Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Találkozásaim a szellemvilággal!

Ide írhatod azokat a saját történeteidet, amelyeket Te éltél át a szellemvilággal való találkozásod során.

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Bogi Sad - http://lelektars.webnode.hu/

Kedves doktor úr!

Annak ellenére, hogy én magam is elmosolyodom nem hogy itt, de máshol a neten fellelhető, az én nézeteimmel, hitemmel, valóságommal nem egyező írásokon, úgy érzem, nem hagyhatom szó nélkül a megjegyzését. Emberként, de orvosként sincs joga senkinek ítélkezni más hitéről, vallásáról, meggyőződéséről. Önnek sem, hisz, mint tudjuk, az orvosok is emberek, akik tévednek, hibába, sőt, még búnbe is esnek. Nem gondolnám, hogy Ön ez alól kivétel lenne.
A magam részéről egy orvosban, végezze az munkáját bármely területen, nem bízom, sőt, szakmailag a véleményét sem kérem. Talán a Gyermekeim orvosát meghallgatom, de mert csak mint EMBERT tisztelem.
A neten fellelhető írások emberektől származnak, ahogy a bibliát is emberek fogalmazták meg, vésték lapokra, a pszichiátria sem kivétel ez alól. Természetesen vannak tények, hogy némely ön által is használatos gyógymód hatásos, nem vitatom, ám engem a pszichiátria tudománya a nagynéném 11 évig tartó ápolása mellett sem győzött meg. Annál is inkább nem, mivel az Őt előttem kezelő szakorvos csupán úgy 5 évet adott életbenmaradási esélyként, olyan gyógyszerek felírása mellett, amitől talán egy évig sem élt volna. Megtagadtam a segítséget, így élt még 11 évet nyugalomban. Érdekesség, hogy azok a látomásai, miket a gyógyszerek mellett átélt, elhagyásuk után azonnal megszüntek!
Tehát kérem, ne mondjon ítéletet, hisz ítélkezni bárki tud. Talán, ha bizonyítékkal tud szolgálni a szakterületén elért eredményeiről, ezen szakterületen megoszthatja tudását az emberiséggel.

Természetesen osztom azon véleményét, hogy sok, ebben a "szakmában" "álszakember" tanácsai károsan hathatnak az emberiségre, de Ön általánosított ezen oldalon belül. És ez nem helyénvaló!

Én kommunikálok a halott férjemmel, sőt a Gyermekeim is sokat kérik a tanácsát segítségét. Ön erre azt mondaná, nem vagyunk komlettek és valamiféle sablonba gyömöszölt kórral illetne minket, amit én megmosolyognék. Hisz honnan is tudhatná, hogy a gyász nem, hogy elvette az eszem, mindinkább segítet tisztán látnom a hitem, mi előtte csak halványan élt bennem. És a Gyermekeim? Köszönöm jól vannak, kitűnőek az eredményeik mind az iskolában, mind az életben. Ergó testileg és szellemileg is toppon vannak.

Tehát kérem doktor úr, mellőzze az általánosítást akkor, mikor olyan területre viszi az élet a kíváncsisságából adódóan, amihez nem kapott doktori címet!

Üdvözlettel:

Bogi Sad

http://lelektars.webnode.hu/

Alex - Re: 1063 Budapest Cserkezs 85

Kedves Doktorúr!

Ön igen műveltnek tűnik ebben az anyagi világban, azt gondolja mindent tud. Akkor mi a válasza arra, hogy Dr.Eben Alexander híres amerikai agysebész 7-napra kómába esett és az agyműködése teljesen leállt, semmilyen aktivitást nem mutatott?
Bizonyított tény mert a kollégái éjjel nappal figyelték a műszereket!
Nyugodtan utánnanézhet ennek a dolognak mert net-en fönt van, és még könyvet is írt a túlvilági élményeiről!
Ugyanilyen szkeptikusan állt hozzá a túlvilági dolgokhoz mint ön, és most ő a legnagyobb híve!
Akkor hogy is van ez kedves Doktor úr?
Ugye ugye, a mások fölötti ítélkezés, ez a legnagyobb gond a földön sajnos!

