Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Idővonal 2011. második félév

IDŐVONAL 2011.MÁSODIK FÉLÉV

Közreadja: www.foldicsillagok.hu

Fény Hírnökeitől

JOGOTOKBAN ÁLL TUDNI, KIK VAGYTOK, HONNAN JÖTTETEK ÉS MERRE TARTATOK, HOGY MI A DOLGOTOK: AZ RAJTATOK ÁLL MOST, MIT SZERETNÉTEK TENNI, HOGY SZERETNÉTEK ÉLNI, ÉS MINDEZT KIMONDHATJÁTOK, MERT SENKI SINCS MÁR FÖLÖTTETEK, ANNÁL INKÁBB A VILÁGMINDENSÉG VELETEK VAN, FÖLDICSILLAGOK!!!

Itt olvashatjátok,az Idővonalban,amit mi irtunk, életeink rengetegjével és amelynek egyes történéseit megtapasztalhattuk, és meghaladjuk nemsokára, érezhetitek, isteni, egyetemes, galaktikus, bolygószintű történetetek egyes epizódjait, nincs semmi kőbe vésve ebben, ez egy lehetséges forrás a számos információs folyosó közül. Az adattárat bár más érdeklődök is voltak, a Kárpáti Hazán belül tartom mindenki számára elérhetően, feltétel nélkül MAYArul, folyamatos frissítéssel.


ÚJ:

 

2011. MÁJUS-JÚNIUS: SHAUMBRA/SAINT GERMAIN

ENERGETIKAILAG A LEGNAGYOBB KIHÍVÁST INTÉZŐ IDŐSZAK LESZ, AMIT EZ A BOLYGÓ VALAHA IS MEGTAPASZTALT

MÁJUS ÉS JÚNIUS – a következő két hónap – energetikailag a legnagyobb kihívást intéző időszak lesz, amit ez a bolygó valaha is megtapasztalt, kifejezetten a május közepétől a június közepéig tartó időszakot értem ezalatt, de nem kizárólagosan! Ezek lesznek a legnehezebb, a legnagyobb kihívásokkal járó és a leginkább változó idők ezen a bolygón, és ti ezt érezni fogjátok. Már éreztétek. Éreztétek ennek a felvezetését.

Miközben mindez zajlik, lesznek majd érdekes felfedezések és felismerések is az univerzumotok fizikai tárgyaival kapcsolatosan. Érdekes új felfedezések lesznek ezek, és talán hónapokig, vagy akár évekig is eltarthat, míg ezek a felfedezések a nyilvánosság elé lesznek tárva, de ez meg fog történni. Olyan bolygók, amiknek a létezéséről sem tudtak eddig, olyan kozmikus információk, amiket soha nem láttak vagy legalábbis nem értettek meg – mindezeket látni lehet majd az elkövetkezendő hónapokban.

És képzelhetitek, mivel minden óriási stressz ponton van, szóval képzelhetitek miféle potenciálok történhetnek meg ebben a két hónapban.  De mindig, mindig, mindig emlékezzetek – emlékezzetek – ez nem rólad szól.

 

És a most beérkező magas szintű energiák ráadásul még azt is okozzák, hogy azok a csoportok vagy erők, akik nem akarják a továbbhaladást, még inkább ellenállnak. Szélsőséges méretű az ellenállás, és ezt onnan ismerheted fel, hogy arról beszélnek, hogy milyen jó lenne visszatérni azokhoz a régi szép napokhoz, időkhöz. De én vagyok annak a megmondója – és nyugodtan megnézheted egy előző életedet is – hogy nem voltak semmiféle jó és szép napok, idők! Voltak bámulatos időszakok, de nincs ehhez a mostanihoz fogható idő vagy dimenzió sehol sem!

Tehát az energia nagyon, de nagyon intenzív. Ha bármi is történni fog ezen a bolygón, akkor az most fog megtörténni. Akkor az ebben az elkövetkezendő pár hónapban fog megtörténni. De ennek nem kell így lennie. Ennek nem kell rossznak lennie. De ha mégis bármi is történni fog az időjárás kapcsán, a terrorizmus kapcsán, a pénzügyek kapcsán……megmondom én nektek, hogy ennek a sok mindennek a gyökerénél, és figyeljétek csak mi fog történni ebben a két hónapban – a pénzügyek állnak.

Most megmondom nektek, hogy a pénz – ennek a bolygónak az anyagi forrásai – újraelosztásra kerülnek. Itt most nem a kommunizmusról beszélek. Hanem egyenlőségről, jogosságról, mert túl sok olyan ember van, túl sok olyan Régi Energiás Cég van, és túl sok olyan hatalmi broker van, akik csak felhalmozták a pénzt, a vagyonokat, és mindig is visszaéltek vele, és az emberek ezt többé már nem fogják tolerálni. Ez a Föld ezt többé már nem fogja tolerálni.

És ez történik. Abszolút ez történik, és ezért is van az, hogy az előttünk álló két hónap során mindezek az energiák egybefolynak, összejönnek egymással: a régi azzal,  ami az új lehet;  ami megpróbál ragaszkodni azzal, ami szabadságot akar – vagyis én úgy mondanám ezt, hogy összejön egymással az új igazság és a régi hamisságok. És ez most történik. Ti ennek a kellős közepén tartózkodtok. A kellős közepén.

De a kozmoszban lévő energiák, amik valaha holtpontra jutottak – ami nem valami jó dolog, amikor az energia ilyet tesz, de az mégis megállt, holtpontra jutott –és ezek az energiák most újra mozognak. Újra mozognak! Ezért is mondom, hogy lesz egy-két nagyon is rendkívüli csillagászati esemény, mivel ezek az energiák ismételten mozgásba lendültek. Tehát mindaz, amit igaznak hittetek, amit tudtatok az univerzumról – ez az összes összeesküvés és tervezgetés – hamarosan elkezd darabjaira hullani. Hamar, mert ez lényegében nem igaz. Ez egy illúzió, amire illuzórikus szemek tekintettek illuzórikus eszközökön keresztül.

Ez a két hónap kritikus lesz. Ott lesz az összes nyomás, az összes feszültség, az összes beavatkozás, az összes dualitás, és minden, és ez most nagyon –nagyon fontos lesz. És nem véletlen, hogy pont ennek az egész káosznak a közepén kezdünk bele ebbe a KiHak projektbe. Abszolút! Ezek a legjobb idők! Imádom a káoszt. Imádom a káoszt, mert a káosz egyáltalán nem káosz. A Káosz az átrendeződés időszaka. Csak egy pillanat erejéig tűnik káosznak, amíg minden ártendeződésre és átszervezésre kerül.

De nem számít, akármi is történik ebben a két hónapban, akármi is történik ebben a pár hónapban, vegyél egy mély lélegzetet és emlékezz, hogy 1.) mindössze egy színjáték vagy – egy nagyszerű, csodálatos színdarab, de attól ez még csak egy színdarab marad, és 2.) emlékezz, hogy minden jól van a teremtés egészében. És azért is van olyan nagy a feszültség jelenleg a Földön, mert a Teremtés magjában, az energiák újra összejöttek egymással egy nagyon csodálatos és új módon.

(SG:2011:10)

http://shaumbra-hu.info/html/Next10.php

 

2011. MÁSODIK FÉLÉV

 

2011. JÚLIUS 1, ÚJHOLD Részleges Napfogyatkozás. Július 1 - A Részleges Napfogyatkozás csak

Antarktisz partjairól lesz látható, de Újholdkor történik és energiája az egész bolygót befolyásolja. Kitűnő alkalom a meditációra, a belső tisztulásra és megújhodásra. Ültessétek el Szándékaitokat! 09° 12' Cancer


2011. JÚLIUS 4. 74/11 11:11 KAPU

 

2011: JÚLIUS 5. - 10MILLIÓSZOROS NAPOK:

 

2011. JÚLIUS 10. AZ URÁNUSZ RETROGRÁDBA FORDULÁSA

 

2011. JÚLIUS 15. TELIHOLD -. AZ ARANY SUGÁR TELIHOLDJA

 

2011. JÚLIUS 21 – AUGUSZTUS 9.- MAJA UNIVERZÁLIS CIKLUS

5. nappal – 9. mennyország:

Téma: Rügyezés

Irányítója: a fény istene;

 

2011. JÚLIUS 26.

7. Manik        July 26, 2011 - July 25 2012

SZIRIUSZI KAPU ÉS A MAJA HAAB ÚJ ÉV


2011.JÚLIUS 28-29. Déli Delta Vízöntő Meteor Zápor. - A Vízöntő csillagképből kisugárzó meteorok.


