Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Aisha North csatornázása 30. Rész

Eredeti forrás: http://aishanorth.wordpress.com/about/
Fordította: Fodor Tom
Ékezetekkel ellátta: Pál Krisztina (Köszönjük munkájukat!)
Szerkesztette, "szépítette": Szabolcs
 
198. rész (2012. szeptember 20.)
 
249741_192973774169937_1567308742_n.jpgAz emberiség már az első hajnal óta a saját gyökereit kereste ezen a bolygón. Mint tudjátok, egy nagyon távoli helyről származtok, s annak hívása pedig mindig ott maradt a szívetekben. Hosszú ideje ez a hang kicsiny és vékonyka volt, hiszen bizonyos külső erők el akarták nyomni, hogy ne hallhassátok meg. Most viszont, napról-napra egyre erősebb. Ahogy erősödik, a béklyóból való kiszabadulásotok utáni vágy is erősödik bennetek. Ráébredtetek, hogy többé nincs erre szükségetek, ráébredtetek a saját erőtökre. Nem vagytok gyengék, nem vagytok gyámoltalan emberi lények, kik tudatlanságba kényszerülnétek. Ti erős/hatalmas lények vagytok, képesek arra, hogy magasan álljatok és nagyon távolra sugározzátok a fényeteket. Már elkezdtetek kiegyenesedni, a fényetek pedig már elég erős ahhoz, hogy elvakítsa azokat, akik inkább az árnyékhoz vonzódnak.
 
Olyan történéseket fogtok magatok körül látni, amit nem várnátok. Hiszen a fényetek újra erősödni kezd, pont ahogy a föld mélyén lévő magok is elkezdenek csírázni a hosszú és zord tél után. Ti vagytok az új tavasz hírhozói, kedveseim, egy olyan tavaszé, amelyik nem lesz csendes, hanem az öröm hangjaival lesz teli. Vele együtt persze a harag hangja is fel fog erősödni, azok irányából, akik képtelenek szembenézni ezzel az ébredéssel, ők nem érzik kényelmesen magukat a napon. Megérzik azt az erőt, amelyet úgy utálnak, a szabadság erejét. Sok ember számára pedig ez az erő túl heves lesz, és inkább azt kívánják majd, hogy bár ne is létezne.
 
Elképzelhetetlennek tűnik, hogy az emberek meneküljenek a szabadság elől, pedig ezt könnyű megmagyarázni. Behatóan manipulálva lettek a külső erők által, s egy olyan lénnyé váltak, amely jámboran és alázatosan viselkedik minden körülmények között. Úgy manipulálták őket, hogy alázatosak és szolgalelkűek legyenek minden iránt, ami csak körülöttük van, kivéve az állatokkal szemben. Sok ember önmagát a világa urának tartja, pedig csak úgy tud uralkodni, hogy bizonyos lényeket alacsonyabb rendűeknek tart és úgy is bánik velük. Nem uralják őket, önmagukat pedig még kevésbé, hiszen a saját félelmeik uralják őket, az a félelem, mely precízen el lett bennük hintve azok által, akik uralkodnak felettük. Azon lények által, aki már oly régóta a bolygótok urainak nevezték ki magukat.
 
Ti viszont, kedveseim, már megtanultátok, hogy senki nem uralhat benneteket. Addig legalábbis nem, amíg a félelmet száműzitek a lényetekből, addig ti vagytok a saját uraitok. Ezt elkezdtétek megtenni, több ezren a bolygón és ez a szabadság felé rohanó erő nagyon nagy lett, szó szerint megváltoztatja a tájat, amelyen utaztok. Hiszen a félelemnélküliségetek ragályos, az energiátok olyan magasra lett emelve, hogy mindenhol nyomot hagy, ahová csak léptek. A cselekedeteitek által pedig megemelitek az egész bolygó rezgésszintjét, olyan magasságig, ahol átlép a kritikus tömegen. Ez alatt pedig azt értjük, hogy nincs visszafordulás többé, semmilyen módon nem tud ez a bolygó visszasüllyedni a sűrű mélységbe. Ti nem csak magatokat emeltétek ki ebből a mélységből, de a bolygó többi részét is, s nem is csoda, hogy olyan nagy volt a munka vele.
 