Tiszta szívű szeretettel: Alex

Bárány István - Re: 1063 Budapest Cserkezs 85

Természetesen nem bántva,csak mint egy megjegyzés....A pszichiáter, a kuruzsló!!-, ugyan is fogalma sincs mit miért csinál,vagy bizonyos "gyógyszerekkel" hova is avatkozik be! Csak, esetei és azokhoz fűződő megállapításai,vannak,majd ezek után doktornak nevezi magát!Az ember ennél sokkal bonyolultabb titokzatosabb világ!
Még egy apróság, ha pl. a villanyszerelő nem tudná, hogy az áram mint fizikai tény létezik,nem építenének a világon sehol villamos hálózatot! Ön, mint doktor,ezek szerint, csak a hálózatot "ismeri" a villamosságról,mint megrázó élményről,még soha nem halott...

Bárány István - Re: 1063 Budapest Cserkezs 85

Természetesen nem bántva,csak mint egy megjegyzés....A pszichiáter, a kuruzsló!!-, ugyan is fogalma sincs mit miért csinál,vagy bizonyos "gyógyszerekkel" hova is avatkozik be! Csak, esetei és azokhoz fűződő megállapításai,vannak,majd ezek után doktornak nevezi magát!Az ember ennél sokkal bonyolultabb titokzatosabb világ!
Még egy apróság, ha pl. a villanyszerelő nem tudná, hogy az áram mint fizikai tény létezik,nem építenének a világon sehol villamos hálózatot! Ön, mint doktor,ezek szerint, csak a hálózatot "ismeri" a villamosságról,mint megrázó élményről,még soha nem halott...

Bárány István - Kaposvár

Az agy, olyan mint a számítógép,vagyis a hardver,csak jóval fejletteb biológiai konstrukció.
Az emberi "ÉN", maga,a szoftver,-ami nyilván,a fentről kapott alapprogramokat , a rendszer beállításokat, magyarúl a további ÖNfejlesztő lehetőségeket. tartalmazza születésünkkor. Ebben a programban van bennt az emberi psyche ,a jó vagy rosszra való hajlam ,-stb.
A programokat, ídőnkénnt javítani, frissíteni kell. Ezeket, általában álmunkban tesszük meg,a mennyel való i"nternetes "felkapcsolódásunkkal. Agyunk,az onnan letöltött élményeket, álmokat olvassa,alakítja ,fordítja "dekódolja"saját nyelvé. Majd,ebből "konnstruál" az egyéni programjain keresztül, jó vagy kevésbé jó megoldásokat, tetteket, eseményekre adott -vagy a jövőben adandó válaszokkat..döntéseket megoldásokat. Innét ered a szabadakarat. A napi élettel kapcsolatos megtett, gondolt vagy átélt eseményeket,azokra adott válaszokat pedig feltölti. Innét pedig a jól ismert "a hajatok szála sem görbülhet a menny tudta nélkül" kifejezés,magyarúl ...ott fent minden adatforgalom tárolva van.
Testünk, pedig összességében,egy biológiai szkafander,ami ahhoz kell,hogy alkalmazkodni tudjuk a kozmikus,illetve földi körülményekhez...ez maga a "gépház",ami védi magát az"ÉN-t" minden egyéb külső sérülésektől,. ami , természetesen szintén kapcsolódik a szoftverhez,hisz "önjavító"... része a teljes emberi konstrukciónak..!

Bárány István - Kaposvár

Az agy, olyan mint a számítógép,vagyis a hardver,csak jóval fejletteb biológiai konstrukció.
Az emberi "ÉN", maga,a szoftver,-ami nyilván,a fentről kapott alapprogramokat , a rendszer beállításokat, magyarúl a további ÖNfejlesztő lehetőségeket. tartalmazza születésünkkor. Ebben a programban van bennt az emberi psyche ,a jó vagy rosszra való hajlam ,-stb.
A programokat, ídőnkénnt javítani, frissíteni kell. Ezeket, általában álmunkban tesszük meg,a mennyel való i"nternetes "felkapcsolódásunkkal. Agyunk,az onnan letöltött élményeket, álmokat olvassa,alakítja ,fordítja "dekódolja"saját nyelvé. Majd,ebből "konnstruál" az egyéni programjain keresztül, jó vagy kevésbé jó megoldásokat, tetteket, eseményekre adott -vagy a jövőben adandó válaszokkat..döntéseket megoldásokat. Innét ered a szabadakarat. A napi élettel kapcsolatos megtett, gondolt vagy átélt eseményeket,azokra adott válaszokat pedig feltölti. Innét pedig a jól ismert "a hajatok szála sem görbülhet a menny tudta nélkül" kifejezés,magyarúl ...ott fent minden adatforgalom tárolva van.
Testünk, pedig összességében,egy biológiai szkafander,ami ahhoz kell,hogy alkalmazkodni tudjuk a kozmikus,illetve földi körülményekhez...ez maga a "gépház",ami védi magát az"ÉN-t" minden egyéb külső sérülésektől,. ami , természetesen szintén kapcsolódik a szoftverhez,hisz "önjavító"... része a teljes emberi konstrukciónak..!

