Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Beszélgetés "RejtettKézzel" 7.

forrás: http://www.illuminati-news.com/00363.html  

Fordította: Nagy Judit és Fodor Tom (köszönjük munkájukat!)

Szerkesztette, szépítette: Szabolcs

 

"Negyedik beszélgetés:

 

1unity.jpgRejtettkéz: Ahogy mondtam, a hátralévő időm rövidebb, sajnos, mint terveztem. Nem tudok majd minden kérdésre válaszolni, de a nagy részére fogok, akikét szívből jövőnek érzek, azokra melyeket azok tesznek fel, akik ebből a beszélgetésből őszintén szeretnének valamit magukkal vinni. A másik dolog, amire összpontosítok, hogy azokat az intelligens és mélyreható kérdéseket válaszoljam meg, melyek által tényleg kibontakozhat a beszélgetésünk. Kívánom, hogy ebben a rövid időben, amíg itt vagyunk, annyi mindent tudjak átadni, amennyit csak lehetséges. Ha tudok, más kérdésekre is válaszolni fogok, amit fontosnak érzek a dolgok nagy vonatkozásában. Ez azt jelenti, még ha úgy is tűnk, hogy a kérdés olyantól származik aki a dolgokat “leleplezőnek” találja, akkor is mindent megteszek, hogy a tőlem telhető legjobban válaszoljak - ha a kérdés mégis a magasabb célt szolgálja.

 

Kérem, a fentiek fényében vegyétek figyelembe, hogy sok válaszom jóval rövidebb, mint ahogy szeretném, de szükséges, hogy annyira válaszoljak amennyire csak tudok.

 

További késlekedés nélkül, folytatnám a beszélgetést.

 

Kérdező: Ismersz engem? Tudod, ki vagyok? Milyen szerepet játszok ebben az egészben? Mikor fogok felébredni? Fel fogok ébredni? Fel kell ébrednem? Érzek magamban valamit, de félek kiengedni. Segíts nekem!

 

Rejtettkéz: “Ismerlek”-e Téged úgy, mint egyéni emberi kifejeződést, aki nekem ír az interneten keresztül? Nem, (így) nem ismerlek.

 

Milyen szerepet játszol ebben az egészben?

 

Milyen részt szeretnél játszani? A választás, mint mindig, teljesen a Tiéd. Akár tudatában vagy ennek, akár nem, társteremtő vagy a történetben, ezen a bolygón. A tanácsom, hogy tedd ezt tudatosan.

 

Mikor fogsz felébredni?

 

Mikor szeretnél felébredni? Egyáltalán, fel szeretnél ébredni? Ha a kérdésre a válaszod “igen”, akkor használd a Katalizátort és az eszközöket amiket biztosítottunk Neked. Sok apró és égbekiáltó kijelentést tettem ezzel kapcsolatosan.

 

“Érzek magamban valamit, de félek kiengedni. Segíts nekem!”

 

Miért félsz? Ne válaszolj a kérdésre, de inkább kérdezd meg magadtól, azalatt a rövid időd alatt, amikor magadon dolgozol. Dolgozol magadon, nem? Ha nem, itt az idő, hogy elkezd. Ülj le, csendben. Kapcsold ki az összes szükségtelen elektronikus készüléket. A hűtőt azért jó ötlet bekapcsolva hagyni. (Az elektromágneses mező az agyhullám mintákban zavart kelt és nehézzé teszi azt, hogy elérd a mély alfa és théta állapotot. Nehezíti a mély relaxálást és a belső hang meghallását.)

 

Kérd meg a Végtelen Teremtőt, hogy segítsen Neked. Köszönd meg neki(úgy írja her..tehát az angolban a női nemet használja rá - Tom), hiszen tudod, hogy segíteni fog.

 

Légy őszinte magadhoz. Miért félsz? Emlékezz, hogy ez egy Játék amiben játszol és nem a Valóság. Amikor megtalálod és megismered, hogy a Teremtő benned van, tudni fogod, hogy nincs semmi, amitől félned kellene.