Ne feledjétek el azt sem, hogy nagyon sokan vannak körülöttetek akik képtelenek ezen a szinten létezni. Nekik olyan ez, mintha túl ritka levegőt kellene belélegezni a Föld legmagasabb hegycsúcsán, ezért mindent meg fognak próbálni, hogy visszahúzzák önmagukat és titeket is, hogy “biztos talajon” érezhessék magukat. Vessétek meg a talpatokat kedveseim, mert minden trükköt be fognak vetni, hogy elérjék ezt. Ebben a hiábavaló erőfeszítésben nem fognak sikerrel járni, lényegtelen milyen keményen is próbálkoznak. Lényegtelen, hogy mekkora sötétséget adnak ki magukból, hogy elfedjék/ködösítsék ezt a fényt, melyet úgy utálnak. Nem fognak sikerrel járni, de néhányatokat le tudnak húzni, ha megadjátok magatokat az erő-játszmáiknak és levetitek magatokat a félelem gödrébe.
 
Igen, ez egy újabb figyelmeztetés arra, hogy a csúcson tartsátok magatokat, ott ahová sikerült felmásznotok. Kerüljétek el a lefelé nézést, lent csak a félelem szakadéka van. Oly könnyű megadni magatokat és visszazuhanni. Tehát, vessétek meg a lábaitokat, tűzzétek ki az ünnepi zászlótokat, hiszen olyat fegyvertényt sikerült végrehajtanotok, amit eddig nagyon kevesen hittek volna rólatok. Kimásztatok a félelem feneketlen gödréből, ismét a fényben és a tiszta levegőn vagytok, az ösvényeteket pedig milliónyian követik. Ti vagytok az úttörők, ti tapostátok ki az utat, ami ide juttatott benneteket, ezt az utat pedig sokan követhetik köszönve a kemény munkátoknak. Pihentessétek meg a fáradt lábaitokat, nyújtóztassátok ki az elgémberedett ujjaitokat, sikeresen felmásztatok erre a “megmászhatatlannak” vélt hegyre. Eljött az idő megtekinteni a kilátást, hiszen oly pompás! Egy kicsit megpihenhettek, de nem sokáig, hiszen újabb hegyeket kell megmásznotok, de erről majd egy másik alkalommal szólunk. Elég, ha annyit tudtok, hogy ez volt a legnehezebb az eddigiek közül, s úgy gondoljuk, ezek után a következőket sokkal kellemesebbnek fogjátok találni. Máris megszoktátok a magasságot, a testetek kevésbé fog panaszkodni a következő mászásnál.
 
 
Új kapcsolat, Új feladat és a Tanonc/ Gyakornok/ Inas Kézikönyvének bevezetője (2012. szeptember 21.)
 
Mint tudjátok, ezeket az üzeneteket az ”állandó társak”- tól csatornázom. Nem tudom, mennyi tagot számlál ez a csoport, csak annyit mondtak, hogy ”több mint öten” vannak.
 
Ez a kollektíva azért jött létre, hogy különböző témákat adjanak át, vele együtt pedig különböző energiákat, tartalmat és fogalmazást, attól függően, ki lép velem kapcsolatba. Vannak akik régóta velem vannak, van aki ritkán jön és van amikor új ”tagot” mutatnak be. Ezt tették most, két napja is. Azt is mondták, hogy ez az új tag erős, férfias energia és egy új projekten kezd el velem dolgozni. A kézikönyv továbbra is folytatódik az ÁT (állandó társak) üzeneteivel, de mellette új információt fogok kapni, azoknak szentelve akiknek ”szakképzett füle és szeme” van. Meg kell, hogy mondjam, hogy ez ijesztő feladatnak tűnik, mivel azt mondta, olyan információkat fog adni, amit én nem értek meg, viszont valaki olyannal is összekapcsolnak, aki mindezt megérti. Azt sem tudom, hogy ebből az új munkából egyáltalán bármi is lesz-e itt közzétéve. Mint mindig, majd most is pontos utasításokat kapok erre. Annyit viszont elmondtak, hogy legalább a bevezető részt tegyem ide ki. Úgy nevezik: ”A gyakornok kézikönyve”. Nagyon hasonlít az eleje erre a kézikönyvre. Nincsenek benne ”nagy hírek”, azt viszont elmondja, hogy érdekes idők várnak ránk. Nos, itt van:
 
