Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Panetta szerint az USA készen áll Irán megtámadására

Forrás: Infowars.com

Vasárnap Leon Panetta, az Egyesült Államok védelmi minisztere kijelentette, hogy az Egyesült Államok „katonai szempontból készen áll” Irán megtámadására, szokás szerint az ország atomprogramját hozva fel ürügyként.

Panetta nyilatkozata az USA és az ENSZ Biztonsági Tanácsa által Bagdadban tartott tárgyalások után hangzott el.

„Szerintem a tárgyalások tartalmi szempontból teljesen eredménytelenek voltak,” mondta egy iráni diplomata a McClatchy-nek pénteken. „Minél többet tárgyalnak annál rosszabb a helyzet.”

Hiába a hajlandóság Irán részéről a tárgyalások folytatására, egy magas beosztású amerikai tisztviselő szerint keményebb szankciók várnak az iszlám köztársaságra. Az Egyesült Államok és Izrael úgy gondolják, hogy Irán csupán azért vesz részt a tárgyalássorozatban, amelynek következő, harmadik fordulójára júniusban kerül sor Moszkvában, hogy időt nyerjen atomprogramja folytatásához.

„Komoly kétségeink vannak afelől, hogy megegyezésre juthatunk Iránnal, de muszáj kimerítenünk a diplomáciai lehetőségeket, mert minden egyéb alternatíva, akár egy iráni atomhatalomról, akár regionális háborúról lenne szó, nagyon komoly,” idézte az izraeli katonai rádió az amerikai tisztviselőt.

„Sajnálatos módon, az Irán és a P5+1 hatalmak között újonnan létrejött bizalom veszélyben van, mert az izraeli követeléseket visszhangzó nyugati politikusok ragaszkodnak hozzá, hogy Irán hagyjon fel urániumdúsító tevékenységével és állítsa le földalatti létesítményét Fordo-ban, annak ellenére, hogy az az IAEA folyamatos ellenőrzése alatt áll,” írta a New York Times, még a bagdadi tárgyalás előtt megjelent op-ed cikkében.

 

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ellenőrei 27 százalékos tisztaságúra dúsított uránium nyomait találták a fordói létesítményben februári ellenőrzésük során. Diplomaták szerint elképzelhető, hogy az iráni technikusok rosszul kalibrálták centrifugáikat, írja a McClatchy.

Atomfegyver előállításához 90 százalékos tisztaságú urániumra van szükség.

Benjamin Netanjahu, izraeli miniszterelnök azt mondta, hogy a tárgyalások csak abban az esetben lehetnek sikeresek, ha Irán teljesen felhagy az urániumdúsítással, teljes, eddig előállított dúsított urániumkészletét elszállíttatja az országból és bezárja Qom-ban található földalatti urániumdúsító létesítményét, írta az Associated Press május 9-én.

Ehud Barak, izraeli védelmi miniszter szerint Irán hamarosan eléri az „immunis zónát”, ami katonai lépést eredményezne.

„Minden fajta eshetőségre készen állunk, hogy megvédjük magunkat,” nyilatkozta Panetta az ABC csatorna This Week című műsorában. „Az alapvető álláspont, hogy sem az Egyesült Államok sem a nemzetközi közösség nem fogja hagyni, hogy Irán atomfegyvert állítson elő.”

Panetta nyilván a helyettes izraeli védelmi miniszter spekulatív kijelentésére alapozza megjegyzését, aki még februárban mondta, hogy Irán egy 10.000 kilométer hatótávolságú rakéta kifejlesztésén dolgozik, ami az Egyesült Államokat is elérheti.

Moshe Yaalon azt mondta, hogy a rakétát arra tervezték, hogy eltalálja a „Nagy Sátánt”, hogy Iránban az Egyesült Államokat nevezik. „Ezt az Egyesült Államoknak szánták, nem nekünk.”

 

http://idokjelei.hu

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 9
Összes: 3175692
Hónap: 37008
Nap: 602