Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Aisha North csatornázása 42. Rész

Eredeti forrás: http://aishanorth.wordpress.com/about/
Fordította: Fodor Tom
Ékezetekkel ellátta: Pál Krisztina, Gizus, Élet Ébresztő Virága, Amrita és Sz.V.Erika (Köszönjük munkájukat!)
Szerkesztette, "szépítette": Pál Krisztina, Gizus, Élet Ébresztő Virága, Amrita, Sz.V.Erika és Szabolcs

888888.jpg263. rész (2013. február 04.)

Engedjétek meg, hogy a mai üzenetet azzal kezdjük, hogy elmondjuk nektek, ettől a ponttól fogva már nincs lehetőség a visszafordulásra, mert átléptétek a küszöböt(határt), kedveseim. Úgy érezhetitek, per pillanat egy helyben topogtok és ez az üzenetünk is lehet, hogy süket fülekre talál. Mi viszont jól látjuk, hogy sohasem sem álltatok meg egyetlen másodpercre sem. Lenyűgöző sebességgel haladtok előre, annak ellenére, hogy időnként elveszítitek az előrehaladás észrevételének képességét. Mindig itt leszünk, hogy informáljunk benneteket. Ezáltal reméljük, legalább egy kicsit ösztönzőleg hat rátok, hogy ne engedjétek el magatokat.

Függetlenül attól, hogy észrevettétek- e vagy sem, de ahogy átléptetek az elmúlt évből ebbe a teljesen újba, úgy magatok mögött hagytátok a régi éneteket. Az ami részét képezte a körülöttetek lévő illúziónak, még mindig makacsul megjelenik. Sokféleképpen érezhetitek azt, hogy még mindig a régi énetek vagytok. Pedig így ez már nem igaz. A valóság az, hogy a régi énetek levált rólatok, amint megnyíltatok az új energiákra, amely a múlt év utolsó heteiben érkezett. Ezáltal pedig több tekintetben is újjászülettetek, kivéve az én-képeteket, amelyet még mindig magatokkal hordoztok. Ez az én-kép annyira beleégett az elmétekbe, hogy nehezen tudtok tőle teljesen megszabadulni. Innen ered az a furcsa érzés, hogy még mindig nem szakadtatok el energetikailag a régitől. Az érzésetek az, hogy még mindig bele vagytok ragadva teljesen.

Nagyot léptetek előre, bár a felszínen úgy tűnik, mintha egy nagy kérdésbe léptetek volna. Mélyen magatokban érezhetitek a lekapcsolódást a régiről. De, mintha még nem élnétek meg ezt az elkülönülést és ezáltal ez az időszak látszólag nagyon zűrzavaros. Mindezt számos módon érzékelhetitek, hiszen az egyéni programozásotok még mindig megpróbálja felülírni az új programot. A személyes felépítésetek/beállításotok próbálja kiiktatni az újat, minden megtesz, hogy véghezvigye azt a munkát amire tervezték. Ez egy egyszerű feladat és csupán egyetlen célja van; az, hogy ”emberi” üzemmódban tartson benneteket. Még akkor is, ha az összes korlátozásával együtt, mindez nagyon kényelmetlen számotokra.

Ez a program azért lett beiktatva, hogy a régi vágányon tartson benneteket. Mostanra a vágány megváltozott, vele együtt pedig a hangzás is, így a régi hangok lejátszása az újjal szemben diszharmóniát hoz létre. Az érzékszerveitek alaposan be lettek arra tanítva, hogy a régi lemezt hallgassák, ezért kezdetekben nehezen tudnak ráhangolódni az újra. Ide-oda lökdösve érezhetitek magatokat, jogosan. Oly sokan már átléptétek a küszöböt, de az úgynevezett külső réteg, az irányadó hang jócskán késik, amely az első pillanattól kezdve veletek van az emberi testetekben. Mivel ráhangolódtatok, így nehéz lesz figyelmenkívül hagyni a kitartó hangját.