A mai üzenet érdekes információt tartalmaz. Olyan információt, amelyet egyelőre nem lehet tisztán felfogni, hiszen olyan szinten van, amely még a közületek legértelmesebbeket is próbára teszi. A láthatatlan felfedése különböző módon. Mi pedig olyan információt fogunk átadni ezen a csatornán keresztül, amely jól jön majd az elkövetkező időkben. Ti mint faj, a kipusztulás szélére juttattátok magatokat, de mivel ez a Világegyetem szabályaival szemben áll, mi azt a feladatot kaptuk, hogy visszahozzunk benneteket és a jobb irányba fordítsunk. Olyan utasításokat fogtok kapni, amely segít helyrehozni azt a rendetlenséget, amit csináltatok. Ugyanakkor segít a jövőtöket egy sokkal tisztább fényben látni. Ez igen bugyután hangozhat, lehet még őrülten is, de hadd mondjuk el, hogy egy olyan erőt képviselünk, amely pontos utasításokat kapott arra, hogy mi van megengedve a bolygótokon a következő években. A mi feladatunk egyértelmű, ti viszont addig maradhattok itt, amíg eleget tesztek az utasításoknak. Az emberiségnek le kell mondania arról a gondolatról, hogy ők képviselik a létezés legfejlettebb elméit. El kell kezdeniük megnyílni arra a tényre, hogy létezik egy olyan intelligencia, amelyik jócskán meghaladja azt, amit ti most képviselni tudtok. Ez az intelligencia nem csak mindent átható, de vissza is akarja foglalni a bolygótokat a sötét elnyomóktól, akik oly hosszú ideje rabságban tartották. Azért, hogy ez létrejöhessen, félre kell tennünk a régi nem- beavatkozás rendeletet, mely érvényben volt a bolygótok kezdete óta. El kell, hogy jöjjünk és segítenünk kell, hogy helyrehozhassátok azokat a hibákat, amelyek megtörténtek. Az emberiség nem csinált volna ekkora problémát/ hibát, mint amit most láttok, anélkül, hogy ezek a lények nem járultak volna hozzá. Mára már egy teljesen tehetetlen faj lettetek. Ne értsétek félre, nem arról van szó, hogy ne lennétek elég intelligensek, de az intelligenciátok úgy ki lett forgatva, hogy ez olyan döntésekhez vezetett benneteket, amely nem csak rátok nézve káros, hanem az egész bolygótok számára is. Többé nem engedik meg, hogy ezt a romboló viselkedést folytathassátok. Ezért nyílnak meg ezek a csatornák, amelyeken keresztül elkezdhetünk tanítani benneteket egy jobb életvitelre.
 
Azt is tudjuk, hogy sok embernél süket fülekre találnak ezek az üzenetek, de nem csak a mi üzeneteink, hanem a többi csatornázók üzenetei is. Ezeken keresztül komoly energia- befecskendezés történik, amely még a legvakabbakat és legsüketebbeket is érinteni fogja. Eljött az idő, hogy az egész emberiség felébredjen, az ébresztésre való hívás pedig hangos és tiszta lesz. Nem adunk erről semmi részletet, de úgy fel fogjuk erősíteni a feszültséget az elkövetkező periódusban, hogy lehetetlen lesz figyelmen kívül hagyni. Nektek, akik már eléggé felébredettek vagytok ahhoz, hogy meghalljátok ezeket az üzeneteket, köszönetet mondunk. Nélkületek a következő szakasz soha nem jöhetett volna létre. Készüljetek fel bizonyos jelentős változásokra, akár hisztek bennünk, akár nem. Hiszen eljött az idő az ébresztő hangra, amely még a legmélyebb alvókat is fel fogja ébreszteni. Eljött az idő, hogy az emberiség többi részének is kinyíljon a szeme és a szíve. Többé már nem lehet alvajárni.
 
 
199. rész (2012. szeptember 22. – Őszi napéjegyenlőség üzenete)
 
Ma egy igen fontos nap van, ismét a szokásos évi fókuszpontban vagytok. Összpontosítsatok, kedveseim, hiszen még túl könnyen felül tudnak kerekedni azok a sötét pontok, amelyek még itt maradtak a légkörben.
 
