A fiatal nő — nevezzük Helgának — azon az éjszakán sokáig fenn maradt, olvasott, majd kiment az épület hátsó részében lévő műhelybe cigarettáért. Villanyt nem gyújtott, így hát az udvaron keresztülhaladva szinte azonnal meglátta az égbolt felől a földre irányuló, nyújtott csepp formájú, hatalmas sárga fénycsóvát. A fény egy lebegő, ovális alakú tárgy közepéből tört elő. A cseppforma fénysugárban két fekete alak állt, s Helga habozás nélkül elindult feléjük.

— Beléptem a cseppformába, s megálltam a két alak mellett, s közben jobban szemügyre vettem őket. Egy teljesen fekete, kezeslábas-szerű ruha fedte a testüket tetőtől talpig. Csak a szemük ütött el az öltözéktől, ami egyébként úgy nézett ki, mint a könnyűbúvárok gumiruhája, csak sokkal finomabb minőségben. A jobb oldali lény kezében egy olyan, 20-30 cm hosszú, csillogó fémrúdszerűség volt, mint valami csavarhúzó. Egyik vége karikában végződött, és azt a részét fogta. A másik végét a nyakamhoz érintette, és ott egy darabig matatott vele. Kis idő után lefelé haladt a testemen, egészen a köldökömig, majd attól balra is mintha vizsgálgatott volna. Miután befejeződött a tortúra, a lény felemelte a kezét, és mintha egy polcra akarná felrakni a fémtárgyat, az abban a pillanatban eltűnt a kezéből. Érdekes volt, hogy szerintem az ufó legalább 8-10 méterrel lehetett felettünk, tehát abba a négyszögletes nyílásba, amelyből a fény áradt, közvetlenül nem tehette a műszert.

Helgára az egész találkozás olyan benyomást tett, mint valami csoda, ami az ember életében ritkán adódik.
Nem tudni, miért, egy pillanatig sem volt számára kétséges, hogy egy idegen bolygó lényeivel van dolga. Ha ilyenkor az ember a félelemtől nem blokkol le, szinte teljesen természetes, hogy elkezd kíváncsiskodni. Hiszen pillanatok alatt egy egész sereg kérdés fogalmazódik meg az agyunkban…

— Az első, amit azonnal meg akartam kérdezni, hogy honnan jöttek. Először úgy tűnt, nem akarnak válaszolni, majd mégis megtették, de a válasszal nem mentem túl sokra. A második kérdésem az volt: Hogyan beszélgetünk? Erre elég részletesen válaszoltak. A lényege a dolognak, hogy tudattól tudatig kommunikálunk. Ennek azonban vannak határai, ugyanis mindenkivel csak olyanról tudnak „beszélgetni”, ami már létezik az illető tudatában. Kinek milyen tapasztalata, fogalomkészlete, tudása van. Ezen elv alapján működhet a kommunikáció, de ezzel az ismeretanyaggal tudnak manipulálni is.

A számtalan érdekes kérdés között természetesen terítékre került látogatásuk célja is. A hölgy elmondása szerint, a válasz hallatán, ha nem az adott szituációban van, rögtön elájult volna.

— Közölték velem, hogy két gyermekem fog születni, és közülük az egyik az övéké. Arról is volt szó, hogy miért van erre szükség. Nagyon hosszasan magyarázták, de ez még a mai napig sem világos számomra. Beszéltek a fehérjék szerkezeti felépítéséről, a molekulák forgási irányáról, valami külső hatásról, de ezeknek az összefüggéseire nem sikerült rájönnöm. Azt mondták, hogy kellenek túlélők.

Ezután Helga egy kb. négy méter átmérőjű, majdnem kerek helyiségbe került, melyben minden csillogó fekete volt, és sima, mint az öntött üveg.

— Emlékszem, nagyon féltem, mert amin menni kellett, az is ugyanolyan simának és csúszósnak hatott. Ahogy ott álltam, behoztak egy két méter magas és másfél méter széles lapot, aminek az egyik oldala fekete, a másik pedig fehér volt. A fehér fele olyan, mint amikor egy fekete bársonyt bekennek technokollal. Fogalmam sem volt, mit akarnak vele, de nemsokára kiderült: valamiféle öltözék. Nekem azt fel kellett húznom, s ez egyáltalán nem volt egyszerű… Az anyag függőlegesen ott volt előttem, és ebbe szinte bele kellett lépni, úgy, hogy a kezemet vízszintesen magam elé emeltem. Az anyag teljesen képlékeny volt, szinte rátapadt a kezemre, a karomra, majd az egész testemre. De például arra nem emlékszem, hogy az arcomon is lett volna ilyen. A következő, ami rémlik ezzel kapcsolatban, hogy ülök és a nyakamról némi undorral tépem le ezt a furcsa masszát. Elég nagy darabokban vált le a bőrömről, és ahogy eldobtam, valami ábrát is láttam rajta.

A következő emlékkép arról szól, hogy Helgának ki kellett mennie a kerek teremből a szűk, 30 cm-es nyíláson, vagy ajtón.