Rábai Tamás - Kiskunlacháza

Üdv.
Újra írok mert nem találom a mait csak a tegnapi írásomat.
Egy időutazásos könyvet írok scifit így találtam tegnap erre az oldalra.
Szóval.
Kis gyerek koromban volt egy álmom ami a mai napig tisztán él bennem.
4-5 éves lehettem.
1977-születtem.
Egy sárgödörben fekeszem körülöttem csont sovány halottak.Ennyi.
Ezt ugye nem láthattam a tévében mert ilyet nem adtak fölleg ha volt egyátalán tévé a családban.
Szerintem az előző életemre emlékeztem mert úgy tudom,hogy a kisgyerekek emlékeznek az elöző életükre,de ez elmulik.El is múlt.
Azota a mai napig rengeteg megmagyarázhatatalan dolog történt velem több féle.
Örülnék neki ha valaki írna és én elmesélném a dolgokat magamrol.
Viszlát.

Rábai Tamás - Kiskunlacháza

Szép késő estét.
Az időutazásról olvastam itt ma este.
Ezt az oldalt úgy találtam meg,hogy én egy könyvet írok az időutazásrol persze Schifit és kersgéltem.
Az ötletet egy olyan álom adta amit Kb:4-5.-évesen álmondtam töbször is.
Ez az álom még a mai napig tökéletesen tisztán él bennem.
1977-ben születtem.
Szóval.
Kinyitom a szemem és egy sárgödörben vagyok ahol körülöttem csontsovány halottak vesznek körül.Ennyi.
Kérdem én öntöl,hogy,hogyan lehetséges ez mert hát nem kell magyaráznom önnek,hogy miért.A tévét értem az alatt.
Látom,hogy elég régi hozzászolások vannak,de időm bőven van.
És ha kapcsolatba tudok önnel lépni garantálom azt,hogy meg fog lepödni az én eddigi életemmel.
Jó éjjszakát.

Gábor - Budapest

Üdvözletem!

Bárki keres bármit, legyen az Út, Igazság vagy magát az életet az nem mi, hanem ki!
Jézus Krisztus az Út, az Igazság és az Élet, csak általa juthattok az Atyához!
Nincs más út, nincsen más igazság, és nála nélkül nincsen élet sem!

Mit jelent élni?
Mert van szemük de nem látnak, és van fülük de nem hallanak!

