Földön kívüli élőlény az indiai esővízben

 

Kilenc évvel ezelőtt vörös, zöld és fekete eső esett Indiában. A vörös esőben földi létformáktól eltérő egysejtűeket találtak a kutatók. Az egysejtűnek nincs DNS-e, plusz 121 fokon osztódni kezd és az UV fényre pulzál.

 

A színes eső ugyan ritka jelenség, de nem számít különlegesnek, hiszen színes eső hullott máshol és máskor is, amikor a felhőkbe a nagyobb forgószelek által felkapott sivatagi homok kerül.

Godfrey Louis helyi fizikus elmélete szerint ezúttal nem a sivatagból, hanem egy felrobbant meteoritból került az esőfelhőbe a vizet vörösre festő anyag, ugyanis a vízben olyan egysejtűeket talált, amelyek semmilyen földi létformára nem hasonlítanak. Elmélete szerint mindenképpen földön kívüli eredetűeklehetnek ezek a lények. Mindezt négy évvel ezelőtt jelentette be, azóta a világ tudósait foglalkoztatja a különleges egysejtűek eredete, viselkedése. A vizet – Chandra Wickramasingh, a pán-spermia elméletének egyik legismertebb támogatója vezetésével – brit kutatók is vizsgálták.

A kutatócsoport most tette közzé vizsgálatainak eredményét, amelyben megerősítik az első teszteket: szerintük is földön kívüli eredetűek az esővízben talált lények, melyek szobahőmérsékleten inaktívak, 121 Celsius fokon viszont elkezdenek osztódással szaporodni. Ez a viselkedés egyetlen földi létformára sem jellemző.

A legfurcsábbnak azonban azt tartják a kutatók, hogy ezek az egysejtűek nem tartalmaznak DNS-t. Ilyen létformát csak egyet ismernek a Földön, a prionokat, amiket nem is tekintenek élőlénynek, ehelyett a „fehérjetermészetű ágens” kifejezést használják rájuk. (Egyébként a lények UV-fény hatására úgy pulzálnak, mint a naprendszer, változtatni kezdik a színüket, mégpedig meghatározott minta szerint. (A kutatócsoport szerint ez a minta nagyon hasonlít a Föltől 2300 fényévre lévő HD44179 csillag fénykibocsátásának váltakozására. Ez egy különös, vörös fényű, kettős központú rendszer egy hideg központi csillaggal és egy forró fehér törpével. )

A kutatók felfedezése még további megerősítésre szorul. Nem ez az első eset, amikor felmerül valamilyen baktérium vagy egysejtű földön kívüli eredetének gyanúja: 2003-ban a SARS vírus genetikai furcsaságai alapján jelentették ki brit kutatók, hogy az űrből érkezett.

1984-ben az Antarktiszon megtalált Allen Hills 84001 kódnévvel regisztrált, eredetileg a Marsról származó meteorit-darabról pedig többször felmerült, hogy olyan fosszíliákat tartalmaz, amelyekben az ősi marsi élet nyomai rejtőznek. Minden kétséget kizáróan bizonyítani azonban egyik esetben sem sikerült a földön kívüli eredetet. 
Élet a bolygók között?Bár a pánspermia elmélete (amely szerint a földi élet első csírái a világűrből érkeztek), erősen vitatott a tudomány világában, mostanában a Nemzetközi Űrállomáson folytatott kísérletek egyre több bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy az elvileg nem lehetetlen az élet terjedése bolygók vagy akár naprendszerek között.

Egy nemrég véget ért kísérletben másfél földi baktériumok évet éltek a világűrben az űrállomás külső burkolatán. Egy másik kísérletben a NASA kutatói azt is megfigyelték, hogy az űrbeli környezet hatására a baktériumok mutálódni kezdenek. Az európai űrügynökség a baktériumoknál jóval bonyolultabb élőlényekkel, a „medveállatkákkal” is kísérletezett. Az akár másfél milliméteresre is megnövő medveállatkákat a Földön mindenhol előfordulnak a Himalájától a tengerek mélyéig. Évekig kibírják víz nélkül, túlélik a mínusz 200 Celsius fok alatti és a plusz 150 fok fölötti hőmérsékletet, a nagy nyomást és a sugárzást. Az európai űrügynökség kísérletében két éve a medveállatkákat egy orosz műhold fedélzetén a világűrbe juttattak, ahol tíz napot töltöttek a Nap ultraibolya sugárzásának és a kozmikus héttér-sugárzásnak kitéve, az abszolút nulla fok közelében, oxigén nélkül. A földre visszatért állatkákat megvizsgálva azt tapasztalták, hogy 68 százalékuk túlélte az űrutazást, sőt, szaporodási képességük is megmaradt. (forrás: Index)
http://www.astronet.hu