 

Légy az az erős és bátor Lélek, amelyet mélyen magadban önmagadként ismersz. Ne rejtsd el a belső Fényedet. Bízz magadban és ragyogjon a Fényed a sötétségben.

 

Megkérem az Egyetlen Végtelen Teremtőt, hogy vezessen Téged és világítsa be az utadat.

 

Kérdező: A PTB-k(Akik Magukat Hatalmon levőknek tartják, Wes Penre’s kommentárja) arra fókuszálnak, hogy megteremtsék a negatív pontot a világegyetemben? Azért, hogy felborítsák az univerzum egyensúlyát?

 

Rejtettkéz: Nem.

 

Kérdező: A 911 egy rituális szertartás volt, egy csillagkapu létrehozására?

 

Rejtettkéz: Nem, ez rituális Emberi Feláldozás volt. Ez volt az úgynevezett „Terror elleni Háború“ nyilvánvaló katalizátora is.

 

Kérdező: Akkor a “Goodchild”(az egyik csatornázó hölgy vezetékneve - Tom) federáció fényének előrejelzése abban az értelemben igaz lehet–e, hogy  az „UFO“ fényhozó lehet, befolyásolva az emberiség felemelkedését/hanyatlását egy magasabb/alacsonyabb rezgésszintre?

 

Rejtettkéz: Jó szíve van, csak “rossz csatornára” hangolódott és “nem jó programot” közvetít. Korábban említettem, hogy ha valaki nem gyakorol megfelelő védelmet, tisztánlátást/ítélőképességet -ami kezdetben pozitív csatorna-, az nagyon könnyen válhat tudtán kívül a negatívok által elrontottá/megtévesztetté. Ha elkezdenek dátumokat és időpontokat adni, tudod, hogy valami helytelen. Olyan dátumok és időpontok megadása melyek nem következnek be, sikeresen kioltják a csatornázó üzenetének fényét, lerombolva a csatornázó hitelességét.

 

Kérdező: Azért hoztátok létre a félelmet, a terrort, a horrort és a szenvedést, hogy a létrejövő “loosh” érzelmek az Aratás idején tápláljanak benneteket? (a loosh érzelem az az energia, amely belőled árad ki, s ezen érzelmek során más lényeket tud táplálni - Tom)

 

Rejtettkéz: Nem.

 

Kérdező: A vérvonalak, amelyek rendelkeznek az ősi bölcsességgel megpróbálnak önmaguk is istenné válni?

 

Rejtettkéz: Nem kell próbálkozni. Az emberiségnek meg kell változtatnia az istenről alkotott fogalmát. Az “isten” fogalma kiveszi a kezünkből az Erőt és áthelyezi valami homályos ismeretlen figurára, valahova “kívülre”. Más szavakkal; rajtad kívülre. “Isten” helyett, inkább “Teremtő”.

 

Tehát, nincs szükség “próbálkozásra”.

 

Mi már Teremtők vagyunk. Te is. Az egyetlen kérdés az, hogy tudatosan, vagy a tudatalattival teremtesz?

 

Kérdező: Mi az a 11.11.?

 

Rejtettkéz: Gondolj rá, mint ébresztőórára. Mi célt szolgál az ébresztőóra?

 

Kérdező: Kérlek, magyarázd el, hogy születéskor az újszülött babákba hogyan áramlik/költözik be a lélek?

 

Rejtettkéz: Nem áramlik. A Lélek belép az ő fizikai tárolójába, még általában sokkal a születési folyamat előtt, néha később, de még a tényleges születés előtt.

 

Kérdező: Egy olyan weboldal, mint pl. ez(illuminati-news.com), a negativitás generálásának a célját szolgálja?

 

Rejtettkéz: Attól függ, hogyan használod. Potenciálisan lehet negatív és pozitív is.