Üdv Gábor

Besenyei Balázs bbwton@gmail.com - England

Amikor eljöttem Magyarországról különös dolgok történtek velem itt Angliában.
Egy nap arra ébredtem, hogy a kezeim nagyon forróak. Ha a virágok, vagy növények fölé tettem , a hő változásból éreztem, hogy boldogok vagy nem. Majd kipróbáltam embereken is.Éreztem a betegségeiket, a régi problémáikat.Csak belül gondolat formájában.Kb. 1 vagy 1,5 évig tartott.Már megszünt.Régebben amikor lefeküdtem. Szinte minden éjszaka repültem álmomban,vagy valósan nem tudom. Láttam a házakat tájakat embereket. Ez is megszünt. Kb 3 éve álmoban egy piros fény jött el hozám.Kérte repüljek vele.Beleegyeztem.Nagyon nagyon magasan repültünk. Már a föld is messze volt. Majd bevitt egy egy elmondhatatlanul hatalmas helyre.Azt mondta.Látod itt mindent megtalálhatsz. Minden tudást amit csak akarsz.Amire szükséged van elveheted megtanulhatod. Nagyon boldog voltam.
Mindenfelé könyvek milliárdjait láttam.Meg külömböző dolgokat.Azokat nem tudtam micsodák. Emberi kifelyezéssel úgy mondanám. Voltam a világegyetem könyvtárában.Nem engedte, hogy ott maradjak.Mondta később. Majd repültünk tovább. Én mindenképpen vele akartam repülni. Már körülöttünk nagyon sötét volt.Ekkor azt mondta a piros fény.Nem jöhetsz tovább. Vissza kell menned. Majd felébredtem az ágyamban. Most is a hétvégén érdekes dolog történt. A barátnőm külön az ő házában él még most.Pénteken jött hozzám.Amikor elindult a buszmegállóhoz kb délután 6 lehetett. Az utcájában előjött egy sárgás,zöld fény gömb.Nagy sebességgel pörgött a tengelye körül.Kb az út szintje fölött egy pár centivel mozgott. Szépen párhuzamosan ment a barátnőmmel. Nagyon közel hozzá.
Kb. pár percig tartott. Olyan volt a hangja mint amikor nagynyomású levegő áramlik ki valamiből.Nem volt nagy. Kb 3 cm. Ezt nem tudom mi lehetett. Ha valaki elmondaná nekem nagyon megköszönném. Sok szeretettel Balázs

annatolla - apostol80@freemail.hu

úgy tűnik, ez korunk műfaja...

...valamiképp meg kellene osztanom, amit nem önérdememből birtokolok, vagyis
akaratomon kívül jutottam hozzá, nem kerestem, tehát nem az enyém, vagyis
mindenkinek szánják, aki hozzájut, és fejlődőképes....
....mert ahhoz igenis nagy fejlődőképesség szükségeltetik, hogy ha valaki elolvassa ,
akkor még elmélkedések tárgyát is képezhesse az illetőnél, mintegy helyet adva akár
az elfogadásának is...
...mindenesetre a gondolataim megosztása ez, könyvírás helyett ....
...már régta lustállom, hogy könyvet írjak a !zentszellem általam jött tanításairl,
amelyek a "iblia szellemiségében nyugszanak, azzal a #ímszval, hogy már előttem
ezren és ezren mindent leírtak már, mi $jat is írhatnék még ennek a spirituálisan
rendkívül kim%velt , magát embernek nevező létformának...&&&&...
....mégis mindannyiszor sürgetést érzek, hogy minél több formában osszam ezt
meg, és meg is prbáltam több m%fajban is, de nem sok eredménnyel 'bár nem
szabad eredményt sem várnom, hisz minden di#sőség (stent illeti, mert ) az
*gyetlen +étező...
...és máris témánál vagyunk, tehát a folytatásban lehet, hogy éppen ezt prbálom
meg kifejteni, mit is jelent ez az én felfogásomban - *gyetlen +étező...
írta- annatolla, /001. j$l. 2. 30-24 5

...ez a freeblog már megszűnt, de ezen a linken:

http://apostolifeny.hu/viewtopic.php?f=3&t=204

..olvasható, végig amit a Szentszellem tanított, és az is ahogyan létrejött a kapcsolat (nem én akartam, és nem kerestem)...akit megérintenek, azok olvashatják, de nem mondható népszerűnek...keveseknek szóló tanítás és elhívás...

szabó sándor - saramanja13@gmail.com

kedves yagcsi!ne kösd feltétlen a spirituális fejlődést szellemvilághoz kapcsolatos élményhez,- ez a szellemi fejlődés egy epizódja lehet.ha nagyon erős benned a tudásvágy asztrális segitőid fokozatosan vezetni fognak a te érdeklődési körödnek és felfogó képességednek fügvényében.nem szükségszerű se a yóga se más meditáció.lényeg,hogy a tudásvágyad elérje azt az ingerküszöböt amire felfigyelnek égi segítőid. ehez nagy segitséget nyujtassz nekik ha testedet nem mérgezed( hús,cigi,alkohol,üditők,energiaitalok,drogok stb.)légy jó lelkü és segítőkész .ajánlom SZABÓ JUDIT könyveit kiindulónak.