Igen, ismét hasonlatokban beszélünk. Összefoglalva ezt az üzenetet, annyit mondunk, hogy igen gyorsan haladtok, ahogy reméltük is. Még mindig a régi ”én” fogalmatokba vagytok merülve, éppen ezért zavaros és ellentmondásos jeleket kaptok. A kívánt cél felé haladtok, de a külső részeitek azt próbálják igazolni, hogy valami holt ágba ragadtatok. Ne feledjétek, nem estetek semmilyen csapdába, hiába is próbál a tegnap hangja erről győzködni benneteket. Lélegezzetek és összpontosítsatok továbbra is, így meghallhatjátok a bennetek lévő hangot. Ez a hang bennetek van már most is és nem fog eltűnni az elkövetkező napokban sem, bármennyire is hangos a régi hangzás. Vagyis, minden rendben van, nem tértetek le az útról. Nagyon örülünk a munkátoknak, tudjuk, hogy egyetértetek majd ezzel, amint hátrahagyjátok az elégedetlenség azon kis hangját, amely a fületekbe suttog.


264. rész (2013. február 06.)

Amint észrevehettétek az aktivitás kívül, belül növekszik. Arra a letöltésre utalunk, amelyet nem csak a testetek, de a mennyei és földi lakhelyetek is úgyszintén regisztrált. Nem csak ti morgolódtok. Alul és felül is sorozatosan el voltatok árasztva a ”barátságos tűz” erős hullámaival. Ez ugyanis egy ”sorozattűz”. Annak ellenére, hogy valószínűleg még rosszabbul érzitek magatokat, mint ezelőtt bármikor, mégis úgy gondoljuk, képesek voltatok hozzáhangolódni ahhoz az új hangzáshoz, amely belülről kezdte el hallatni magát.

Függetlenül attól, hogy lesz aki a kisujját sem hajlandó megmozdítani, mégis állandóan erősödtök. Ahogy megnyíltatok ezekre az energiaváltozásokra, az láncreakciót indított el bennetek. Ez a láncreakció pedig olyan mértékű, hogy minden régi pókhálót el fog a sarkokból söpörni. Tisztában vagyunk azzal, hogy már beszéltünk erről a ”tavaszi nagytakarításról” régebben is, de amire most utalunk az teljesen más szinten van. Ez már nem előkészítő munka többé, ez már az utolsó munkálatok egyike. Meg kell mondanunk, nagyon jól csináljátok.

Először is, szívesen láttátok ezeket a változásokat. A legbelsőbb elhatározásotok nélkül ez az egész világ teljesen más hely lenne mostanra. Befogadtátok a fény minden formáját, ami pedig elkezdte hallatni a hangját. Van, aki még mindig a nagy nyomástól botladozik, mások már érzik a nyomás csökkenését. Eljön a pillanat mindenki számára, amikor hirtelen teljesen eltűnik a körülöttetek tobzódó vihar, ti pedig csendben lesztek, tudván, hogy megérkeztetek. Az, hogy pontosan hova is érkeztetek meg, nem biztos, hogy tiszta lesz számotokra. De nagyon erős, visszaigazoló érzés fogja bizonyítani, hogy kiléptetek a zűrzavarból. Ez a bizonyosság pedig elkezd megnyilvánulni a felszínen is.

Ne féljetek hát, legyetek nyugodtak. Nem a ti hibátok az, hogy még mindig a felettetek lévő vihart érzitek. Nem véletlenül vagytok ott, ahol éppen vagytok. Ez nem egy verseny és nem kell versenyeznetek abban, hogy ki takarítja/csitítja el előbb a körülötte lévő vihart. Ti mind nyertesek vagytok, lényegtelen mikor lépitek át a ”célszalagot”, ünnepelni fogtok. Mindannyian azzal birkóztok belül, hogy elérjetek a valódi énetekig(magvatokig – Tom), az önvalótokig, amelyet hosszú-hosszú élettartamotok alatt sem tudtatok megérinteni. Végre, újra találkoztok, mégpedig a megfelelő pillanatban. Ismét csak azt tanácsoljuk, lélegezzetek mélyeket és összpontosítsatok. Tudjátok, hogy a vihar alatt ott rejlik az a bizonyos csendes pont, ami csakis a tiétek. Rátok vár, nem is tudjátok elvéteni, hiszen olyan erővel hív, amely erő sehol máshol nincs a világegyetemben.