 

Kérdező: Mi a rossz az egó létezésében és miért van az, hogy az új kor hitrendszere megpróbálja elnyomni az egót? Egó nélkül úgy tűnik, hogy nem tudjuk mérlegelni a saját létezésünket. Vagy tanulni a hibáinkból és kijavítani őket a rendelkezésre álló bőséges tudásból, melyek után kutatunk.

 

Rejtettkéz: Nincs abban semmi “rossz”, hogy van egód.

 

Az egód egy felbecsülhetetlen és kiváló eszköz. Mint más eszközzel is, ha nem tudod ellenőrzésed alatt tartani, lehetséges, hogy veszélyessé válik, így te és mások is sok kárt okoz(hat)tok.

 

Kérdező: Különös, de az az aggodalmam, hogy amikor egy új aggyal újraszületek, elveszítek mindent, amit olyan nehezen tanultam meg ebben az életben.

 

Rejtettkéz: A Lelked mindenre emlékszik, amit valaha tapasztaltál. Az egyetlen ok amiért most nem emlékszel minderre; a “feledékenység leple” időszakának köszönhető. Ha minden inkarnációba a Lélek memória hozzáférhetőségével jönnél, nem lenne értelme a tér-időbe lépned. Ez olyan, mint amikor számítógépes játékot játszol, de csalsz. Nem kell semmit tanulnod, csak élvezed a játékot. Emlékezz, hogy a jelenlegi fizikai test ami körbevesz, nem az aki valójában vagy. Ez csak az esszenciád edénye. Aki valójában vagy, az Valós és azt nem lehet lerombolni. Megőrzöd az összes emléket erről az életről, ha egyszer belépsz az idő-tér birodalmába, vagy amit néhányan “Mennyországnak” hívnak(megkülönböztette a tér-idő birodalmát, amelyben itt a Földön tapasztalunk és az idő-tér birodalmát, ami magasabb szféra, ahol képlékenyebb az idő, akarattal befolyásolható - Tom). A tér-idő illúzió, az idő-tér a Valóság. A végtelen lét körülötted és benned, azaz a Lelked, aki valójában vagy. A részed ami gondol, érez és szeret. Ez mindig a részed marad.

 

Kérdező: Az álmom az , hogy olyan mesterré váljak amilyen Te vagy.

 

Rejtettkéz: Nem vagyok Mester. Egy fejlődő és növekvő Lélek vagyok, ahogy Te is. Csak a fejlődés különböző szakaszán vagyunk. Oda fogsz eljutni ahova vágysz. Idő és türelem kell hozzá. Biztosíts időt ahhoz, hogy kiélvezd az utazást.

 

Kérdező: Minden nap arra törekszem, hogy tanuljak és változzak. Fejleszteni szeretném az elmémet, aminek hatalma van a testem felett. Úgy érzem, sokáig eljutottam ebben az életemben, de még nem elég messzire.

 

Rejtettkéz: Ha tudatosan önmagad fejlesztését választod, jó úton haladsz. Ezen a világon, sokan nem ébrednek rá erre. Emlékezz, hogy nem csak az elmédet kell fejlesztened, hanem a Lelkedet is. Dolgozz együtt az érzéseiddel, valamint a gondolataiddal. Az Együttérzés “alkalmazása” - ez az amivel a 4.Dimenzióban dolgoznod kell. Lásd magad “mindenkiben” és bánj “mindenkivel” úgy, ahogy szeretnéd, hogy Veled bánjanak. És emlékezz az egyetlen fontos dolgra:

 

Nincs olyan, hogy “mások”.

 

Kérdező: Az álmom, hogy egy nap személyesen találkozzam nagyszerű mesterekkel, olyanokkal mint Te is vagy és megtanuljam, amit tudtok.

 

Rejtettkéz: Akkor ezt kell tenned:

 

Menj és találd meg magad a tükörben. Nézz hosszadalmasan bele és mondd a mágikus szót:

 

“Hello.”

 

És csakugyan találkozni fogsz velünk, a háttérben egyszer, mikor a játéknak vége. Amikor “jelmez nélkül” látsz majd minket, régi öreg barátaidként fogsz felismerni.