2011.JÚLIUS 30, ÚJHOLD


2011. AUGUSZTUS 3. - A Merkúr Retrográdba fordulása


2011. AUGUSZTUS 3. 83/11 – 11:11 KAPU


2011. AUGUSZTUS 6. - 2011. DECEMBER 27.
Fontos a tiszta szándék, a magasabb rendű céloknak való alárendelődés, az egyéni vágyak helyett egy csoport, közösség érdekeinek kell alárendelődni, miközben megtartjuk tiszta Lényünket. Ez a szolgálat, és ez az Erő csak szolgálat által tud megnyilvánulni. Az önös érdekeket már nem segíti, a hatalom, vezetés nem lehet cél többé. Meg kell tanulnunk alárendelődni az Univerzum akaratának, miközben felfedezzük, hogy mi volt születésünkkel a mi akaratunk, és ezt a kettőt összhangba hozva lehet ezt a csodálatos, ősi energiát tisztán, alázatosan használni.
(Az Átalakulás Végső Ciklusai * az utolsó 932 nap/ Domokos Erzsébet

Forrás:
José Argüelles: Galactic Spiral Density Wave and 2012: The Final Cycles of Transformation
http://lawoftime.org/timeshipearth/articlesbyvv/spiral-density-wave.html)

3. "Szolgáld az Erőt"

2011. AUGUSZTUS 8. - OROSZLÁNKAPU

 


2011. AUGUSZTUS 10 – AUGUSZTUS 29.- MAJA UNIVERZÁLIS CIKLUS

5. éjszaka – 10. mennyország:

Téma: Rombolás

Irányítója: a sötétség istene;

 

2011. AUGUSZTUS 12-13. PERSEUS METEOR ZÁPOR CSÚCSPONTJA: -  A Perseus

Csillagképből kisugárzó meteorok az egyik legtisztábban megfigyelhető meteor zápora. Tetőzéskor 60 hulló csillag is látható egy óra alatt.

 

 

 

2011. AUGUSZTUS 15. : HONDA ÜSTÖKÖS


2011. (1987.) AUGUSZTUS 16-17. - HARMONIKUS KONVERGENCIA ÉVFORDULÓJA

 

2011. AUGUSZTUS 22. - A NEPTUNUSZ SZEMBENÁLLÁSA. EKKOR LESZ A KÉK BOLYGÓ FÖLDKÖZELBEN.

 

2011. AUGUSZTUS 26. - A MERKÚR EGYENES ÁLLÁSBA LÉP.


2011. AUGUSZTUS 29. ÚJHOLD

 

2011. AUGUSZTUS 30.- A JUPITER RETROGRÁDBA FORDULÁSA.


2011. AUGUSZTUS 30 – SZEPTEMBER 18.- MAJA UNIVERZÁLIS CIKLUS

6. nappal – 11. mennyország:

Téma: Virágzás

Irányítója: a születés istennője;

 

 

 

2011. SZEPTEMBER 2. 92/11 : 11:11 KAPU


2011. SZEPTEMBER 12. - TELIHOLD - AZ ARANY SUGÁR TELIHOLDJA.

 

2011. SZEPTEMBER 16.- A PLÚTÓ EGYENES ÁLLÁSBA LÉP.


2011. SZEPTEMBER 19 – OKTÓBER 8.- MAJA UNIVERZÁLIS CIKLUS

6. éjszaka – 12. mennyország:

Téma: Finom behangolódás az új prototípusra, az új energiára

Irányítója: a hajnal istene;


2011. SZEPTEMBER 23. - AZ ŐSZI NAPÉJEGYENLŐSÉG AZ ÉSZAKI FÉLTEKÉN EGYETEMES IDŐ

SZERINT 09:04 TÖRTÉNIK.


2011. SZEPTEMBER 25. - AZ URÁNUSZ SZEMBENÁLLÁSA.. EZ LESZ A KÉK-ZÖLD BOLYGÓ FÖLDHÖZ LEGKÖZELEBBI HELYZETE.

 

 

 

2011. SZEPTEMBER 26. - 2012. JANUÁR 16. -MAJA IDŐCIKLUS AZ ÁTALAKULÁSBAN
Ha az előző három szakasz kihívásait sikeresen átírtuk pozitív tulajdonsággá, akkor ebben a 113 napban lehetőségünk nyílik arra, hogy kidolgozzuk magunkból régi, mélyre nyúló sérüléseinket, melyeket Lelkünk legsötétebb zugába száműztünk. Ekkor felszínre kerül minden, ezáltal lehetőséget kapunk arra, hogy elengedjük ezeket a tapasztalásokat, felszabadítsuk a bennük raktározódott energiákat, integráljuk a hozzájuk kapcsolódó aspektusokat. Ezzel egyidőben megkérdőjeleződik összes emberi kapcsolatunk, előtérbe kerül az érzelmi alapon való függőségek kérdése. Ez az időszak megtámogat minket mind régi érzelmi sokkjaink elengedésében, mind függő kapcsolataink felszámolásában.
(Az Átalakulás Végső Ciklusai * az utolsó 932 nap/ Domokos Erzsébet

Forrás:  José Argüelles: Galactic Spiral Density Wave and 2012: The Final Cycles of Transformation
http://lawoftime.org/timeshipearth/articlesbyvv/spiral-density-wave.html)


4. A Hajnal Spektralizálásának Ura * narancs


2011. SZEPTEMBER 27.- ÚJHOLD -, 11:09


2011. OKTÓBER:

2011-ben hét Energetikailag Jelentős Időszak lesz:

Ez már 2012 döntési pontja lesz a Föld és az emberiség számára. “Merre, hová szeretnénk menni erről a pontról tovább?” -  lesz a kérdés,  amire válaszolnunk kell majd.  Hajlandóak vagyunk-e tartani a változások energiáit függetlenül a mi elképzeléseinktől, hogy minek kellene történnie?   Ebben az időszakban fel leszünk kérve, hogy társteremtői legyünk a Földi Mennyországnak és tartsuk fókuszpontunkat ennek látomásán, tekintet nélkül arra, hogy mi történik az illúzió világában.

Jennifer Hoffman és Uriel Arkangyal

http://www.fluidemerald.com/?m=201101

Fordította: Sári Izabella

 

 

2011. OKTÓBER 9. – OKTÓBER 28.- MAJA UNIVERZÁLIS CIKLUS

7. nappal – 13. mennyország: Téma: Gyümölcsérés

Irányítója: a dualitás istene;

 

2011. OKTÓBER 12. TELIHOLD - - Az Ezüst Sugár Teliholdja.


2011. OKTÓBER 21, 22 . - Orion Meteor Zápor:

 

 

2011. OKTÓBER 23-24. 2. PLEJÁDI NAPFORDULÓ

(legtávolabb a Plejádoktól, plejádi ősz )

Ilyenkor a Plejádokból érkező fény energia sokkal magasabb intenzitású, a Föld egyensúlya miatt, mert október vége és november elején hajlamos az emberiség nagyobb kibillenésre. Lásd írott történelem, magyar vonatkozásokkal)


2011. OKTÓBER 26. ÚJHOLD -, 19:56

 

A RÉGI VILÁG  UTOLSÓ  MAJA NAPJA

 

2011.10.28. – A RÉGI VILÁG  UTOLSÓ  MAJA NAPJA

Egy 16,4 milliárd évet felölelő evolúciós ciklus végét jelenti, amely 2011-ben fog kicsúcsosodni, de valójában 2012-ben fog véget érni.

 

2011. OKTÓBER 28.

2011. október 28-án a maja naptár szerint a tudatosság 9 szintjére kerülünk, beteljesül a 9. evolúciós szintre lépés, ekkor felszabadulnak a galaktikus átjárók és egy új ciklusban a bolygót és népét az 5. dimenzió felé vezetik.

L.C. Gorgo- Plejádi Nagytanács


2011. OKTÓBER 28. – KETTŐSSÉG NÉLKÜLI TUDAT ELÉRÉSE

Calleman majanaptár értelmezése szerint a világ emberi közössége el fogja érni a KETTŐSSÉG NÉLKÜLI TUDATOT. Elkezdődik az új valóság végérvényesen testet ölteni, egyszerűen képtelenség lesz nem megvilágosodásban élni.

(DP:261)

2011. OKTÓBER 28./2012.12.21

A MAJA NAPTÁR BETELJESEDÉSE

AZ IDŐ ÉS GYORSULÁS BETELJESEDÉSE

A maja naptár: időgenerátor a kilencedik dimenzió által mozgatott evolúciós hajtóerő.

Ezek az információk a Fiastyúkról/Plejádok származnak, honnak a maják is. A naptáruk az evolúciós időgyorsulást követi nyomon. Hússzorosan gyorsul minden ciklus.

A beteljesedés időpontja: 2011. október 28., de a a hosszú időszámítás szerint a befejeződése, kritikus asztrológiai hatások alatt. 2012.12.21.

A 9 alvilág/alsó világ/alászállás ciklusai egyszerre befejeződnek.

1995., A plejádiak a számunkra hozzáférhető legmagasabb dimenzióba a 9.-be, helyezték el az időt, hogy 2011-ig gyorsuló 9 alvilág (idővonal) szerint Mi játsszuk le a Galaktikus Központból kipergő ciklusokat.

AZ IDŐT: TZOLKIN-nak, A NAPOK  KALENDÁRIUMÁNAK NEVEZTÉK EL.

2011-ben a 9. Dimenziós Tzolkin, a 9. alvilággal, azaz 260 napos ciklussal áll össze.

(BHC2:24-25, 135)


2011. 10.28. – A MAJA NAPTÁR BEFEJEZŐ DÁTUMA

Nem 2012.12.21 az eredeti befejező dátuma a maja naptárnak, hanem 2011. 10. 28, amikor is minden fontos és lényeges dolog a helyére kerül.