Yagcsi - Bp

Sziasztok!
Nekem eddig semmilyen szellemvilággal kapcsolatos élményem nem volt ,illetve nem tudom eldönteni azok csupán álmok lettek volna.
Úgy érzem spirituális szinten sokat kell még fejlődnöm. és ehhez szeretnék segítséget kérni. Napi szinten szoktam meditációs gyakorlatokat végezni de, ezek mind internetről olvastam és ezáltal próbáltam őket alkalmazni. Úgy vélem ez a tanulási módszer nem volt hatékony. Ezért szeretném valakinek a segítségét kérni aki elég magas spirituális szinten van ahhoz hogy tanítson.
Persze minden fajta segítségre nyitott vagyok témával kapcsolatos könyvek , előadások, vagy csak beszélgetni.
Remélem nem írtam rossz helyre.
Üdvözlettel , Yagcsi



yagcsi@gmail.hu

Begovits László - Szeged

ÁLDOTT 2014 - es évet kívánok neked Magdika ! És minden tiszta léleknek !
Ha méltónak találod írásaimat, rakd be a honlapodba ha akarod .
http://magyarmegmaradasert.hu/kozerdeku/olvasoink-irjak/item/3361-az-al%C3%A1zat-im%C3%A1ja-isten%C3%BCnkh%C3%B6z

Laki - Bp.

Sziasztok!

Guru itt szeretnék neked egy idézetet Mooji-tól küldeni, melyet Alex mutatott meg nekem.
Csak arra kérlek, és mindenkit arra kérek aki olvassa, ne az egós elmével olvassa, hanem a benne élő örökkévlóval.
Idézem:
Most csend van. Ez a csend is jelen van veled a láthatóban. Ez az örömöd finom áramlata. De nincs mögötte senki. Nincs senki aki megtartsa, vagy elveszítse. Legyél ennek tudatában! Ha ezt felismered, nem leszel zaklatott. Maradj a saját, természetes tágas létedben. Amikor azt mondom "maradj", az egyszeűen csak azt jelenti, hogy maradj meg természetes öntudatodnál. Nem kell cselekedni hozzá, már ez vagy.

Ne hozz létre semmilyen kapcsolatot semmilyen tárggyal, megjelenéssel, és ne hozz lérte semmilyen kapcsolatot semmilyen témával kapcsolatban sem. Hagyd hogy a tárgy és téma megjelenjenek, de ne ragaszgass semmilyen cimkét magadra. Maradj az, aki vagy.

Te vagy a meg nem született, a meg nem haló, az időtlen. Soha nem születtél meg. Mi a megszületés? Egy forma, egy név, mely létet kap. És ez a léthezjutás, a te saját, időtlen, végtelen lényeden belül jelenik meg. Te tiszta tudatosság vagy, mely túlmutat neveken és formákon, túlmutat mindazon, ami jön-megy. Mindezeket, mindezeket a megjelenéseket csak megfigyeli a lényed, minden erőfeszítés nélkül. Ha sikerül nem azonosítani magad azzal, ami megjelenik, akkor a saját időtlenséged magától értetődővé fog válni számodra. Te vagy minden megjelenésének, minden jelenségnek szemtanúja, megfigyelője. Te vagy a szem, ami mindent lát, de az a mindent látó szem nem látható, mert ő maga alaktalan.

Vannak olyan gondolatok, mint pl. a "legyél önmagad" vagy "ismerd fel, hogyan létezz". Hagyj fel ezekkel a gondolatokkal és akkor ezek a gondolatok is békén hagynak téged, ugyanis nem azt szolgálják, aki valójában vagy. Ne kötözd hozzá magad egyetlen szándékhoz sem, de még az időhöz se. Ne rohanj előre, hogy a jövőben majd valami lehess és akkor az időtlen, állandó léted felfedi magát egyértelműbben. Maradj meg ilyennek! (Mooji)

Hát ennyit szerettem volna!:)