265. rész (2013. február 08.)

Amint észrevehettétek, mélyen az alsó áramlatokban kavargás zajlik. A fény egy része kezd áthatolni azon a ködön, amely oly régóta beborítja az emberiséget. Per pillanat ezek csupán apró áthatolásai a fénynek, de ez ne csapjon be benneteket. Már mondtuk, hogy a sötétség rétege csupán csak egy illúzió, mely a bolygótokat fedi. Egy vékony zűrzavaros réteg, ami elfedi az új valóságot. Ez a valóság egyre láthatóbbá válik, nem csak számotokra, de mindenki számára, egyaránt. Azok, akik eddig egyszerű polgárként tekintettek magukra, hamarosan ráébrednek arra, hogy erővel rendelkeznek. Azzal az erővel, amely képes megváltoztatni a saját és a többiek életét is.

Mindezt békés úton teszik. Mi nem az erőszakos zavargásokról beszélünk, egyáltalán nem. Vagy nem vettétek még észre, hogy a fegyveres sereg nem tud lépést tartani a fény erejével? Arra a történetre utalunk, amikor egy bátor kislány szembenézett a fegyveres gyilkosokkal. Amikor kiállt azon joga mellett, hogy oktatásban részesülhessen. (Aisha: úgy gondolom, hogy Malala Yousafzai-ra céloznak). Ha közelebbről nézed a történetet, látni fogod, hogy milyen hatással van a belőle áradó fény a többiekre, több millió emberre. Ő egy ragyogó példája annak, hogy tör át a fény a sötétségen és a ködön. Valamint annak is, hogy a fegyveres erők nem tudnak ezzel lépést tartani.

Legyen ez egy lecke/példa számotokra, hogy a fényt semmi sem tudja megállítani bármennyire is próbálkozik. A harag és a gyűlölet ereje nem tud lépést tartani a szeretettel és az együttérzéssel, amely elkezdett növekedni a bolygótokon. Hiába is próbálják ezek a régi erők a félelmet uszítani bennetek, sütik el fegyvereiket, vernek péppé embereket, nem fog sikerülni nekik. Nem tudnak lépést tartani veletek, kedveseim, ti nyertétek meg a lelkek csatáját.

A lelketekben a fény erősödik, vele együtt pedig az erőtök is. A ti példáitokon keresztül (,mint ahogy ez a lány is tette, aki golyót kapott), a fény beragyogja az egész világot. A változás itt van, lépésről-lépésre, emberről-emberre történik. Bátrak vagytok akkor is, ha nem kell ugyanazzal szembenéznetek, mint ennek a lánynak. A cselekedeteitek meghódítják a világot. Ti vagytok a bátrak legbátrabbjai, a tűzön is átmentetek, hogy itt lehessetek, ahol ma vagytok. Nem csak magatokat szabadítottátok fel, hanem több ezer embertársaitokat is. Egy olyan utat tapostatok ki a sötétség sűrű dzsungelében, amelyet az emberiség többi része követni tud. Eltekintve persze néhány kivételtől, ők továbbra is olyan hangosan fognak sírni és kiáltozni, ahogy csak tudnak. Mindezt azért teszik, hogy elhitessék veletek, még mindig ők vannak többségben. Ez nem így van, ti is látni fogjátok, ahogy a nappalok hosszabbodnak és a fény egyre jobban áthat mindent.

