Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A közel-keleti háború árnyéka

Időkjelei: A világ helyzete, különös tekintettel a közel-keletre, az antikrisztusi világkormány hétéves uralmának kezdetét jelentő szerződés aláírásáig egyre rosszabb lesz. A szövetség aláírását követően látszólag javulnak majd a dolgok egy ideig, a hamis messiás, az Antikrisztus uralma alatt. 

Forrás: The Economic Collapse

a-soldier-425x277-370x241.jpgA közel-keleten folyó katonai akciók csak előfutárai annak, ami a világra vár. A feszültség egyre nő a térségben és minden oldal érzi, hogy az évtizedek óta kirobbanni készülő háború nincs messze. Milyen szép is lenne, ha a felek leülhetnének tárgyalni, megbocsátanának egymásnak és felhagynának az ellenségeskedéssel! Sajnos erre semmi esély. Nekünk, akik a nyugati vagy európai mentalitáshoz szoktunk, szinte lehetetlen megérteni a konfliktusok résztvevőinek életszemléletét és hozzáállását. A közel-keleten a vérbosszú elterjedt dolog és ez a keserűség évezredekre nyúlik vissza. A gyerekeket az ellenség gyűlöletére nevelik az iskolában, a megbocsátás szóba sem kerül. A közel-keleti feszültségre egyelőre nincs működőképes, mindkét fél számára elfogadható, hosszú távú megoldás.

Jelenleg Izrael, a Hamasz, a Hezbollah, a Muzulmán Testvériség, Szíria és Irán háborúra készülnek. Talán a mostani konfliktusban a higgadtabb hangok győznek, de előbb utóbb bekövetkezik az elkerülhetetlen. A közel-keleten háború lesz. A politikusok folyton újabb és újabb „békeszerződéseken” dolgoznak, de még a palesztin állam létrehozása sem vetne véget a harcoknak. A béke megállapodások csupán némi szünetet iktatnak a háborúba.

Nézzük át a helyzet legújabb fejleményeit.

Szombaton a Hamasz több tucat rakétát lőtt Izraelre. Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) számításai szerint volt, amikor 130 rakétát indítottak Gázából. Más források ennél sokkal nagyobb számú rakétáról beszélnek.

Válaszként az IDF katonai támadást indított Gáza ellen, amely során a Hamasz katonai ágának vezetője, Ahmed Jabari életét vesztette.

Az IDF 20 földalatti rakétaállást is támadott Gázában, azzal a céllal, hogy megakadályozza további rakéták kilövését Izrael irányába. A rakéták állítólag az izraeli határtól az ország belseje felé 40 kilométerre található célpontok eltalálására is képesek.

Az IDF szerdai támadásaira adott válaszként Gázából jelentős mennyiségű rakétát lőttek Izraelre. Az IDF szerint az izraeli Dome rakétavédelmi rendszer 13 rakétát tudott hatástalanítani.

Szerdán az IDF bejelentette, hogy a szerdai akció egy „nagyszabású offenzíva” részét képezi, amit szárazföldi támadás is követhet.

A katonai kampány a „Védelem oszlopa hadművelet” kódnevet kapta.

Az IDF minden opciót lehetségesnek tart. Saját Twitter oldalán a következő üzentet írta:

„Minden lehetőség benne van a pakliban. Amennyiben szükséges, az IDF készen áll a szárazföldi hadműveletekre Gázában.”

Az IDF nem rejti véka alá, hogy magas rangú Hamasz tisztek is szerepelnek a célpontok listáján. Egy másik Twitter üzenetben a következőket írták:

„Tanácsoljuk, hogy egyetlen Hamasz ügynök se mutatkozzon a föld felett az elkövetkező napokban, legyen alacsony vagy magas beosztású.”

Az amerikai védelmi minisztérium elítélte a Hamasz Izrael elleni rakétatámadásait és kijelentette, hogy Izraelnek jogában áll megvédenie magát.

 

A Hamasz katonai ága pedig közölte, hogy „Izrael megnyitotta a pokol kapuit”.

Khalil al-Haya, magas rangú Hamasz tiszt nagyon egyértelműen fogalmazott:

„A csata köztünk és a megszállók között nyílt és kizárólag Palesztina és Jeruzsálem felszabadításával érhet véget.”

