Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Életcélod megtalálása

 
Idézetek Dr. Wayne W. Dyer-től, a „The Shift”- Életcélod megtalálása c. dokumentumfilmből.

Teljesen készületlenül lépünk életünk második felébe. Ami még rosszabb, hogy amikor megtesszük ezt a lépést, tévesen azt feltételezzük, hogy igazságaink és eszméink kiszolgálnak majd bennünket. De nem élhetjük életünk második felét az életünk első felének programja alapján.

Mert ami nagyszerű volt ifjúként, eltörpül az idő előrehaladtával; és amit egykor igaznak találtunk, később hazugsággá változhat.

Amikor célokról és az élet értelméről beszélek, sok ember fordul hozzám azzal a kérdéssel:

"Mi a célom? Hogyan találhatom meg? Látszólag mindig elkerül, és úgy tűnik, nem érem el."

Mindig úgy éreztem, hogy az élet valódi célja...egyszerűen csak boldognak lenni és élvezni az életet.

Megérkezni valahová, ahonnét már nem vágyódsz tovább.

Annyian hajtanak egész életükben, hogy elérjenek oda, ahol majd jobb lesz, és soha nem érkeznek meg.

Hogy megértsd, hogyan találhatod meg életed értelmét, térj vissza a természethez és találj rá saját természetedre.

Pár éve írtam egy könyvet: "Change Your Thoughts, Change Your Life" - Változtass gondolataidon és az életeden. Ez ősi tanításokon alapszik, melyeket Lao-ce a Tao Te King című könyvben írt le.
Lao-ce emlékeztet bennünket, hogy minden létezés a nemlétből ered.

Jézus így mondja az Újszövetségben: "A lélek az, ami életet ad." [Jn 6:63]

Valójában tehát nem a biológiai szüleidtől származol. Veled együtt mi mindannyian a léleknek nevezett helyről származunk.

Amikor megérkeztél e földi világba, egy parányi emberi protoplazma voltál. Egy porszem, ha úgy tetszik, és ami ebben a parányban volt, abból lettél. Mindaz, amire szükséged volt, ott volt ebben a kis porszemben.

Az egyik legfontosabb metafora, amit valaha is használtam az, hogy az életed első kilenc hónapjában a fogantatásodtól egészen a születésedig minden adott volt a számodra. Semmivel nem kellett törődnöd.

Nem aggódtál a szemed színe vagy a testalkatod miatt. Ezt mind elrendezték számodra. Te csak elfogadtad.

Én ezt a 'jövő vonzásának' nevezem. Ez az erő húz, vonz téged abba az irányba, amivé lenned kell.

Túlzás nélkül állítható, hogy ami csak ehhez a fizikai utazáshoz kellett, megadatott számodra. Miért ne menne hát ez ugyanígy az egész utad során?

Minden célod benne van. A teljes valód benne van. Mindaz, amivé válnod kell, és nem csak testileg, hanem minden tekintetben. Ha csak hagyod a dolgokat megtörténni. Így születünk.

Szülőként gyönyörködünk a csöppnyi teremtésben. Nézzük ezt a gyönyörű pici gyermeket és azt mondjuk magunkban:
"Nagyszerű munka, Istenem! Csodálatos! Jobb nem is lehetne."

"Innentől már mi vesszük át."Ettől a perctől bárhol vagyunk, emberek és család és kultúra vesz körül bennünket. És egyre-másra azt kapod, hogy nem igazán bízhatsz abban, aki vagy. Valami rajtad kívül lévőben kell bíznod, tehát utad a becsvágy felé vezet.

Abban a pillanatban, amikor először kimondod: "átvesszük", valamit elindítasz. Veszed ezt a tökéletességet és egyszerűen kizárod a Teremtőt.

'Edge God Out', tehát eltávolítod Istent. : E.G.O.=EGO.

Az EGO az a részünk, amely sugallja, hogy nem vagyunk Isten tökéletes teremtményei.
Hallgat arról, hogy Isten része vagy, belőle származol. Azt mondja: 'Az vagy, amit birtokolsz.'

Az egész a gyerekkor játékaival indul, később jön a pénz és minden más.

Észre sem vesszük és már a megszerzett vagyonunk szerint kezdjük magunkat értékelni. Hinni kezdünk abban, hogy egyénként minél több mindenünk van, annál többet érünk.

Tehát úgy élünk, hogy közben gyermekeinket a MÉG TÖBB birtokláson alapuló kultúrára neveljük.

Szerezz minél többet, ezért élsz. Ez szinte az EGO mantrájává válik.

