Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Idegenek

Ennek a cikknek az eredetije a francia V. I. T. R. I. O. L. magazin 23. számában jelent meg Joel Labruyère jóvoltából.

Igen, idegenek vannak, ez mára már nem kétséges! Valóban rendszerességgel látogatják a Földet, és, igen, miattunk jönnek. Bizonyos értelemben megváltást hoznak az emberiségnek, de nem abban az értelemben, ahogyan azt gyakran hiszik.
Hogy mi a céljuk? Nos, elsősorban a bolygónk, a Naprendszer és a galaktikus rendszer harmóniájának helyreállítása, miközben az őrület és a perverzió néhány embert továbbra is arra kényszerít, hogy az idegen látogatókat gyarmatosító vagy gonosz szörnyeknek ábrázolja…Mi tehát az igazság, és mi az, ami hazugság ebben a témában?

 

ALIEN POLITIKA


Sokan így emlegetik a földön kívüliek vélt vagy valós szándékát.De legyen nagyon óvatos ebben a kérdésben, mert olyan érzékeny területre tévedünk az UFO-kkal kapcsolatban, mely tele van szándékos félretájékoztatással.
Az Internet természetesen mohón megragadta a témát, és tele van beszámolókkal, filmekkel és minden egyébbel. Ezek többé-kevésbé díszes köntösbe bújtatva próbálják tolmácsolni a tényeket. Hollywoodban például ez az egyik kedvenc téma, és hát rendszeresen kielégíti a nyilvánosság éhségét. A sci-fi filmek sorban ugranak le a futószalagról, melyekben általában az idegenek a legrosszabb ellenségei az emberiségnek. Nos biztosak lehetnek benne, hogy ebben a kérdésben a félretájékoztatás érvényesül minden szinten, és a bölcs ember, aki józan tud maradni az élet viharában, átlátja a szándékot.A filmekben az idegenek szörnyek képében vannak feltüntetve, akik az űr mélyéből a téren és időn keresztül  ideutaznak, hogy ellopják a Föld energiaforrásait. Vajon ez tényleg így van, mint ahogy azt tipikusan bemutatták  az amerikai televíziós sorozat „X-akták”-jában, ahol Fox Mulder  FBI ügynökkel a nyomukban minden gonoszságot elkövettek? Vagy békés lények, szelíd külföldinek álcázott emberekként mászkálnak köztünk, mint a  Coccon (1985) c. filmben, vagy esetleg csapongók, mint Steven Spielberg romantikus ábrázolásaiban?

 

Ebben a témában rejtélyes módon teljes félretájékoztatás és zűrzavar uralkodik.Bármi legyen is a válasz, mindenkinek meg kell tudnia egy alapvető igazságot, ami gyakorlatilag abban a tényben merül ki, hogy az összes közzétett információ ebben az ügyben mind az Interneten és a sajtóban is nagy hazugságokon alapul. A hatóságok és a média a vezetők utasításait követve gondosan fenntartják a zavart ezek körül a dolgok körül, mert ez a kérdés sokkal érzékenyebben érint minket, mint gondolnánk. A vezetők nem gondolják, hogy az emberiség esetleg ráébredhet az igazságra, és emiatt nem érdekli őket annak ténye, hogy a közvélemény lassan, de biztosan kezdi felfedezni az igazságot és leleplezni a hamis elméleteket. Az összeesküvés-elméletek gyártásával támadják ezt a kérdést, de ha már nem a naivitás és a szűk látókör foglyai vagyunk,  lassan a helyes irányba indulhatunk. Gondolatainkat egy idő után már nem tudják félreterelni. 