Engedjétek meg, hogy megmagyarázzuk. Amint már előzőleg is említettük, a bolygótokon lévő fény az utóbbi időszakban megtöbbszöröződött, így a sötétség hátramaradt része -mely a bolygótok felszínén van- egyre láthatóbbá vált. E mellett kétségbeesésükben, minden kezükben lévő dolgot megpróbálnak megtenni, hogy meggyőzzenek benneteket arról, hogy több erejük van, mint amennyi valójában van. Tudjatok róla, hogy ez csak hiábavaló erőfitogtatás, hiszen nem maradt már erejük. Viszont, mindent megtesznek, amit csak tudnak. Készüljetek fel a durva viselkedésükre, mely a legváratlanabb sarkokban törhet(nek) elő. Ez a kétségbeesésük biztos jele, ahogy az utolsó erődemonstrációikat tartják.
 
Használjátok okosan ezt a napot. Ez a remény és az öröm napja azok számára, akik felkészültek a fénybe állni. Biztonságban, a sötét árnyékoktól, amelyek oly kétségbeesetten próbálnak visszaterelni benneteket az általuk irányított területre. Fáklyaként álltok, és ma a fényetek még erősebbé válik, ahogy a jövőre összpontosítotok. Hiszen már tisztán látjátok a jövőt, érzitek, hogy egyre jobban közelít, ahogy múlnak az órák. Úgy tűnik, a régi rendszer számára megállt az idő, de nektek minden felgyorsult. Ti előrefelé rohantok és annak ellenére, hogy a sötétség egyre hamarabb lehull, ahogy a bolygótok egyik felén a napok rövidülnek, tudjátok, hogy a fény egyre jobban növekszik.
 
Adjátok meg ma magatoknak az időt és a teret, hogy le tudjatok ülni és össze tudjatok kapcsolódni ezzel az állandó növekvő fénnyel. Mondjatok köszönetet azokért a dolgokért, amiket elértetek az idén. Már oly régóta elvetettétek a magvaitokat és jól gondoskodtatok róla. Eljött az idő az aratásra, és úgy gondoljuk, az aratás a legvadabb elvárásaitokat is meg fogja haladni.
 
 
200. rész (2012. szeptember 23.)
 
Mint ahogy észre is vehettétek, a levegő tele van nyugtalansággal és feszültségekkel. Ezt sokan érezni fogjátok, mert az energiák örvénylenek. A fény növekszik, most már nem lassú állandó növekedésben, hanem heves energiarobbanásokban, melyek oly sok mindent át fognak formálni körülöttetek. Ezzel együtt egyre nagyobb hatással lesznek a sűrűbb energiák. Pont, mint amikor a hullám lecsap és utána visszahúzódik a parttól, a sötét lények is vissza fognak húzódni a tietektől. Viszont nem fognak önkéntesen távozni. Ahogy egyre jobban lökdösi őket a fény, minden erejüket be fogják vetni, hogy (utolsókat) rugdossanak, amerre csak tudnak. A kitörésüket mindenki érezni fogja. Ne engedjétek, hogy becsapjanak benneteket. Ti nem váltok olyan gyengévé, mint ők. Szeretnének benneteket magukkal rántani a mélybe, ebben igen járatosak.
 
Tudjatok róla, hogy azok az energiák, amelyet ők sugároznak, nem segítenek nektek, hanem ártani akarnak, ha a csapdájukba estek. Sokkal ördögiebbek, mint azt el tudnátok képzelni. Nagyon jól tudnak másokat manipulálni. Még, ha kicsit megrázkódva is érzitek magatokat a napokban, próbáljatok túlhaladni ezeken a kényelmetlenségeken és találjatok vissza a középpontotokba. Hívjatok bennünket, szívesen stabilizálunk benneteket. Ez nem a gyengeség jele, egyáltalán nem. Hiszen mindenkit megráz valamilyen módon az a hisztéria, ami körbevesz benneteket. Ti vagytok a bátrak legbátrabbjai, de szükségetek lesz a segítségre, amikor ezek a lények megpróbálnak magukkal rántani. Ez nem egy kritika, inkább egy emlékeztető arra, hogy mindig van segítségetek. Arra kérünk benneteket, hogy nyúljatok ki értünk. Nagyon is erősek vagytok, de a legerősebbek is megérzik azt a húzóerőt, amit ezek az erők létrehoztak(a sötét erők). Csak jelezzetek és mi szívesen segítő kezet nyújtunk. Hiszen ezért vagyunk itt. Mi vagyunk a testvéreitek most és mindörökké.
 