Minél többet birtokolsz, annál jobban félsz, hogy mások milyen sokat vehetnek el tőled.
Egyre inkább felemészt a vagyon másoktól való megvédésének és gyarapításának gondja.

A bökkenő itt az, hogy ha az vagy amid van és az eltűnik, akkor vele te is semmivé válsz.

Második szempontból az EGO úgy jellemezhető, hogy nem pusztán az vagyok amit birtoklok, hanem az is, amit csinálok. Tehát az EGO második alkotóeleme az, hogy nem csak az vagyok amim van, hanem az is, amit csinálok.És amit csinálok, az válik idővel eredménnyé.

Miáltal ha azt a hiszem, hogy "az vagyok amit csinálok", akkor az emberi minőségemet az "én sikerem", az "én emberi kiválóságom", az "én teljesítményem" fogja meghatározni.

Tehát többet kell keresnem, magasabb pozícióba kell, hogy kerüljek. Verseny kell fussak mindenkivel, aki ugyanazt akarja mint én. Életünk során újra és újra megkapjuk ezt a leckét.

A sporttal ismerkedő fiatalok mind megtanulják, hogy a legfontosabb a győzelem elérése, mert így mindenki láthatja, hogy mi vagyunk az elsők, és hogy jobbak vagyunk bárki másnál.

E hit szerint a mi világunk a versenyzésen alapul, tehát folyamatos versengésben és versenyszellemben kell élnünk.

Ezt mondja az EGO.

Harmadik szempontból az vagyok, ahogyan mások látnak engem és amit mások gondolnak rólam.

Különösen igaz ez a fiatalokra, hiszen ők azt tanulják, hogy ha nem úgy öltözködsz, ahogy mások elvárják, és ha másoknál nem vagy menő, akkor biztos veled van a gond.

Vagyis az önképed mindig attól függően változik, hogy a másik éppen hogyan tekint rád és soha nem leszel önmagad.

Ez különösen érvényes a nőkre, főleg a család vonatkozásában.

Társadalmunkban a nők nagy része azt tanulja, hogy az önmegvalósítás egyetlen meghatározója az, hogy családi viszonyaidban ( lányként, édesanyaként, nagymamaként ) hogyan teljesítesz.

Ezek a szerepek nagyon fontos és kreatív alkotóelemei minden nő életének, és ha a nő ezt választja, az nem kell, hogy minden mást kizárjon.

Számtalan nő érzi a késztetést legbelül, ami hívja, hogy valami nagyszerűt alkosson és hogy hozzáadjon ő is egy részt. Gyakori, hogy nem foglalkoznak ezzel, ezért is bátorítom a nőket arra, hogy figyeljenek ezekre a belső hangokra, ne blokkolják a hívást, ami arról szól, hogy azért jöttél ide, hogy valami nagyszerűt alkoss. és ezáltal ugyanúgy képes vagy hatni a világra, mint bárki más; és ehhez pontosan annyi jogod van, mint bárki másnak.

Az EGO később megmutatkozó lényegi tulajdonsága a elkülönülés.

Az EGO hite sziklaszilárd abban, hogy ami én vagyok, az elkülönül mindenki mástól.

Majd az EGO egy másik alkotója arra tanít, hogy el vagyok választva  mindattól, ami az életemből hiányzik, amit szeretnék, ill. amire vágyom.

És végül az EGO a legszörnyűbb tévedést tanítja meg nekünk.

Arra tanít bennünket, hogy el vagyunk vágva Istentől.

Életed második, jelentésbeli felébe lépve eljutsz az egyik legalapvetőbb felismeréshez amikor feltárul előtted az egyszerű titok: a Forrásból származol.

Hívhatjuk akár Istennek akár Taónak, a megnevezésnek itt nincs jelentősége.

E Forrás betölt mindent és megjelenik mindenben.

Így kell lennie, mert ez a teremtés forrása. Minden ebből a Forrásból származik.

S ha mindenhol létező, akkor bennem is jelen kell, hogy legyen.

És ha bennem jelen van, akkor ott van az életemből hiányzó dolgokban is.

Ha felismered, hogy valamilyen formában azzal, amit szeretnél az élettől, de még nem sikerült megkapnod, lélekben már kapcsolatban vagy. Most csak meg kell találd a módját, hogyan hozd magad összhangba a vágyakkal, ill. hogy tudatosítsd magadban ezeket. Csak el kell indítanod a saját útján a folyamatot.