Ne féljetek, hiszen már maga a félelem is összezsugorodott, csupán árnyéka annak, ami valaha volt. Ez a félelem még mindig eléri sok ember szívét, bár egyre jobban csökken és a fény felváltja még a legkeményebb szívek esetében is. Hiszen, a fény nem ismer korlátokat, az már csak a félelemnek maradt. Húzzátok ki magatokat és legyetek büszkék, tudjátok, hogy ti is részt vettetek abban az utazásban, amely a sötét mélységből az örökkétartó fényesség felé történt. A cselekedeteitek sosem maradnak észrevétlenül. Nézzetek körül, lássátok meg a ragyogó példákat, amint azok előjönnek a világ sarkaiból, olyan helyekről, ahonnan nem is várnátok. A fénynek nincs határa, az ember nem tud korlátot állítani neki. Nincs az a vonal, térkép, vagy fal – lényegtelen milyen magas – mely ki tudná rekeszteni. Ismét csak azt mondjuk, hogy örvendezzetek, hiszen a hajnal itt van, kezdődik a nap. Ez a nap pedig az lesz, amely örökké tart.


266. rész (2013. február 10.)

Az intenzitás ismét fel lett egy kicsit csavarva, de ezt érezhettétek is. Még több információ és egyre több fény érkezik. Ahogy keresztülhatol a fizikai testeteken, bizonyos tüneteket hagy maga után. Mindez nem lesz számotokra meglepő, hiszen tudjuk, hogy nem vagytok már kezdők. Ezúttal viszont, létrejöhet néhány érdekes ”tünet”. Most nem a szokásosakról beszélünk, hanem sokkal ezoterikusabbakról szeretnénk szólni.

Jó ha tudjátok, mielőtt azt hinnétek, elveszítettétek az épelméjűségeteket, hogy a testetek és az elmétek elkezd úgy működni, mintha nem lenne szinkronban. Hiszen, nem veszítettétek el, inkább az történik, hogy a régi ”józanságotok” a harmadik sűrűségi létezésetek elkezdi elveszíteni a fogását rajtatok. Ezáltal néha úgy érződik, mintha ti és a testetek két elkülönült dolog lenne. Ez furcsán hangzik, de szerintünk észre fogjátok venni, amikor megjelenik.

Minden rendben van, még akkor is, ha időnként az az érzetetek, hogy teljesen el vagytok vágva az anyagi világtól és szinte kirepültök az éterbe. Ez is egy finomhangolási időszak, amikor a harmadik sűrűségű világból és testből a következő szintre haladtok. Ahogy sokminden mást ebben a folyamatban, ezt sem lehet egy alkalommal véghezvinni. Az nem csak a talajt rántaná ki alólatok, de egyáltalán nem tudnátok vele megbirkózni. Ezért vezetünk át mindezen. A mostani szakasz pedig azt hozza magával, hogy úgy érzitek, leváltatok a fizikai testekről.

Azért vagytok itt, hogy véghezvigyétek ezt a fejlődési folyamatot, miközben fizikai testben vagytok. Nem azért vagytok itt, hogy terhek nélkül csak úgy kirepüljetek az űrbe. Ti egy csapat vagytok. A szellemetek és a lelketek (akik valójában vagytok) egy csapatba verődött össze, megnyilvánult a jelenlegi testben, hogy mindezt az utazást véghezvigye. Tudjuk, hogy időnként a fizikai testben való korlátozás nagy tehernek érződik. Ez most meg fog változni. Sok váratlan korlátot gördít elétek. Eljutottatok arra a pontra az utatok során, amikor már képesek vagytok egyszerre létezni a korlátaitokon belül(test – Tom), de ugyanakkor már kívülre is ki tudjátok tágítani a tudatotokat. Nagyon érdekes kettős életet tudtok élni, miközben kívülről úgy fogtok tűnni, mint egy teljesen átlagos polgár. Az életetek viszont telve lesz csodákkal, de ezzel viszont néhány különleges feladat/kihívás is jár. Nem lesz sima ügy az elején elkezdeni egy olyan életet élni, amely már annyival több lesz, mint az eddigi. Ezért van az, hogy fokozottan ébredtek rá arra, hogy jártasak vagytok egy olyan életmódban is. Nem tanulással tudjátok ezt elsajátítani, hanem emlékezéssel. Így ez az utazás sok elveszett emléket fog feleleveníteni bennetek.