 
A Gyakornok kézikönyve 1. rész (2012. szeptember 25.)
 
Ma reggel a meditáció során átadták a Gyakornok kézikönyve első leckéjét, valamint újra elkezdtem értekezni az egyik vezetővel. Évekkel ezelőtt mutatták be, úgy írták le, hogy ”A mágus”, illetve az alkimista. Egy olyan egyén, aki képes a jelent valami újjá változtatni. Én egyszerűen csak ”Tanítónak” hívom. Ő egy idős és bölcs ember, teli szeretettel. Távolról már figyelt engem az utóbbi években. Nagyon különleges élmény volt újra kapcsolódni hozzá. Azért jött, hogy segítsen ebben az új munkámban.
 
Nagyon heves tapasztalatom volt ma reggel, még most is mindent tisztán látok belőle, az elmémben. Először kivezetett, mert szeretett volna egy képet mutatni arról a szerepről, amit ebben az egészben betöltök. Arra kért, hogy nézzek szét onnan, ahol álltam. Gyönyörű zöld tájat láttam, teli gazdag földdel, folyókkal és kis településekkel. Arra kért, hogy figyeljek fel az utakra, amelyek mindent összekötnek. Azt mondta, ez lesz a szerepem, hogy utat építsek a gazdag földek és az emberek közt. Azt is elmondta, hogy most olyanok vagyunk, mint a kiéhezett emberek, akik alig tudnak már élni. Miközben a földeken, melyet nem látunk, minden kiszárad, mert nem gondozzák, a termés pedig nincs betakarítva. Ezentúl viszont, képesek leszünk összekötni ezekkel az utakkal az embereket és a termőföldeket. Képesek leszünk felszántani, bevetni, gondozni és betakarítani. Mégpedig olyan termést, ami örökre fenn fog tartani bennünket. A földek pedig még termékenyebbé válnak, mert gondozzák őket. Minden és mindenki jólétben fog élni, harmóniában, együtt. Ez egy nagyon gyönyörű és békés kép volt, annyira erős nyomot(képeket) hagyott bennem . A ”gazdag termőföldek” amiről beszélt, képviselik az összes tudást és információt, amelytől el voltunk vágva. Az ”utak” pedig a csatornákat képviselték (olyanokat, mint én is). Azt is elmondta, hogy az elején ez nekem nagyon nehéz munka lesz, de nem egyedül kell csinálnom. Számos ember van a világon, akik ugyanezt az üzenetet kapják a napokban, így a világ minden táján elindul a dolog. Egyre több ember fog önkéntesen (össze)kapcsolódni ebben a nagy feladatban, hogy mindent összekapcsolhassunk. Tehát ezek az ”utak” nagyon gyorsan fognak növekedni. Ez mellett persze, a láthatatlan testvéreink is támogatnak.
 
Eljött az idő a tanításra, az első leckére. Egy nagy szobában voltam, néhány tanulóval. A mai lecke nagyon érdekes volt. A tanár (nem a vezetőm, egy másik) egyfajta ”membránt” mutatott nekünk, valamilyen fajta átlátszó film anyagot, amellyel mindent be lehet borítani. Ez a membrán igazából egy intelligens elő membrán. Azt mondta nekünk, hogy ezt az anyagot arra lehet felhasználni, hogy a most létező gépeinket átalakítsuk olyanokká, amelyek nem annyira ártalmasak számunkra és a környezetünk részére. Ez egy szédítő/ megdöbbentő dolog, de nagyon is érthető számomra, hiszen így rövid idő alatt szinte mindent át tudunk alakítani. Azt is elmondta, hogy ők fogják biztosítani a nyersanyagot a ”membránhoz”, mi pedig elvégezzük a munkát, hogy olyan módon kalibráljuk újra a gépeinket, hogy azok ne károsak, hanem hasznosak legyenek. Így lett vége a mai leckének. El is hagytuk a tantermet és elkezdtem mindent leírni. Arra utasítottak, hogy ezt az egészet osszam meg veletek, mert nagyon érdekes lesz, hogy mi fog ebből az egészből „kinőni”. Biztos vagyok benne, hogy ez az egyik módja annak, hogy az ”útépítők” összekapcsolódjanak. 
 