Az iszlamista Dzsihád súlyos nyilatkozatot adott ki szerdán:

„Izrael hadat üzent Gázának és viselniük kell ennek következményeit.”

Egyiptomban, a legfontosabb politikai párt vezetője arra figyelmeztet, hogy országa kénytelen lesz beavatkozni a konfliktusba, amennyiben a harcok folytatódnak. A Breibart a következőket írta:

Ma, az egyiptomi Szabadság és Igazság pártja, ami a Muzulmán Testvériség politikai szárnya, és aminek korábban a jelenlegi elnök, Mohammed Morsi volt a vezetője, bejelentette, hogy amennyiben Izrael továbbra is folytatja a terroristák elleni halálos támadásokat, Egyiptom beszáll a konfliktusba. Egy ilyen izraeli lépés esetén, mondta a párt, „gyors lépések várhatók arab és nemzetközi részről, a vérontás megállítására.” A párt arra is figyelmeztette Izraelt, hogy „vegye figyelembe az arab térségben és különösen Egyiptomban végbement változásokat… [Egyiptom] nem fogja hagyni, hogy a Palesztinok ki legyenek téve az Izraeli agressziónak, mint ahogyan az a múltban történt.”

A helyzet Szíriával kapcsolatban is egyre feszültebb. Vasárnap óta Izrael két alkalommal is tankokkal lőtte Szíriát a Golan fennsík elleni szíriai támadásra adott válaszként. Ez azért is komoly fejlemény, mert az 1973-as Jóm Kippúr háború óta Izrael nem indított tanktámadást Szíria ellen.

A szíriai lázadók pedig hatalmas fegyverszállítmányokat és egyéb támogatást kaptak. A Washington Post a következőket írta:

A Bashar al-Asszád elnök ellen harcoló szíriai lázadók lényegesen több és jobb fegyvert kaptak az elmúlt hetek során, amit a Perzsa-öbölbeli államok finanszíroztak az Egyesült Államok koordinálásával, az ellenzék aktivistái és amerikai valamint külföldi illetékesek szerint.

Az Obama kormány illetékesei kihangsúlyozták, hogy nem az Egyesült Államok biztosítja vagy finanszírozza a halálos ellátmányt. Ezzel szemben a kormány kiterjesztette kapcsolatait közte és az ellenzéki katonai erők között, hogy az öbölbeli országoknak bizonyítsa a lázadók hitelességét és parancsnoki-irányítási infrastruktúrát biztosítson számukra.

Arról is érkeztek hírek, hogy hamarosan brit csapatok érkezhetnek a szíriai határ közelébe.

A NATO bejelentette, hogy készen áll Törökország védelmére, amennyiben ez szükségessé válik:

Anders Fogh Rasmussen, a NATO főtitkára egy hétfői prágai tanácskozáson kijelentette, hogy a NATO megvédi a szövetséges Törökországot, ami a Szíriából érkező és a török határ mentén becsapódó aknákra adott válaszcsapást.

„A NATO, mint szervezet, mindent megtesz, hogy megvédje szövetségesét, Törökországot. Több terv is készen áll Törökország védelmére, amelyek remélhetőleg elrettentik a másik felet a további támadásoktól,” mondta.

Természetesen a közel-keleti eseményekkel kapcsolatban nehéz bármit is pontosan megjósolni. Annyira sok gyűlölet és düh halmozódott fel a szembenálló felekben, hogy bármilyen apró szikra lángba boríthatja a térséget.

Egy biztos, a közel-keleti helyzet továbbra is komoly hatással lesz a globális gazdaságra vagy akár az Egyesült Államok politikai intézkedéseire.

Egy igazi közel-keleti háború kirobbanása pedig súlyosan érintené az olajárakat.

Reménykedjünk a békében, de próbáljuk meg reálisan felmérni a helyzetet. A világ helyzete egyre bizonytalanabb és az előttünk álló idő komoly kihívásokkal terhes.

 

 

http://idokjelei.hu

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 9
Összes: 3175692
Hónap: 37008
Nap: 602