Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 
Halott lányával társalgott a feltaláló - itt a túlvilággal kommunikáló eszköz?

Sikerült kommunikálnia nyolc éve halott lányával egy villamosmérnöknek - legalábbis ezt állítja a férfi, aki különleges berendezést épített a túlvilági kommunikációhoz, mellyel még elmondása szerint még egy mondatot is rögzíteni tudott.

Gary Galka lánya még 2004-ben hunyt el egy tragikus autóbalesetben tizenhét évesen. A férfit szinte megsemmisítette lánya halála. Napokkal a baleset után azonban megmagyarázhatatlan jelenségeket kezdett el tapasztalni a család, melyeket a lányuknak tulajdonítottak. "Megnyomta a csengőt, váltogatta a tévécsatornákat, fel-le kapcsolgatta villanyt" - idézte a Daily Mail a férfit, aki feleségével és két másik lányával és a connecticuti East Granby városkában. Olyan is volt, hogy vacsorafőzés közben azt érezték, hogy valaki bejött a szobába, valamint előfordult az is, hogy az ágyban fekve a férfi súlyt érzett a mellkasán, mintha valaki éppen ráhajtotta volna a fejét tette hozzá a férfi, aki ezeken kívül még titokzatos érintésekről, homlokpusziról is beszámolt. Elmondta, olyan is előfordult, hogy azt hallották, valaki a nevüket mondja, szólítja őket.

Az apa úgy véli, hogy a fentiekben leírtak egyértelműen halál utáni kommunikáció volt, ezért építeni kezdett egy berendezést, melytől azt várta, hogy beszélgetni tud majd a lánnyal. Megalkotta a Mel-Meter 8704-et, a név a lány keresztnevéből (Melissa) és a születésének, valamint halálának évéből állt össze. Kifejlesztett egy úgynevezett lélek-dobozt (Spirit box), ami a férfi állítása szerint egy mondatot is tudott rögzíteni rég elhunyt lányától, aki azt mondta: szia apa, szeretlek.

A család fenntartja azt a véleményét, hogy a tapasztalataik valósak, melyet a férfi által megalkotott berendezések bizonyítanak is. A férfi elmondta, a legkisebb gyereke eddig háromszor látta is Melissát, ő viszont nem.

A férfi által készített túlvilági kommunikációs eszközök egyébként utat találtak az ilyen termékek piacára is, ahol 79 és 350 dollár (18 és 80 ezer forint) között mozog az áruk.

http://www.pecsistop.hu

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Sz.E. - Magyarország, Budapest

Sajnos háromszor is megjelent. remélem a lap üzemeltetői ki tudják töröni a felesleges kettőt.A szöveg itt maradt,de közben alul már megjelent,amit nem láttam.Csak azt fent, hogy a kód nem jó.Ezért még kétszer beütöttem. Sajnálom.

Sz Edit - Magyarország, Budapest

Én már többször is kommunikáltam elhungy, 24 éves fiammal álmomban. És nem álom volt,az pedig meggyőződésem, mert másmilyenek az álmok.Ha nagyon magam alá kerülök és hívom, mindig eljön, de csak akkor, ha tényleg indokolt.Kértem egyszer pl. arra, hogy öleljen át és pusziljon meg,mert nem emlékszem, hogy utolsó találkozásunkkor megpusziltuk-e egymást.És már másnap éjjel megkaptam ezt a kérésemet. De meg is idéztük a barátnőmmel egyszer poharazással és azt mondta: "anyu bocsáss meg", És én hónapokra megnyugszom ilyenkor. Valószínűleg ezért jön el, amikor beteg leszek a hiányától.A legelső karácsonyon is eljött, ugyanabban a ruhában, amiben a halála napján láttam (abba jött eddig mindig), megállt az ágyam lábánál és csak annyit mondott, hogy: "szia, itt vagyok".Én azt válaszoltam, hogy "hiszen te meghaltál". És máris eltűnt az üvegfalon át úgy, hogy hatalmas fényesség vette körül, mintha millió csillag lett volna körülötte. Az ilyen, álmomban történt megjelenések hosszú hónapokra megnyugvást okoztak és ha eszembe jut pl. ez az eset meg a puszi és ölelés, máig azonnal nyugalom fog el.
És halálközeli élményem is volt 45 éves korom körül (20 éve).Álmomban meghalhattam, szinte repültem egy sötét alagúton át, aminek a végén nagy fényesség volt és csak egy kezet láttam egy mutatóujjal és a hangot hallottam, hogy: "menj vissza". Erre felébredtem és iszonyú rosszul voltam, csurom vizes voltam az ágyneművel együtt, de nem mentem orvoshoz, mert 1-2 nap alatt jobban lettem. Nos, kb. 15 év múlva eljutottam egy CT-hez hasonló (vagy az volt) vizsgálatra és utána az orvos 3D-ben nézte végig az eredményt. Ő mondta, hogy valamikor régen agyérgörcsöm volt. Mondtam, hogy csak tudnék róla, az kizárt. De ő azt mondta, látja a képen. utána jutott eszembe, hogy akkor lehetett, amikor ez a halálközeli élményem volt. Ezeket nem merem elmondani senkinek, magamban tartom, mert hülyének néznek az emberek. Ezért most jó volt ide leírni.

Marika - olahbelane2@t-online.hu

El jön az idő, amikor valóban egy eszközzel kommunikálunk az elhunyt szeretteinkel.

****

******

Angel

Angyalok

Élet virága

Energy

Fényt hozok

Fényváros

uj.jpg

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"

Őrangyalod vagyok

Sanat Sananda

Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 6
Összes: 3175685
Hónap: 37005
Nap: 605