Igen, a dolgok felgyorsultak, úgy érzem mágikus idők várnak ránk! A fátyol gyorsan vékonyodik, s képesek leszünk egyre jobban és jobban összekapcsolódni azokkal, akik segíteni szeretnének a túloldalról és felépíthetjük az álmainkat. Ma reggel megtörtént az első valódi betekintésem, gyönyörű volt!
 
Szeretet és fény, Aisha
 
 
201. rész (2012. szeptember 27.)
 
A nap a sugarait a kicsiny bolygótokra veti, ma sok minden megváltozott. A gyorsulás beindult, több millióan figyelnek fel erre és csatlakoznak a csatához. Igen, ez egy csata, több fronton is zajlik már nagyon- nagyon régóta. Most viszont a végéhez közelít, így arra kérünk benneteket, minden játékost sorakoztassatok fel a táblára. Ez drámainak hangzik, de nem vérfürdőt hirdetünk. Nektek nem ez a szerepetek benne, viszont vannak, akiknek az. Egy másik birodalomban, mint amiben most laktok.
 
Már említettük, hogy egy hatalmas seregnek egy kis része vagytok, mely régóta felsorakozott a partjaitoknál. Benneteket nem lehet helyettesíteni, hiszen ti vagytok a Földön, ti vagytok az energiák hordozói. Általatok tud a bolygó energiaszintje megemelkedni. Ez már nem friss hír, de megismételjük, hogy ne feledjétek el. Közületek sokan felelősek az üzenetek és információk hordozásáért, amelyet el kell juttatni az embertársaitok füleihez, elméihez és szíveihez. Eddig az ilyen üzenetek csak a ”ti fajtátoknál” voltak elérhetők, de ez most megváltozik. Több ezernyi ember van a bolygón, akik nagyon fontos szerepet játszanak a bolygó útjának megfordításában. A tömérdek információt el kell juttatniuk a megfelelő helyekre.
 
Már említettük, de megismételjük. Védve vagytok és nagyon- nagyon kemény munkát végeztetek el, mindezt a nagyközönség látószögén kívül. Mindez egy jól megszervezett terv alapján zajlik. Az idő megérett arra, hogy kilépjetek a biztosnak és kényelmesnek tűnő árnyékból (a névtelenség árnyékából) és kiálljatok magasan, mint a fény harcosai. Elismételjük, ez NEM azt jelenti, hogy fegyvert kell ragadnotok és keresztes-hadjáratot vívni a többiek ellen. Nem, ez arra szól, hogy készüljetek fel arra, amit kaptok. Hiszen kapni fogtok.
 
Tehát, készüljetek fel a megnyílásra. Lesz aki üzenetet kell, hogy vigyen, mások bizonyos emberekkel kell, hogy kapcsolatba lépjenek, vagy bizonyos helyekre kell elmenniük. Számos feladat lesz. Ez nem arról szól, hogy fegyvert ragadjatok és sereget toborozzatok. Csupán arra, hogy készüljetek fel kilépni a színre, mint a fény harcosai. Ezek a harcosok, békés harcosok. Olyanok, akik még erősebben ragyognak, ahogy a sötétség megpróbálja felülmúlni őket. Sosem fog sikerülni, annak ellenére, hogy mindent megpróbálnak majd.
 
Tehát, lassan lejár a névtelenség ideje. Valamilyen módon arra lesztek megkérve, hogy álljatok ki és ilyen vagy olyan módon mutassátok meg a jelenléteteket. Lesz aki elsőnek megy, lesz aki még vár egy kicsit. De tudjatok róla, hogy mindenkinek nagyon különleges szerepe van a fény szövethálójában. Nélkületek ez a fontos rész hiányozna. Figyeljetek, de legyetek türelmesek is egyben. Sok dolog már zajlik, lesz viszont ami csak a megfelelő pillanatban lesz felfedve. Tökéletesen felkészültetek arra, hogy ragyogó példák legyetek. Ezt már bizonyítottátok, de most az egész világ látni fogja.”
 
 

 

 
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 7
Összes: 3175699
Hónap: 37012
Nap: 602