Miért rettegnek ennyire attól, hogy az igazság kiderülhet? Nos, azért, mert az igazság nagyon zavaró és veszélyes a hatóságok szerint. Ugyanis a földön kívüliek jelenléte az egyik kulcsa annak, hogy a tömegek megértsék és ráébredjenek arra, hogy kik is vagyunk valójában?!
Ha fény derül az igazságra, akkor a politikai rendszer teljesen összeomlik, mert kiderül, hogy valójában nem más csak, mint egy sötét fikció, amivel az emberiséget ki lehet zsákmányolni és fogságban lehet tartani. Ugyanis a galaxisunkban és az világegyetemben minden és mindenki egyenlő. Olyan kölcsönhatások és erők működnek a Naprendszerben és azon túl is, amelyek a teljes egyenlőséget és szabadságot feltételezik. Nos, a Földön ez nem jellemző. Nem kell tüzetesebb vizsgálat ahhoz, hogy ráébredjünk a sötét titokra: - a hatóságok azon dolgoznak, hogy elrejtsék a tényeket az ember eredetéről és csodás feladatáról. Ha egyszer nyilvánosságra kerülne az igazság ezzel kapcsolatban, az alapjaiban rázná meg a társadalmunkat. Emiatt veszélybe kerülne az projekt, ami döbbenetesen vészes jövőt készít elő az emberiségnek, s már előrehaladottabb  állapotban van, mint gondolnánk. Eme vészes jövő a következő néhány évben már meg is valósulhat: - ez az Új Világrend, ami veszélybe kerülne és semmivé foszlana, ha a tömeg öntudatára ébredne. Ám az ármány kieszelői nincsenek tisztában az alapvető univerzális törvényekkel, amelyek egy idő után leleplezően és összetörően hatnak. Az őstermészet most beavatkozik a naprendszer védelmében, mivel a globális elit nem hajlandó figyelembe venni a tényt, hogy nem sértheti meg az élet alapvető törvényeit a végtelenségig.
A félretájékoztatás és zavartság tehát általános az UFO kérdésben, hogy senki se láthassa át, mi is az igazság.

Nézzük a tényeket.A tapasztalatok alapján kijelenthetjük: - úgy tűnik, az ide látogatók között vannak "jók" és vannak "rossz fiúk", valamint vannak "semlegesek" is. Miért vannak ilyen különbségek? A sajtó által kiragadott esetekben általában a  "rossz fiúk" szerepelnek.
Ráadásul meg kell különböztetni a hamis UFO eseteket a valódiaktól. Vajon a tapasztalt jelenségek tényleg idegen eredetűek? Úgy tűnik, hogy sok UFO jelenség okozója a kísérletezgetés, melyeket a kormány projektek kivitelezői, pl az U. S. hadserege idéz elő.Az már biztos, hogy a Földön való kísérletezgetés nagy veszélyt jelentene a Naprendszerre!

Ahhoz, hogy megértsük az UFO kérdés mögött húzódó problémákat, tudnunk kell, hogy az evolúció ( amely valójában involúció – a fordító megjegyzése ) a Földön veszélyt jelent a Naprendszerre nézve, két okból: - egyrészt, a kóros lelki fejlődés eredményeképpen az emberek szinte démoni erőket sugároznak maguk köré, ugyanakkor a nukleáris kísérletek a Földön sokkal szörnyűbb károkat okoznak, mint azt az átlagember el tudná képzelni. Az atomgarázdálkodás ugyanis a világegyetem alapjait támadja, ennek minden következményével.
A perverz lelki élet és az atomgarázdálkodás sajnos nem újkeletű a naprendszerünkben.
( Döbbenetes, de az emberiség bizonyos időközönként szó szerint teljesen kipusztítja magát ezek következményeiként, hogy aztán egy új esélyt kapva az őstermészettől, újra kezdhesse evolúcióját, egészen az ősállapotoktól, legutóbb Atlantiszban 12.000 éve – a fordító megjegyzése).
Csakhogy ez a tevékenysége időről-időre veszélybe sodorja a naprendszer és a kozmikus környezet létalapjait. Emiatt nyilvántartott tékozlófiúk vagyunk, és a bolygóközi diplomácia értelmében ön és közveszélyesek, még ha ennek nem is vagyunk a tudatában. Valójában egy elkülönített rezervátumban, a Földön mint veszélyes ragadozó fajként tartanak számon minket más bolygórendszerek lakói. Kimondhatatlan hosszú ideje figyelik idegen űrhajók vészes tevékenységünket, hogy a kellő időben beavatkozhassanak, ha kezdünk veszélyessé válni az életre a Naprendszerben. Ezt elsősorban önvédelemből teszik. 