Ismét elmondjuk, nem őrültetek meg még akkor sem, ha időnként nagy zavart és elkülönülést is éreztek. Csupán újra felfedezitek a szabadságotokat. Lépdeljetek lassan és mindig maradjatok kapcsolatban a középpontotokkal. Ahogy már sokszor elmondtuk: lélegezzetek. A tudatos lélegzet kapcsol ahhoz a csodálatos járműhöz, amelyben tartózkodtok. Nem szabadna elveszíteni a kapcsolatot vele, bármilyen elkülönültnek is érzitek magatokat tőle az elkövetkező időszakban.


267. rész (2013. február 12.)

A régi rendszer ideje lejárt, már jól láthatóak a zűrzavar jelei. Ezek közül van ami várható volt, de lesz ami csak úgy hirtelen jelenik meg. Semmi és senki nem mondható állandónak ezentúl és ennek a teljes hatását pedig csak most fogjátok meglátni. A legutóbbi média hírek ennek még csak az előszelei. Amint már régebben említettük, hirtelen kitörés jelenhet meg a világ több részén is. Ennek ellenére ne essetek a félelem csapdájába. Ezek csupán az elnyomók utolsó csatakiáltásai, függetlenül attól, hogy több millió elmét uralnak, vagy csupán kis területeket tudhatnak magukénak. Vannak történések, amelyek a médiát uralják. De ezeket ne értékeljétek túl, hiszen most is, mint mindig, végítéletként vannak beállítva. Sok minden zajlik a színfalak mögött, de ami a felszínre szivárog az csak egy kis része ennek. Amit most láttok, az csupán az utolsó színrendezés mielőtt a függöny lehullik a régi illúzióról.

Nem azért mondjuk el ezt, hogy megijedjetek. Tudjatok róla, hogy mindaz a kiáltás mely a legváratlanabb helyekről tör elő, csupán azért jelenik meg, hogy elvonja a figyelmeteket a valóban „jó” hírekről. Már most elkezdtétek elválasztani magatokat a harmadik sűrűségi világ játékától. Minél több port kavar, annál jobban eltávolodtok a csetepatétól. Nincs már szükség arra, hogy részt vegyetek a régi csatákban, hiszen ti már a holnapba léptetek.

Csak ordítsanak és kiáltsanak, hadd rázzák a kezüket. Többé már nem érinthetnek benneteket, bármennyire is próbálják. Már könnyedén keresztülláttok a cselszövéseiken és meglátjátok a valóságot. Láthatjátok, milyen szánalmas műsort szolgáltatnak. Bármennyire erőteljesnek és félelmetesnek is mutatják magukat, nem többek a játszótéren játszó gyerekeknél. Mérgesek, mert nem nyúlhatnak többet a kedvenc játékukhoz. Már elveszítettek benneteket, kedveseim, ti már többé nem vagytok senki játékszerei. Saját magatok urai vagytok és ezután már nem manipulálhat benneteket senki sem. Dőljetek hátra és nézzétek, ahogy elpárolognak. Már régen felélték a saját hatalmas fajuk gyökerét a kapzsiságukkal, most pedig ez a látszólag hatalmas lény meginog. Először csupán kicsit, később nagyobb lendületet kap. Megláthatjátok a dühös hangyákat, ahogy keresgélik a rejtekhelyüket. Nem fogják egykönnyen megtalálni, hiszen a sötétség meg lett világítva és így nagyon kevés választási lehetőségük maradt. Maradjatok a fényben, mely a szívetekig hatol, tudjátok, nincs többé sötétség mely az utatokba állhatna. Hiszen, a szívetekből és jól választottatok. Ezzel a választással/döntéssel máris jár egy jutalom, mégpedig az, hogy a napban(fényben – Tom) állandó hely van számotokra.


268. rész (2013. február 14.)

