Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A kanálhajlítás művészete

Bevezető

Ha valakinek mesélni kezdenék e sokak számára talán egyszerű csalásnak, bűvésztrükknek tűnő dologról, nyilván lesajnálóan megmosolyogna. Hisz ugyan hogyan is volna lehetséges bárminemű fizikai erőszak nélkül, pusztán az elménkkel meghajlítani bármit is. Az átlagember számára ez is csak egy a sok paranormális hókuszpók közül. Azok az emberek, akik ezt gondolják, valószínűleg még soha életükben nem vették a fáradtságot arra, hogy kipróbálják valóban működik-e. Pedig ha képesek lennének félretenni az előítéleteiket és kipróbálnák, akkor bizony hamar rádöbbennének arra, hogy nincs ebben semmi paranormális. Sőt, teljesen természetesnek fog tűnni, amint egyszer sikerül megcsinálnod.
 



Ez a dolog jól működik villák esetében is. Sőt, villák esetében, még furább alakzatokat lehet létrehozni. Ezt a dolgot mások naponta megcsinálják, számukra már nincs benne semmi különös. És valószínűleg te is ugyanilyen könnyen meg tudod csinálni. Én nem vagyok túlságosan edzett kanálhajlító, soha nem gyakoroltam órákon át, ezért nincs akkora tapasztalatom, mint más, a témával sokkal komolyabban foglalkozó embereknek. Én egy teljesen átlagos kanálhajlító vagyok, az egészet csak hobbiból csinálom. Ezt az írást azért készítettem el, mert úgy vettem észre, hogy nagyon kevés irodalom található a kanálhajlítás témakörében. Ne kérdezzétek tőlem, hogy hogyan és miért működik a dolog, mert én sem tudom. Egyszerűen csak működik és kész. Sokat keresgéltem az interneten ezzel a témával kapcsolatban, és rájöttem, hogy az oldalakat 3 csoportra lehet osztani. Az első csoportba az őrült fantaszták tartoznak, akik mindenben a földönkívüliek kezét látják, meg a kormányét, akik próbálják leplezni az idegenek jelenlétét. Ők egy egészen más világban élnek, és a valóságból szinte semmit sem fognak fel. A második csoportba a megrögzött szkepticisták tartoznak, akik tagadnak mindent, amit nem lehet tudományos tényekkel bizonyítani. Ők még akkor sem hinnének nekem, ha ott az orruk előtt hajlítanék kanalat. Végül a harmadik csoport, akik elfogadják a paranormális dolgok létezését, és tudományos kísérleteket folytatnak e különös jelenségek okainak a feltárására. Olyan dolgokra keresik a választ, mint például hogy hogyan és miért befolyásolják a pilóták agyhullámai a pilótafülke ultraérzékeny műszereit. Ez most talán hihetetlennek és ijesztőnek tűnik, de igaz. Talán ők állnak legésszerűbben a témához. Soha nem hittem volna, hogy valaha is képes leszek kanalat vagy villát hajlítani, de ma már mi sem természetesebb ennél számomra. És ha elolvasod ezt az írást, amely a saját amatőr tapasztalataimat összegzi, akkor minden bizonnyal neked is sikerülni fog. Bár sokaknak már elsőre sikerül a dolog, ha neked mégsem, akkor se keseredj el, mert csak gyakorlás és idő kérdése az egész. Én, és sok más ember a bizonyíték arra, hogy ez a dolog, bármilyen hihetetlennek is tűnik, de működik.