 

MISZTÉRIUM-HOLDAK


Létezik egy nagy titok, ami az emberiség elől rejtve van. Ez pedig a tény, hogy nem egy holdunk van, hanem valójában három. A két misztérium-holdat Lilith-nek és Lulu-nak hívják, melyek a sarkokon keringnek, és valójában mágneses anyag-összpontosulások. Az üzleti élet legmagasabb köreiben, valamint a rejtett világkormányban tudnak erről, de önző érdekeik miatt ennek tényét elhallgatják, és önkéntes amnéziát színlelnek. Pedig ezzel a viselkedéssel kárt okoznak, mert az egyetemes törvényeket figyelmen kívül hagyják, amelyek semmibe vétele az ökológia teljes megsemmisüléséhez vezet. Mik tehát ezek a holdak?A perverz elme generálta gondolatok, amelyek egy idő után befolyásolni kezdik alkotójukat, és önálló erőkként ( démonok ) uralmuk alá hajtják, megszállják az emberi tudatot. Jellegétől függően a gondolatok lehetnek jók vagy rosszak. Egy megalkotott gondolat aztán tovább él, csoportosul, elementálokat alkot. Ezek az erők aztán találkoznak a Föld két különböző szférájában, annak finomabb energiamezejében.Két láthatatlan szféra létezik tehát, a rejtett ezoterikus hagyomány Lilith és Lulu néven ismeri őket. Az első szféra "gonosz", a rossz gondolatok és gonosz vágyak felgyülemlése. Az ezoterikus hagyományok szerint Lilithet egy olyan nő jelképezi, aki hajlandó folytatni mindazt, ami a legtöbb nyomorúság és a megtestesült sötétség okozója.

A második szférában felhalmozódik az idealizmus és a jóság minden terméke, amely valójában  nem old meg semmit, mert felületes, ösztönös és önző kedvesség és szeretet. Mivel ezek létrehozóiból hiányzik a lelki- és önismeret, az ilyen ember az egóján keresztül a hiú reményt és érzelmes illúziókat táplálja. Ezen erők összetömörülését úgy hívják hogy  Lulu.
A hagyomány ezt is egy nőnek ábrázolja, akinek a jósága felületes és értéktelen, elcsábítja az emberiséget, és súlyos hibák elkövetésére sarkalja (ezek a holdak valójában a dialektikus, változó világ gyökér erejének két véglete, egyik létrehozza és fenntartja a másikat – a fordító megjegyzése).Ez a két misztériumhold jelenleg annyira tömör, hogy látható anyaggá sűrűsödnek benne az érzések és gondolatok, legyen az jóság vagy gonoszság. Ezen  holdak egyike sem áll összhangban az egyetemes interkozmikus sugárzásokkal.A mi korunkban ez egy izgalmas téma, és bizonyos körökben állandó beszéd tárgya a két új "szatellit" megjelenése a Föld körzetében. Valóban, ez a két pólusú összefonódás - pozitív és negatív - már annyira sűrű, hogy a vonzás, melyet az anyagra gyakorolnak, olyan mértékű, hogy már láthatóvá válik, és súlyosan megzavarja a Föld mágneses egyensúlyát, és így az egész Naprendszerét is. A titkos bölcsesség évezredek óta beszél a misztériumholdak megjelenéséről és eltűnéséről, amelyek csak akkor nyilvánulnak meg az anyag-világban, ha ennek eljött az ideje. Ám amikor megjelennek és láthatóvá válnak, megkondul a az emberiség lélekharangja. Archaikus mítoszok beszélnek róla, hogy ez a két mesterséges bolygó már sokszor megjelent a történelem folyamán, hogy aztán nagy katasztrófák után eltűnjön.