(Ronna Prince: 2009.01.13: Kuthumi-Pallas Athena)


2011. OKTÓBER 28.

Tudván, hogy az egész naptár a tudat fejlődési folyamatában való részvételről szól, nagy veszély van abban, hogy az emberek azt hiszik, hogy a Maya Naptár csak egyetlen napról szól, amelyben valamilyen esemény történik, legyen ez a kitaláció a „pólusváltás”, „csillagok együttállása”, „X Bolygó”, „világvége” vagy „tudatváltás”.  Ez egy hihetetlenül gyermeteg, végtelenül babonás természetű elképzelés, amely azt hiszi, hogy az új világ csakúgy lehull az égből az emberekre, anélkül, hogy tevékenyen és tudatosan részvét vennénk az egység tudatához vezető folyamatokban.  A valóságban elsöprő jelentőségű bizonyítékaink vannak, hogy a Maya Naptár, a tudatváltások sorrendjét írja le, amit még magasabb gyakorisággal fogunk megtapasztalni 2010. július. 17. után, és még kifejezettebben a tényleges Egyetemes Hullámmozgás 2011. március. 8-i kezdete után.  Csak 2011. október. 28-án fejeződnek be a váltások, és az egység tudatosság állandósul, ami egy ezredéves béke alapját fogja szolgáltatni.  Ez a rezgésszám növekedés, történetesen, azt is megmagyarázza, hogy milyen hatalmas nagyjavításon mennek keresztül az összes uralkodási rendszerek és milyen rövid időszak alatt. Az én ajánlásom, az erkölcsös életen és igazmondáson túl, hogy tanuljunk meg élni a kilencedik szint áramlásával  (http://bit.ly/WWjiG). Maradj a folyó közepén és összpontosíts az új világ megtestesülésére.

 

2011. OKTÓBER 29. - A Jupiter Szembenállása. Ez lesz az óriásbolygó Földhöz legközelebbi helyzete.


2011. VÉGÉRE GALAKTIKUS KAPCSOLATOK

Nos mi lesz 2011-ben kérdezhetitek és mi mondhatjuk hogy az év végére együtt fogunk dolgozni. Addigra szövetségeseink nyilvánosságra lépnek és szervezett csoportok azon terveken fognak munkálkodni, amik visszaállítják szabadságotokat. Ezzel együtt olyan lehetőségek jönnek elő amik révén Földetek újjáépítésében tudtok majd segétkezni és olyanoknak nyújtani támaszt akik számos fizikai változás közepén találják majd magukat. Űrhajóink Földre szállása és nyílt kapcsolatteremtés veszi majd kezdetét, de ez körültekintően lesz végrehajtva, hogy nehogy nyomassza vagy háborgassa azokat akiknek nehezebben esik minket elfogadniuk. Amint azt észre kell hogy vegyétek, sok a tenni való hogy egy megfelelő keretet állítsunk fel körülöttetek ami kezelni tudja a problémákat, amik abból az összeomlásból keletkeznek ami életetek részévé vált.

Többet fogtok hallani azon lelkekről akik a Homorú Földben élnek, akiket Agarthanoknak ismertek. Lemúria pusztulásakor ők voltak azok, akik elhagyták földjüket és a Homorú Földben folytatták evolúciójukat. Ők egy magasabb tudatosság stádiumába emelkedtek és ők is részesei lesznek a nyílt kapcsolatfelvételnek amikor erre majd biztonságos keretek között sor kerülhet. Sok mindent tudnak felkínálni amik segíteni fognak nektek a Mennybemenetel végső előkészületeiben. Jelenlétünkkel egyetemben, nem fogtok semmiben sem hiányt szenvedni, minden szükségletetekről gondoskodva lesz ami biztosítja utazásotok befejezését. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a Föld régi rendszerből való átváltása minél fájdalom mentesebb legyen, de kikerülhetetlenül sokan közületek a változások szívében lesznek. A Földet a Mennybemenetel előtt csak akkor hagyjátok el, ha ez már tervetekbe van véve, tehát fontos, hogy megértsétek, hogy minden lélek kiválasztotta maga számára azt az utat, ami evolúciójának következő szakaszát képviseli.

Azok akik nemrég ismerkednek azzal, hogy mit is tartogat számukra a jövő, a változásokhoz való nyugodt hozzáállást kell hogy tanúsítsanak. Könnyen össze lehet zavarodni vagy éppenséggel megfélemülni és szeretnénk, ha tudnátok, hogy nagyon is tisztában vagyunk felelősségünkkel ezen emberek iránt. A kommunikáció listánkon magas helyet képvisel és világméretű tömegtájékoztatásról gondoskodunk, hogy mindenki jól informált legyen arról, hogy mire van szükség és hogy tudjuk ezen szükségleteket orvosolni. A változások gyorsasága lesz az ami titeket majd leginkább megdöbbent, hisz mihelyt az új kormányok betöltik hivatalukat minden készen áll a változás teljes sikeréhez. A politika egy tisztítási folyamaton fog végbe menni, hogy az embereknek tett eskük meg legyenek tartva és azok akik hivatalt töltenek be szellemileg motiváltak legyenek, hogy titeket szolgáljanak. Nem lesz több korrupció és minden nyílt lapokkal fog történni és azok akik belekeveredtek számadással fognak tartozni az embereknek. Egy emberközpontú kormány kerül hatalomra, mely az emberekért és az embereket fogja szolgálni s amely visszaállítja az Alkotmányt és biztosítja szabadságotokat és függetlenségeteket.

A Sötét Erőktől való felszabadulást és azon terveiket, hogy teljesen az uralmuk alá hajtsanak titeket hamarosan felválltja majd az öröm és boldogság csodálatos érzése. Egy új éra együttműködését fogjátok megtapasztalni és bízni fogtok azokban akik azzal lesznek megbízva, hogy sikeres Mennybemeneteletek utolsó fázisába vigyenek titeket. A bizalom olyasvalami dolog ami hiánycikk volt eonok hosszú sora alatt, ismétlődően hazudtak nektek és jogaitokat lassan megvonták tőletek. Higgyetek nekünk, hogy jogotok teljes mértékben vissza lesz állítva és szeretve és nagyra lesztek becsülve. Nem vagyunk érdekhajhászok és nem azért jöttünk, hogy elvegyük Földbolygótokat vagy, hogy átvegyük az irányítást felettetek, sőt ellenkezőleg: mi vagyunk azok akik megvédelmeztünk titeket azon martalócoktól, akiknek épp ez volt a szándéka.

SaLuSa vagyok a Szíriuszról, és teljes bizonyossággal mondom nektek, hogy a 2011-es esztendő a 2012-es évvel együtt történelmi év lesz, ami sok-sok évre emlékezetes marad. Folytassátok mindennapjaitok utolsó napjait tudva, hogy a Galaktikus Federáció a Fény roppant nagy szervezete ami gondoskodik biztonságotokról.

Köszönettel, SaLuSa.
Mike Quinsey.

SaLuSa, December 31, 2010

http://www.galacticchannelings.com/magyar/mike31-12-10.html


2011. (2003.) NOVEMBER 8. - HARMONIKUS KONKORDANCIA ÉVFORDULÓJA


2011. NOVEMBER 8. – KISBOLYGÓ HOLDKÖZELBEN

Nagyon közel halad el egy kisbolygó

Idén, november 8-án a Földhöz nagyon közel halad el egy nagyobb méretű kisbolygó. Bár a 400 méter széles objektum közelebb lesz hozzánk, mint a Hold, veszélyt nem jelent.

 

A Földre potenciális veszélyt jelentő PHA kisbolygók közé tartozik a 2005YU55 nevű aszteroida, mely idén novemberen egészen közel halad el a Földhöz - becsapódástól nem kell tartani, viszont a 400 méter széles objektumot alaposan megvizsgálhatják a csillagászok.

 

A kisbolygót 2005. december 28-án, az arizónai Tucsonban fedezte fel Robert McMillan, tavaly áprilisban pedig az Arecibo rádióteleszkóppal vizsgálta meg Mike Nolan és Ellen Howell. Az aszteroida a korábbi feltételezéseknél jóval nagyobb, 400 méter széles, keringési ideje 20 óra. A legújabb számítások szerint idén novemberben a Földhöz nagyon közel halad el az objektum. 0,85 holdnyira, azaz a Hold Földtől mért átlagos távolságának 85 %-ára fog megközelíteni minket - ez körülbelül 300 ezer kilométert jelent, így becsapódástól nem kell tartani.

 

A kisbolygó fényessége +11 magnitúdó besorolású, szabad szemmel a 6-os magnitúdótól láthatóak az űrbéli objektumok, tehát a 2005YU55 viszonylag  fényes lesz. Ritkán, átlagosan harminc évente fordul elő, hogy egy ilyen nagy méretű tárgy ennyire közel haladjon el bolygónkhoz. 2028-ban lesz várhatóan a következő hasonló esemény, amikor a 2001WN5 jelű aszteroida fogja 0,6 holdnyira megközelíteni a Földet.

