Forrás: eftdailynews.com

Charles Goyette a következőket írta az aranyról:

Miután megtudta, hogy Franciaország aranyát az amerikai Fed tárolja, Charles de Gaulle, francia elnök a korabeli híradások szerint a következőket mondta: „Alig tudtam aludni egy ilyen felállás mellett.” Ezért 1965-ben parancsot adott a francia tengerészetnek, hogy hajóik az Atlanti óceánt átszelve vegyék fel és szállítsák haza, a Banque de France párizsi fiókjába, az ország 150 millió dollár értékű, a Fed New Yorki páncéltermében tárolt aranykészletét.

Ez bölcs lépés volt de Gaulle részéről és összhangban van a sokak által osztott jó tanáccsal: Ne bízd az aranyad másra. Fizikailag is legyen tulajdonodban.

De Gaulle rájött az Egyesült Államok által folytatott nemzetközi szélhámosságra. Az USA azt ígérte, hogy bárki visszakaphatja a nála tartott aranyát unciánként 35 dollárért. Azonban a csekkhamisítókhoz hasonlóan, az USA esetében is egyértelmű volt, hogy több dollárt nyomtattak, mint amennyit visszaválthattak az általuk diktált ütemben.

De Gaulle megelőzte a falkát. Idővel a többi nemzet is rájött, hogy valami nem stimmel és elkezdték visszakövetelni aranyukat a tulajdonukban lévő dollárért cserébe. Washingtonból elkezdett kiáramolni az arany és helyette sok milliárd papírdollár érkezett.

Igazi roham volt az Amerikában tartott arany ellen.

Egyetlen márciusi napon, 1971-ben, 400 tonna aranyat vettek ki a London Gold Pool-ból, ami az árfolyam mechanizmus végleges bezárását eredményezte. Augusztusra Nixon elnök be is zárta az aranyablakot, ami tulajdonképpen azt jelentette, hogy az USA nem volt képes betartani a dollár konvertibilitására adott ígéretét.

Németország felelősségre vonhatóságot akar

Franciaországhoz hasonlóan, Németország is személyesen ismeri a fiat valutákkal járó hiperinfláció keserű tanulságait. Nem meglepő, ha a két ország elsőként kongatja meg a vészharangot, amikor szélhámosságot szimatol. Mostanra valószínűleg mindenki hallott az idevágó német intézkedésekről, amelyek szoros összefüggésben vannak a világ központi bankjaival és a rájuk bízott arannyal kapcsolatos aggodalmakkal.

Ambrose Evans-Pritchard, a Telegraph cikkében Németország Londonban, Párizsban és New Yorkban őrzött aranyának vizsgálatáról ír:

A német számvevőszék jelentésében közölte a törvényhozókkal, hogy az aranyat „soha nem ellenőrizték fizikailag” és utasította a Bundesbankot, hogy intézkedjen az arany tárolására szolgáló helyszínekre történő bejutást illetően.

 

Kérte ugyanakkor 150 tonna arany három éven belüli hazaszállítását, hogy ellenőrizhessék az arany minőségét és a rudak súlyát. A jelentés leírja, hogy Frankfurt nem rendelkezik számozott aranyrúd jegyzékkel.

Kitért arra is, hogy a Bundesbank még 2000-ben és 2001-ben 1440 tonnáról 500 tonnára csökkentette Londonban tartott aranykészletét, a drága tárolási költségekre hivatkozva. A nemesfém szállítmányt légi úton szállították Frankfurtba.

Az ellenőrzés eredményeként az is kiderülhet, hogy a különböző központi bankokban tárolt német arany hiánytalanul megvan. Az is elképzelhető, hogy Franciaország aranykészlete még évtizedekig biztonságban lett volna a Federal Reserve páncéltermeiben, de a jelen idők monetáris kockázatokkal terhes környezetében fontos a körültekintő magatartás.

Mit tettek a központi bankok az emberek aranyával?

Egy viszonylag friss cikkben foglalkoztunk már a kérdéssel, hogy vajon a központi bankok tényleg rendelkeznek-e az arannyal, ami állításuk szerint birtokukban van. Amit nem mindenki ért, hogy még ha az arany valóban ott is van fizikailag a mondott helyen, vitatható, hogy ki az arany igazi tulajdonosa, illetve, hogy kinek adták azt kölcsön, ígérték oda fedezetként, használták swapokra vagy adták el.

A fent idézett Telegraph cikk is utal a jogcím kérdésére, leírva, hogy „a német számvevőszék azután hozta intézkedését, hogy a „Hozzák vissza az aranyunkat” elnevezésű német civil kampányszervezet és amerikai szövetségese, a Trösztellenes Arany Bizottság azt állítják, hogy a hivatalos adatoknak nem lehet hinni.” Szerintük a központi bankok aranykészleteik jelentős részét régen kiadták hitelre vagy shortolták.

Hogy az aranyrudak valóban ott vannak-e ahol lenniük kéne, leltár kérdése. A jogcím kérdését egy alapos felülvizsgálat lenne képes megválaszolni, azonban még akkor is megmarad a központi bankok és egyéb lerakatok birtokában lévő arany hitelességének kétsége.

A másik aggasztó tényező a hamis aranyrudak létezése. Nem elhanyagolható kérdés, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy most első alkalommal ellenőrizték a New Yorki Fed birtokában lévő arany egy részének tisztaságát. Az eredményeket nem hozták nyilvánosságra.

Záró gondolatok

Akik 1971. augusztus 15 után jelentkeztek aranyukért elkéstek. De Gaulle már az előtt tudta, hogy valami nincs rendben az USA monetáris politikájával és gyakorlatával, hogy Nixon bejelentette volna, országa nem tudja betartani az arany visszaszolgáltatására tett ígéretét. A mai nehéz gazdasági környezetben Németország monetáris ösztöneire hallgat.

Számos figyelmeztető jel mutatja, hogy a monetáris körülmények egyre sérülékenyebbek és a fiat dollár napjai meg vannak számlálva. Jó lenne tudni, hogy legalább a nép aranya megvan-e.

Mindettől függetlenül emlékezzünk: Ne bízd az aranyad másra.

http://idokjelei.hu