A holdak közül az ártalmasabb és a legtöbb végzetes következmény okozója nyilvánvalóan az, aki felelős az összes emberi gonoszságért: Lilith. Ebben a szférában a gonosz erjed, és lassan eléri a határértéket, ahol talán felrobbanhat és a Földre zuhanhat, hogy  kiöntse mérgét és minden elképzelhető szerencsétlenséget rázúdítson az emberiségre. A gonosz mindig visszatér az alkotójához. Ha ez a gonosz lelki bomba felrobbanna, a következmények katasztrofálisak lennének nem csak az emberiségre nézve, hanem teljesen megbontanák a Naprendszer egyensúlyát és a kozmikus környezetét. Asztrális és mentális szennyeződés terjedne szét a térben, és új fajta veszélyek jelennének meg, amelyek globális gondokat okoznának, mert a mentális környezetszennyezés – mely finom anyagi atomokból áll - kezdene átterjedni más dimenziókra is, és olyan katasztrófákhoz vezetne, hogy a többi faj is veszélybe kerülne a mérhetetlen galaxisokban.
Félelem, perverz vágy és rettegés halmozódott fel a világ minden tájáról bolygónk légterében, amelyek idővel parazita életformákká alakultak – az első hullámok rovarok és vírusok képében- majd olyan entitásokká, melyek felszippantják életenergiánkat, kóros asztrális szervezetek és testetlen, a mi érzékelésünk számára túl gyors rezgésű  lények, a spirituális szférák alsó szintjein létező „angyalok” és „fénylények”, akik a láthatatlanság fátylába burkolóznak és onnan leselkednek ránk.


 

NUKLEÁRIS VESZÉLY


A nukleáris kísérletek a Földön annak a veszélyét idézik elő, hogy az energia egyensúlya megbomlik az összes planetáris rendszerben, mivel minden atomokból épül fel. Minden nukleáris erőszak már csak szörnyű emlékként él a legfejlettebb civilizációkban, mert ezek a civilizációk már hosszú-hosszú idők óta felhagytak az ilyen eszetlen kísérletezgetéssel. Ugyanis egy nukleáris robbanás következtében a világot alkotó részek láncreakciókban széthullanak, és ezek a kísérletek így a lét alapjait fenyegetik. Az atomok feloszlatása a legszörnyűbb katasztrófa, ami csak megtörténhet, mert megzavarja a világ belső szerkezetét, és ebből következően a Földön zajló nukleáris kísérletek rezonanciája eléri a többi bolygót is, tönkre téve annak rezgési képletét. A Naprendszer egy mágneses rendszer. Amit az emberiség vak ösztönök formájában szabadjára enged, megtámadja az alapjait a világegyetemnek, és szétbomlasztja. A felrobbant nukleáris eszközök nagy zavarokat okoznak a globális mágnesesen rendszerben, és így megérintik az összes bolygó mágneses szerkezetét. A láncreakció a legszörnyűbb halálát is okozhatja az egész Naprendszernek. Ezekben az időkben, amikor a tudományban és a technológia alkalmazásában a legszörnyűbb démoni eszközökhöz folyamodunk, hogy ezt a degeneráció szolgálatába állítsuk, a lejtőn egyre lejjebb csúszunk. A katasztrófa gyorsuló ütemben közeledik, a veszélyek felhalmozódnak, és lassan kritikussá, visszafordíthatatlanná válnak. Emiatt a galaktikánkban élő fejlett fajok biztonsági tanácsa felhatalmazta a lények bizonyos fajtáit a Naprendszerünk érdekében történő beavatkozásra (egyes jelentések 57 fajról tanúskodnak – a fordító -).


 

