Dimenziójárat

Fényrezgő vagyok a Fény kapujából...

Dimenziójárat

Üdv mindenkinek..!

A dimenziókat változtató energiák [újabb hullámai] éppen most „csapnak le” a Naprendszerre és azon keresztül a Földre. Ez másképpen nem lehet, nem maradhat ki egy nagyobb rendszer, [egy nagyobb egység] a változásból úgy, hogy csak egy kisebb részét érintse annak. Ez a változás, az emelkedés a legkisebb atomi szerkezettől a legnagyobbig a rendszer minden tagját kell, hogy érintse.

Az, hogy ez az különleges esemény egyáltalán megtörténhet, ennek lehetőségét a Földön élő emberi lény kiváltságos helyzete adja, egyfajta monopolhelyzet, ami időtlen idők óta ott szunnyadt az ember szívének magjában, egy különleges környezetben, ott, ahová az érzések vannak becsomagolva, ami rádobbant[ott] a lehetőségre, felismerve benne az Időt, azt a Galaktikus Időt, amely mozgásával nagyot fordít az események alakulásán.

Ó, igen, kedveseim, a nagyszerű Idő a mozgásban van elrejtve, azokban a pillanatfelvételekben, amik összeadódva a másodpercekben szemmel láthatóan és érzékelhetően kialakítják a mozgást, hogy [ebben a dimenzióban, az úgynevezett 3D - ben] becsapjon benneteket azt az illúziót terjesztve, hogy valami valahová és valameddig tart. A mozgás rejtekhelye pedig a Tér, ami mint töltelék a süteményben helyezi el magát e folytonosan szűkülő és táguló, szűnni nem akaró közegben, hogy helyet csináljon a legfantasztikusabb és ezzel együtt a legőrültebb gondolatoknak, elképzeléseknek cselekedeteknek és azok megtestesítőinek.

Kalandjárat

Történetesen nem mindenki érti ezt és ez sem egy csodálkozni való reakció. „Kiszakadni” egy megszokott környezetből, egy helyről, ami egy folyamat, ahol nagyon sok minden történt és még történhet veletek, beismerjük, nem lehet könnyű. Eddig minden forgatókönyv, minden híradás és talán minden [e világi] tanítás és figyelmeztetés arról szólt, ebből a kalitkából, ebből a zárt ketrecből nem lehet kirepülni, ez egy zárt hely, ez egy négy fal és, hogy ebből a négy falból nem lehet kiszabadulni, örök bezártság a részetek, de Ti mégis, felhasználva a kezdetek kezdetén megadatott monopolhelyzetet, mondhatni kihasználva az utolsó [telefonos] segítséget, a Fény sugárútjain megérkezett a szabad jelzés az áthaladáshoz. A kalitkák ajtaja mostantól [mindenki számára] nyitva áll, minden egyes "emberi ruházat" részére kinyílhat, ahol megdöbbenve vehetitek [majd] észre, hogy nem kívülről volt [az] bezárva, az [ajtó] arra a ketrecre sohasem volt rázárva, az mindig is belülről nyílott, csak a felejtés tartományában és az ott kialakult félelmedben és ijedségedben erre az eshetőségre Te sem számítottál, nem figyeltél, ez korántsem volt annyira nyilvánvaló és mert az időnkénti pánikrohamodban nem figyelted meg azt sem, a zsanérok hol is helyezkednek el.

A kulcs mindig is a zsebedben volt, Te rejtetted el azért, hogy ha mégis egyszer körbeérnének a dolgok, [és szerencsére még életben [is] leszel, akkor azt [a nyitóeszközt] elővehesd, hogy megnézd, illik - e még a zárba. Mindenesetre és a nagy számok törvénye alapján mindig akad arra alkalmas egyén, hogy semmi reményt nem veszítve turkáljon a [még] megmaradt esélyek között, ahol rátalálhat az elveszettnek hitt megoldásra. Nem mindenki ismeri ezt a titkot és ezért is áruljuk ezt el. A kulcs nálad van, semmiképpen ne kívül keresd, nem keress börtönőrt vagy pandúrt, hogy egy váratlan pillanatban leüthesd, hogy aztán a szabadulás reményében belenyúlhass a zsebébe egy kulcscsomót keresve. Ez [a megoldás] csak a filmekben és a mesékben létezik.

Egy játék kedvéért magadat zártad be ide, erre a fantasztikus bolygóra, ebbe a három dimenziós térbe, ebbe a 3D s moziba, hogy izgalmas és veszélyes kalandokat keresve megélj és közben túlélj helyzeteket, ahol fájdalmasnak tűnő fizikai gyakorlatokban és gyötrelmekben vehetsz részt vagy viselhetsz el.

Kalandorok

Hirdetés alapján befizettél a hosszú ideig tartó „szafarira,” jelentkeztél egy [földi] kalandtúrára, ezzel pedig aláírtál egy nyilatkozatot [is,] hogy csak a saját felelősséged lehet az, amiben elismered, senkit nem fogsz hibáztatni azokban az esetekben,

ha megeszik az oroszlánok a karodat, hogy leharapják a fejedet. Senkitől nem kérsz és követelsz majd kártérítést amikor lezuhansz majd egy otromba magaslati szikláról,

de nem panaszkodsz akkor sem, ha szenvedélyesen átölel majd egy anakonda vagy halálra mar egy skorpió. Nem nyújtasz be panaszt e játék szervezőihez, amikor halálra égsz egy szállodában, mérgező gáz facsarja orrodat, belefulladsz egy fagyos tó kellős közepébe, ha elveszíted otthonod és azon túl mindened. Továbbá nem emelsz kifogásokat akkor sem,

ha időnként [világ]háborús környezetben találod magadat, ha téli fagyban, nyári kabátban menetelsz messze távol a horizonttól, és ahol nem hógolyóval töltik a fegyvereket, hogy lelőjenek. Nem esel kétségbe, ha gyermeket szülsz és nevelsz, ha iskoláztatod és eteted. Nem szállsz ki idő előtt a játékból, ha megaláznak, megerőszakolnak, elvéve ezzel valamennyi életkedvedet, hanem megkeresed és megtalálod a kulcslyukat és a hozzáillő kulcsot.

