Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Gyilkos ital

Havonta több mint ötvenen kerülnek kórházba mértéktelen energiaital-fogyasztás miatt.
 
A betegek háromnegyede 18 éven aluli. Az orvosok szerint a fiatalok körében divattá vált a magas koffeintartalmú italok túlzott fogyasztása, mert nincsenek tisztában annak káros hatásaival. Eddig évről-évre bővült a magyar energiaital piac, azonban a chipsadó bevezetése fordulatot hozhat. Idén már 10 százalékkal estek vissza az eladások.
 
Az energiaitalokról nemcsak a gyerekek, de a felnőttek sem tudják, hogy akár másfél-két kávéval megegyező koffein tartalmú, és úgy isszák, mintha üdítő lenne. Tavaly az is megesett, hogy egy tizenéves fiatal fociedzés után, kimelegedve, másfél liter energiaitalt ivott meg egyszerre. Ez annyi koffeint jelent, mintha 9 kávét fogyasztott volna el. Ezután került be a gyermektoxikológiára.
 
 Az energiaitalok hatásáról Vajda Zsolt a Heim Pál Gyermekkórház toxikológiai és anyagcsere osztályának adjunktusa elmondta: fölviszi a pulzusukat, próbálná emelni a vérnyomásukat, amit a folyadékhiány nem tesz lehetővé, és akkor akár eszméletvesztés is lehet, szerencsére ritkán következik ez be, de sokan kerültek be igen rossz állapotban, hányással, gyengén, remegve, magas pulzusszámmal az osztályra.
 
A szaporodó esetek miatt a Tisztifőorvosi Hivatal november óta gyűjti az adatokat a háziorvosoktól és a kórházakból. Havonta több mint 50 esetben regisztráltak koffeinmérgezést. Többségük fiatalkorú.
 
Szabó Enikő helyettes Országos Tisztifőorvos hangsúlyozta: nagyon korán elkezdik fogyasztani a gyerekek az energiaitalokat, már 10 éves kor alatt is isszák, ez pedig náluk magatartásbeli problémát okoz. A fogyasztók többsége 13-14 éves, illetve a fiatal felnőtt.


Forrás: Magyar Királyi Hírlap: www.mkh.valosag.net

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 9
Összes: 3175692
Hónap: 37008
Nap: 603