 

A kutatók számára is jó lehetőség a novemberi esemény, mivel nagyon pontos radaros méréseket lehet majd végezni a kisbolygó közelsége miatt, így pontosan felmérhető az objektum mérete, felszínének jellege, alakja, mozgásának jellege, így a pályáját is pontosabb meghatározhatják majd.

 

http://www.technet.hu/hir/20110408/nagyon_kozel_halad_el_egy_kisbolygo/


2011. NOVEMBER  9. - A NEPTUNUSZ RETROGRÁDBÓL EGYENES ÁLLÁSBA LÉP.


2011. NOVEMBER 10. TELIHOLD - A GYÉMÁNT SUGÁR TELIHOLDJA.

 

2011: 11:11  - 111:111 = 666

2011. NOVEMBER 11-ÉN DÉLELŐTT  11:11 - A 11-11-11 - A Bolygó Kristály - Mer-Ka-Na

Átalakulás és a Mester Kristályok Aktiválása - A Multidimenzionalitás Mester

Kristályának Aktiválása.

 

2011. 11. 11.

A FELEMELKEDÉS RÁCSHÁLÓJÁNAK ÚJABB FÁZISA

A Felemelkedés Rácshálója (más néven Fény-Háló) egy újonnan létrejött energiaháló, amely körülveszi Földünket, visszatükrözi és felerősíti tudatosságunk jelenlegi felemelkedettség szintjét. Ez egy kristály ”fény” mátrix, amely 1992-ben került lehorgonyzásra, 5 évvel a Harmonikus Konvergenciát követően. Bár már a helyén van és működik, teljes aktiváltságát 12 fázisban fogja elérni, teljes vibrációs rezgését pedig a 12-12-12-ben, tehát 2012. december 12-én. Az elkövetkező 12 évben egyedülálló módon előforduló tripla dátumok (01-01-01-től 12-12-12-ig) mindegyike numerikus fénykódokat fog hozni, amelyek megnyitják és aktiválják a fényháló 12 fő felületét.

(Metatron-Tyberron)

2011: 11:11  - 111:111 = 666

OKTÓBER 28+13 RENDKÍVÜLI NAP = NOVEMBER 11

KRISTÁLYENERGIA LETÖLTÉS: 94%-OS MER KA NA

A 20 pontos Mer Ka Na fénytest kódolás elérhető. Icosaéder (20 pontos Krisztusi Avatar fénytest) szent geometria alakzattal. A Metatroni kulcsok tanítása alapján, vagy egyéni fókusz és komoly szándéknyilatkozattal, meditáción keresztül letölthető. A Mer Ka Na Tri rendszer egy optimális működésével fenntartja az auramezőben a 13-20-33-as áramkört. A Mer Ka Na-val elérhető a többdimenziós istenségünk.

(Metatroni Kulcsok)


2011.11.11. - METATRON

A Tripla dátum portál lesz a leghatásosabb és egyedülálló nap az évben. Az emberi faj tömegei alkotják meg az emberiség hálóját és horgonyként vannak jelen a kozmikus energia aktiválásában, amely felhalmozódik majd a 144-es kristályrácsban, A 11-11-11 Atlantiszi mesterkristály tovább aktiválja a Multidimenzionális Kommunikáció kezdeti ébredését a Kristály Örvénybe.

2011.11.11.A FÉNY KOMMUNIKÁCIÓ  ATLANTISZI PLATINA KRISTÁLYÁNAK AKTIVÁLÁSA ARKANSASBAN


2011. 11. 11.

A FELEMELKEDÉS RÁCSHÁLÓJÁNAK ÚJABB FÁZISA


2011. 11:11:11 – SZENTHÁROMSÁG HARMONIKUS REZGÉSE

DUALITÁS HÁROMSZINTŰ KIEGYENLÍTŐDÉSE


2011. 11:11:11A PLATINUM KRISTÁLY AKTIVÁLÁSA

Egy hatalmas kristály energiaimpulzus, amely egybefonódik Atlantisz: Tudás Kék Kristályával és a Smaragd Gyógyulás Kristályával. Ezek energiái beindítják az Arany Nap lemnezeket. A Naplemezek aktiválása jelentős esemény és érezhető volt az egész Földön és a Kozmoszban. A Naplemezek a Sziriusziak által 11 helyen lesz összehangolva a bolygón. Ez az összetett generátor patakzás, számos jóindulatú funkcióval bír majd.

(Metatron: Whats Up...)

20.000 éve létezik egy éterikus átjáró Arkansas területén, ahol magas frekvenciájú fény képes beáradni erre a területre. Ritka aranyos kristályos Electrum lelőhelyek vannak itt, amelyek Atlantisz Nagy Temploma alatt is voltak. Ugyanitt hiper-dimenzionális alagutak is vannak, melyek segítik az energia folyását is mintegy 3 évtizede. A Sziriuszi-Plejád Szövetség és az Ashtar Parancsnokság légiói tartják ellenőrzésük alatt. A portálok, kristályok és hiperdimenziós mátrixok újrarendeződése történik itt.

1987-2012 között lesznek ezek leszállítva.

A PLATINA SUGÁR: Egy tápláló (női energia aspektusú) energiaforrás elősegíti az egyensúlyt a Földön. Egy optimális kommunikációs lehetőség a tudatosságunkon belül. Arra szolgál, hogy a duális tudatunk összefonódik más tudatszintekkel, és így a duális tudatszintek csökkenteni fogja.

A 11:11:11, 2011. November 11.-én 11:11 perckor aktiválódik Észak-Nyugat Arkansasban a Mágneses Hegy alatt. Indító impulzust ad, beindítja A Kozmikus Erők által generált 144-es hálót az Atlantiszi Smaragd Kristály által, és áramlatával újraindítja a másik két fennmaradt atlantiszi mesterkristályt. Ezek kommunikációs impulzust adnak az Arany kristály Naplemezeknek:

Az Arany Naplemezeket a felemelkedésünk alkalmára a Szíriuszi-Plejád Szövetség helyezte el egykor, amelyek 144 szatellithez/  kozmikus energiacsomóponthoz csatlakoznak.

A háló maga egy dupla penta-dodekaéder.

 

12  legfontosabb Naplemezek:

Arkansas - Pinnacle Mountain

Brazil - Saint Tomas des Letres- Minas Gerais

Bolivia - Lake Titicaca ( Near Island of the Sun)

Scotland - Roslyn Chapel

Russia -Ural Mtns

Russia - Siberia-Lake Baikal

Egypt - Giza

Africa - Kilimanjaro

China - Xi-an Pyramids

French Polynesia - Moorea

Australia- Uluru

Sri Lanka

http://www.earth-keeper.com/EKnews_58.htm

 

(AA Metatron Tyberron)

...majd újrakódolják és újratöltik a Tolték Piramist, és 20.000 év után első alkalommal  újraszabályozza a Mester Kristályok működését, és 12-12-12-ben újraindításuk befejeződik.

2011-2012: A következő 2 évben hatalmas változások lesznek. A Földön a kozmikus vétellel kapcsolatban, így a 3. dimenziótól a 12. dimenzióig és majd azon túl képes lesz az emberiség a kozmikus interdimenzionális energiák befogadására. EZ A KOZMIKUS KRISTÁLYKORSZAK, a 2. eljövetel bennünk történik meg a kristálytudatosság háló segítségével. Olyan energiák, amelyeket jótékony hatás elérésére lehet majd csak használni, saját célra, csak az ami a legfőbb jó célra lehet alkalmazni.

Szent Esküt kell tennünk, hogy soha többé nem élünk vissza vele, úgy, mint Atlantiszban. A Kristályos átmenet, a beharangozott Felemelkedés be fog következni, ez történik most.

(Metatron: Whats Upon Arkansas? 2011.)


2011. 11:11:11 – A KRISTÁLYOS ARANY NAPLEMEZEK ÚJRAKÓDOLÁSÁNAK FONTOS FÁZISA

Ez 2011-2012 között következik be.

