Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Étel vagy ürülék? Esetleg mindkettő?

Időkjelei: Néhány nappal ezelőtt írtunk arról, hogy Görögországban mostantól hivatalosan is árusíthatók a lejárt szavatosságú élelmiszerek. Az intézkedéssel kapcsolatban sok vita alakult ki, azt azonban általánosságban elmondhatjuk, hogy a legtöbb esetben a manapság sajnos inkább túlzásba vitt tartósítási eljárásoknak köszönhetően, ezek az ételek nem igen különböznek a még le nem járt áruktól. Az alábbi cikk az ételekkel kapcsolatos másik, komolyabb problémával foglalkozik, és bár a cikk írója ennek inkább amerikai vonatkozásait járja körbe, tudjuk, hogy kis hazánkra nagyon is igaz, hogy az Európa nyugati országaiban kapható, jobb minőségű élelmiszerekkel szemben, ide inkább az olcsó és éppen ezért sokszor kevésbé egészséges import ételek kerülnek, tehát az alábbi információk sajnos Magyarországra is igazak.

Forrás: The American Dream

Tilápia haltenyészet Thaiföldön

A legtöbb embernek fogalma sincs arról, hogy rendszeresen fogyaszt ürüléket. Van, akit ez nem érdekel, de azért a legtöbb ember, ha tudna róla, elkerülné az ilyen ételeket. Amellett, hogy gusztustalan, az emberi és állati ürülék számos veszélyes baktériumot is tartalmaz. Sajnos az árak alacsonyan tartásáért folytatott állandó harc miatt egyre több az import élelmiszer a polcokon és nem mindenhol olyan szigorúak az élelmiszerbiztonsági szabályok, mint az Egyesült Államokban [vagy Európában és Magyarországon]. Sok ázsiai országban közvetlenül ürülékkel etetik az állatokat, mert ez a legolcsóbb. Az Ázsiából importált halak és szárnyasok például nagy eséllyel disznóürüléken nőttek fel. Az Egyesült Államok élelmiszerbiztonsági hatósága, az FDA, sok ezer Ázsiából érkező élelmiszerszállítmányt utasított vissza az elmúlt években, mert túl sok ürüléket tartalmaztak. Az FDA azonban csupán az importszállítmányok kevesebb, mint 3 százalékát vizsgálja. Vajon mi lehet a maradék 97 százalékkal?

A Bloomberg cikke az „Amerikai fogyasztók számára jóváhagyott sertésürülékkel táplált tengeri ételekről” például a következőket írta:

Az Egyesült Államokban kapható tengeri ételek 27 százaléka Kínából származik. Az FDA által megvizsgált ilyen szállítmányok gyakran szennyezettek. A hatóság az importált élelmiszerek átlag 2,7 százalékát vizsgálja meg. 2007 óta az FDA 1380 tonna Vietnámból érkezett tengeri ételszállítmányt utasított vissza, mert szalmonella baktériummal vagy egyéb szennyeződéssel voltak fertőzöttek. Szintén 2007 óta 820 kínai szállítmányt utasítottak vissza, amiből 187 tilápia hal volt.

Michael Doyle, a Georgia Egyetem mikrobiológusa szerint Ázsiában nagyon gyakori, hogy a halakat és a rákokat ürülékkel etetik. Sok hal és rák egész életét gusztustalan, inkább szennyvíztárolónak nevezhető tavakban tölti.

Az Egyesült Államokba importált élelmiszerek esetében a legtöbb panasz az élelmiszerek ürülékkel való szennyezettsége miatt van. A csoport elmondta, hogy Thaiföldön például a sokszor egyszerre 20.000 csirkének otthont adó ketreceket egyenesen a hal és ráktenyészetek fölé építik, így a tavakban élő állatok csirkeürüléken növekednek.

 

A kínai élelmiszertermelők pedig sokszor használnak kezeletlen emberi ürüléket és állati hulladékot a tenyésztett halak táplálására illetve a földeken trágyaként.

„Az ürülék például a Kínában tenyésztett tilápia hal fő tápláléka,” mondta.

Mindenkinek megjött az étvágya?

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezete (FAO) szerint a sertéstrágya gyakran szolgál a szárnyasok és birkák takarmányaként dél-kelet Ázsiában.

A dél-kelet Ázsiára annyira jellemző sertés-zöldség-hal-kacsa láncban a sertéstrágya nagyon fontos összetevő. A kínai gazdák régóta alkalmazzák ezt az integrált rendszert.

A sertéstrágya több mint 20% nyers proteint tartalmaz. Éppen magas proteintartalma miatt, a szárított nyers sertéstrágyát számos szárnyasoknak készült kísérleti takarmányban is alkalmazzák és semmilyen mellékhatást nem tapasztaltak a húsban vagy a tojásokban. Ugyanezt a terméket használták már sertéstakarmányokban is, maximum 15%-os arányban, birkatakarmányban pedig maximum 40%-os arányban, nagyon jó eredménnyel.

Azt mondják az ember az, amit eszik.

Tényleg olyasmit akarunk enni, ami nagyrészt sertésürüléken nevelkedett?

Persze nem minden gazda ad ürüléket az állatainak. Vannak, akik cukorkával és lejárt szavatosságú élelmiszerekkel etetik őket.

Vajon mennyi idő kell ahhoz, hogy közvetlenül nekünk, embereknek is ürüléket akarjanak „felszolgálni”?

Sajnos ez a nap közelebb van, mint sokan gondolnák. Japánban már dolgoznak azon az eljáráson, aminek segítségével „húst” lehet előállítani az emberi ürülékből.

Érthető, ha ez sokak számára hihetetlen. A DailyTech.com a következőket írta:

A Tokiói Szennyvízszolgáltató 13 millió ember szennyvízéről gondoskodik egy 2200 négyzetkilométeres területen. A cég egy különleges problémával kereste meg Mitsuyuki Ikedát, az Okayama Laboratórium kutatóját: túl sok „szennyvíz üledék” (közérthetőbben fogalmazva emberi ürülék) gyűlik össze náluk.

Tudvalevő, hogy az emberi ürülék nagyon sok baktériumnak szolgál táptalajként, így Ikeda úr szokatlan megoldással állt elő: gyártsanak ételt az ürülékből. (Lásd az erről készült videót: ITT)

A folyamat első fázisában megfőzik az anyagot, hogy a baktériumok elpusztuljanak, majd különböző technológiákkal kinyerik a belőlük származó fehérjét. Ízjavítóként szójafehérjét adnak a keverékhez, ami ezt követően egy „reakció erősítőn” megy át (ami valamiféle kémiai reaktor lehet), ahol a hús szerkezetét utánzó állagot kap, majd végül egy „robbantón” sajtolják át.

Az ízletes „hússzelet” végül kap egy kis piros ételfestéket, hogy színe bizalomgerjesztőbb legyen. Ikeda úr szerint az első kóstolók alapján a legtöbb ember a marhahúshoz hasonlónak mondta a terméket.

Ki enne ilyen steaket?

 

http://idokjelei.hu

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2020 >>
Ke Sze Csü Szo Va
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Statisztika

Online: 19
Összes: 2664564
Hónap: 22818
Nap: 827