Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A tudatos böjtölés

A természeti népeknél mindmáig gyógymód a böjtölés. Az ember ilyenkor szabad akaratából lemond a szilárd étel fogyasztásáról, és szervezete életenergiáját a régi lerakódások eltávolítására fordítja.

A léböjt során meghatározott ideig csak folyadékot veszünk magunkhoz. A felhalmozódott salakanyag tulajdonképpen a szervezetben felhalmozódott savakból keletkezett só. Testünk így próbál meg védekezni az elsavasodás ellen.

Legkézenfekvőbb salakanyagraktáraink a zsírszövet és a kötőszövet.

Az évek alatt felhalmozódott salakanyagokat úgy képzeljük el, mint egy hagymának a rétegeit. Ezek a rétegek lassan keletkeztek, és nem várható egyetlen böjtöléstől, hogy maradéktalanul el is tűnjenek.


Előítéletek és félelmek

Nem kell attól tartanunk, hogy a szervezetünk a böjt alatt hiányt szenved valamiből. Bőséges tartalékokkal rendelkezünk fehérjékből, vitaminokból és ásványi anyagokból. Erőnk is belülről jön: az átállást követő második naptól ismét erőnk teljében fogjuk érezni magunkat.

A gondolkodás és reakciókészség átmenetileg lassabbodhat. Ez ártalmatlan dolog, de a munkában és autóvezetésben figyelembe kell venni. Keringési problémák/szédülés legfeljebb az első két átállási napon jelentkezhetnek. A böjt ideje alatt váltakozhat a közérzet, a hangulat. Ez egyenes arányban van a felszabaduló mérgek mennyiségével és azzal, hogy fogyasztunk-e elegendő mennyiségű folyadékot, ami segít a felszabaduló salakanyagok közömbösítésében.


A méregtelenítés gyógyító ereje

A böjt semmiképp sem jelent éhezést, nem egyenlő a koplalással! A lemondás nem okoz semmilyen veszteséget, ellenben fokozza a teljesítőképességet és a jó közérzetet, elősegíti a gyógyulási folyamatokat. Hatására az agyban boldogság-hormon (szerotonin) szabadul fel, a vérből és az erekből kitisztul a lerakódott zsír és mész, a belekből a többnapos mérgező maradványok. A máj regenerálódik, a bőr kitisztul, a szem újra csillog, az íriszben azonnal láthatóak a tisztulás jelei. Az egész szervezeten a megújulás lesz úrrá. A szervezet kevesebb táplálékkal is beéri, gyorsabban jóllakunk.

A böjt jótékony hatása az életvitelre

A böjt intenzív élményeket nyújt, tágítja a tudatot. Segít meglátni a fogyasztói társadalom túlzásait, ösztönzést ad az életstílus megváltoztatásához. Segít megszabadulni a káros szokásainktól (dohányzás, alkohol, drogok, nagyravágyás, kevélység). Tisztábban látjuk a fontossági sorrendet az életben, több felelősséget vállalunk magunk iránt.



Hogyan böjtöljünk?



A böjtölés szabályai

A böjt alatt csak iszunk (tisztított vizet, gyógyteát, zöldséglevest, higított, friss zöldség és gyümölcsleveket). A kúra alatt naponta legalább 2,5-3 liter folyadékot fogyasszunk, hogy a salak és a mérgek kiürüljenek. Ezen túl hagyjunk el mindent, ami nem létfontosságú (gyógyszerek, élvezeti szerek).


A léböjt periódusai

A böjtöt megelőző 2 hétben ajánlatos a szokásosnál kevesebbet és egyszerűbbeket enni. Tanácsos gyümölcsöket és nyers táplálékot fogyasztani.



1. fázis: 1–3. nap

A táplálékmegvonás okozta „stressz” hatására az idegrendszer fokozott aktivitása, valamint a stresszhormonok és az adrenalin termelődése módosítja a vérkeringést, a légzést és az emésztést.

A könnyen elérhető szénhidrátkészletek a májban, a vesékben és az izmokban glukózzá alakulnak át, és fedezik a szervezet energiaszükségletét. Ezek a gyorsan rendelkezésre álló energiatartalékok 1600 kalóriát jelentenek naponta.

A szervezet energiaellátása a léböjt első napján 80%-ban szénhidrátokból és 20%-ban zsírokból származik. A második és a harmadik napon a zsírfelhasználás 40%-kal nő.



2. fázis: a 3–4. naptól a 7–9. napig

A 3–4. napon a szervezet takarékos működése megváltozik: a stresszhormon-termelés csökken, a szívverés lelassul, a vércukorszint és a vérnyomás csökken, a kiválasztó-szervek működése fokozódik. A 3. naptól a szervezet elkezdi felélni zsírtartalékait. A zsír lebontása azonban terhet ró a májra, ahol zsírsavak és koleszterin keletkeznek.

Az 5–7. naptól jelentkező mérsékelt koleszterinszint-emelkedés átmeneti, mert a koleszterin aktívan részt vesz a zsírsavak előállításában. Az agy és az izomszövet csak 60-70%-ban fedezi az energiaszükségletet a zsírokból. A második szakaszban a felesleges savmennyiség egy része a bőrön át, valamint légzéssel a tüdőn keresztül választódik ki, ami a böjtölőnél jellegzetes szájszagot (acetonszagú lehelet) okoz.

A 6-7. napon a túlsavasodás hatására fejfájás, izom- vagy reumatikus panaszok, gyengeség, vegetatív panaszok, hangulatingadozás stb. jelentkezhet, ha nem iszunk elegendő folyadékot.