De tudd meg, aláírtad azt is, hogy [csak] a saját felelősséged lehet az is, ami kihúzhat minden"bajból."

Vállaltad a veszélyt, mindennek a veszélyét, annak minden aspektusát, vállaltad még annak is a lehetőségét, hogy nem biztos,

hogy ez alkalommal ki tudsz szabadulni a magadra öltött kényszerzubbonyból, mindenesetre megígérted, így pedig feladatod - mint egy bűvészmutatványban, ami egy rendkívül jól koreografált mintázaton keresztül esett át, - aminek madzagjait segítőid jól megkötözték majd pedig le is lakatolták, hogy a perc legutolsó pillanataiban, még mielőtt a lándzsahegyek tucatjaiba zuhannál, hogy a lakat kulcsát megtaláld, hogy kiszabadítsd magad a kötelékek közül és ott átlendülj egy másik kötelékre.

Belátható, nem könnyű produkció ez, ahol a félelem a kudarctól elveheti a tudást az emlékezéstől, attól és annak ellenére, hogy ennek a mutatványnak tulajdonképpen minden részlete kidolgozott és nagyon biztonságos.

Nem mindenki fog ezekre a részletekre emlékezni, mint ahogyan mindig is vannak de mindig is lesznek olyanok, akik lekésik az állomásról éppen induló autóbuszt, hajót vagy repülőt, szaladnak, inkább rohannak a járműhöz, de [már] nem érik el. Ennek oka több, vannak, akik az előző napi fergeteges buli után és a sok kábítószertől úgymond „túlaludják” magukat és így nem ébreszti fel őket a csörgőóra, azt gondolják, hogy álmodják a csörgést, így hiába minden, az előkészített menetjegyek pedig emiatt gyorsan érvényüket vesztik.

Még ennyi sok [a neten és máshol nyilvánosságra hozott] információ után is sokan lesznek azok akik kábultságukban átalusszák a lehetőséget, átaludják a megfelelő időben a megfelelő helyen létezés élményét és lemaradnak a dimenziójáratról.

Dimenziójárat.

Ez egy rendkívüli járat azoknak, akiknek letelt a szafari utazásra szánt idő, akik megtapasztaltak mindent abból, amit ez a rendszer, ez a közeg adhatott. És ahogyan az előre meghirdetett programban is szerepelt, szerepük szerint több alkalommal meghaltak, hogy megszülessenek.

Ez az idő azonban ezeket a kalandokat megélt „túlélő mestereknek” ez alkalommal mégis más, ami egyfajta különlegességet sugároz a térbe. Akik ezen krízishelyzetek dzsungeljének színes forgatagában ezidáig nem haltak meg, ezúttal nem megszületni fognak, hanem újjászületni. Végigmentek a „harcmezőn” úgy, mint előttük nagyon kevesen és ahol megismerték az összes lehetőségét annak a valóságnak amit ezek keretek nyújthattak.

Kihasználtak minden elme adta lehetőséget, ettől többre ezen viszonyok közt itt már nem számíthatnak, csupán komoly és vidám elképzeléseik vannak arról, mit is lehetne tenni [és csinálni] még ezen felül és egy jóval nagyobb környezetben. Az ötödik dimenzió, amiről a hírek beszélnek, megsúgjuk nektek mert megérdemlitek, az nagyon nagy. Az olyan nagy, mint amikor kilépsz az utcára egy moziból.

A keretek itt már jócskán beszűkültek, egyesek pedig néha olyanok, mint az összesűrített gáz egy gázpalackban odakinn a forró nyári napsütésben letéve: robbanni, pontosabban és enyhébben szólva kiterjedni készül. Kiterjedni készül, hogy azokat a tapasztalatokat továbbvigye, amit önmagában összegyűjtött, de már nem tudja ebben a [szűk] környezetben magában tartani. Nem mást, mint tanítani fogják az ebben a közegben szerzett túlélési tapasztalataikat másoknak, az újabb kalandoroknak, hogyan is kell és lehet azokat megélni egy nagyon szűkre szabott helyen, néha ott, olyan helyeken ahol a madár se jár.

És hogy mi lett ennek az egész kalandjáratnak a végső eredménye az emberi tapasztalás e nemes és felemelő kavalkádjában? Nos erre csak ők adhatnának mindenre kiterjedő és viszonylag pontos választ akkor, ha megkérdezik majd őket azok, akik még sohasem vették magukra azt a fajta űrruhát, az emberi jelmeznek öltözékét, a fizikaiság legnagyobb jellemzőjét és [ahol] most milyen okosan is helyezkedik el az a bölcsesség, ami késik, [az] nem múlik. Abban viszont közösen és egyetlen pontban megegyeznek a tapasztalatok, hogy az egyetlen erő és energia, amely működteti ezt az egész „technológiát” eme a nagyszerű hármast, a tér-idő-mozgás hármasságát, az nem más, mint a szeretet.