11:11:11-ben a Titicaca-i AranyNaplemez kódolódik újra, amely Lemuria idején jelent meg a bolygón és a Szíriuszi-Plejád Szövetség helyezte el különleges helyekre beprogramozva, frekvenciális energia-hálózatokat alkotnak, és úgy működnek majd.
Az Új Föld és a DNS-minták lenyomatait tartalmazza. A Földi átprogramozást segítik, energetikai spiráljaikkal, amelyek a kristályos mezőt dimenzióbővítéssel látja el.

http://www.earth-keeper.com/EKnews_58.htm

(AA Metatron Tyberron)


2011. 11.11.11

A 144-ES  TUDATOSSÁG-KRISTÁLY HÁLÓ FELTÜZELÉSE

A SZENTHÁROMSÁG IDŐ PORTÁLOK RENDJE SZERINT

Tri-Dátum Portálok – A Kristály Háló feltüzelése

Aktiválási százalékban

TDP's - Firing the Crystalline Grid

Calendar Timing Triple Date Portal % Grid Activation

* 1 Jan 2001 Triple One (1-1-1) 8.34%

* 2 Feb 2002 Triple Two (2-2-2) 16.70%

* 3 Mar 2003 Triple Three (3-3-3) 25%

* 4 Apr 2004 (4-4-4) 33.34%

* 5 May 2005 (5-5-5) 41.70%

* 6 Jun 2006 (6-6-6) 50%

* 7 Jul 2007 (7-7-7) 58.34%

* 8 Aug 2008 (8-8-8) 66.70%

* 9 Sep 2009 (9-9-9) 75%

* 10 Oct 2010 (10-10-10) 83.40%

* 11Nov 2011 (11-11-11) 91.70%

* 12 Dec 2012 (12-12-12) 100%

 

2012 13 December - 20 December Reboot/ Úraindítás

* 12-21-12 *  2012. December 21. Total Activation Grid Maximus/ Teljes Aktivitás kezdete

http://www.earth-keeper.com/EKnews_58.htm

(AA Metatron Tyberron)


2011.11.11.- EGY JELENTŐSÉGTELJES IDŐPONT/TELEPATIKUS KÉPESSÉGEK

SaLuSa/Szíriusz

 

“A beteljesülés éve”, - akár így is titulálhatnánk ezt az évet, mert mindaz a munka amit befektettetek, hogy idáig eljussatok, idén megérett a szüretre. A különböző földi életeitek során, nagyon sok tapasztalatra tettetek szert, ami által tudatossági szintetek felemelkedett. Most itt a lehetőség, hogy még magasabbra emelkedjetek, felkészülvén a Mennybemenetelre. A következő kulcsfontosságú időpont 2011.11.11 lesz, ami egy jelentőségteljes dátumot képvisel. E naptól számítva, néhányatok érzékennyé válik az energiákra és médiumi képességekre tesz szert. Ugyanakkor lesznek olyanok, akik telepatikus képessége aktivizálódni fog és azt veszitek majd észre, hogy emberrel, állattal, egyaránt képesek vagytok kommunikálni. Elérkezve a 2012-es esztendőhöz, ez lesz a befejezés éve, ahol személyes képességeitek kitágulnak, hogy mire eljön a Mennybemenetel ideje, addigra készen álljatok, hogy Galaktikus Lényekként elfoglalhassátok helyeteket. Onnan ahol most vagytok, ez egy óriási ugrást jelképez, ami fizikai testeteket szénalapúról, kristályalapúra változtatja majd át.

SaLuSa, April 15, 2011

http://www.galacticchannelings.com/magyar/mike15-04-11.html


2011. 11.11 – EGY ÚJ KOZMIKUS KORSZAK VESZI KEZDETÉT

AZ ELSŐ KOZMIKUS PILLANAT

11 ÓRA 11 PERCKOR (A 11:11 EGY MESTERSZÁM),AMELY AZ ÚJ KEZDETET JELÖLI, ÉS amelyet még Atlantisz és Lemuria előtt jelölték ki erre a célra) sokakat fel fog ébreszteni tudatosságára.

AZ ELSŐ KOZMIKUS PILLLANAT EKKOR KEZDŐDIK

(DC:38)


2011 11.11 A DIMENZIÓBA LÉPÉS BEFEJEZŐDIK SOLARA SZERINT:1992.01.11-2011.11.11

A legutóbbi 26000 éves  létciklusa lejár a Földnek.

-Más források:2011.12.21;  2011.12.31,  2012.12.12;  2012.12.21 ,2013 02.19. (de mindenképpen)

 

 

2011.11.11. – FELEMELKEDÉSRE ÖSZTÖNZŐ HULLÁMZÁS/CSOPORT

Az emberiség meg fogja lovagolni a felemelkedésre ösztönző hullámzást, amit maga hozott létre, ez az ösztönző hullámzás és a csodavárás hozza létre azt az utat, amely a 101010-től a 121212-ig vezet el.
Arról szól, hogy magunkban lássuk meg és fedezzük fel az Istent.

(Group:201212)


2011. 11.11.

Az egyik legfontosabb dátum ebben az évben: 2011:11:11 lesz, amikor a Csillag és Időkapu megadja a végső beállításait a Föld utazásának, majd a Galaktikus sík összehangolódásán keresztül: 2012.12.12-őn keresztül, 2012.:12:21-én beérkezik az Időkapuba.

Az utazás tehát tovább folytatódik ebben az évben.

 

Celia Fenn/Mihály Ark

www.starchildglobal.com

 

CELIA FENN/A.A. MIHÁLY

Most történik egy összehangolódási folymat, egy újjászületés, az új születése, amely összehangolja a Nagy Evolúciós Ugrással minden egyedet a Teremtéswel.
A 2012-ben elérkező összekapcsolódás lesz az egyik legfontosabb pillanata.

2011.11.11 az az idő amikor a Föld elkészül a 2012-es események összehangolódására.

Annak a hullám fényét, amely ezt segíteni fogja, az összekapcsolódás megkezdésében: 2011. márciusában fogjuk megtapasztalni és ez Napkitörésekkel lesz érzékelhető.

Ezek a hullámok fogják szállítani az Isteni Harmónia és Egység frekvencia kódjait, amelyek megerősödve fogják tartani az 5 dimenziós kristályrácsot.
Az Új Rács felgyorsítja a fejlődést, és ezzel együtt széthull a régi tudatosság energiahálózata. Ez nyilvánul meg a gazdasági rendszerekben, mert azok a félelmeken keresztül tartották korlátozva az emberiséget fejlődésében. A régi tudatosság az emberiség végezetét vetíti ki, amely borzalmas eseményeken keresztül egy apokalipszisban végződnek.

http://spiritlibrary.com/starchild-global/the-new-earth-energies-february-2011

 

2011.11.11. – 11:11  CSILLAGKAPUK 2011-BEN. – COUNCIL OF LIGHT/ A FÉNY PLEJÁDI TANÁCSA

Gillan MacBeth Louthan

 

11:11 egy lehetőség arra, hogy egy átjárón beérkezzünk a pillanat megnyilvánításába, amelyben a gondolattal létrehozott pillanatkép, fizikai rekordsebességgel nyilvánul meg.

Minden energia a Földön egy numerikus konfigurációként nyilvánul meg.

Minden szám egy személyesre szabott energia infúziót tartalmaz.

A 11:11 egy energiasorozat ebben az évben. A cselekvésbe aktiválja a változás erejét.

A 11.11 azt tanítja, hogy minden probléma isteni lehetőségeket tartalmaz.
Emlékeztet arra, hogy a nagy lelkek azért jöttek a Földre most ebben az időben, hogy segítsék a gyógyulást és az ébredési folyamatot, saját magunkon kezdve megtapasztalni.

A szunnyadó DNS-ünkben ébred ez a konfiguráció.

A 11:11:11 lényege a 33-as rezgés 2011-ben.
A Szentháromság aktiválja a DNS-ben lévő tetraéder geometriáját.

Egy lehetőséget biztosít, kapcsolatba kerülni magasabban fejlettebb lényekkel, Felemelkedett Mesterekkel? Angyalokkal, Krisztussal.

Kapcsolati lehetőség a felsőbb lelkünk bölcsességével.

 

A 11-es csillagkapusorozat: (29, 47, 38, 56, 74, 92, 83, 65)

(megj:2011. január 11. és 29. után.)

29/11 (February 9, 2011)

38/11 (March 8, 2011)

47/11 (April 7, 2011)

56/11 (May 6, 2011)

65/11 (June 5, 2011)

74/11 (July 4, 2011)

83/(11 August 3, 2011)

92/11 (September 2, 2011)

majd november 11

 

http://lightworkers.org/channeling/122452/quantum-awakening-energies-2011

Quantum Awakening Energies of 2011

Channeler:  Gillian MacBeth-Louthan

thequantumawakening@Gmail.com

 

2011. 11.11. – KRISTÁLYKOPONYÁK/KRISTÁLYOS ÚJRAKÓDOLÁS

13 kristálykoponya (12+1) képviseli a humanoid lény isteni tökéletességének 12+1 aspektusát és tökéletes lenyomatát. Úgy van 12+1, hogy a 12-közül az egyik teljességben tartalmazza a többi összes tudását magában.

2 földönkívüli koponya:

Max: Szuperszámítógép: az egyike a legfontosabb Kristálykoponyáknak. Ő a legerősebb.
Max és Sha Na Ra földönkívüli eredetű és az Arcturus, a kreativitás narancssárga csillagának egyik bolygójának, (amely a Jupiternél 20-szor nagyobb), holdjáról származik. A Földhöz való kapcsolódása: Arcturus-Plejádok-Lemuria.

11-11-11 és 12-12-12: a Max elnevezésű kristálykoponya tartalmazza mind a 13 koponya egységét, és újraindítja majd a planetáris energiákat a Naplemezek és Oktaéder kvarc kristályos földi régiókban, 11-11-11 és 12-12-12 alatt. Max földönkívüli eredetű és kristályos mátrixát az Arcturus/Booties/Ökörhajcsár/Medvepásztor és a Plejádok erősítik fel. Tartalmazza az Arcturusi könyvtárat, azon belül az elmúlt korszakok energiáit.

2011-2012-ben az energiák hatalmas intenzitásúak lesznek és jelentős fejlődési ugrásba, kerülünk a frekvencia indukción keresztül. Sokkal érzékenyebbek leszünk a környezetünkre, ingerekre és a Föld kristályos mezejének átalakulására, ahogy a 144-es Háló közeledik a teljes felépülésére (2012.dec.21.)