 

Kérdező: Köszönöm, hogy itt vagy és megosztottad hatalmas tudásodat az univerzumról. Sok mindenen el kell gondolkodnom.

 

Rejtettkéz: Szívesen. Köszönöm a kérdéseid. Érzem a vágyadat a fejlődésre. Benned van, hogy azzá válj amit kívánsz és sokkal több, mint amit valaha is el tudtál képzelni.

 

Várom, hogy a másik oldalon leüljünk majd egy jó beszélgetésre az emlékeinkről. Ezalatt bízzál és dolgozz magadon és minden pillanatot az Egyetlen Végtelen Teremtőnknek való hálával élj meg.

 

A Végtelen Teremtő áldjon meg és vezessen az utadon.

 

Kérdező: Nagyrabecsült  Uram(vagy Hölgyem)!

 

Kívánom, hogy egy légy azok közül aki elhozza az új planetáris energiarendszert a világra! Ahogy sokan gyanították, a “családoknak” nagy tudásuk van, alázatosan kérek erről egy kis információt.

 

A U2U azon üzenete, hogy biztonságosabb kommunikációs csatornát állítsunk fel, ragyogó.

 

Tisztában vagyok vele, hogy soha nem lehetek „tag“, de az „oltárszolga“-sággal(hű szolgát is jelent - Tom) már beérném.

 

Az érezhető, hogy a beszélgetést tisztelettel folytatjuk le, de semmi sem garantálja, hogy a tartalmát elfogadom.

 

Várom válaszod.

 

Rejtettkéz: Sajnálom, de nem lehetséges. Az egyén a családba kell hogy szülessen és egy nagyon speciális és vallásos úton kell, hogy felnőjön, amely megingathatatlan Hűséget eredményez. Nem számít, hogy milyen lelkes és őszinte tud lenni valaki aki hozzánk “társul”, a bizalmunkat csak abba tudjuk fektetni aki a mi utunk szerint nevelkedett. Senkinek sem kívánom azokat a feltételeket amin a folyamat során keresztülmegyünk, nagyon fárasztó néha és túl késő már elkezdeni(gyerekkorban kell elkezdeni).

 

Sajnos, a további kommunikáció nem lehetséges, mert nincs számomra megengedve.

 

Több információt adtam a találkozások alatt, mint ami engedélyezve volt. Akik valóban fejlődni szeretnének, azoknak sok információs “drágakő” van ezen oldalakon. Némelyek nyilvánvalóak, mások sokkal finomabbak és többrétegűek. Vidd “magaddal” őket és kérd meg a Végtelen Teremtődet, hogy adjon bepillantást neked.

 

Kívánjuk, hogy érezd jól magad az utazás során és várjuk, hogy a “műsor utáni” partin lássunk Téged.

 

Kérdező: Még mindig nem tiszta, mit jelent ez az „Aratás“.  Azt jelenti, hogy amit Ti elvetettetek, mi aratjuk le?

 

Rejtettkéz: Nem mi. Mi nem vetettünk, a Végtelen Teremtőnk, igen. Mi nem aratunk, a Végtelen Teremtőnk arat. Mi csak segítünk előkészíteni az Aratást, azzal, hogy különválasztjuk a búzát az ocsútól - hogy egy nagyon ékesszólású hasonlattal éljek.

 

Kérdező: A változás azonnali lesz, amitől a fizikai birodalom nem létezik többé - amit jelenleg “illúziónként” tapasztalunk?

 

Rejtettkéz: Már foglalkoztam a témával valahol. Bátorítalak, hogy olvasd át újra és találd meg az információt amit már elmondtam, hogy hogyan fog az Aratás lezajlani és milyen különböző variációk lehetnek/ lesznek benne." 

 

Folytatása következik...

 


http://www.facebook.com/notes/szigli-szabolcs/besz%C3%A9lget%C3%A9s-rejtettk%C3%A9zzel-7/381886675168185

 
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 6
Összes: 3175687
Hónap: 37004
Nap: 602