Evőeszközök Beszerzése

Először is szerezz be egy csomó evőeszközt, mert ha egyszer elkezd működni a dolog, akkor a siker mámorában úszva, észre sem veszed majd, hogy elhasználtad az összes evőeszközödet. A legjobbak erre a célra a régi fajta, vaskos, ezüstözött sárgaréz evőeszközök. A dolog működni fog rozsdamentes acélból készült evőeszközökkel is, de a legtöbb ilyen evőeszköz fém magja nagyon nyers, és így könnyebben elpattannak, mint a régi, hagyományos evőeszközök. Márpedig a kanálhajlítás művelete eléggé igénybeveszi az evőeszközt, aminek könnyen az lehet a vége, hogy kettétörik, ami igencsak kiábrándító látvány. Szerezz be tehát különböző méretű evőeszközöket, az aprócska teáskanáltól kezdve egészen a hatalmas merőkanalakig. Ajánlom, hogy eleinte kisebb evőeszközökön gyakorolj, de később akár a nagyobb darabokat is kedved szerint meghajlíthatod. A nagyobb kanalak meghajlításával könnyedén bizonyíthatod másoknak, hogy nem puszta fizikai erőt használsz az evőeszköz meghajlításához. A régi fajta evőeszközöket legolcsóbban a használtárú kereskedésekből szerezheted be. A lényeg, hogy szerezz be elegendő evőeszközt.

 


Csoport szervezése

Én először egy átlagos New-Age kanálhajlító összejövetelen hajlítottam fémet. Én magam nem voltam és nem is vagyok New-Age tag, de kíváncsi voltam, hogy valóban lehetséges-e ez a dolog. Az összejövetelen körülbelül 20 felnőtt volt jelen. A csoportos kanálhajlítás azért jó, mert egyesek erősebb képességekkel rendelkeznek és könnyebben és gyorsabban tudnak eredményt produkálni, mint mások. Így, ha valakinek sikerül a többiek szeme láttára meghajlítania az evőeszközét, akkor ennek hatására  még azokból is eltűnik a kétkedés, akik csak kíváncsiságból mennek el egy ilyen találkozóra, de alapjában véve nem hiszik, hogy működhet. Az pedig nagyon fontos, hogy higgyük, hogy ez lehetséges, és hogy működik, mert ha úgy állunk hozzá, hogy biztos nem sikerül, akkor valóban nem fog sikerülni. Ezért tartom én is nagyon jó ötletnek a csoportos kanálhajlító összejöveteleket. Ráadásul a csoportos összejöveteleken mindenki sokkal lazább, a csoport légköre segít kikapcsolódni, ami a sikeres kanálhajlításhoz mindenképp szükséges (főleg ha gyermekek is vannak a csoportban). Miután mindenki megérkezett, szolgálj fel ételt és italt, kérj meg mindenkit, hogy foglaljanak helyet, majd akár kezdetét is veheti az előadás. Ha lehet, körbe üljetek, az evőeszközöket helyezzétek a kör közepére, és mindenki válasszon magának egy olyan evőeszközt, amelyet számára jó érzés kézbe venni. Ezután tompítsátok el a fényeket, és ha zenét hallgattatok, akkor azt kapcsoljátok ki.
 



Az energia közvetítése (Channelling)

A közvetítés hasonló a meditációhoz vagy egy vizualizációs gyakorlathoz. Először tehát tompítsd le a fényeket és kapcsold ki a zenét. Mindenki legyen csendben, és csukja be a szemét. Kérd meg őket, hogy figyeljenek a hangodra és tegyenek mindent úgy, ahogy te mondod. Ekkor kezd el mondani vagy játszd le magnóról az alábbi szöveget (lehet más általad kitalált hasonló szöveg is):

