Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Irán megtagadta a nyugat kérelmét, így nem áll le az atomprogrammal

 

Csütörtökön megállapodás nélkül zárt a Nyugat vs. Irán tárgyalások második fordulója, ezért június 18.-án folytatják Moszkvában, és abban teljesen biztos vagyok, hogy az szintén meg fog bukni és akkor végleg Izraelhez kerül a labda.

Persze nem garantált, hogy Tel-Aviv addig vár. Nagyon furmányosan intézik a dolgokat: Izraelt úgy próbálják feltüntetni mint egy a "süket és töketlen" nyugattól elszigetelődött állam lenne, aki egy második holokausztól tartva saját maga kényszerül az Irán elleni csapás döntésére, amely megtörténte után az Egyesült Államok és Nagy-Britannia, valamint azok szövetségesei, csak úgy tesznek majd mintha belerángatták volna őket a háborúba.

Izrael eljátsza a morcost, hogy a nyugat megint nem akar segíteni mint 1944-ben, amikor Weissmandel rabbi kérésére a szövetségesek nem szándékoztak bombázni az Auschwitzba vezető vasútvonalakat és az ott lévő krematóriumokat. (Persze azt tudni kell, hogy a cionisták titkos terve az volt, hogy legyen holokauszt, pusztuljanak a nem-cionista zsidók, és így megkapják Palesztina területét.)

Egy ilyen katonai csapás következménye az lenne, hogy Kína és Oroszország is beszáll a háborúba, hiszen Iránnak elkötelezett szövetségesekről van szó és őket is zavarja a nyugat imperialista térnyerése...persze a kutyaevő kínaiakat nem pártolnám annyira mint egyesek...velük is csak rosszabb lenne a világ, mint amilyen lesz is. A védikus Puránák megjövendölik, hogy Kína lesz a világ ura a Kali-yuga sötét időszakában.

Mialatt folytak a tárgyalások az Egyesült Államok szenátusa újabb szankciókat szavazott meg Irán ellen, a "Brit Birodalom" politikusai pedig háborúra készültek.

 

http://aranykor.freeblog.hu/

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 9
Összes: 3175692
Hónap: 37008
Nap: 602