A test kristályosodása szénből - szilícium alapúra, több fényt (kozmikus tudást) lesz képes fogadni. A kristályos területek és kristályos koponyák újrakódolják a teljes isteni lenyomat kristályos könyvtárát és paradigmáját.

(Metatron, 2010.dec.)


2011. NOVEMBER 11 -  2012. DECEMBER 21. KÖZÖTT

KOZMIKUS PILLANAT – DIANA COOPER

Ebben a kozmikus pillanatban a bolygóra érkező energiák hatalmas lehetőséget nyitnak a teljes vagy részleges megvilágosodásra.

2032-re a bolygó lakosságának 70%-a teljesen megvilágosodott lesz.

(DC:250,261)


2011.11.11.

(2010.-2013). – EGY ÚJ EMBERISÉG FORMÁLÓDIK- GROUP

Ebben a 3 évben ez az első átalakító hullám, ami a következő években az emberiség egyik új formáját hozza magával.
Ez egy evolúciós folyamat, amelyen minden ember keresztülmegy. Át kell mennünk ezeken a változásokon, hogy saját szellemünkből minél többet legyünk képesek hordozni fizikai testünkben.

EZ A HATÁS RENDKÍVÜL ÉREZHETŐ LESZ. 11:11:11 ÉS 12:12:12 SORÁN.

Egy új meghatalmasodott környezet, amelyben még soha nem volt lehetőség létezni.

EZ egy végső tisztulás, amint az első hullám beérkezik.

Térdig gázolunk majd a sötétségen, de rendíthetetlenül állunk majd, mind a Fény Jelzőtüzei.

(LW:2010.10.10)


2011: NOVEMBER 17. - 10MILLIÓSZOROS NAPOK:


2011. NOVEMBER 17, 18. Oroszlán Meteor Zápor.: Az Oroszlán csillagképből kisugárzó meteor zápor a jól megfigyelhetők közé tartozik.

 

2011. NOVEMBER 21 ÉS 30 KÖZÖTT

2011-ben hét Energetikailag Jelentős Időszak lesz:

Ez az utolsó energetikailag jelentős időszak 2011-ben, és csalóka módon könnyűnek fog tűnni, ám a valóságban az energia áramlását fogjuk megtapasztalni és azt, hogy az valójában mennyire könnyű.  Fel kell dolgoznunk az év folyamán összegyűjtött tapasztalatokat és megértenünk miként működik az Isteni rend.  Ez kulcs fontosságú időszak lesz  2012 energiáinak a megállapításában, illetve, hogy mi történjék ebben az időszakban, s ez sokak számára egy újabb döntési pont lesz.  Sok halálhírt fogunk hallani, mert sokan fognak úgy dönteni, hogy itteni idejük lejárt.  Azonban szokatlanul nagy lesz a születések száma is, drámai életmód változások lesznek meg hirtelen történő kormány váltások, a politikai és gazdasági körülmények hirtelen megváltozása.

Jennifer Hoffman és Uriel Arkangyal

http://www.fluidemerald.com/?m=201101

Fordította: Sári Izabella

 

2011. NOVEMBER 24. A MERKÚR RETROGRÁDBA FORDULÁSA


2011. NOVEMBER 25. ÚJHOLD ÉS RÉSZLEGES NAPFOGYATKOZÁS -, 06:10

Ez a Részleges Napfogyatkozás az Antarktisz, Dél-Afrika és Tasmania térségéből lesz látható.

Napfogyatkozás Sagittarius/Nyilas  02°37'


2011. NOVEMBER 29. 11:11:11 HORGONYA A SOLAR PLEXUSBA

 

 

 

2011. DECEMBER 10. TELJES HOLDFOGYATKOZÁS

TELIHOLD és Teljes Holdfogyatkozás -, A Rózsaszín Sugár Teliholdja. -  A Teljes Holdfogyatkozás Európa, Kelet-Afrika, Ázsia, Ausztrália, a Csendes Óceán és Észak-Amerika térségéből lesz látható.

2011. DECEMBER 10. Uránusz Retrográdból Egyenes állásba lép -

Holdfogyatkozás 18°11' Gemini/Ikrek

 

2011. DECEMBER 13-14. Ikrek Meteor Zápor. -  Az Ikrek Csillagképből kisugárzó meteor zápor sokak szerint a legtökéletesebb hulló csillag látvány az égen.

Tetőzéskor 60 színes hulló csillag is látható egy óra alatt.

 

2011. DECEMBER 14. - A Merkúr Egyenes állásba lép.

December 21. Téli Napforduló - az Északi Féltekén Egyetemes idő szerint 05:30 következik be. Ez a Nap legalacsonyabb pontja az égen és az év legrövidebb napja. Ekkor kezdődik a tél.

 

2011. DECEMBER 21. TÉLI NAPFORDULÓ


2011. DECEMBER 24. ÚJHOLD - 18:06


2011. DECEMBER 25. - A Jupiter egyenes állásba lép.


2011. DECEMBER 28. - 2012. MÁJUS 19. - AZ ÁTALAKULÁS MAJA CIKLUSAI
Ebben az időszakban meg kell találnunk ennek az energiának a helyét mindennapjainkban. Meg kell tanulnunk lehozni, és megnyilvánítani a fizikai világban, formát kell adnunk neki. Az átalakulás ezen időszakában az anyagi világ és a spirituális energiák egy szintre érkeznek, majd egymást keresztezve az anyag ereje csökken, míg a szellem tovább ível felfelé.
(Az Átalakulás Végső Ciklusai * az utolsó 932 nap/ Domokos Erzsébet

Forrás:
José Argüelles: Galactic Spiral Density Wave and 2012: The Final Cycles of Transformation
http://lawoftime.org/timeshipearth/articlesbyvv/spiral-density-wave.html)

4. "Öntsd formába az Erőt"

2011. ÉV VÉGE – VÁLTOZÁSOK/JAVULÁSOK

Némi győzködésre lesz szükség mire a Sötét Erők elfogadják vereségüket és belátják idejük lejárt. Mindamellett még mindig szánalmas reményeket táplálnak azt illetően, hogy valami módon el tudják kerülni kilétük felfedtét és az azt követő igazságszolgáltatást. Apró késleltetéseket tudnak csupán már elérni, de nekünk általában jó előre tudomásunk van szándékaikról. Ez az év a tiétek és a miénk akik a Fényért dolgoznak. Hitetek és az Isteni Tervbe vetett bizalmatok az ami végül össze fog minket hozni. Azon problémák amikkel ma szembesültök orvosolva lesznek és az év végére pozíciótok nagyban javulni fog a mostanihoz képest. Várjátok ki míg elvonul a vihar tudva, hogy Földanyának működésbe kell lendülnie ahhoz, hogy megtisztítsa önmagát a masszív légszennyeződéstől és a környezeti károktól.

SaLuSa, January 3, 2011

http://www.galacticchannelings.com/magyar/index.html

 

2011. VÉGÉIG ÉS  – 2012. ELEJÉIG

ENERGIAHÁLÓ POTENCIÁLJA TELE LESZ HARCI AKTIVITÁSSAL

Mármost egy ideje mi és a fény más üzenetküldői figyelmeztetünk benneteket a közelgő viharos időkre. Most azt mondjuk, itt vannak. Mostanáig a Föld harmadik dimenzióból való kiemelkedése nem volt nyilvánvaló az alulinformáltak számára; most, hogy Földanya közelebb került a negyedik dimenzió kapujához, nagyobb sebességbe kapcsolt a világ átalakulása. A bolygó felgyorsította útját az energiasíkokban, ahol más égitestekkel való kölcsönhatás segíteni fogja a negativitás gyors felszámolását, és minden sötét szándék lelepleződik. Ennek a naptári évnek a végéig és a következő elején a Föld energiaháló potenciálja tele lesz harci aktivitással mindaddig, amíg a fény felülkerekedik a sötétség utolsó foszlányain is.

E nyugtalanság miatt nem lehetséges a történések pontos idejét előre meghatározni, amelyeknek meg kell történni, és be fognak következni, mielőtt az Arany Kor 2012 végén beköszönt. Különösen a fénymunkás közösség, ahol univerzumbeli testvéreink jelenléte ismert, türelmetlenül várja a híreket, amikor sokan közületek bemutatkoznak, és ők fölöttetek Földre szállnak. Nem tudjuk, mikor, mert ők maguk sem tudják, és éppen olyan lelkesen várják ezt az eljövendő napot, mint ti. Ne vonjátok kétségbe éberségüket, és ne mondjatok ítéletet a jó időzítéssel kapcsolatban, és addig tudjátok, hogy ugyanolyan nélkülözhetetlen módon szolgálnak benneteket, mint ahogy eddig már sok évtized óta.
(Matthew Ward: March 12, 2011)

http://sanatsanandal.ning.com/profiles/blogs/mate-uj-uezenetemarch-12-2011

 

 

2011 VÉGÉN- SÁRKÁNYSZÉL

Egy óriási változásokat hozó sárkányszél fog végigsöpörni a Földön, amely erőteljes változásokat fog hozni

A Természet Birodalma felébred, amikor a 11:11 kapuja bezárul, eloszlatva a megosztottság utolsó nyomát

(SBP)


2011 UTÁN

A teremtés új állapota horgonyzódik le személyes valóságotokban és a kollektív valóságban is, és hatással van a csoport lelkeken belüli lelkekre. A sors Jupiter Nagyurai gyűlnek össze ezen a különleges helyen ma, hogy mindenkinek szent és isteni új lehetőségeket nyújtsanak, az isteni fény új szövetét. Ez a rezgés keresztül vonul a testetek csontváz szerkezetén, ami megszűri azt az energiát, amely a csontvelőben tárolódott el a 13 utoljára megtapasztalt elmúlt életetekből. Nagyon fontos megértenetek, hogy tudományosan állíthatja azt bárki, hogy az elmúlt életek valójában nem léteznek, nem is léteztek soha, és nem is fognak létezni.