“ Tartsd az evőeszközt a nyakánál fogva a hüvelyk és mutatóujjad között. Relaxálj, tisztítsd meg az elmédet. Lélegezz lassan és mélyeket. Összpontosíts a saját légzésedre. Érezd ahogy a mellkasod felemelkedik, majd lesüllyed. Képzeld azt, hogy egy olyan helyen vagy ahol teljesen el tudsz lazulni - a strandon, egy erdőben, a tábortűz mellett heverészve . Az elméd egy olyan helyre fog vinni, ahol teljesen megnyugodsz, tökéletesen ellazulsz. A világ gondjai messze vannak tőled, nagyon messze. Nem vagy álmos, de mégis teljesen ellazultál. Nincsenek gondjaid. Biztonságban vagy. Jól érzed magad. Megnyugodtál. Boldog vagy. Most képzelj el egy aranyszínű energialabdát, amely pár lépésnyire a fejed fölött lebeg. Pörög és sistereg ez az energialabda. Érzed, ahogy melegség és energia sugárzik belőle. Most egy energiasugár jön ki ebből az energialabdából, és egyenest a homlokodba hatol. Azon a helyen ahol ez az energiasugár a homlokodba hatolt, kellemes melegséget és bizsergést érzel. Most elkezded magadba szívni ebből az aranyszínű energialabdából a beléd áramló energiát. Nem számit mennyi energiát szívsz magadba, az energialabdából még mindig szívhatsz. Ez egy kimeríthetetlen energiaforrás. Érzed, ahogy az energia elkezd szétterjedni a homlokodtól. Csodálatos érzés, mintha meleg pezsgő folyna végig a bőrödön, pezseg és bizsereg. Az energia a válladon keresztül leáramlik egészen addig karodig, amelyben az evőeszközt tartod. Közben továbbra is szívod magadba az energiát. Ne felejtsd, hogy bármennyi energiát is merítesz ebből az energialabdából, az ereje nem csökken, soha nem fogy el. Erősnek érzed magad, tele vagy energiával, de közben teljesen relaxált is vagy. Az energia közben a karodon, a könyöködön és a csuklódon át eláramlik egészen a kézfejedig. Érzed a melegét a bőrödön. Érzed, ahogy beleáramlik a homlokodon át a fejedbe, átáramlik a válladon, a karodon, a könyöködön, egészen a kézfejedig. Érzed, ahogy az energia hője a kézfejedben gyűlik össze, a hüvelyk- és mutatóujjadban. Érzed, ahogy ott bugyog, bizsereg, nem megy tovább, ott marad az ujjaidban. Most el fogok számolni 3-ig. Amikor 3-hoz érek, nyissátok ki a szemeteket és kiáltsatok azt teli torokból 3-szor, hogy "Hajolj!". Egyenest az evőeszközre kiáltsatok, és közben ereszétek belé a kézfejetekben és az ujjaitokban lévő energiát. “

Ezután, ha már mindenki készen van, kapcsoljátok fel a fényeket, és térjetek át következő lépésre.

Megjegyzés: Én a kanálhajlítás e részét nem csinálom, de ha első alkalommal csinálod, akkor mindenképp érdemes ezt is végigcsinálnod, mert segít az energia közvetítésében. De nem kötelező.

Az evőeszköz meghajlítása

Miután mindenki rákiáltotta 3-szor az evőeszközére, hogy "Hajolj!", el kell nekik magyaráznod, hogy ahhoz, hogy az evőeszköz valóban meg is görbüljön egy különleges tudatállapotra van szükség, amit talán összpontosított (fókuszált) szórakozottságnak nevezhetnénk. Beszélgessen mindenki a mellette ülővel, hallgassatok zenét, esetleg igyatok valamit, vagy tegyetek bármi mást, ami segíthet. A közvetítéshez fókuszálásra és koncentrációra volt szükség, de most pont az ellentettjére azaz kikapcsoltságra, szórakozottságra van szükség. Fogd az evőeszközödet (kezdők számára az evőeszközt a nyakánál ajánlott tartani), és próbáld meg könnyedén meghajlítani.
 



