Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A bioetikusok az újszülöttek vérmintáit globális adatbázisba és állami tulajdonba helyeznék

Forrás: Infowars.com

babiesblooddatabase_infowars.jpgMiután évekig tagadták, hogy vérmintát vennének az újszülöttektől, a bioetikusok most felhatalmazást akarnak, hogy az állam automatikusan tárolhassa az újszülöttek vérmintáit egy globális adatbázisban.

Az illetékesek évekig tagadták, hogy a csecsemőktől születés után vérmintát vennének, amit egy DNS adatbázisban tárolnak. A tagadásnak vége, ugyanakkor a rendszer most azt követeli, hogy az egészségügy hivatalosan is jogosult legyen ezeknek az adatoknak a gyűjtésére.

Bioetikusok, a Science Translational Journal-ban megjelent tanulmányban azt mondják, hogy a kutatóknak biztosítani kell a jogot, hogy megtarthassák és felhasználhassák a születés után rutinszerűen levett vérminták jelentette „genetikai kincset”.

Számos kormány évek, néhol évtizedek óta gyűjti, tárolja és rendszerezi a csecsemők genetikai adatait, mindenféle hivatalos törvényi felhatalmazás, szülői engedély vagy akár értesítés nélkül.

Egyes helyeken, mint például Minnesotában és Texasban, elhúzódó jogi viták eredményeként előírták, hogy ezeket a gyakorlatokat, a genetikai adatok védelméről szóló törvények értelmében, nem lehet folytatni a szülők kifejezett hozzájárulása nélkül, ennek ellenére az egészségügyi szervek mentességet akarnak az előírások alól. Bizonyos esetekben az állam szó szerint magának követelte a tulajdonjogot az emberi DNS felett és úgy gondolja, hogy jogában áll bármeddig tárolni ezeket az információkat. Minnesota és Texas esetében azonban elrendelték, hogy az adatvédelmi törvények betartása nevében a hatóságok semmisítsék meg a birtokukban levő több millió mintát.

Twila Brase, a Citizen’s Council on Health Care elnöke, aki sok hasonló ügyön dolgozott már, a következőket mondta:

„A születéskor minden állampolgártól levett DNS minta lényegében az állam tulajdona és ezzel minden állampolgár az államilag szponzorált genetikai kutatások potenciális alanyává válik. Ehhez nem szükséges hozzájárulás és nincs kötelezettség a szülők értesítésére gyerekük DNS mintájának genetikai kutatás céljából történő tárolására.”

Egy 2008-ban George W. Bush által aláírt törvény némi legitimitást ad az újszülöttek genetikai információinak tárolására és az ezekkel folytatott kutatásra, ami ellen számos szakértő és politikus tiltakozott már alkotmányellenes volta miatt.

Legújabban Michelle Huckaby Lewis, Michael E. Scheurer, Robert C. Green és Amy L. McGuire bioetikusok, közös tanulmányukban a DNS minták tárolásának és kutatási célra való felhasználásának legitimitása mellett érvelnek:

 

A lakossági vérminták szülői hozzájárulás nélküli tárolásával és felhasználásával kapcsolatos nyilvános vita sok figyelmet kapott, leginkább az adatvédelmi jogok és a szülői autonómia megsértése miatt. A nyilvános vita azonban eddig keveset foglalkozott egy olyan potenciálisan komoly értéket képviselő közforrás megsemmisítésével, ami hozzájárulhat a közegészségügy javításához. A kutatói társadalomnak kötelessége, hogy támogassa azokat a szabályozásokat, amelyek lehetővé teszik a lakossági vérminták megőrzését és azok orvosi célú kutatásra történő felhasználását.

Ezek a bioetikusok arra panaszkodnak, hogy „a magánadatok védelmének szűklátókörű értelmezése akadályozza a kutatásokat” és kitartanak amellett, hogy „a kutatói társadalom támogassa azokat a szabályozásokat, amelyek lehetővé teszik a lakossági vérminták megőrzését és azok orvosi célú kutatásra történő felhasználását”. Ezeket a DNS mintákat „a lehető legjobban ki kell használni az állampolgárok egészségének javítása érdekében,” írják a szerzők.

A szabályzat szokás szerint figyelmen kívül hagyja az egyén jogait a „közjó” nevében. A szerzők a kutatásokban rejlő lehetőségeket és életmentő megoldásokat hangsúlyozzák, ugyanakkor a mai korban a fogyasztó-betegeknek drága, szabadalmazott eljárásokat ajánlanak, amelyek során saját Istenadta genetikai információikat adják el nekik busás haszonért cserébe.

A kollektivista bioetikusok (akik tulajdonképpen neo-eugenisták) minden fellelhető területen, mint az abortusz, klónozás, mesterséges megtermékenyítés, állatok jogai, transzhumanizmus, eutanázia, eugenika, az élet meghosszabbítása, az emberkísérletek és hasonlók, készek etikai kompromisszumokra.

Filozófiájuk, aminek lényege, hogy hatalommal ruházzák fel a technokrata államot és támogassák a kiválasztottak maroknyi csoportját, a klasszikus eugenikából ered. Szószólóik, mint T. H. Huxley, a biológus Aldous Huxley és az UNESCO alapító Julian Huxley nagyapja, amellett érveltek, hogy az eugenika szerint „etikusnak” számít az alsóbbrendűnek titulált személyek lecserélése (és a szaporodáshoz való joguknak megtagadása), az általuk felsőbbrendűnek minősített személyekkel. Ez egy tipikus, ősi elitista elv, ami máig fennmaradt a világkormányt előkészítő globalista elit köreiben.

Megjegyeznénk, hogy szintén egyes bioetikusok érveltek amellett (hivatalosan közzétett tanulmányokban), hogy engedélyezni kellene a csecsemők „abortálását” 3 éves korig, hogy az egészségügyi szolgáltatások „felülről történő kiutalása” indokolható, illetve, hogy az ivóvíz lítiummal és egyéb szerekkel történő kezelése a lakosság szociális kontrollálása érdekében elfogadható.

 

http://idokjelei.hu

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 9
Összes: 3175692
Hónap: 37008
Nap: 602