Ma sokan érezni fogják a gyorsulást, jogosan. Ismét keresztüljutottatok egy energiafrissítésen, ideje levegőt venni a következő előtt. Már halljuk is a zúgolódást, de tartsatok ki, mert a következő hullám nem lesz annyira erőteljes. Amint már régebben említettük, a fizikai testetek nagyon megerősödött, így látni fogjátok, hogy sokkal rövidebb idő alatt megemészti ezeket az erőteljes letöltéseket. Amikor épp benne vagytok ez nem éppen érződik így, de utána láthatjátok, hogyan lágyul el az egész és a testetek miként alkalmazkodik hozzá. Persze, előfordulnak egyéni eltérések, de általában így van.

Tudjuk, hogy az utóbbi letöltések egyre érdekesebbé válnak, hiszen megérzitek a változást, amelyet magukkal hoznak. Így sokkal kevésbé érződik ”elpazarolt” időnek. Viszont, akik ezt még nem érzik, nekik mindez a fizikai és mentális tünetegyüttes (melyen áthaladtok) – tetézve azzal, hogy látszólag eredmény nélkül – károsnak tűnhet. Mindez nem tart örökké, s nem hibáztatunk ezért benneteket, hiszen eljön az a pont, ahol sokkal tisztább rálátásotok lesz az egészre. Azért jöttünk, hogy megmutassuk, mi is vár rátok ezen az úton. Biztosan lesz akinek nagy vonalakban csak fizikai kényelmetlenségnek és mentális gyötrelemnek tűnik ez az egész. Ismétlésként újra elmondjuk, hogy nem hiábavaló és nem is azért történik, hogy kárt okozzon bennetek. Mindez szeretetből történik és gondosan eltervezett folyamat, mely azért zajlik, hogy visszavezessen benneteket ahhoz a csodálatos lényhez, akik vagytok.

Sokáig korlátozott életmódban éltetek a bolygón. Ahhoz, hogy elszakadhassatok ettől a régi (öntő)formától, még sok mindent át kell szervezni. A növekvő fájdalom időnként hatalmas, hiszen ez a folyamat nem mentes a hegyektől és a völgyektől sem. A legjobban megkötő igát már leráztátok magatokról és úgy gondoljuk, hogy innen már érezni fogjátok, ahogy ez a kitágulás lendületbe lép. A folyamat a korlátozás összetöréséről átváltott a növekedésre és kitágulásra.

Mindez sok kihívást hoz magával. Az elme, mely oly sokáig volt korlátok közé szorítva, időnként úgy érezheti, nem tud megküzdeni ezzel a kitágulási folyamattal és ezért vannak a zűrzavaros tünetek. Néha megnőttetek és óriásokká váltatok, máskor pont az ellenkezőjét érezhetitek és vele együtt pedig a környezetetek is ingadozik. Ne gondoljátok, hogy megőrültetek, csupán túl nagy sebességgel gyarapodtok. Pont úgy, ahogy a kisgyerekek is növekednek. Most kaptatok egy újabb ”növekedésihormon” injekciót. A tünetek csak ideiglenesek, semmi káros dolog nem ér benneteket. Jelzik, hogy levedlitek a régi bőrötöket és már nyúltok is bele az újba, amely nagyobb és sokkal ragyogóbb árnyalatú. Annyit mondunk csak újra, hogy le a kalappal előttetek. Bátran, óriási lépésekkel lépdeltek előre. Nem holmi csoszogás ez, inkább teljes erejű szökkenés. Hamarosan meglátjátok, milyen gyorsan helyérekerülnek a dolgok. Az időérzéketek még egy kicsit bizonytalan és nem teljesen egyezik meg a mienkkel.

Töltsétek meg tüdőtöket és nézzetek szét magatokban. Valószínűleg, találtok új felfedezésre váró területet a hátsó kertetekben. Nem kell messzire menni, hogy gazdag termőföldet találjatok, hisz ott van magatokban, ti hoztátok létre. Itt fogjátok elvetni azokat a magvakat, melyek fenntartanak majd benneteket az elkövetkező időkben.”

 

http://felemelkedes.paranormal.hu/viewtopic.php?f=2&t=39&start=50

 
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 6
Összes: 3175687
Hónap: 37004
Nap: 602