Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A nyugat polgárháborút és NATO közbeavatkozást akar Szíriában

damascus-syria-bomb-01.jpgSzíria panaszt tett csütörtökön az ENSZ Biztonsági Tanácsánál és főtitkáránál a damaszkuszi kettős merénylet miatt, amely az ország ellen szőtt külföldről pénzelt terrorista összeesküvést bizonyítja.

"Ezek az újabb bűncselekmények arról tanúskodnak, hogy Szíria külföldről fizetett és felfegyverzett szervezetek terrorista támadásának a célpontja" - írta a BT-nek és Ban Ki Munnak küldött üzenetében a szíriai külügyminisztérium. A levélben vádakat fogalmaztak meg név szerint nem említett "ismert médiumok ellen is, amelyek erőszakra uszítanak... és még több bűncselekményre buzdítják" a lázadókat.

A szíriai krízisért felelős még a katari al-Dzsazíra és a szaúd-arábiai tőkével működő dohai al-Arabíja tévéállomás is, mivel Katar és a királyság is a szíriai ellenzék harcias támogatója nyugati segítséggel persze.

Ban Ki Mun "határozottan elítélte" a damaszkuszi robbantásokat, amelyekben 55 ember vesztette életét, de ez az oroszlánkönnyek nem hatnak meg, hiszen tudjuk, hogy az ENSZ nagy erőkkel dolgozik a világkormány kiépítésén és a Közel-Kelet lángolását ők koordinálják –ezt több oknyomozó is megerősíti. A nyugat sodorja veszélybe az Annan-tervet, amely szintén átverés. Annan egy CIA ügynök, annak a szervezetnek az embere, amely a világkormánynak nem tetsző országokat bénít meg, és a „béketerv” csak arra volt jó, hogy időt kapjanak a titkos háború megszervezéséhez.

A NATO, Szaúd-Arábia, Katar és más nyugati államok szabotálják a békepróbálkozásokat Szíriában. Arról a nyugati média nem számol be, hogy a szír katonák tucatjával tartóztatják le Szaúd-Arábiából és Katarból pénzelt török és líbiai harcosokat.

Webster Tarpley oknyomozó szerint Kofi Annan és Hillary Clinton csak az „átverés játékát” űzik Szíriában, aljas képmutató, szemtelen módon beszélnek a békéről, ez alatt elkerülhetetlen polgárháborúval riogatnak, amiért csak és kizárólag ők lesznek a felelősek.

Tarpley elmondta, hogy Annanék szerveztek egy béketárgyalást Genevába, ahová meghívták a szíriai kormányt és az úgy nevezett ellenzéket, de az utóbbi nem akart megjelenni és valószínű, hogy azért nem, mert a NATO és mások ezt kérték.

Az oroszok és a kínaiak is tudják, hogy a fentiekről van szó, ezért állítólag kézbe akarják venni az ügyet.

A nyugat rezsimváltást akar Szíriában és Iránban…minden erről szól: teljes fennhatóság a Közel-Kelet felett, .. majd később a világ felett…de ez világháborút jelent mégpedig termonukleáris világháborút, amit egyenlőre nem kerülhetünk el, hiszen az emberiség szodomai kultúrája nem teszi ez lehetővé. Fel kell hagyni a bűnnel, vissza kell fordulni a spiritualitás felé és akkor a szakadék bezárul! Nem elég a politikai ébredés, hogy tudjuk a dolgokat. A világmindenség Legfelsőbb törvénye csak istentelenséget lát és ha még sokáig áll fenn ez az állapot, akkor megérkezik az isteni közbeavatkozás. Jelen pillanatban a hamis-béke állapotát tapasztaljuk és ki tudja meddig lehet ezt játszani.

 

http://aranykor.freeblog.hu/

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 10
Összes: 3175693
Hónap: 37009
Nap: 603