A FÖLDÖNKÍVÜLIEK BEAVATKOZÁSA


Nos, eddig csak olyan erők közeledtek a  Földhöz, melyeknek a feladata a Spiritualitás, és az Egység helyreállítása volt. Ám a riasztás szintje magasabb lett. Annak a veszélye, hogy a mentális és asztrális szennyezés túlzott méreteket ölt, és mivel a nukleáris atomgarázdálkodás is kritikus mértékben fokozódott, arra késztette szomszédainkat, hogy tegyenek gyakorlati lépéseket annak érdekében, hogy megvédjék magukat a káros tevékenységünktől.A két arcú démon ugyanis ismét megjelent, hogy veszélyesen aberrálja  az emberi pszichét
( Lilith és Lulu), és az ehhez társuló nukleáris kísérletek a Földön kimozdították a kozmosz egyensúlyát. Az idegen fajok válasz képpen úgy döntöttek, hogy beavatkoznak annak érdekében, hogy a világ megőrizze a harmóniáját. Ilyen körülmények között dolgoznak szüntelen a magas-légkörben, és miközben az emberiség egyre mélyebbre süllyed az apátiában és a kábultságban, melyeket a szórakoztató média nagyban előidéz, ezek a jóindulatú idegenek folyamatosan tisztítják a légkört teljes titokban a károk mértékének korlátozására. Számukra ez az intézkedés az önvédelem és védelme eszköze, és szüntelen azon fáradoznak, hogyan lehetne elérni a lelki mérgek okozta mágneses anomáliák és nukleáris fegyverek okozta károk csökkentését.Ezek a fajok most is minden percben tisztítják a légkört, amely lényegében a negatív erők saját területén folyik, és megtisztítják a finom csatornákat, hogy fenntartsák a mágneses egyensúlyt az egész Földön. A fő gond az, hogy mindig többlet energiát igényel az a művelet, hogy a mágneses mező hiányosságait helyreállítsa a Föld mágneses mezeje, ezzel ellensúlyozva a zavarok okait. Ez az igazi oka a látogatásoknak azon idegen fajok részéről, akik „pozitív” okok miatt jönnek hozzánk. Egyébként nem érdekeljük őket, mert a történelmünket, a szokásainkat és viselkedésünket jobban ismerik, mint mi magunk. Azok a lények viszont, akik „negatív” hozzáállással közelednek felénk, a genetikai anyagunkért cserébe a technológiájuk egy részét kínálják ( ezek száma elhanyagolható…ilyenek voltak pl. a kis-szürkék – a fordító ).Az idegen fajok csoportjai bolygóközi járműveikkel állandóan dolgoznak tehát légkörünkben, kivonják a szennyeződéseket és deponálják a sarkokon. Ezzel újra és újra helyreállítják a Föld mágneses légkörének tisztaságát és beállítják a rezgésszintjét. Ezzel harmonizálják a vonzó és taszító áramlatokat.

Minden alkalommal ugyanazon koordináták mentén haladnak közvetlenül ugyanabba az irányba (saroktól sarokig – a fordító megjegyzése ), és miközben táplálják a sérült mágneses mezőket, fenntartása érdekében  gyógyító sugárzásokat közvetítenek az Interkozmikus laboratóriumból. A beavatkozásuk nélkül a két független mágneses tömörülés, Lilith és Lulu, napok alatt lemérgezné a mágneses áramlatokat a Föld területén, veszélyeztetve a Naprendszert is. Ennek a folyamatnak a felgyorsulása a nukleáris kísérletekkel vette kezdetét.
Ne higgyük azonban, hogy a mágneses mezőknek az idegenek beavatkozása általi megtisztítása teljesen megsemmisítené a negatív erőket és a pszichés zavaraink okát.
A Szabad Akarat törvényeit ugyanis mindenkinek tiszteletben kell tartani, és emiatt újra és újra elmérgezzük a lélegző terünket, pl., egy kétes célú tömeges összejövetel alkalmával, amikor is nagy mennyiségű negatív energiákat szabadítunk fel. A jóindulatú idegenek nem képesek véglegesen eltávolítani a gonosz magvát az emberiségből, és emiatt erre a beavatkozásra folyamatosan szükség van, míg az emberiség meg nem tanulja semlegesíteni és feloldani a karmáját. Ez tehát a részükről tiszta önvédelem.