Az életünk második felébe magunkkal visszük az első részben felszedett egoista szemléletet amely csak a versengésről, a nyerni akarásról és a mások elé kerülésről szól. És ugyanezeket az elveket próbáljuk alkalmazni életünk második felében.

Ennek következtében hazugságban élünk, mert az első szakasz nemes igazságai a küszöbön átlépve hazugsággá válnak.

Az a gond, hogy valójában nem tudjuk, hogyan lépjünk át életünk lényegi szakaszába.

Ekkor meg kell, hogy tanuljuk, hogyan tudunk visszamenni a fogantatástól születésig tartó első kilenc hónapba.

Lao-ce így beszél erről a Tao Te King-ben: Hagyatkozz rá és élj általa.

Azt mondja: "Az út örök és tétlen, mégis mindent végbevisz észrevétlen."

Így kell nekünk is átadni magunkat, miközben tudjuk, hogy nem vagyunk egyedül, és hogy irányt mutatnak nekünk. És van egy természetünk, amiben megbízhatunk, ahelyett, hogy küszködnénk vele vagy hogy uralni akarnánk.

Szó szerint, gondolj bele! Add át magad az útnak és ne a tiéd legyen az irányítás.

Azonban életünk tudatos szakaszába lépve olyanok kezdenek foglakoztatni, mint a dharmának és a sorsnak megfelelő életvitel, egyfajta belső elhívás szerinti élet.

Ezt csak te érzed legbelül és senki nem tudja neked megmondani, mi is az. Ezt az elhívást tudva és átérezve mások legyőzése és a küzdelem az elsőségért a tudatos életnek adja át a helyét.

Utadra rátalálva a teljesség ajándéka a tiéd.

A világegyetemben minden ahhoz hasonló, amiből származik. Magadba nézve felmerül a kérdés: Honnét jöttem? Ki vagyok? És milyen vagyok?

Ahelyett, hogy döntéseinket valódi önmagunkból kiindulva hoznánk meg, igazi énünk helyett az EGO-ra hagyatkozunk. S mindannyiszor az EGO-ból kiindulva döntünk, a bevonzott események eltávolítanak
bennünket a lényeg megtalálásától.

Miből tudhatod meg, hogy a valódi énre alapozva döntöttél-e?

Figyeld meg az érzéseid:
Kínoz-e stressz vagy nyugtalanság?
Van-e benned félelem vagy méreg?
Vagy ellenkezőleg, jól érzed magad a bőrödben?
Vajon úgy érzed, hogy a célod felé haladsz?
Látod-e értelmét az életednek?
Ha a tetted a valódi lényedből ered, boldogság a jutalmad.

Képzeld el, hogy képes vagy az életed, a munkád és minden más tetted a dharmából kiindulva végezni.

Mi a dharma?

A dharma spirituális elv, miszerint célja van az életünknek
Ahogyan a vizek ragadozójának és az égi madárnak van dharmája, mindennek van célja.
Amikor tudatosul benned, hogy e cél irányítja az életed, akkor rátaláltál a dharmádra.

A dharmád valami olyasmi, mint az életed vezérfonala.

Az EGO állandó használata helyett egyszer csak azt mondod: ezért vagyok itt.

Én elhívásnak nevezém. Olyan ez, mint egyféle belső hívás.

Honnét tudhatjuk meg, mi a darmánk? Nos, a dharma nem olyasmi, amit valaha is megtalálhatsz.

A dharmával mindig is kapcsolatban vagyunk, ez isteni küldetésünk.

A dharma áthatja egész életünket, míg az EGO eltávolít tőle.

Az EGO és a kötődéseid:
Kötődni kezdesz ahhoz, hogy mennyit keresel, hogy milyen a filmed fogadtatása, vagy hogy mennek-e a dolgok, ahogyan menniük kell a külvilág szerint. Amikor kötődni kezdesz dolgokhoz, és ezek eltűnnek, akkor elveszted azt, ami vagy.

Itt nem a túlélésről beszélünk, hanem egy váltásról. Egy eltávolodásról életed első felétől, és attól, hogy mindent külső okok szerint tegyél, hogy átléphess életed magasabb szintjére.

Amikor nagy gondolkodók az Istennel való egyesülésről beszélnek, örök témájuk a csend megélése.
Mikor mindenki alszik és semmi sem zavar, amikor úgy érzed, hogy csak te vagy és a Forrás, ekkor vagy a legközelebb a Forráshoz. A Forrással egyedül lenni nem csak arról szól, hogy jól érzed magad.
Újféle tudatossága ez isteni mivoltomnak, és hogy ez mi mindenre képes. Az egész arról szól, hogy visszatérsz oda, ahonnét jöttél.