Ha működik, akkor szinte nem is kell fizikai erő a meghajlításához. Nagyon lágy lesz, és könnyen elhajlik. Nagyon csábító lehet, hogy egy kis fizikai erőt is alkalmazzunk, ha már valamennyire megpuhult az evőeszköz, de én csak annak ajánlom, akinek nincs túl sok türelme. Mert ha erőszakot alkalmazol, akkor soha nem fogod megtudni, hogy valóban a beléáramoltatott energia segítségével hajlítottad-e meg az evőeszközt, vagy pedig szimplán a testi erőd segítségével. Nagyobb evőeszközök esetében ez már természetesen nem lehet kérdéses. Ezért ajánlott egészen addig áramoltatni belé az energiát, amíg egész puha nem lesz, és így könnyedén meghajlítható bármilyen alakzatba. Ne feledd, hogy minél erősebben próbálod, annál kevésbé fog sikerülni. Szétszórtnak kell lenned. Ne gondolj arra, hogy meg akarod hajlítani. Csak fogd a kezedben az evőeszközt, ott ahol meg akarod hajlítani, és próbáld meghajlítani bizonyos időközönként (esetleg mindkét kezeddel). Ha működik, akkor az evőeszköz pár másodperc múlva megpuhul ott, ahol fogod. De az is lehet, hogy percek vagy órák kellenek hozzá. Ez csakis tőled függ. Néha az evőeszköz egész felülete megpuhul. Ilyenkor érdekes figurákat csinálhatsz. Például, olymódon, mintha egy halkonzervet nyitnál ki, felcsavarhatod egy kanál merőrészét. Ez nekem csak pár alkalommal sikerült. Legtöbbször, csak ahol fogod, ott puhul meg. Amikor a New-Age csoportban voltunk, csak nekem és egy reiki mesternek nem sikerült meghajlítanunk a kanalat. Mindenki másnak sikerült. Ezért, akkor ott minden kétségem elszállt a kanálhajlítással kapcsolatban. Éles késként metszett belém a felismerés: “Te jó ég, ez működik!”. Aztán, amikor hazafelé utaztam az autómmal, arra gondoltam, hogy lehet, hogy nekem azért nem sikerült, mert az a villa, amelyiket kiválasztottam, nem szeretett engem. A sötétben a kezembe vettem egy kis ezüst teáskanalat, és az szinte azonnal megpuhult. Gond nélkül sikerült meghajlítanom. Nagyon boldog voltam. Szóval a tanulság az, hogy ha nem sikerül elsőre, akkor se add fel. Mert ez működik. Ebben biztos lehetsz.

Ötlet: Egy forró vita jó módszer arra, hogy elérd a fókuszált szórakozottság állapotát. Ezért, ülj a csoportban valaki olyan mellé, akiről tudod, hogy nem egyeznek a nézeteitek, és kezdeményezz vele vitát valamiről, amiről teljesen ellentétesen gondolkodtok. De azért azt se felejtsd el, hogy az eredeti célod az evőeszköz meghajlítása.

Utószó

Ahhoz, hogy sikerüljön a dolog, nincs szükséged csoportra (bár kezdőknek ajánlott), sem ideális körülményekre. Ha már látod, hogy működik, akkor szinte bármilyen körülmények között meg tudod csinálni. Bár nem könnyű egy csomó szkeptikussal körülvéve kanalat hajlítani. Én például nem csinálom sem az energia közvetítését, sem pedig a kiáltást. Egyszerűen csak érzem azt, amikor sikerülni fog. De ezt a fajta érzést nagyon nehéz lenne elmagyarázni. Néha ez az érzés olyan erős, hogy tudom, amint felemelem a kanalat, máris meg fog puhulni és meg tudom hajlítani. Egyszer például kisütöttem a mobiltelefonom alaplapját, amikor ilyen állapotban voltam, ezért lehetőleg kerüld az elektromos berendezésekkel való érintkezést ilyen állapotban. Amikor erőteljes érzelmek borítanak el (gyűlölet, fájdalom, kitörő öröm), az a legjobb időpont az evőeszközök hajlítására. Nagyon jó érzés, hogy tudod, ha akarsz bármin úrrá lehetsz az elméd segítségével. Én mindig tartok otthon pár kiselejtezett kanalat, arra az esetre, ha esetleg boldogtalan lennék, s kanálhajlítgatás által szeretnék jobb kedvre derülni.



Néhány Személyes Gondolat

Nem tudom mi készteti az evőeszközöket arra, hogy meggörbüljenek, ahogy azt sem tudom, hogy miért mutat az iránytű mindig észak felé, mi okozza a villámlásokat, vagy hogy hogyan befolyásolja a Hold az apályt és a dagályt. Tudom, hogy ezeknek a dolgoknak ma már megvan a tudományos magyarázatuk, de nem olyan régen még ezekre a dolgokra sem tudtuk a választ. Minél többet tanulunk, annál inkább rádöbbenünk, hogy milyen keveset is tudunk a világegyetem működéséről.

