Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Spirituális ébredés

 

earthglobelotusbutterfly329.jpg Az igazság örök és egyben változatlan, de a kibontakozása szorosan összefügg az emberiség ébredésével, amely az egyénnek lelkében tükröződve, tíz és tízezer álruhában mutatkozhat meg. Formája folyamatosan változik annak érdekében, hogy az adott korban élő emberek tudatszintjének megfelelően szólaljon meg. Végső soron mindannyiunknak meg kell találnia az igazságot, de ez az igazság nem szubjektív, ha nem általános és örök érvényű.

 

Minden kor megteremti befogadóképességének és fejlettségének megfelelő formába öntött igazságát, mely azok számára jön létre, akik az adott korban élnek. A döntő változó, hogy kiben milyen mértékben tudatosulnak és épülnek be lényébe felismerései és életében adódó tapasztalatainak sora, mennyire válik eggyé az élő igazsággal. Ez leginkább a tudat evolúciója egyéni és kollektív szinten. Számokban nézve nagyon nagy változás indult el az egyének tudatszintjében, mely képessé teszi, hogy összehangolják a tudatukban lévő igazságot az örök igazsággal. A történelem során lassú lefolyású változásokat figyelhetünk meg, de korunkban rendkívüli módon felgyorsultak ezek a folyamatok. Amikor sok ember ismeri meg az igazságot s az életét és tetteit mind inkább ez határozza meg, akkor a világ tanúja lehet egy olyan időszaknak, amikor hihetetlen lelki fejlődés, átalakulás, ébredés megy végbe.

Mi most egy ilyen korban élünk. Talán még soha ennyi embert nem volt akik megértették a lét magasabb szintű igazságait, ami elsöprő erővel tárul elénk napjainkban. Mondhatnánk, hogy nem ez látszik a világban, igen a felszínt figyelve csalóka a látvány, vajúdás ez a pillanat, vajúdás az emberiségnek és a Földnek is, ami lehet, hogy történelmünk leghatalmasabb spirituális ébredését hozza. A megdöbbentő ebben a folyamatban, hogy nem csak résztvevői, de alakító teremtői is vagyunk egyben. Ez a maga nemében egyedülálló lelki fejlődés lesz, az a tényező, amely megoldja a társadalmi, politikai, gazdasági, környezeti, energetikai, problémáinkat és emeli az emberiséget és az átlag tudatszintet eddig ismeretlen magasságba.

A spirituális ébredés, azt lehet mondani, elkerülhetetlen esemény az emberiség fejlődésében. Gondolhatjuk úgy is, hogy a spirituális ébredés logikus eredménye az emberiség evolúciós folyamatának. Ebből arra következtethetünk, hogy az evolúció egy olyan folyamat, amely fokozott spiritualitás révén valósul meg. A tudat kitágul, befogadóképessége megnő, letisztul és ezzel átadjuk magunkat egy magasabb szintű tudatosság befogadására mind az egyéni és kollektív szinten is. A spirituális ébredés központi tételének megértése, hogy a lelki fejlődés által kiterjesztett tudaton keresztül sorban nyílnak meg olyan csatornák, amelyek egyre jobban segítik tovább bővíteni az eszmélést. Ennek a folyamatnak az egyik legfontosabb eredmény, hogy a szeretet lényünkben letisztul és eggyé válunk magával a fogalommal, amihez párosul az önzetlen szolgálat társaink, az emberiség, az élővilág, a Föld és a mindenség irányába. Ily módon a béke és a jólét mindenki számára elérhetővé vállik.

Ez az emberiséget átölelő lelki ébredés forradalmi változások megtapasztalását eredményezi lényünkben, a kollektív tudatban és a sorsunkban. Ennek eredményeként átértékelődik eddigi világképünk, felfedezzük egy új és mélyebb megértését Istennek, önmagunknak, a kapcsolatot Isten és önmagunk közt. A bennünk fejlődő új értékek, modellek alapján átértékelődnek a társadalmi, politikai, gazdasági, vallási, kulturális intézmények és újra definiáljuk önmagunkat illetve a világot.

A felvilágosodás korának már rég vége, de a megvilágosodás kora még csak most kezdődik és ez a folyamat nagyban függ a kollektív döntéseink mikéntjétől. Döntsünk együtt annak érdekében, hogy ez a tudati ébredés megvalósuljon emlékezve mindig arra, hogy ennek az útnak még csak az elején állunk. Utunk egy végtelen kaland, ami egyre több és több boldogságot és beteljesülést teremt világunkban.

 

A spirituális ébredés egy felismerés, hogy te nem az elme vagy. Ennek a hajnala amikor szétválasztod valós lényed az elmétől és ha ez tudatosul, akkor rájössz, hogy ki vagy te valójában. Ez az állapot a valódi szabadság, amikor események, körülmények, szokások és gondolatok már nem zavarnak vagy befolyásolnak belső szinten és megérted, hogy az életed valódi lényege, valójában túl van a fizikai világon és a gondolatokon, ahol a tudat hirtelen felismeri a végső igazi természetét.


Minden vég, csak egy kezdet
de nincs vég sem kezdet.


Jandó József
http://www.spiritualisebredes.abbcenter.com/

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 5
Összes: 3175697
Hónap: 37010
Nap: 601