Egyszer csak eljön az a pont az életedben, amikor egy magasabb erő kezd el irányítani.
Ekkor csak egyet tégy: maradj összhangban azzal, amiért ide születtél, és maradj harmóniában a Lélekkel, Istennel, a Forrással. Pihenj meg e helyen és nézz körül. Lásd meg, hogy itt kezdődik életed lényegi szakasza.
És amint átléptél életed második szakaszába, lehetetlen visszalépni.

Ezt a váltást, ezt az elmozdulást a becsvágytól a lényegig az élet első szakaszából a következőbe általában megelőzi valami, amit kvantum pillanatnak hívunk.

Lehet, hogy szokatlannak tűnik ez a fogalom, de a 'kvantum pillanat' valójában megmutatja a minőségét annak, amit Maslow csúcsélménynek nevez.

Négy jellemzője van ennek a pillanatnak.


  • Az első az, hogy nagyon élénk.


  • A kvantum pillanat második sajátossága a váratlanság.


  • Harmadik az, hogy mindig pozititív és mindig jó érzéssel jár.


  • Negyedik és egyben utolsó sajátosság az élmény tartóssága.

Bár egy pillanat alatt történik, nem tűnik el nyom nélkül, hanem veled marad örökre.

Az életed egy későbbi pontján amikor más helyzetben leszel és eljön a megfelelő pillanat pontosan az fog történni, aminek meg kell történnie.

Az életed mélypontjai, amikor úgy érzed, hogy ennél rosszabb már nem is lehetne, gyakran pontosan ez, amire szükségünk van, hogy egy magasabb szintre tudjunk emelkedni.

Ez nem a várakozásról szól.
A Tao Te King tanításai közül számomra az egyik legfontosabb amelyik megmutatja, miként kell gyengének lenni; hogyan légy rugalmas, és hogyan érd el, hogy ne mindig te irányíts.
A Tao Te King egyik legfontosabb tanítása: hagyd élni magad általa.
Ez a lényeg, ide kell eljutnod. Csak hagyni, hogy megtörténjen.

A rehabilitációban úgy mondják: elengedés és Istenre hagyatkozás

Hagyni ezt a Forrást, mely szüntelenül ott áramlik mindannyinkban, hogy csodáját véghezvigye.

Csak hagyatkozz rá és ez a csoda mindig a javadra válik.

Hagyj fel az életed irányításával és engedd, hogy ez az erő alakítson. Ha eléred ezt a szintet, semmi sem marad bevégezetlenül. Mindaz, amire szükséged lesz, megadatik neked.

Ez legtöbbünknek rejtély mert azt hisszük, hogy minden tőlünk függ.

Nem érdekes, hogy az első kilenc hónapban mindent megkaptál, amire szükséged volt? Miért nem igaz ez a következő 90 évre?

Mert beavatkozunk.

Amikor meghalsz, a Forráshoz visszatérve a végtelen szeretet világába kerülsz. De a Tao azt mondja, hogy nem kell meghalnod, hogy odakerülj.

Meghalhatsz az EGO számára, hogy az igaz szeretet világában élj tovább ezen a földön.

A váratlan, élénk, tartós és pozitív minőség mely a Változáshoz vezető kvantum pillanat sajátossága valójában egy jelzés, a Forráshoz való visszatérés jele.

Immár a Tao-ból kezdesz élni. Törekvéseid ehhez kapcsolódnak.

A görög 'enthusiasm' (lelkesedés) szó felbontható: en-theos-iasm ami azt jelenti: "belső Isten".

Amikor szenvedélyes lelkesedés tölt el valami iránt, akkor valójában Isten hozzád szól, hogy ne azzal érj életed végére, amit Iván Iljics is mondott: Mi van, ha elhibáztam az egész életem? Nem hinném, hogy létezik ennél nagyobb tragédia.


Szinkronicitás... olyan, mintha együttműködnénk a sorssal. Mindez alapvető lesz, és többé nem az EGO irányítja az életed. Kezded felismerni, hogy létezik egy hatalmas szervező intelligencia, ami mindenben jelen van, és ami veled és érted dolgozik. Majdnem olyan, mintha csak engednéd, hogy minden megtörténjen a Forráshoz való kapcsolódás által.

A végzet, ami külső erő kényszerének tűnt korábban, többé nem lesz meghatározó erő az életedben.

