Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


(egy rejtett kéztől) Tegnap találkozott a 13 Család - A Londoni Olimpián dőlhet el a világ sorsa

 

Mielőtt bármit is mondok, szeretném leszögezni, hogy közölni fogok dolgokat.
Az információ friss és belülről származik, ezért fontosnak tartom, hogy Ti is tudjátok.
Illetve engedélyt kaptam, hogy nevek nélkül megoszthatom.
A forrásomban nem kételkedem, hiszen már nem is kell, számtalan dolog hitelesnek bizonyult azóta. Természetesen nem én találtam rá, mert nem is lettem volna rá képes, fordítva történt. Soha nem volt kétségem róla, hogy mindent látnak, ami a világhálón zajlik, kommunikálunk, szervezünk, hát bizonyságot kaptam. Ezért ha azt kezditek el firtatni, mekkora kamu, hülyeség, meg ki vagy Te....stb....akkor inkább olvasgassatok mást, mert úgysem reagálhatok rá. 

Hogy világos legyen, a saját összekötő szövegem innentől kékkel írom, a megkapott tényeket rendesen feketével.

TEGNAP DÉLUTÁN ÉS ESTE LONDONBAN TALÁLKOZOTT A 13 CSALÁD! 

 

Az eseményt váratlanul hívták össze. (Általában előre kijelölt időpontban szokott lenni). 

 

Mint már itt, ott, amott írtam róla, az Irányító erőkön belül - nevezzük a piramis csúcsának - jelenleg is nézeteltérés van drasztikus és kevésbé drasztikus lépések megszervezése miatt. (számunkra mindegyik drasztikus, az ő szempontjukból van csak stratégiai különbség). A tervet nem adták fel, viszont amikor azt írom, hogy minden másodperc számít és az alternatív média és mi is tehetünk valamit, ezt azért írom, mert az információ és a tudás hatással van a folyamatokra. Tudom, hogy tudod, hogy tudom.... Jelenleg egyre több emberhez jut el és ha sokan tudják, akkor kockázatos a végrehajtása...  Most is ez történik....

1968-ban jelentős népességcsökkentést fogadtak el. Akkor ebben a 13 család teljesen egyetértett. A mértéke viszont, amit végre kellene hajtani mára szakadást okozott, ezért csúszik a végrehajtása... Tudni kell, hogy bármilyen intézkedés végrehajtásához teljes 100%-os egyetértésre van szükség.  Önállóan akciót kezdeni nem lehet, amit a 100% nem fogad el, az nem végrehajtható. 


Rákérdeztem, hogy minden családból 1-1fő van jelen, összesen 13 fő ?
Nem, a Családok főbb tagjai vannak jelen, tegnap kb 80 fő volt.
Mivel a 13 családnak minden elsőszülött fia köteles részt venni a tanácskozáson, plusz azok az alsóbbrendű családok képviselői, akik a végrehajtásért felelősek.  


Térjünk rá a lényegre:

Először is NINCS egyetértés abban, ami most Szíriában folyik. 13 családból 5 nem fogadja el a tervet. Ez azt jelenti, hogy ebben a formában nem kivitelezhető. 
A Törvény ami a Családok működését meghatározza, úgy szól, hogy amennyiben a Családok vezetői között nincs meg a 100%-os összhang, a tervezetet ÚJRA kell gondolni, és egy újabb gyűlésen a módosított formát ismét megvitatni. Ettől a törvénytől  eltérni nem lehet.
Erről értesítve lettek a "bàbok" is, akik nem túl boldogan fogadtàk a hírt, mivel így a támadás NEM elindítható. Így is hajszálon múlott, hogy 1valakinek még sikerült 4-et meggyőzni, különben elfogadták volna a Szíria elleni akciót. Következő tanácskozás 4 nap múlva várható.

Akik annyira szorgalmazták az akciót elsősorban a németek és a finn család. Arra várnak - mivel nem sikerült keresztülvinniük a tervezetet - hogy majd akkor elfogadják, ha "elindul az Olimpia". Valószínűleg jól is kombinálnak, mert nem nézhetik majd tétlenül, ha egy merénylet során több ezer ember fog meghalni.... Egy azonban biztos: ha nem sikerül megakadályoznunk Augusztus 3-át, akkor minden családnak el kell fogadnia a válaszlépést. Ez, ami idáig biztos, már csak azon múlik minden, hogy lehet megakadályozni ezt a tömegmészárlást.

Nekem is megütötte a fülem, hogy konkrét dátum van, de nem firtattam...

Most sikerült egy kis időt nyerni és amennyiben sikerül az Olimpia elleni támadást meghiúsítani, úgy a Szíria és Irán elleni támadás is okafogyottá válik.
Ugyanis sikerült egy kis galibát okozni, mivel azt az embert, illetve azok egyikét, akik a végrehajtásért felelnek sikerült jó helyre juttatni...ahonnan egy ideig ki sem nagyon jön...
börtönben van....


A nevét én nem írom le, de keressetek rá (Britannia egyik leggazdagabb mágnása...őrizetbe vették,  feleségét (aki magyar egyébként ...) holtan találták és hmmmm hát a férjet gyanúsítják....drog is van az ügyben...Filmekből tudjuk hogy megy ez. ) Tetra Pak a cég. 

Tudni kell még azt, hogy azok, akik a 13 család tagjai Érinthetetlenek, viszont azok, akik csak mellékszereplők, bármikor félreállíthatók. Tehát Te mint egy Család tagja nem tehetsz semmit egy másik család tagja ellen, és jelenleg azok a fontosak, akik végrehajthatnak csúnya dolgokat, például az ország első embere. Mert Ő sem érinthetetlen. 
Ő az, aki már kezdi szúrni több családtagnak a szemét. Sok olyan lépése volt, amiben nem egyeztetett senkivel, csak meglépte azokat. Ez így ebben a formában nem elfogadható akkor, ha a Család pénzén került oda, ahol van. Ha most káoszt sikerül elérni a Kormányon belül, akkor ez elodázhatja a dolgot, mert a Közel-Kelet így is egyre durvábbá válik. És Ő az, aki minden felett diszponál, mint egyedüli első személy. Megoldást kell találnunk, hogy minél előbb új választásokat kelljen tartani....

Szerettem volna tudni, hogy milyen jellegű támadás készül. Bomba, repülőgép, mint szeptember 11, vagy nukleáris, vegyi ?
Nos annyit mondhatok róla, hogy sem ez, sem az. Már régen a helyszínen van a dolog, egy olyan helyen, amit Te a spirituális központnak hívnál, vagy inkább az Erő központjának. 
A legfontosabb, hogy augusztus 3-án ne történjen semmi. 

Nos itt tartunk, fontosnak tartottam, hogy tudjatok róla, mert semmi értelme, ha magamnak tartom meg az információt! Bizonygatást ne nagyon kérjetek, gondolkozzatok logikusan és ha személyemet támadjátok, akkor sem fogok tudni védekezni. Ez a mostani információ is már több és veszélyesebb sokkal mint holmi szimbólumok...

Béke és Szeretet... God Bless The Earth....

http://vilaghelyzete.blogspot.hu/

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 9
Összes: 3175692
Hónap: 37008
Nap: 602