“Emlékszel még, hogy az emberek miként röhögtek egykoron az elektromos áramon vagy a láthatatlan mágneses hullámokon? Az ember tudása még gyermekcipőben jár!"  Albert Einstein

Mikor megtanultam a fémet meghajlítani, elkezdtem keresni, hogy miért is működhet ez. Nagyon nagy élmény, mikor először sikerül, és az ember először nem akar hinni a szemének, ezért elkezd rá magyarázatokat keresni. Szóval elkezdtem az interneten válaszok után kutatni. De minden, amit találtam az több ezer szkepticista "tudós" oldal, akik az Uri Geller féle parafenoméneket szidalmazták. Ezeknek az oldalaknak a fő érvük az volt, hogy mivel nem tudják bizonyítani ezeket a dolgokat laboratóriumi körülmények között, így ezek nem is létezhetnek, vagy ha mégis, akkor az csak egy ügyes trükk vagy csalás. Pedig mekkorát tévednek. Ez olyan, mintha mondjuk egy férfinak kellene laboratóriumi körülmények között, erős fényű lámpákkal és idegenekkel körülvéve erekciót elérnie. És ha netán nem sikerülne neki, akkor ebből ugyebár egyenesen következik, hogy az a férfi impotens. Ez abszurdum. Vajon hány férfinak sikerülne ilyen körülmények között erekciót elérnie? És a kanálhajlításhoz ennél jóval nagyobb fokú relaxáltságra és koncentrációra van szükség. A kanálhajlítást ma még nem tudjuk megmagyarázni, de már nincs messze az az idő, amikor ez is természetes lesz mindenki számára. Annyi biztosnak tűnik, hogy a kanálhajlításhoz a tudatalattink valamely részét használjuk, az agyunk egy részét, ami normálisan esetben csak reflexszinten működik. Egyes emberek pár évnyi gyakorlással képesek elérni, hogy szabályozni tudják a szívverésüket. A kanálhajlításnál is a tudatállapotodat kell módosítani. Biztos vagyok benne, hogy van rá valami egyszerű tudományos magyarázat - valószínűleg valamilyen számunkra még ismeretlen biokémiai, elektromos, vagy mágneses törvények okozhatják a fém molekuláinak az átrendeződését. Én nem vagyok túl jó a kanálhajlításban, ismerek embereket, akik sokkal jobbak nálam. Közülük néhányat én magam tanítottam meg e képességük használatára. A kanálhajlítás néha sokkal jobban megy, mint máskor. De van olyan is, hogy egyáltalán nem működik. Én úgy vettem észre, hogy éjjel jobban megy. És teliholdkor is sokkal hatékonyabban tudok hajlítani. Ez az egész eléggé függ a hangulatodtól. És ha túl erősen próbálod, akkor nem működik. Michael Critchon írta, hogy “fókuszált szórakozottságra” van szükség, ami azt hiszem tökéletes kifejezés. Egyfajta zavarodottságra van tehát szükséged. Máson kell, hogy járjon az eszed, nem a kanálhajlításon. Olyan ez, mint azok a 3D-s képek (sztereogrammok), amiket csak akkor látsz, ha valamilyen más pontra fókuszálsz, nem pedig közvetlenül a képre. Mielőtt az kérdeznéd, hogy kábítószerezem-e, elárulom, hogy nem, én nem szedek semmilyen drogot. Nyugodt és kiegyensúlyozott ember vagyok. Sok hitetlen, konzervatív embert tanítottam meg a módszerre, beleértve az édesanyámat és a mostohaapámat is. Csak azért mondom ezt, hogy tudd, ezt bárki megtanulhatja. Amikor először görbítesz fémet, az nagyon izgalmas tud lenni. Aztán mikor már megszokod, kicsit visszaesik a lelkesedésed, mert rájössz, hogy ez valójában semmit nem változtat a világon, és ráadásul elhasználtad az összes evőeszközödet. De azért van néhány pozitív hatása is, például teljesen átértékeled a valóságot. Hisz ha ezt megteheted, akkor bármi lehetséges. Rájössz, hogy még oly keveset tudunk a világról és az emberi testről. De sajnos arra is rádöbbensz majd, hogy annak ellenére, hogy a tudomány az utóbbi időkben hatalmas ütemben fejlődik, az emberek többsége még mindig nem akarja elfogadni, hogy milyen sok dologról halvány sejtelmünk sincs. És a legmeglepőbb az egészben az, hogy a legszkeptikusabb, a fejlődést leginkább visszatartó egyének épp a tudomány terén tevékenykednek, pont ott ahol a legnyitottabb embereknek kéne lenniük. De azért van egy-két érdekes és ígéretes próbálkozás az ember és környezete tudatosságának a megfigyelésére és kutatására. Egyes evőeszközökből nagyon érdekes alakokat formálhatsz. Néha skorpióra vagy emberekre hasonlít a meggörbített evőeszköz. A villák jobban formálhatóak, mint a kanalak, így érdekesebb formákat lehet csinálni belőlük. Nincs semmi okom arra, hogy becsapjak bárkit is, vagy pedig eltúlozzam ezt a dolgot. Még számomra is furcsa, hisz egy csomóan azt állítják, hogy ez lehetetlen, míg ha megtapasztaltad rájössz, hogy ezt szinte bárki meg tudja csinálni bármiféle erőlködés nélkül. Csodálkozok, hogyan vitatkozhatnak még mindig erről a dologról, amikor ilyen egyszerű megcsinálni. Dehát az ember már csak ilyen. A többség még akkor is azt hitte, hogy a Föld lapos, amikor az obszervatóriumokból már láthatták, hogy a horizont ívelt, és hogy a többi bolygó is mind-mind gömbölyű alakú. Ha majd neked is sikerül, rájössz, hogy mennyire magától értetődő is az, hogy ez létezik. A villák és kanalak az akaratod hatására megpuhulnak, és te ekkor meghajlíthatod őket. Ennyi. Ez megtörténik, és teljesen normálisnak tűnik majd számodra. De az emberek, ha a saját szemükkel látják, még akkor sem hiszik el. Számomra inkább ez a furcsa, nem pedig a kanálhajlítás.