Kapcsolatban vagy a Forrással, és ez majdnem olyan, mintha ez az isteni szervező intelligencia; Isten, Tao, vagy akárhogy is nevezzük, mintha azt mondaná: játszd a zenét, amiért ide jöttél és én ott leszek, hogy segítsek túljutni bármely utadba kerülő akadályon és nehézségen.

Utad nem lesz többé küzdelem, mert a Forrás támogat.

Kivétel nélkül mindannyian tudjuk valahol legbelül, hogy ha magadban bízol, akkor abban a bölcsességben bízol, amely megteremtett téged. Elmondja, hogy kik vagyunk, miért létezünk.

A kapuk nyitva tartására az önfeledt segítés és szolgálat a legjobb mód. Mindig a szolgálat a lényeg.

Az egyik gyakran elkövetett hiba az, hogy az emberek úgy gondolkoznak: egyszerűen az életembe vonzom mindazt, amit csak akarok. És az egyik dolog, amiben igazán mélyen hiszek az, hogy nem azt vonzod magadhoz, amit akarsz, hanem azt, ami vagy!

Néha nincs szükség többre, mint hogy ott légy, figyelj oda, és megszületik a zene. A te zenéd születik. Bármit is keresel az életben, már ott van. Meg is fog mutatkozni ahol és amikor szükséged lesz rá. Mindig ott az elmédben. Amire csak szükséged van ahhoz, hogy befejezd a munkát amit létre kell hoznod, az mind ott van. Felkészülsz, és aztán átadod magad. Egyszerűen csak bízz abban, hogy minden tökéletesen fog alakulni.

Egy olyan világban élünk, ahol minden lehetséges, nincsenek véletlenek. Van egy isteni szervező intelligencia, ami mindent támogat. El kell jutnod arra a szintre, ahol már nem önmagad helyezed a középpontba.

Amiket igazán meg akarsz szerezni magadnak egyszercsak azt mondod: Hogyan akarhatnám ezeket jobban másnak, mint önmagamnak? És ez Isten megvalósítása.

Az egyik dolog ami akkor történik ha eltávolodsz az EGO-tól az, hogy a "megérdemlem" érzéstől elindulsz az alázatosság felé.

Rájössz, hogy semmi nem "jár" neked, ez csak az EGO megnyilvánulása.

Tehát az alapvető igazság az, hogy olyan kell legyél, mint amiből származol. Ha Istentől származol, akkor isteni kell legyél.

Ha a kezedre nézel, és azt mondod: "ezek Isten kezei", nos, Isten mit csinál a kezeivel?
Isten csak ad, ez minden amihez ért.

Amikor többé nem az jár a fejedben, hogy "Mit szerezhetnék?",hanem, hogy "Mit adhatok?” "Hogyan szolgálhatok?"
Ha már nem magadra figyelsz, hanem arra, hogy mit adhatsz, az univerzum válasza az lesz, hogy visszaad neked. Az univerzum azt fogja kérdezni: "Miben segíthetek?"
De neked is szolgálnod kell, akkor lesz teljes az átalakulás. Amikor Ego nélküli szintre kerülsz.

Amikor átlépünk életünk lényegi szakaszába, az nem a törekvéstől való megszabadulást jelenti, hanem azt, hogy a törekvés értelemmel telik meg. Megváltoznak az ambícióid. És ahogy a törekvésed céltudatossággá válik, Meg kell tanulnod megfigyelővé válni és hátralépni.

Elkezdesz a folyamatban élni, rábízva magad a Forrás vezetésére. Kezdesz elszakadni a várt eredménytől, és így megszabadulsz a küzdelmektől. A dolgok jönnek majd tehozzád. Immár nem te irányítod a dolgokat, hanem hagyod, hogy azok rád találjanak. Nincs többé küzdelem.

Újra és újra felteszik nekem azt a kérdést, hogy van-e célja az EGO-nak?

Az én válaszom erre az, hogy... nem érdemes védeni. Az Ego a hamis én. Amikor véded, egy illúziót védsz, ami valójában nem is te vagy. Az igazi éned messze túl van az EGO-n.

Mindannyian tudjuk, hogy egy szerepet eljátszani jöttünk ide.

És mégis, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy különálló egységek vagyunk.

Elhisszük, hogy be kell illeszkednünk, és hogy ez a szerepünk az életben. De ezekből semmi sem igaz.