 

A WARRONOK – A JÓINDULATÚ FAJOK


Ezek a lények jóindulatú földönkívüliek. Ők vezetik a karbantartási munkálatokat.Ez a munka azonban a hatóságok és a földi vezetés akarata ellenére történik, akik a légterek megsértése és az idegen tevékenység miatt rendszeres támadásokat intéznek a takarítók ellen. A tekintélyek főleg attól tartanak, hogy ha fény derül az igazságra, a tömeg ellenük fordul. Ha az emberek felismerik a földönkívüli beavatkozás szükségességét, és átlátják a nukleáris garázdálkodás katasztrófáját, a vezetők és a hatóságok hitelüket vesztik. Az amerikai kormány vezetőit már többször megkeresték a Galaktikus Föderáció küldöttei, és felszólították, hogy hagyja abba a nukleáris kísérleteket (1953, 1954, 1957 )
atjaro-penta.blog.hu/2011/03/20/1954_eisenhover_titkos_egyezmenye_a_szurkekkelatjaro-penta.blog.hu/2011/03/20/val_thor_a_venusz_kuldotte
Sajnos ezek eredménytelenek maradtak. Válaszul nagy ütemben kezdték telepíteni a nukleáris fegyvereket, rakétákat, mesterséges hullámgenerátorokat (HAARP, stb). A titkos vezetés ellenséges fajokká nyilvánította a küldötteket, és a műholdak a világűrben az „ellenséges idegenek” járműveit figyelik szüntelen – pedig valójában a legjobb barátja és szövetségese dolgozik az élete kockáztatásával is az emberi fajért a Föld légterében.Az Új Világrend lesz a stratégiai válasz a vezető hatalmak és a hatóságok részéről a Nagytakarításra, hogy ezáltal is megerősítsék a globális szabályozást és a totális kontrollt minden nemzet fölött, felszítva ezzel az egymás közti ellenségeskedést és a nemzeti fegyverkezést. Ez annak a módja, hogy felerősítsék a patriotizmust és a nacionalizmust, és a  Földön csak agresszív és önfejű csoportokat engednek majd érvényre jutni. Öngyilkos és veszélyes kísérletek eredményei rázzák majd meg a Földet. Az emberiség pedig kábultan és vakon tapsikol majd a vezetők lélektelen és elmebeteg intézkedéseinek. A félelem megragadja majd a tömeget és a vezetőket, mert ezt már nem hagyhatják az idegen civilizációk, s a Galaktikus Szövetség hajói és flottái rendszeresen berepülnek majd a légtérbe, hogy fizikailag is akadályozzák a borzasztó kísérleteket.Válaszul a nagyhatalmak a kis szürkéket kérik majd fel az „agresszív idegen” képének kialakítására és terjesztésére, hogy így ijesszék meg a tömegeket attól a lépéstől, hogy az idegen küldöttek közeledését jó néven vegyék. A vezetők majd az invázió lehetőségével tartják rettegésben a népet, miközben tudat alatt azt sugallják ( paradox módon !!!! ), hogy idegenek nem is léteznek. Ezzel a védekező stratégiával a hatóságok démonizálják  az idegen fajokról alkotott elképzeléseket, és a tömeget teljesen összezavarják.


 

ROSSZINDULATÚ IDEGEN FAJOK – KIS SZÜRKÉK


A kis szürkék egy „árnyék faj”, az úgynevezett „lélek nélküli” biomechanikus létforma. Szándékaik tisztátlanok, a fajok kihasználására és kiszipolyozására törekednek.
A vezetők kompromisszumokat kötöttek már 1954-ben ezzel a gonosz fajjal, amely átvette a Földön a "rossz fiúk" szerepét, miközben titokban együttműködött a világ elitjével. Ami ide vezette ezeket a látogatókat a mi bolygónkra, az nem a Földi fejlődés támogatása vagy a lelki segítség nyújtása, hanem annak vágya, hogy a lelki erőforrásainkat és az élet-energiánkat kisajátítsák és a saját céljaikra használják. Az emberi faj hatalmas életereje vonzotta ide őket. Nem jönnek hatalmas fegyverzettel vagy hadi flottával. Módszereik között a kis csoportok befolyásolása a leglényegesebb, jelentős hatáskörrel bírnak az emberi psziché manipulálása terén. A tömeg tudatbefolyásolásának mesterei. Céljuk nem az, hogy elpusztítsák az emberi fajt, hanem az egész bolygót és minden rendelkezésükre álló erőforrást birtokolni és manipulálni akarnak. Ez a kategória a Földön kívüliek szándékos bűncselekményei közé tartozik, mivel az univerzum törvényei szerint az összes idegen faj arra törekszik, hogy ne avatkozzon be egy faj fejlődésébe és életébe. Ez a legfőbb törvény, melyet a kis szürkék megszegnek.