Gyakran Ismételt Kérdések

1. Követtem az utasításokat, de mégsem sikerült meghajlítanom az evőeszközt. Hol rontottam el?

Honnan tudhatnám? Ezekre a kérdésekre nem tudom a választ! Azt ajánlom próbáld meg saját módszerekkel, nem kell feltétlenül az én utasításaimat követni. Próbáld meg egy legalább 10 emberből álló csoportban. Így sokkal nagyobb az esélye annak, hogy valakinek sikerül, és ekkor a többieknek is elszállnak a kétségeik. Nem tudom miért könnyebb csoportban, de könnyebb. Azt ajánlom, hogy ha van a környékeden valaki, aki kanálhajlítást tanít, akkor menj el hozzá, mert így a legkönnyebb megtanulni. Én is így tanultam meg.
 



2. Hogyan működhet ez?

Már mondtam, hogy nem tudom. Én művész vagyok, nem tudós. Megpróbálhatnám megmagyarázni, de az én elméletem sem lenne jobb, mint bárki másé.

3. Mit gondolsz Uri Gellerről és a mutatványairól?

Mint mondtam, én nem tartozom a jobbak közé, így nem értem, miért ne lehetnének valakinek sokkal erősebb képességei, és így miért ne tudna sokkal érdekesebb és látványosabb dolgokat csinálni, mint én magam. Uri Geller kanálhajlításait ezrek kisérték figyelemmel, így elég ügyes trükknek kéne lennie ahhoz, hogy ennyien bevegyék. Amikor még gyermek voltam a média erős kampányt folytatott Uri Geller ellen, mert csalónak kiáltották ki. Ez annyira megviselte, hogy évekre eltűnt a közönség szeme elől. Amióta én is tudok kanalat hajlítani, nem értem, miért folyamodna valaki csaláshoz, amikor ez valóban lehetséges (és nem is túl nehéz). Szóval én azt gondolom, hogy Uri valóban képes arra, amit csinál, csak belekever egy kis színjátékot is, hisz ő showman is egyben. Az olyan profi szkepticistákról meg, mint például James Randi, aki a "csalók" leleplezésére szakosodott, azt gondolom, hogy ahelyett, hogy mindenkit csalással vádolnának, nem ártana egy kicsit jobban belemerülniük a dolgokba, vagy pedig személyesen is kipróbálni a dolgokat. Mert amit csinálnak az legtöbbször csak saját hírnevük dicsőítése, és az emberek alattomos megtévesztése.