 

Amit múlt életekként érzékeltek, azok pusztán a különböző idővonalak hasznosulásai, amelyek különböző szinteken működnek, párhuzamos és alternatív idővonalakon. A teremtés rendszerének vízszintes és függőleges idővonalain, ezáltal a mátrixban az összes dolog szimultán, egy időben történik. Ezeket a rácsokat használatba véve különféle rendszerekre hangolódtok rá. Ezeket a rendszereket érzékelitek elmúlt életként.  És sokszor az emberek ráhangolódnak egyetlen ilyen idővonalra, és kapcsolatba lépnek az idővonal tapasztalatával és félre értelmezik ezt, egyetlen múltbeli életükként. Például ez is oka annak, hogy sok ember annyi különböző elmúlt életre tart igényt, amire mások is jogot formálnak.  Mária Magdolna tegnap mondta, aki a múltban voltatok az nem számít, akik most vagytok az a kiemelten legfontosabb, az amire összpontosítanotok kell. És a párhuzamos és alternatív valóságokat megtapasztaló aspektusaitok arra az egyedi valóságra összpontosítanak. És így az én összes  aspektusa, összes isteni aspektusa  egyéni utazása mesterévé válik, ami hozzájárul a kollektív lélek tapasztalatához. Ez a mai lehorgonyzás nagyon fontos leckét ad az egónak és létfontosságú lehetőséget annak feladására, hogy az érzékelt dolgokat fontosként vagy erőteljesként azonosítsa és végre a pillanat hatalmába lépjen, visszakövetelve az itt és most isteni fényét.

 

Ez egy rendkívül hatékony spirális rács újabb szintjét teremti, ami keresztül hatol az  isteni szöveteken. A szövet az energia egy-egy szintje, amely a Krisztusi énnel egységben vibrál. Más szavakkal a bennetek élő Krisztus aspektussal, ami lehetőséget biztosít a tanulás idővonalába lépni, az egység és a társ teremtés tanulásáéba. Ezeket az idővonalakat már használatba vettétek, mármint a jövő szempontjából nézve, és így együttműködve teremtitek azt, amit mi az új Földnek hívunk, azt a vibrációt, amelyet integráltok 2011-et követően. Ezeket az új rácsokat most kell lerögzíteni, hogy mind megérthessétek az isteni célt, amelyet most e helyen nyújtunk át nektek.

 

A 6. androgün rács, szeretteim a Shambala kapuja, annak lehetősége, hogy beléphessetek a szent élet megszentelt kertjeibe és ott találkozhassatok az énetekkel. Ott találkozhattok a tejhatalmú, tökéletesen egész énnel, és megtapasztalhatjátok a szent nász még egy újabb szintjét. És itt nyílik meg a mennybe vezető szabad bejárás és észre veszitek, hogy mindig is így volt. Annak oka, hogy ez nem volt látható az, hogy gátolt és korlátozott dolgokkal azonosultatok és igaznak fogadtátok el ezeket. És persze ezek egy bizonyos pontig szolgáltak  benneteket. Ezen a ponton azonban ti már túljutottatok. Fontos leválasztani az éneteket a bűbáj  bármely aspektusáról, a hírnévre törekvésről, hogy úgy mondjam. Nem mintha nem érdemelnétek meg bármilyen elismerést, hanem azért mert ez hátráltat benneteket. Eljött az idő, hogy belépjetek az új világba. Olyan új helyre, ahol az elismerés, a megérdemeltség és a teremtőképesség vár rátok, oda ahol elismernek benneteket, ahol becsülnek és tiszteletben tartanak, nemcsak emberi lényként gondolva rátok, hanem az androgün lény összes isteni kifejeződéseként.

(KT:AND)

 

2011. UTÁNI ÉLETÜNK

most a személyes fejlődésetek olyan pontjához érkezett, (2007.11.11) amikor már kezdtek képessé válni arra, hogy felfogjátok [azokat] a fogalmakat, amelyeket azáltal mutatnak meg nektek, amit az Új Földként láttok, érzékeltek, és megértetek. Azt javaslom, kezdjetek el hozzászokni az Új Föld eme beszédének meghallásához, mert ez lesz a világ, amelyikben 2011 után az életetek zajlik. Ez nem azt jelenti, hogy azt megelőzően nem lehet ilyen az életetek. Azt jelenti, hogy most különösen fontos, mert a legerőteljesebb energiák állnak rendelkezésetekre, amihez az emberiség valaha is hozzáfért, és ezek az energiák nem véglegesek, ezek az energiák hullámokban érkeznek, mint azt már korábban említettem. És amint minden egyes hullám behatol a Föld Anya testének mezejébe, készen kell állnotok, hogy reagáljatok, hogy dolgozzatok azzal, ami rendelkezésetekre áll, és létrehozzátok a szükséges változásokat.

(KT:11:11)

 

2011 ÉV VÉGÉRE sokan elmennek majd akik Fényoszlopként szolgáltak a bolygón.

Ezután minden az itt maradókon múlik.

(Solara:11:11)


2012. ELŐTT – INKA KOPONYA ÉS A PERUI KAPU

Ekkor fogják felfedezni az úgynevezett Inka Kristálykoponyát, amely gyógyulást fog hozni mindenki számára.

Toth hozta el Atlantiszból Peruba.

2012-ben Peru az inka bölcsesség kapuja meg fog nyílni, hogy felszabadítson és sugározza az inka bölcsességet, amelyet Toth hozott ide Atlantisz bukásakor.

(DC:69, DC: 126)


2011. UTÁN

Hozzájárulásunkkal az Új Föld teremtőiként, isteni való-ként létezhetünk, 2011 után.

(Kuthumi-MáriaMagdolna.:070929)

 

 

2011-2012. – MAJA CSILLAGÁSZAT

I.e. 100-ban a maja csillagászok kiszámították a téli napfordulós Nap pozícióját, a Nap helyét az ekliptikán, és megállapították, hogy 2011-2012-ben fogja metszeni a Nap a Galaktikus síkot.

(BHC2:118)

 

 

2011-2012 – ÓRIÁSI NAPKITÖRÉSEK VÁRHATÓK.


2011-2012. – ÚJ AURA – DNS VÁLTOZÁSOK

A kristálykoponyákról: lásd: 2011-11-11, és 2012-12-12

Ahogy a Föld közeledik a 2012-es Felemelkedéséhez, számos és jelentős változás történik körülöttünk, amelyek jelentős hatással lesznek a testre és az érzelmekre, a jól-érzésre. Úgy tűnik, hogy túlterheltnek érezzük magunkat majd, nő a veszélyérzés érzete, hogy nincs elegendő idő, óra, nap megtenni dolgainkat. Depressziós időszakokon megyünk keresztül, majd magasabban szárnyalnak az érzelmek a kétségbeesés változásakor. Ami történik az, hogy egy új aurakör készül és ennek a folyamatnak ez a magyarázata, de egyre könnyebb lesz elviselni. Az auraváltásnál fontos az auramező fenntartása.

Az Aura egy bioelektromágneses rendszer. A felemelkedés a DNS-t egy sokkal összetettebb kristályos geometriai formába emeli.

A DNS, MÁGNESESBŐL KRISTÁLYOSSÁ VÁLTOZIK

3 Isteni mirigy: a toboz-, agyalapi,- csecsemőmirigyeket az új kristályos szerkezet és kódjai aktiválják és átalakítják őket egy magasabb geometrikus, Mer Ki Vah-ba. Ez megkönnyíti a DNS kristályos szerkezetűvé alakulását, és kristályos energiákat tudnak fogadni. Ez nagyobb immunitást fog hozni, és kiterjeszti a multidimenzionális tudatosságot. A Kristályos Háló alkotóelemei : elektromosság, mágnesesség, gravitáció, kristályosodás és Fény (kozmikus tudás és szeretet): ezek az elsődleges eszközei a bolygószintű frekvenciális felemelkedésnek, ezek kombinációi az Univerzum motorjai és arányai a szférák zenéjének is.
A szakralitás tudományosságáé a jövő.