A váltás többféleképpen megvalósulhat. Lehet egy szimpla megjegyzés, vagy lehet akár véletlenek egybeesése, valami amire nem számítottál, az égvilágon bármi lehet. De az eredmény mindig ugyanaz. Elkezded belátni, hogy nem azért vagy itt, hogy erőltesd az életet, hogy mindig csak kínlódj.

Azért vagy itt, hogy élvezd az életet, hogy békében élj.

Ez történik az életed második felében.


Ha arra vágysz, hogy megnyíljanak előtted az ajtók, távolodj el attól, amit az EGO sugall, és hagyd, hogy ez a léleknek nevezett isteni erő vezéreljen.

Lao-Ce négyféle erényt különböztet meg.


  • Az első az élet minden formájának megbecsülése, ami tiszteletet jelent.


  • A második az őszinteség, ami nem más, mint a becsületesség.


  • Harmadik a kedvesség, ami jóság formájában jelenik meg életünkben.


  • A negyedik a segítőkészség, ami szolgálatként jelenik meg, mint másoknak nyújtott szolgálat.

Ez tehát a négy erény. Lao-Ce arra kér minket, hogy ezek szerit éljünk.

Van egy csodálatos idézet Hafiz költő verséből: „Bár oly sok idő eltelt már, a Nap mégsem mondja a Földnek: Tartozol nekem.”

Gondolj bele, hogy mire lehet képes egy ilyen szeretet. Az egész világot bevilágítja.

Van egy nagyszerű mondás Jézustól a Csodák könyvében:
„Ha olyan akarsz lenni, mint én, tudván, hogy hasonlók vagyunk segíteni fogok neked. Ha nem akarsz olyan lenni, mint én, várni fogok, amíg meggondolod magad.”

És meg fogod gondolni magad! És tényleg, végül is miért kellene meghalnunk ahhoz, hogy ezt megértsük?
Képesnek kellene lennünk még itt az életben megérteni.

Nem szükséges megkérdezni, hogy "Mi a célom?" Mindig meg fogod találni a szolgálatban. Ha képes vagy akár csak egy napig arra figyelni, hogy valakinek az életét jobbá tedd, ha képes vagy erre fókuszálni,
- nos, így gondolkodik Isten. Ez egy ősi elképzelés, de még mindig érvényes: Valaki életét megérinteni minden kincsnél értékesebb.

Byron Katie barátom szerint az abban való hit, hogy épp az kell ami nincs az őrület definíciója.
És hogy nem vagy teljes, amíg meg nem szerzed ezeket a dolgokat, az bizony hamis látszat.

Semmi másra nincs szükséged.

Nem számít, mivel foglalkozol. Lehetsz taxis, tanár, gyári munkás vagy menedzser. Csak az számít, hogy arra figyelj, hogyan szolgálhatsz. Gondolj azokra, akiket gyakran látsz, bárki is legyél az utadon. Akár egy egész vállalkozást is vezethetsz így, nem kötődve a végeredményhez, a szolgálatra figyelve. Az életed az említett erényekről fog szólni.

Hogyan szolgálhatok? Hogyan lehetek kedves? Hogyan lehetek tiszteletteljes?
Az ilyesfajta gondolkodás azt mutatja, hogy a lényeg szerint élsz.

Az élet első felének üzenetei arról szólnak, hogy mit tehetsz meg és mit nem. Megmutatják, hogy a társadalom miként határoz meg téged.

Az életed második fele a fordulat után egy olyan energiához való kapcsolódásról szól, ami gondot visel mindenre.

És mi átadjuk magunkat. Próbáld megállítani a légzésed vagy a körmeid növését!

Egy a fontos: az erények megélése.

Valami más felelős mindannyiunkért, csak át kell adni magunkat neki. Ami minket meghalad és amivel mindig is kapcsolatban voltunk, mely mindent irányít.

Lelke legmélyén mindenki érzi, hogy akkor élt teljes életet, ha úgy gondolhat magára, mint akinek az élete nem volt hiábavaló, és hogy ezt a helyet, ezt a bolygót, amelyiken éltem, jobbként hagyom el, mint amikor ideérkeztem. És hogy valakinek ez életét mélységesen megérintette a létezésem.

Mindannyian ezt akarjuk. Ennek nincs köze az életkorhoz vagy önmagad megtalálásához. Bárki is legyél, bármilyen idős, csak egy gondolat választ el életed megváltoztatásától.

 

Forrás: http://atudatosteremtesmuveszete.blogspot.hu/2012/11/eletcelod-megtalalasa.html

http://tudatvaltas2012.blogspot.hu

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 5
Összes: 3175697
Hónap: 37010
Nap: 602