Félretéve ezeket a bűnöző elemeket, vizsgáljuk meg a "barátokként" fellépő fejlett intelligens fajok munkáját, melyet a károk helyrehozatala érdekében végeznek. Ezeket a károkat az emberi faj nagyrészt öntudatlanul okozza a különböző bolygók energia szerkezetében, más részt bizonyos csoportok tudatosan. Ezek a lények nem sértik az univerzum törvényeit, mert fejlett intelligenciájukkal szem előtt tartják a galaktikus törvényt: - nem beavatkozni direkt módon egy bolygó belső ügyeibe. Emellett akár tetszik, akár nem, tisztító beavatkozásukkal mégis hatásköröket biztosítanak a kollektív tudatnak a Földön a világ globális kormánya ellen, mert a kollektív tudat fejlődése az emberiséget felrázza bódult álmából. Eddig csak a kormányok ismerték az idegen hatalmak tevékenységét. Mivel nincs a Földön egy extra planetáris szervezet, néhány elszigetelt egyénen kívül csak az államok rendelkeztek információval. A probléma nem oldható meg a galaktikus diplomácia egy direkt fellépésével, tekintve hogy az emberiséget szándékosan félrevezetik a kormányok, és a vezetők egyre mélyebbre és mélyebbre szeretnék juttatni polgáraikat a tudatlanság ingoványába. Miért nincs egy extra planetáris szervezet a Földön? Mert a kormányok félnek annak a lehetőségétől, hogy esetleg a tömeg igényli az idegen beavatkozást. De hát mégis miért?Egyszerűen azért, mert az idegen hatalmak ugyan nem ellenzik a vezetőink értelmes projektjeit, hisz úgy gondolják, a vezetők is egy jobb világ megteremtésén fáradoznak, és ugye nincs idegen megszállás, mivel az idegenek nem avatkoznak be ezek után se a diplomáciai kapcsolatokba, se a hatóságok fellépésébe. Viszont a népet ezek az állapotok elgondolkodásra késztetik. Bár nem avatkoznak a kereskedelmi ügyeinkbe sem, kultúránkat nem befolyásolják, mégis jelenlétük minket polgárokat felrázna, hisz meglátnánk annak tényét, hogy vezetőink veszélyeztetik a szabad akaratunkat, és továbbra is elvárja tőlünk, hogy térdet hajtva imádjuk a rendszert és fenntartóit, hisz ez a szokás. A szakadék a valódi tudás és a tudatlanság között amúgy is túl széles lesz a tömeg számára, és az extra-planetáris intelligencia birtoklása sokaknak túl nagy falat lenne, inkább maradnának az ösztönös tudatlanságban. Ha valaki egy idegen űrhajót érdeklődéssel figyel, amint az az égen átvándorol, már gyanús a hatóságoknak, már-már bűnnek kiáltják majd ki. Pedig a jóindulatú idegenek tudománya összhangban van az egyetemes törvényekkel, itteni munkálkodásuk pedig áldás.