3. fázis: a 7–9. naptól

A szervezet lassanként hozzáidomul a böjt által megkövetelt feltételekhez. Állapota stabilizálódik, mihelyt az átalakított zsírsavak bekapcsolódnak az energia-körforgásba. Ebben az állapotban (hacsak a test nincs rendkívüli terhelés alatt) az életfunkciók 1-2 vagy akár több hónapon át is fenntarthatóak.

Hogyan segíthetjük továbbá a kiválasztás folyamatát, testünket a tisztulásban?

Béltisztítással: minden böjt fontos kiegészítője az emésztőrendszer kiürítése és megtisztítása, ami meggátolja a salak ingerlő hatását és a visszaszívódást. A vékonybelek takarítására az éhgyomorra fogyasztott savanyú káposztalé, keserűsós víz a megfelelő; a vastagbélszakaszt beöntéssel vagy colon-hidroterápiával tisztíthatjuk.

Májpakolással: a máj kiválasztja a méreganyagokat. Amikor böjtölünk, a méregtelenítő munkát ajánlatos májpakolással segíteni, serkenteni. Ezt úgy végezzük, hogy a jobb bordaív tájékára meleg vízbe mártott kis törülközőt teszünk, amire meleg vízzel töltött tömlőt helyezünk, a tetejére száraz törülközőt. Betakarózunk, húsz-harminc percet fekve pihenünk.

Olajos öblögetéssel: reggel egy teáskanálnyi vagy evőkanálnyi napraforgóolajjal vagy hidegen sajtolt olívaolajjal 15-20 percig öblögetünk, „megrágjuk az olajat”, majd kiköpjük. A kiköpött olaj színe fehérre, tejes kinézetűre változik. A „megrágott” olajban magas koncentrációban találhatók nehézfémek, ugyanis a száj nyálkahártyája alkalmas méreganyagok kivezetésére.

A váltott zuhany és a száraz testledörzsölés serkentik a vér- és nyirokkeringést.

A testmozgás ugyancsak fontos feladat, mert serkenti a vérkeringést és a bomlástermékek kiürülését a szövetekből. Masszázzsal is támogathatjuk a salaktalanítást és a bőr feszesebbé válását.

Elengedhetetlen az elegendő pihenés és alvás, mert az idegrendszernek is regenerálódásra van szüksége.



Elengedhetetlen a gondos felépítés!

A kúra utáni evésre történő visszaállás rendkívül fontos. Összeállítására legalább annyi időt kell szánni, mint a böjtre.

Kéthetes böjthöz tehát 10-14 nap előkészület és legalább ennyi felépítő időszak tartozik. Fokozatosan szokjunk vissza az evésre, növekvő adagban fogyasztva friss gyümölcsöt, zöldséget és nyers táplálékot.

Miért fontos a böjt?

Az ember a test és a lélek egysége. A test egészsége és a lélek tisztasága szorosan összefügg. A böjt nem tisztán a test dolga, amint az imádság, a meditáció sem csupán a lélek dolga. A böjt megszenteli a testet, amely a lélek otthona.

A böjt irgalomra, alázatra, engedelmességre, elkötelezettségre nevel, átformál és megszelídíti a bennünk élő romboló erőket. Kiváló lehetőség a szenvedélyek elleni harcban, amelyben a cél a szív tisztasága. A böjtben felébred a szeretet, amely csodákat tud elérni, szíveket megváltoztatni. Kiürül az ember tudata, szelleme és lelke; sokkal nyitottabb lesz a Mindenható felé.



Aki nem böjtöl, az egyben annak adja a tanújelét, hogy ő már valami mással töltekezett be, de nem Istennel; aki nem böjtöl, abban jóllakik és elalszik az Isten utáni éhség és vágy, aki nem vágyakozik, az nem virraszt, és aki nem virraszt, azt alva fogja találni az érkező Vőlegény. A böjt a test kiáltása Isten után, kiáltás a mélységből, abból a szakadékból, ahol a legmélyebb sebzettségünkkel és beteljesületlenségünkkel találkozunk, és ahol engedjük mindezt Isten mélységeibe hullani. A magunk mélységében ugyanis Istennel találkozunk. Erőtlenségünk mélysége Isten mélysége után kiált: ’abyssus abyssum invocat’ – örvény az örvénynek kiált. (Anselm Grün: Böjt – Test és lélek imája)



A böjt a szív egy állapota, és nem arról szól, hogy a testet sanyargatom. A böjtölés alatt a Forrásunkhoz fordulunk és ráhangolódunk. Naponta legalább 10 %-al igyekszünk a saját rezgésünket emelni általa. A böjt egyben annak a szándékunknak is a jele, hogy képesek és készek vagyunk megtisztulni kívül és belül egyaránt.




A böjt egy rendkívül hatásos módja annak, hogy integráljuk a spiritualitást az anyagi világunkban. Lehozzuk a földi életünkbe a lelki síkokat, sárba gyúrjuk és gyakorlattá tegyük azokat. Más szóval: elinduljunk azon az úton, amelyre a 2012 év vezet bennünket, amelyet az új karma sokkal jobban támogat ettől az évtől, és amely nélkül ezután kellemetlen lehet az élet. Ez az út nem más, mint az integráció útja, a lelki és anyagi világok ötvözéséé.

http://atitoksikerkulcs.shp.hu

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 6
Összes: 3175685
Hónap: 37005
Nap: 605