Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egy gép majdnem lezuhant egy UFO miatt

cessna-172.jpg

Az amerikai Szövetségi Repülési Hatóság nyomozást kezdett egy ismeretlen repülő objektum miatt, amely majdnem szerencsétlenséget okozott, két és fél kilométerrel a föld fölött.

Éppen két és fél kilométer magasan repült Denver felett egy Cessna típusú gép, amikor közel került hozzá egy olyan rejtélyes objektum, amitől minden pilóta ideges lenne. A kisrepülő vezetője azonnal jelentkezett a rádión – írja az NBC."Távirányítású repülő, vagy mi ez? Valami elment mellettünk, nagyjából húsz-harminc másodperccel ezelőtt. Olyan volt, mint egy nagy távirányítású gép" mondta a berezelt pilóta a közlekedésirányítónak. Greg Feith korábbi nyomozó aggályosnak ítélte a helyzetet. "Problémás, hogy van valami az egyébként ellenőrzött légterünkben, amiről nem tudunk" idézte az NBC a szakértőt, aki szerint szóba jöhet a távirányítású gép, egy hatalmas madár, vagy a légierő egyik pilóta nélküli repülője. "Lehet, hogy egy hadművelet része volt, vagy valaki túl magasra reptette a játékát" tette hozzá Feith. A titokzatos, ismeretlen objektum miatt az amerikai Szövetségi Repülési Hatóság nyomozást indított. Szokás szerint most is egy meteorológiai balon lesz a bűnös.

 

Borsonline

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 6
Összes: 3175698
Hónap: 37011
Nap: 601