4. Azért írtad ezt az összefoglalót, hogy ismert légy?

Semmiképpen. A hírnév engem inkább megijeszt, mint boldoggá tesz. Én ausztrál vagyok, ahol azokat, akik többnek képzelik magukat, mint mások, elég gyorsan eltüntetik a porondról. Ott az effajta viselkedést nem igazán díjazzák, és ezt én is így gondolom.  Ezért is van egy bizonyos szintű elfogultság bennem a profi showmanekkel kapcsolatban. Az emberek mindig tudni szeretnék, hogy ki áll egy-egy írás mögött. De én úgy gondolom, hogy ez az írás rólam semmit nem mond, ez csak egy aprócska részem. Ez az írás nem rólam szól. Nem akarok híres lenni. És hogyan is lehetnék híres egy ilyen kis “firkálmánnyal”?

5. Miért készítetted el ezt az összefoglalót?

Azért, hogy megosszam másokkal is azt a tudást, amit birtokolok. Mert hiszem, hogy azoknak, akik valamilyen szempontból többet tudnak másoknál, azoknak kötelességük ingyen megosztani ezt a tudást a kevesebb tudással rendelkezőkkel. Sajnos ezt a nézetet a mai pénzéhes világban, igen kevesen osztják.

6. Az evőeszközöket az elméd segítségével hajlítod meg?

Nem, a kezeimet használom. Az elmém segítségével csak megpuhítom őket, és aztán a kezeim segítségével könnyedén meghajlítom.

7. Mennyi ideig tart egy evőeszköz meghajlítása?

Ez teljesen személyiségfüggő. Van, hogy azonnal sikerül, néha egyáltalán nem megy. Ez tehát változó.

8. Mennyi idő, amíg az evőeszköz megpuhul?

Általában csak pár másodperc.

9. Mennyire puhul meg az evőeszköz?

Ez is változó. Néha csak épp annyira puhul meg, hogy kisebb erőkifejtéssel meghajlíthatod, máskor meg olyan lágy lesz mint a gyurma (ez a normális). Ilyenkor simán két újjal meghajlíthatod. Egy alkalommal minden darab, amit megfogtam olyan puhává változott, mint a gitt, és a kanalak merőrészét simán felgöngyölíthettem, mint valami tonhalas konzerv fedelét. Sajnos ilyen nem sokszor történt velem.

10. Honnan tudhatom, hogy nem csak bemesélem magamnak, hogy nem használok fizikai erőt a meghajlításhoz?

Ha majd látsz valakit ilyet csinálni, akkor nem marad kétség benned. Egy evőeszközt, amúgy sem könnyű meghajlítani, ráadásul sokszor olyan alakban görbülnek meg, hogy azokat a formákat lehetetlen nyers fizikai erővel kivitelezni, mert az evőeszköz eltörne. Ez csak úgy lehetséges, hogyha az evőeszköz teljesen puhává válik.

11. Az evőeszközök felmelegszenek hajlítás közben?

Mielőtt meghajlítanád, semmivel sem melegebbek, mint mondjuk a kezeid, de ha miután már megpuhult, nagyon gyorsan hajlítod meg, akkor azon a területen, ahol meghajlik, valóban felmelegedhet az evőeszköz.

12. Ki tudod az evőeszközöket ismét egyenesíteni?

Nem. Főleg olyankor, amikor gyorsan hajlítottad meg az evőeszközt, megváltozik a fém szerkezete, úgy is mondhatnánk, hogy a fém elfárad - kevésbé lesz fényes és egyenletes.

13. Meg tudsz hajlítani vasrudakat, szögeket és kulcsokat is?

Én elég nagy kihívásnak találtam az evőeszközök hajlítgatását is. Én nem vagyok valami macho férfi, én csak egy törékeny lányka vagyok, és nem akarok ennél többet. Nekem épp elég, hogy ezeket meg tudom hajlítani. Nem akarok Uri Geller lenni.

/Fordította:Oláf/

/users.atw.hu/ http://rejtelyekszigete.blogger.hu/

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 5
Összes: 3175697
Hónap: 37010
Nap: 602