt vesztek benne a fizikaiságon át való élet végtelen csodáinak felfedezésén keresztül.

Ma arról beszéltünk, hogy mi készül történni ebben a fizikai birodalomban. A Mennyország eljött megáldani ezeket a hatalmas változásokat, és hogy biztosítsa, hogy azok a megfelelő isteni időben történjenek. Valójában ez egy mágikus időpont! Ez az első kapcsolatfelvétel előtti utolsó pillanat is! Tudjátok Kedveseink a Szívetek Legmélyén, hogy a Mennyország számtalan Készlete, és soha véget nem érő Bősége valóban a Tiétek! Így Legyen! Selamat Gajun! Selamat Ja! (Szíriusziul Legyetek Egyek! és Legyetek Örömben!)

 

http://www.foldimennyorszag.hu

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 3
Összes: 3175685
Hónap: 37004
Nap: 604