Szeretettel: Laki


Ella - Saját élményeim

Lehner Ella vagyok.Tizenéves korom óta vannak élményeim, amikor spontán a jövőbe találtam magam, műtét alatt kiléptem a testemből és fénypontként sokkal tudatosabban éltem meg a világomat, mint testben, többször megidéztem és találkoztam magasabb civilizációk képviselőivel (nem szürkékkel, csodás fénylényekkel), láttam és társalogni is tudtam egy-két meghalt ismerősöm szellemével, részem volt néhány isteni kinyilatkoztatásban, ami után elkezdtem látni a testben lévő beteg sejteket és fényt sugározva e ponokba el is tudtam tüntetni azokat, isteni irányítással stb.stb.
Isteni sugallatra minden tapasztalatomat e világgal kapcsolatban megírtam egy könyvben, hogy ne kelljen ezerszer leírjam vagy elmeséljem (egy kicsit sok időt venne ígénybe), melynek címe :Világvége Világbéke.Az üzenete tulajdonképpen nem más, mint az, hogy miről tudjuk felismerni, hogy honnan jöttünk, miért vagyunk itt és milyen egy emberi élet, ha azt Isten-tudatosságban, megvilágosodva, egységben Istennel éljük.
Remélem sok visszajelzéssel szolgálok nektek megélt történeteimmel, szerető szívvel Lehner Ella
www.berboss.hu/lehnerella

Alex - Re: Saját élményeim

Kedves Ella!

A leírtak alapján te egy igen fejlett lélek vagy!:)
Nem is tudok mást csak annyit írni, hogy hol lehet veled találkozni személyesen?

Tiszta szívű szeretettel: Alex

Nagy Gábor - Utam

Üdvözletem!

Egyik napról a másikra egy látomás fogott el miközben megmozdulni sem tudtam, egy csillagokból álló alagútban haladtam de eszméletlen gyorsan egyszer csak megálltam hirtelen és láttam a tejutat kívülről. Majd továbbhaladtam ismét nagy sebességgel és megint hirtelen megálltam , egy hatalmas fényt láttam elöntött a boldogság és minden rossz érzést és gondolatot elfeledtem!
Azóta képes vagyok minden összefüggést meglátni, a jövőt megálmodni, érzem a rezgéseket,látom az aurát,csalhatatlan megérzésem van,és akkora energiát érzek, hogy képes lennék egy egész univerzumot teremteni! Megismertem az utam és az utatokat egyaránt!

magó rogerio - rogerio.mago@hotmail.com

üdvözletét a béke. testvéri üdvözletét a kedves testvérek közé tartozik. A világegyetem rezeg összhangban alkotójuk, arra szólít fel minket minden tükrözi a tetteinkért. Mindig a bátorságot leküzdeni minden nap desfios biztos, hogy holnap lesz a legjobb módja annak, hogy lények a Teremtő. Béke minden. Heart of Brazília a magyar testvérek. Elnézést a fordítást.