Az idegen intelligenciák soha nem gondolnak már az atom-hasítás lehetőségére, mert az erkölcsi lelkiismeretük, amely minden észt felül múl, az egyetemes érdekeket helyezi előtérbe. A tudományuk nem erőszakos, és ezeknek a civilizációknak a hatalma a belátásukban és az összetartásukban gyökerezik, mert nem törekszenek a megsemmisítésére, mint azt az emberek még szemrebbenés nélkül teszik. A megélhetésük nem függ már más fajok kizsákmányolásától és azok leigázásától. A hajóik nem üzemanyagokkal működnek, hanem a  mágneses áramlatok vonzó és taszító hatásait hasznosítják, mely minden bolygó között létezik az univerzumban. Ezek a lények az "Istenek Kapuján”, az Északi-sarkon –ereszkednek be a légkörbe, amely a hagyomány szerint össze van kötve a szent helyekkel, pl. az Olympus hegyével, és a szent írások szerint Meru-nak neveztetik. A Déli-sarkon pedig kilépnek a légkörből, ahol a taszító mágneses áramlatot meglovagolva kiszáguldanak a világűrbe. Ezek a fejlett földönkívüli lények a szabad energiát használják, ami korlátlanul létezik az univerzumban. Mágneses szerkezeteikkel rákapcsolódnak erre az energiára, hogy bárhová eljussanak a világűrben. Ez az az energia, melyet Fohat-nak vagy Vril-nek is neveznek a Földön, s az alapvető Erő a világegyetemben. Ennek a forrása maga isten, amely tisztaságával biztosítja a szabadságot és a békét az univerzumban minden lény számára.

 

KÖVETKEZTETÉS


Senki sem tudja, hogy a titkos világkormány meddig jutott a Galaktikus Föderációval való viszonyaiban, de az bizonyos, hogy az igazság az idegenekről valószínűleg még hosszú ideig rejtve marad. Hasonlóképpen a közvélemény nem tud semmit arról, hogy ténylegesen milyen következményekkel jár a nukleáris energia felhasználása, mint ahogy arról sem, hogy milyen hatással van a különböző planetáris rendszerekre.2001. szeptember 11.-kén a két torony lerombolása volt annak a projektnek a tesztelése, amelyet az új világrend létrehozására fejlesztett a világkormány. A terrorizmus látszat-köntösébe bújtatott támadás után a kormányok és az országok lakosságai közös politikai irányvonalat igyekeznek követni a biztonság nevében, elsöprő szuverenitását hirdetve a nemzetek között, miközben a rendőri hatalmak totális kontrollt gyakoroltak az egész bolygón. Lehet, hogy a vezetőink azt tervezik, hogy az új terrorista fenyegetés középpontjába az idegeneket állítják, a Public Enemy No.1-t, s terveik mögött az a szándék áll, hogy az egész világ közös túlélésének ügyét az idegen jelenléttel állítják majd szembe, hogy mindenkit felszólíthassanak: - egyesüljetek, mert az idegen veszéllyel közösen kell szembenéznünk!

Egy dolog biztos: - az idegenek nem fognak leszállni a Földre, mint Zorro, hogy megmentsék az özvegyeket, a szegényeket és az árvákat a világkormány ármányaitól. Ezzel zavart és kárt okoznának a természetes gondolkodásban és a cselekvés területén. Bármi is történjen, az UFO-k személyzete csak végzi a dolgát tovább, és folyamatosan tisztítja a légkört, hogy ezzel előidézzen valamiféle mágneses javulást, az egyensúly törékeny állapotát a Földön. Ettől még a gonosz tovább létezik, és hozzánk kapcsolódik, mivel mi teremtettük kóros viselkedésünkkel, ami teljesen érthető. Ez azt jelenti, hogy előbb vagy utóbb nekünk kell megoldani ezt a szerencsétlen helyzetet. A jelenlegi körülmények között az idegen beavatkozással csak egy rövidke haladékot kapott az emberiség és a Föld.Ebben a bonyolult helyzetben a világkormány mindent megtesz annak érdekében, hogy az idegen civilizációk jelenlétét a saját hasznára fordítsa, s a Nagy Színjátékot a tömegnek bemutassa és végigjátssza.
Most már megértjük, hogy a bemutatott információ az Interneten és a médiában nem más, csak hazugság és manipuláció.
Fox Mulder figyelmeztetett bennünket: - "Az igazság odaát van! "
( eredetileg „odakint van” – a fordító megjegyzése).

 
Köszönet Daniel Ricout-nak...

Forrás: http://www.facebook.com/notes/kubik-livia/idegenek/3854828218380 http://tudatvaltas2012.blogspot.com
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 6
Összes: 3175698
Hónap: 37011
Nap: 601