Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Így szabadulhatsz az átok alól!

Ahhoz túl sok megtörtént, és mással nem magyarázható esetet dokumentáltak, hogy egy legyintéssel el lehessen intézni. Az átkok a köztünk vibráló energiákat használják, hogy félelmetes, kártékony hatásukat kifejtsék.

Az átok mágikus cselekvés, és a rossz szándékon, rossz akaraton alapul. A középkorban nők százait égették meg azzal a váddal, hogy rontást küldtek haragosukra. A rontás, vagy más néven átok az egyik legfélelmetesebb fegyver volt a nincstelenek, elnyomottak kezében, de már a fáraók korában is előszeretettel alkalmazták.

Ezzel fegyelmezték a renitenseket, ezzel magyarázták az érthetetlen katasztrófákat, betegségeket, baleseteket, furcsa történéseket. A kimondott szó hatalmában - hozzon jót vagy rosszat - ősidők óta hisznek az emberek szerte a világon.

 
A hasonló vonzásában

Aki átkot mond, az rosszat kíván a másiknak. Mágikus cselekvés, és többnyire rossz szándékon, rossz akaraton alapul, de sok esetben lehet öntudatlanul is átkozódni. S ha az átok hat, az annak a jele, hogy rengeteg aktivizálható negatív energiával rendelkezik az illető. A negatív energia viszont a rosszat, kellemetlent vonzza nem csak az elátkozottra, hanem az átok mondójára is, és igen kártékony hatása van.

Az átok-kutatók szerint a negatív energia nemcsak a tudatunkban rombolhat, hanem bizonyos tárgyak által is. A tárgy ugyanis magába szívja a rosszat, a félelmet, a betegséget, és továbbadja azoknak, akik érintkeznek vele. Lehet, hogy a tárgy eredeti tulajdonosa nem akarattal ruházta fel ártó energiával kedves tárgyát, csupán annyi szenvedése, kínja tapad hozzá, hogy az töltötte fel negatív energiával.

Ha valakire kimondják az átkot, azt a reménytől fosztják meg, és akitől elveszik a reményt, az meghal. A halálos betegségben szenvedők között is csak azt gyűri le a betegség, aki nem veszi fel a küzdelmet a gyilkos kórral, aki nem táplál reményt, nem bízik önmagában. Aki küzd, az meggyógyul - sok esetben még akkor is, amikor az orvosok már rég lemondtak róla.

Mi az ellenszer?

A pozitív gondolkodás, az erős akarat, az imafel tudja oldani az átkot. Az észak-amerikai navajo indiánok a beszélni sem tudó csöppségeket arra tanítják, hogy még gondolatban is mindig a jót kell megfogalmazni, a rosszat pedig kerülni kell – különösen a szavakban.

A kutatók mindenesetre elámultak azon, hogy az orvos által végzetesnek diagnosztizált betegségből is képesek meggyógyulni, ha az orvos hagy egy halvány reménysugárt a gyógyulásra.

Vannak tárgyak is, amik elhárítják az átkot: ilyen a legtöbb amulett vagy talizmán. Ezek hatásfoka éppen olyan vitatott, mint az elátkozott tárgyaké, hiszen nem zárható ki a véletlen szerepe. Mások azt mondják, csak azért hat, mert a viselője hisz benne – amivel megint csak a pozitív gondolatok hatalmánál lukadunk ki.

A talizmánok Indiából jutottak először a perzsákhoz, aztán évszázadok során az egész világon elterjed a használatuk. A talizmánnal a jóindulatú, kedvező energiákat lehet magunkhoz vonzani. Az amulettel pedig - ami a talizmánból fejlődött ki, és elsősorban a védelmező istenség képét, jelképét ábrázolja – a negatív energiát lehet távol tartani.

De a talizmánokat, amuletteket is „meg kell tisztítani”, ha valaki nem saját maga készíti, ugyanis nem tudhatja, hogy mielőtt hozzá került, milyen energiákkal töltődött fel.

Hogyan tisztíts meg talált vagy kapott tárgyat:

A legegyszerűbb tisztítási módszer: hideg folyó víz alatt kell tartani, majd törlés nélkül ki kell tenni teliholdkor vagy újholdkor az ablakpárkányra, és két nap, két éjjel ott hagyni úgy, hogy a holdfény is, a napfény is érhesse.

Ebben persze nem muszáj hinni, de akinek fontos a testi-lelki egészsége, annak meg kell tanulnia a Föld és az Univerzum energiájának használatát, és okozó módon együtt élni vele.  Erre már évezredekkel ezelőtt rájöttek a kínai bölcsek: hétezer éve alakult ki a csikung, majd ebből az energiagyűjtő módszerből nőtt ki a kung fu, a tajcsi, de a 21. századi
relaxációs módszerektöbbsége is. A lényege mindnek a külső-belső harmónia megteremtése, a pozitív gondolkodás. Akinek ez sikerül, annak „imája meghallgattatik”, s nem fog rajta sem átok, sem rontás.

Az átok elsősorban azon fog, akiben túl sok a negatív energia. Ők könnyen magukhoz vonzzák az újabb negatív energiákat, amik összeadódnak, és az illető ellen hatnak. Az erős energiamező, a szeretet, a pozitív gondolkodás olyan, akár egy védőpajzs: lepattan róla a rossz. Érdemes minden nap tudatosan dolgozni energiáid „kifényesítésén”, ez védőburkot von köréd és szeretteid köré, így nem tud áthatolni a negatív energia.

 

http://www.astronet.hu

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 5
Összes: 3175697
Hónap: 37010
Nap: 601