Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Sarkozy a „szélsőséges” weboldalak olvasóinak letartóztatását akarja

Toulouse-ban néhány napja, egy 24 éves, az al-Kaidához tartozó férfi egy zsidó iskolánál egy rabbit és három kisgyereket ölt meg, egy héttel korábban pedig három francia ejtőernyős katonával végzett.

Forrás: Inforwars.com

Nicolas Sarkozy, francia miniszterelnök nem sok időt vesztegetett, hogy kihasználja a Mohammed Merah által keltett pánikot és zűrzavart. Kevéssel Merah halálát követően a francia miniszterelnök kijelentette, azok a francia állampolgárok, akik „szélsőséges” weboldalakat látogatnak ugyanolyan büntetést kellene, hogy kapjanak, mint a gyermekpornográfia kedvelői.

„A terrorizmust népszerűsítő és gyűlöletet vagy erőszakot szító weboldalak rendszeres látogatóit börtönbe kell zárni,” jelentette ki Sarkozy egyik kampánybeszéde során. „Amit megtehetünk a pedofilokkal, annak a terrorizmus támogatóira is vonatkoznia kellene.”

Törvénybeiktatás esetén a francia miniszterelnök javaslata megnyitná a gátat a kormány által illegálisnak ítélt tartalmat olvasó személyek elítélése és bebörtönzése előtt.

„Büntetendő cselekedetté nyilvánítani egy látogatást, egy egyszerű látogatást, egy weboldalra, enyhe túlzásnak tűnik,” nyilatkozta Lucie Morillon, a Riporterek Határok nélkül képviselője az Associated Press-nek.

Morillon rámutatott, ahhoz, hogy Sarkozy javaslatát ténylegesen bevezessék, egy új internetes megfigyelési technológia bevezetésére lenne szükség. „Ami igazán aggasztó számunkra, hogy honnan fogják tudni ki milyen oldalakat látogat. A bejelentés vajon azt jelenti, hogy egy új globális Internet megfigyelési rendszert vezetnek be Franciaországban?” – tette fel a fontos kérdést Morillon.

 

1990-ben, a Gayssot törvény bevezetésével Franciaországban büntetendő cselekedetté vált az 1945-ös Londoni Egyezményben meghatározott emberiség ellenes bűntettek megkérdőjelezése. A Gayssot törvény a sajtószabadságról szóló 1881-es törvényt is módosította.

Az Emberi Jogok Európai Egyezménye minden állampolgár számára biztosítja a szólás szabadságát, hogy kifejezze saját véleményét, azonban „ez a jog a szükséges korlátoknak való megfeleléstől függ,” magyarázza a Legal Project. A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezménye szerint „a nemzeti, faji vagy vallásos gyűlölet támogatása, amennyiben az diszkriminációra, ellenségeskedésre vagy erőszakra való felbujtásnak tekinthető,” büntetendő cselekménynek minősül.

A Franciaországban élő muzulmánok például a „gyűlöletbeszédre” vonatkozó törvények alapján próbáltak harcolni ügyük kritikusai ellen.

2002-ben Michel Houellebecq-et azért ítélték el, mert egy interjú során azt mondta, hogy az Iszlám vallás „ostoba” és „veszélyes”. Brigitte Bardot színésznőt 2008-ban fajgyűlölettel vádolták és hivatalosan is elítélték, mert kritizálta a muzulmán ünnep során végzett rituális bárányáldozatokat. Bardot-t összesen öt alkalommal ítélték el véleménye kinyilvánítása miatt. 2005-ben Jean Marie Le Pen politikust 2003-ban tett kijelentései miatt ítélték el hivatalosan, amelyeket a muzulmánok Franciaországba történő bevándorlásával kapcsolatban tett.

Jean Marie lánya, Marine Le Pen, Sarkozy egyik ellenfele a francia választásokban kijelentette, hogy a Merah-féle támadás megmutatta, hogy neki volt igaza, amikor ellenezte a muzulmánok bevándorlását. 

 

http://idokjelei.hu

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 10
Összes: 3175693
Hónap: 37009
Nap: 603