SZABÓ ALEXANDRU - SARAMANJA13@GMAIL.COM

mindig is érdekelt a világegyetem működése,az ÖREG ISTEN és az istenek tevékenységének kivetülései úgy a szellemi mint az alacsony rezgésű világokban.éveken át olvastam mindent ami elérhető a NET-en ezzel kapcsolatban(eseményhorizont,-swedenborg,-zecharia sithchin,-arvisura ,szóval a kvantumfizikától meg a "többitől" akkora káosz lett bennem,hogy éreztem hatalmába kerít a tudás illúziója,de jó,hogy idővel rádöbbentem arra,hogy kezdek egómániás félművelt valakivé válni és,hogy ennek határt kell szabnom.....aztán rendszeresen hajnali 2 és3 óra között frissen ébredtem és a válaszok csak úgy jöttek a kérdéseimre,minden oly érthető és logikussá vált.kb.a negyedik éjszakán rádöbbentem,és megkérdeztem:ezeket valaki diktálja? ABBAN A PILLANATBAN OLYAN SÍRÁS JÖTT REÁM HOGY PERCEKIG ZOKOGTAM.MOST IS SÍROK AMIKOR ERRŐL ÍROK.hogy mik váltak egyértelmüvé?az univerzum fraktális felépítése szellemi és anyagi szinteken,az egó szerepe és eredete(ISTENTŐL VALÓ)erről bővebben majd írok, mert amit nekem közöltek az egó-val kapcsolatban, sehol sem olvastam hasonló megközelítését ezen témakörnek.érthetővé vált a tórusz működése,a kígyó mely a farkába harap szimbólum hogy hogyan működik,-az ISTENI körforgásba való visszatérés, a karma működése, az hogy minden, DE MINDEN!okkal történik,hogy igaza volt shakespeare-nak, hogy színpad az egész világ. minden"rossz" ami velünk történik a mi lelki evoluciónkért van.HA BÁRKI ROSSZ ÉS GONOSZ VELÜNK SZEMBE KÖSZÖNETTEL ÉS HÁLÁVAL TARTOZUNK NEKI MER Ő MIÉRTÜNK TESZI! MEG KELL BOCSÁTANI NEM 7 SZER 77-SZER! és aztán, most már tudom mi történt velem,- dimenzióváltás.mesélni próbáltam erről embereknek,-természetesen nem értették miket mondok...ez valami "hitüs" duma? kérdezték pedig természetesen nem alacsony inteligenciáju embereknek mertem ezzel előhozakodni.erről az állapotról(5-6 napig tartott)röviden:(aki átélt ilyen jellegű spirituális eseményt érteni fogja)ISTENI SZERETETBEN LÉTEZNI, ÉREZNI FELTÉTEL NÉLKÜLI SZERETET ÉS MEGBOCSÁJTÁS MIND EGYEK VAGYUNK NINCS EGÓ NINCS FÉLELEM AZ ÖRÖK ÉLET TITKÁNAK MEGISMERÉSE(MINDNYÁJAN MAGUNKBAN HORDOZZUK-MÁSOKÉRT VALÓ ÖNFELÁLDOZÁS) MINDEN FÉLELEM ÉS NEGATÍV TULAJDONSÁG SZERTEFOSZLIK,ELTÜNIK HA LEGNAGYOBB AKAROK LENNI ÉN LEGYEK A LEGKISEBB NINCS OLYAN HOGY ÉN, HOGY MAGAMÉRT CSAK MÁSOKÉRT AZ AGGODALOM A LÉTÉRT ELTŰNIK,NEM AGGÓDOM SEMMIÉRT MERT,- MERT NINCS AGGODALOM EGYSZERŰEN TUDOM,HOGY SEMMIRE SEM LESZ GONDOM MINDEN ÉLŐLÉNY TELJES SZÍVBŐL VALÓ SZERETETE ESEMÉNYEK ELŐRE LÁTÁSA(nálam nem nagy dolgokról van szó, például,-tudtam, hogy a munkatársam kocsiját összetörik a parkolóban,-mai napig nem értem miért nem szóltam neki pedig tudtam!!!!!!!!!-lehet hogy egyszerűen "nem szólhattam bele!?" ÚGY ÉREZTEM CSAK ÉN ÉLEK MINDENKI MÁS HALOTT!("hagyjátok a holtakat temessék el halottaikat") a kanizsai piacon míg a feleségemre vártam 50-80 embertkb.olyan élesen tudtam egyszerre megfigyelni mintha egy embert néznék. közben volt valami más is amit meg kell említenem.......félelem ..iszonyatos félelmem volt, a halálfélelmen túli valami úgy éreztem hogy csak egy program vagyok mint a számítógépeken, úgy éreztem hogy minden egyszerre igaz is és hamis is.két gyerekem van,szerető feleségem mégis az öngyilkossággal kacérkodtam néhány percig.AZTÁN KIDERÜLT AZ ÉG! MINDEN MEGSZÉPÜLT SÍRVA NEVETTEM! amin azóta is tűnődöm...ez lett volna a "küszöb őre"jelenség? ha igen akkor úgy érzem,hogy megkegyelmezett. azóta másképp élem az életem,- úgy érzem jobb ember lettem,békésebb,türelmesebb nem érdekel a politika meg az összes hamis és álnok"kavarások",-lehulottak a leplek. remélem minél hamarabb az ISTENI szeretet energiájának áramlását akadályozó tényezők eltűnnek. és ha úgy érzem,hogy nem vagyok egyedül akkor gyakran sírok. bocsánat az inkoherens írásomért,nincs semmi gyakorlatom, 20-25 éve nem írtam ennyit mint ma.



 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< December >>
<< 2019 >>
Ke Sze Csü Szo Va
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Statisztika

Online: 22
Összes: 2397008
Hónap: 34784
Nap: 1200