Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Most érdemes az eget kémlelni

Augusztus a hullócsillagok hónapja, több meteorraj is érkezik. A legnagyobb szombatról vasárnapra virradóan.

 
Most érdemes az eget kémlelni

Az előrejelzések szerint szombatról vasárnapra virradó hajnalban érkezik a Perseidák néven ismert meteorraj, amely valójában a 109P/Switft-Tuttle üstökösből kiszakadt, jelenleg is a Nap körüli pályán keringő törmelékfelhő.

A Magyar Csillagászati Egyesület honlapján az olvasható, hogy a meteorraj a törmelékfelhő Földdel való találkozásakor jelentkezik, amikor az apró porszemek bolygónk légkörébe csapódnak. A fogyó Hold némileg akadályozza a megfigyeléseket, azonban mindenképpen érdemes az előző, illetve következő 1-2 éjszakán is kémlelni az eget, hiszen a raj akár 100 meteort is adhat óránként, illetve szinte egész augusztusban jó esély van Perseida-meteorok megfigyelésére.

„Szent Lőrinc könnyei” később is jelentkezhetnek, ugyanis egy másik, jóval kevésbé látványos meteorraj is jön még augusztusban. A Kappa Cygnidák meteorraj éles maximuma az előrejelzések szerint 18-án következik be, és annak megfigyelését nem zavarja majd a Hold sem.

"Sajnos az előrejelzések szerint a meteorok várható száma jóval alacsonyabb, de a raj viselkedése kevéssé ismert, így könnyen előfordulhat, hogy az előre jelzett óránkénti 3 darabos értéknél jóval több és esetleg látványosan fényes tűzgömb is lehet. Mindkét raj esetében a megfigyeléshez a legfontosabb a sötét égbolt! Ezért ha tehetjük, keressünk a megfigyeléshez városi fényektől távoli helyszínt. Amennyiben csak városból van módunk megfigyelést végezni, közvetlen fényektől takart helyszínt válasszunk, de ebben az esetben számoljunk azzal, hogy a halványabb rajtagokat a városi fényszennyezés miatt nem vehetjük észre. Mindettől függetlenül jó esélyünk van a jelzett maximum környékén, illetve egész augusztusban egy-egy látványos tűzgömbre is" - emeli ki az MCSE honlapja.
 

 

Hir24

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 9
Összes: 3175692
Hónap: 37008
Nap: 602