Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Galaktikus Ellenállási Mozgalom! 2.rész

Az ötlet, hogy ki kell dolgozni egy tervet, az Illuminátusok hálózatának megdöntésére régóta időszerű volt, amióta megalakult szervezet 1975-től. 1977-ben beszéltem azzal az emberrel, akiben e terv fogant. Egy dokumentum, amely Drake néven manapság már elhíresült, már 1979-ben is meg volt, de ez egy korai verziója a tervnek. A korábbi ötlet az volt, hogy a hadsereg, vegye át és döntse meg az illuminátusok irányítása alatt levő szervezeteket, majd ennek az irányítása kerüljön át az ellenállási mozgalomhoz.



 
Mivel a tömeges ébredés a 9-11 után történt, az eredeti tervet átdolgozták. Nos, senki sem vette át a bolygó irányítását. Az Ellenállási Mozgalom biztonsági mentéseket készített, főleg a katonai hírszerzési adatokból, az illuminátusok és néhány logisztikai tanácsadóik tevékenységével kapcsolatban, azonban ez jórészt a színfalak mögött maradt. A katonák által készített biztonsági mentéseket a polgári hatóság (szövetségi bírók az Egyesült Államokban és az Interpol világszerte), is megkapta amelyek segítettek a helyi bűnüldöző szerveknek a Cabal egyes tagjainak letartóztatásában.
 


Az ellenállási mozgalomnak nagy tapasztalata van, hogy megdöntsék a Cabalt és felszabadítsák bolygót, hiszen ők ezt megcsinálták már 1999-ben a Planet X-en. Ők állandó fizikai (nem telepatikus) kapcsolatban vannak a Plejádiakkal és más pozitív ET fajjal. A Szövetség tudja hogy hol van a Cabal  bármely tagja, hogy mit csinálnak, még azt is hogy mit gondolnak. Az illuminátusoknak már nincs hova elbújni.


 
Azt nem emberi hatóság dönti el, mikor fognak a dolgok megtörténni. A végső szót, hogy az események megtörténnyenek, közvetlenül a forrásból küldik. Ez egy jelentős kozmikus esemény lesz. A föld az utolsó bolygó amit a sötét erők birtokolnak, de hamarosan fel kell szabadulnia, és ez egy fény hullámot küld szét szerte az egész galaxisnak.



 
De az esemény előtt, a Forrás küld egy fény impulzust a Galaktikus Föderációnak, amikor Plejádiak utasítani fogják az ellenállási mozgalmat, hogy használja fel a 300-ak szövetségét a bolygó felszínén a kulcsemberek számára, egy katonai és rendvédelmi akció lebonyolításához. És ekkor megindulhat az illuminati teljes struktúrájának megsemmisítése!
 
 


Miután a művelet sikeresen befejeződött, előfordulhat, hogy az emberek, akik szeretnék kihasználni a helyzetet azáltal, hogy saját kormányuk vagyontárgyait ellopják  ...
 
Mivel a Cabal el lesz intézve ez nem jelenti azt, hogy az emberek kapzsiságát és a hatalomvágyát ki fogják irtani. Ezek egyszerűen részei lesznek a dolgoknak, és csak kevés százalékát teszik ki a társadalomnak. Biztosíthatlak benneteket, hogy az ellenállási mozgalom tudja, kik azok az emberek, akiknek tetteiket ellenőrzés alatt kell tartani, és nem szabad megengedni, hogy kihasználják a helyzetet.
 


Amíg egy bizonyos fokú tudatosságot a bolygón elértek, az ellenállási mozgalom azon dolgozik majd a színfalak mögött, hogy az emberiség javát szolgálja. Egy bizonyos ponton, valószínűleg nem sokkal az első kapcsolatfelvétel előtt a pozitív földönkívüliek, saját maguk teszik ezt közzé.
 
Az általuk létrehozott alapon kívül ami 120 billió dollárt jelent, az emberiségnek a jóléten kívül még egyéb csomagokat is szánnak. Ezek birtokukban levő igen fejlett technológiák, elsősorban a földönkívüli eredetűek. Ők némi hátteret nyújtanak majd és segítséget ahhoz, hogy  6000 ingyen energiával kapcsolatos találmányokat kifejlesztő zseniket népszerűsítsenek a világon, akiket elnyomott a Cabal. Ezt követően vezethetőek be néhány a saját technológiájukból, amelyek még fejlettebbek.
 
Ez a blog az Ellenállási Mozgalom utasításaival azzal a céllal jött létra, hogy tájékoztassa a felszíni lakosságot bizonyos fejleményekről, 2012-ben. Sok felszíni szövetség és ellenállási mozgalom olvassa ezt a blogot, mely tartalmaz néhány kódolt információt számukra. Az internet a legegyszerűbb módja annak, hogy számukra bizonyos nem túl érzékeny információt közöljünk, legalábbis egy részét, amely biztonságosan áthaladhat egy nyilvános csatornán keresztül. A jövőben, az ellenállási mozgalom dönthet úgy, hogy máshogy kommunikál a lakossággal de akkor is ez a blog lesz a hivatalos kommunikációs csatorna az ellenállási mozgalom és a felszínen lakók között ezen a bolygón.

 

http://tudatvaltas2012.blogspot.com

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 5
Összes: 3175697
Hónap: 37010
Nap: 601