— Emlékszem, csak úgy fértem át rajta, ha oldalt fordultam. Az egyik fekete alak ment előttem. A nyíláson áthaladva egy nagyon furcsa, henger alakú, elég világos folyosóra jutottunk. Olyan volt, mintha porszívó gégecsövében kellett volna menni. Ezt még tetőzte az is, hogy nagyon sűrűnek tűnt a közeg. Annak ellenére, hogy nem látszott semmi, nagyon nehéz volt benne menni. Kicsit durva hasonlattal leginkább ahhoz tudnám viszonyítani, mintha vízben kellene gyalogolni. Következő kép, hogy kilépek egy homokos talajra, amiben apró, fekete kövek vannak. Nincs teljesen nappali világosság, de azért jól látok. Illetve csak jól látnék, de nem merek körülnézni, mert nagyon félek. A parton kicsit távolabb tőlem áll a másik fekete alak. Kísérőm odamegy hozzá, s mintha beszélgetnének. Ahogy lenézek a homokra, szinte ellenállhatatlan vágyat érzek, hogy felvegyek egy követ. Rápillantok a két alakra. Nem tudom, engedik-e. Végül is lehajolok, és felveszek egyet. Teljesen titokban szerettem volna tartani 3-4 cm-es zsákmányomat, de az volt az érzésem, hogy végig tudomásuk volt róla.

Ez a kő szerencsére a mai napig megvan, örök bizonyítékul arra, hogy nem álom volt. Viszont legalább egy kérdés még nyitva marad. Nevezetesen, hogy a kő földi eredetű, vagy egy idegen bolygóról hozta magával Helga? Nos, miután úgy hozta az idő, hogy a szóban forgó, nagyobbacska vadgesztenye nagyságú „kavicsot” Magyarország legpatinásabb kutatóintézetében sikerült bevizsgáltatni, erre a kérdésre is fény derült.

— Meg kell mondjam, igen vegyes érzelmekkel, megbocsátó jóindulattal hallgattam magam is a minimum fantasztikusnak minősíthető történetet, s így bizonyos idegenkedéssel vállaltam a „megtisztelő” feladatot, hogy elsőként végezzek a mintán tájékozódó jellegű vizsgálatokat. Racionális gondolkodáshoz szokott kutatói énem erőteljesen berzenkedett egy ilyen körítéssel tálalt minta tanulmányozása ellen… Még szerencse — mert most már ezt mondhatom —, hogy mint a legtöbb ember, én is vonzódom a titokzatosnak tűnő dolgokhoz, s ez eldöntötte a kérdést.

— vallja a vizsgálatokat végző neves kutató.

A vizuális vizsgálatok — érthetően — nem szolgáltak semmiféle meglepetéssel. — Első megközelítésben a vizuális szemlélődés alapján magmatikus kőzetre, kohászati salakra, természetes eredetű üvegre (obszidiánra), de végső soron még akár egy fekete üveget olvasztó kemence hulladék üvegére is gondoltam. Az első meglepetést a minta felületének elektronmikroszkópos vizsgálata hozta, majd ahogy egyre beljebb haladtam csiszolással, polírozással, stb., s a mélyebb rétegekig eljutottam, olyan struktúra tárult fel előttem, amilyet több évtizedes pályafutásom alatt még soha sehol nem láttam! Hogyan alakulhat ki így egy szerkezet?

Milyen különleges és óriási erőhatások kellettek ehhez? Kérdések, amelyekre a pontos választ nem ismerjük, csak találgatásokba bocsátkozhatunk. De egyáltalán miből is áll ez az anyag? Az elektronmikroszkópban elvégezhető elektronsugaras mikroanalízis a következő elemek jelenlétét mutatta ki:

SiO2 , Al2 O3 , Fe2 O3 , MgO, CaO, Na2 O, K2 O, TiO2 , MnO.

— Nos, a kapott eredmények, mondhatnám úgy is, a felfedezés, az újdonság erejével hatottak rám. Ezeknek az összetételeknek semmi köze nem volt sem a természetes, sem a mesterséges üveganyagokhoz, sem a magmás kőzetekhez, sem más, általam eddig vizsgált anyaghoz. Ettől a pillanattól kezdve kezdtem én is úgy gondolkodni, hogy amit eddig a rejtélyes szerkezet alapján csak gyanítottam, valóság is lehet, azaz hogy tényleg nem földi eredetű minta van a kezemben. Az általam vizsgált anyag ezzel beazonosíthatóvá vált, a természettudomány is ismeri:

TEKTIT

a neve.

S mivel a tektitek nemcsak hogy kozmikus eredetűek, de elemeloszlásuk jellegzetességei kizárják akár a földi, akár a naprendszerbeli származás lehetőségét, bizonyos, hogy a kő, amely a bajai pedagógusnő, Helga birtokában van, földönkívüli „látogató”!



Forrás: Negyedik Dimenzió — Kiss Timea —

http://latogatok.hu