Az Aurák kiegyenlítése, fontos kérdés, a beáramló energiák, miatt a túlfeszültség kiegyensúlyozásával. Szent helyek és erőpontok erősebben rezonáló elektromágneses mezők. Ha nem kellően felkészülten, egyensúlyban, vagy az egyensúly megtartó képességgel, tudással megyünk, akkor ezekben az időkben,  energia-visszacsapás, auravérzés, behorpadás történhet, amely 5-10 nap alatt az ozmózis után az aura állapotától függően kiegyenlítődik, és az aura egyensúlyba kerül.

(Metatron 2010.dec)


2011-2012

Az Energia Átjárók és Örvények

Tanúi leszünk sok új energia átjáró megnyílásának, míg néhány régi bezárul majd az elkövetkező 2 évben. Ez a folyamat 2001-ben kezdődött. Három ősi energia örvény zárul be az év végéig Közel Keleten,  Ázsiában és Afrikában, ami azt jelenti, hogy még több erőszakot, vérontást, háborút, természeti és ember által kiváltott csapást meg nyugtalanságot látunk majd ezeken a területeken, mivel azok akik az említett örvényeket nyitva szeretnék tartani, ellenállnak bezárásuknak. Mi mindannyian az Új Örvények hordozói vagyunk, és ha az átalakulásra irányítjuk fókuszunkat az említett területeken, akkor segítséget nyújthatunk az Új Energiák behozatalában, amelyek lehetővé teszik végre, a romboló energiákat behozó örvények végleges lezárását.

Jennifer Hoffman és Uriel Arkangyal

http://www.fluidemerald.com/?m=201101

Fordította: Sári Izabella

A NAP ÚJ CIKLUSBA KEZD

Új Napciklus indul. Polaritásváltás előtt a Nap.

 

 

2011-2012

Várhatóan olyan periódusai lesznek a Felemelkedésnek, amikor a Föld geomágneses mezeje és morfogenetikus erőtere lebontódik, majd megkapja új fényburkát, amely a dimenzióváltáshoz szükséges, s amely már a Yahuna Gaia a Megváltozott Föld fényköntösévé vált

Ez időkeretben, az összes tudatmanipuláció megszűnik

Végtelen jelenné táguló emlékezet nélküli állapotban történik meg a fordulat

Eltűnnek múltjaink, jövőképünk

SEMMILYEN MÁS TÁMASZUNK NEM LESZ, MINT A SZERETET

Az asztrálsík árnyékerői és eszközei a Földön összeomlanak

(CS-L: 585)


2011-2012. MUA-SOLARATÓL

MUA

 

MUA (kiejtése Moo-ah) egy ősi tahiti szó, amelynek a jelentése A Legelején és Akármi Más Előtt. Ebbe a szóba vannak kódolva az ősi Lemúria vagy Lamu emlékei.

Van még egy mélyebb értelme a MUÁ-nak, amely nagyon helyénvaló ezekben, a mostani időkben. A MUA jelzi egy fő új ciklus kezdetét. Az új MUÁNK első szakasza 2009-ben fog bekövetkezni az Egy Igaz Szerelem Új Mátrixának a megszületésével.

Az előző MUÁK magukban foglalták a Nap és a Hold Születését, az Idő Kezdetét és minden egyes új világ megteremtését, úgymint az a világ, amely a Nagy Vízözön után született, vagy azok a világok, amelyekről a Hopi Indián teremtés történetek beszélnek. A MUA, amely 2009-ben kezdődik 2011-2012 végén fog befejeződni, amikor a Maya és az Inka Naptárak átfordulnak a kezdeti pozíciójukba.


 

2011.-2014. ÉLELEMELLÁTÁS

Különösen az elkövetkezendő háromtól öt évig terjedő időszakban nyilvánvalóvá fog válni, hogy a világnak nehézségei lesznek önmaga ellátásával. Ahogy a népesség növekszik, ahogy egyre több élelemre lesz szükség, mivel egyre több lesz az egy főre jutó fogyasztás, egyre inkább előtérbe fog majd kerülni a valódi mezőgazdasági technológiai fejlesztésekre való szükséglet magában a magban is, továbbá a termesztő technikákban is, amik nagyon fontossá fognak válni. Jelenleg nem sok pénzt fektetnek ebbe. Mert ez nem annyira izgalmas, de nagyon is az lesz nagyon rövid időn belül.

 

Ami még mostanság zajlik az az, hogy egy bizonyos fajta élelmiszer energia fogja fenntartani a világot. Ahogy egyre több ember kezd ébredni, és egyre többen jönnek ki hipnotikus szunyókálásukból, egy olyan perióduson fognak keresztülmenni, amikor is több élelem elfogyasztására lesz szükségük. Vegyünk példaként most egy átlagembert a Földön – egy középértéket tekintve – tegyük fel, hogy egy nap tíz élelem energia egységet fogyaszt el. Ahogy elkezdenek ébredni, az emberek fogyasztása húsz vagy harminc egységre növekszik napi szinten, mivel egy metamorfózison, egy változáson mennek keresztül, és több élelem energiára van szükségük. Namost, egy bizonyos ponton ez elkezd visszafordulni, mert kevesebb élelem energiára lesz szükségük ahhoz, hogy fenntartsák magukat, hiszen a testük hatékonyabbá válik.

(T:1004)


2012-IG

„A Fény megjelenése közeleg és egy energiakört teljesít be, melyet a régiek naptárukban előre láttak közeledni:”
(K:11:12)


2012-IG FÖLDI VÁLTOZÁSOK

13.000 ÉVE TÁRTÓ FÖLDI TORZÍTOTT LÉTEZÉSÜNK A VÉGÉHEZ KÖZELEDIK, amely eredménye a korlátozott-tudatosságú emberiség létrehozását segítette.

A FÖLD VÁLTOZÁSAI, ELŐREJELEZNEK, EGY NAGY VÁLTÁST, AMI A TUDATOSSÁG ÖSSZES SZINTJÉN LÉTRE MEGY.

A SZERETET, A FÉNY, AZ ISTENI ENERGIA, BETELJESÍTI MUNKÁJÁT AZON A SZENT HELYEN,AMIT FIZIKAI SÍKNAK HÍVNAK.

Az óceánok megváltoztatják fő áramlataikat, ösvényeiket.

Közeli katasztrófák készülnek.

Ezek átírások. Nem rosszindulatból, hanem szeretetből történnek.

A tudatosság és valóságunk tömeges megváltoztatása.

A SZEMBENÁLLÓ ÉRTÉKREND MEGVÁLTOZTATÁSA.

A Földi evolúció történeteinek valótlanságai kiderülnek.

KIDERÜL AZ EVILÁGON KÍVÜLI EREDETÜNK

TÁMOGATÓ FÉNY ÉS INFORMÁCIÓS CSOPORTOK ALAKULNAK

Minden erőforrás tisztán rendelkezésre áll.

AZ ÚJ EVOLÚCIÓS FÁZIS ELKERÜLHETETLEN

(GF:071225)


2012-IG- ISTENI CÉLUNK

a bolygó rezgésszintjének felemelésével megváltoztatni: a bolygót, magunkat, a Világegyetemet ezért jöttünk a Földre

(K:11:6)


2012-IG-PLEJÁDOK

Ti a Fény Családjának tagjaiként egy nagyszerű új lehetőséget tudtok bemutatni, beépíteni, beiktatni a létezés e szektorából a következő húsz évben kialakuló realitások láncába, hiszen ti fizikailag itt éltek, ezen a bolygón. A változás rajtatok keresztül következik be. Amit most tesztek, az ránk is kihat. Ami a Földdel történik, ránk is nagy hatással lesz.

(PL:1)


2012-IG-

A FÖLD A BIOLÓGIÁJÁT ÁTALAKÍTÓ 9. DIMENZIÓS BAVATÁSON ESIK ÁT

225 MILLIÓ ÉVE ESETT A VÁLASZTÁS A FÖLDRE A GALAKTIKUS BEÉPÍTÉSSEL KAPCSOLATBAN

A Fotonöv ekkor érintette az Alcyonét, a Naputat és a Szíriusz csillagait.

Most a Naprendszerünket megint aktiválja a Galaktikus központ.

A FÖLD A BIOLÓGIÁJÁT ÁTALAKÍTÓ 9. DIMENZIÓS BAVATÁSON ESIK ÁT

A Föld, a Naprendszer, a Plejádok 225-250 millió évente ugyanarra a Galaxis: Orion spirál karjának viszonyított helyére kerülnek vissza.

A Szíriusz maga egy 3-as csillagrendszer és a szakrális építészet tudásának őrzője, időnként onnan macskaféle lények látogatják meg a Földet és tudásukat átadják: Nagy Piramis, Akropolisz.

2012. 12.12. BEFEJEZŐDIK A 225-250 MILLIÓ ÉVES KÍSÉRLET.

A FÖLDI ÉLET 9 DIMENZIÓJÁNAK SZÉTSUGÁRZÁSA A TEJÚT GALAXISBA

(BHC:122-123, 161, 340-341)


2012-IG – ÚJ ELJÁRÁSI LEHETŐSÉGEK NYÍLNAK

Már nincs sok idő 2012-ig hátra új eljárási lehetőségek nyílnak, csillagkapuk és dimenziók nyílnak meg más birodalmakból, naprendszerekből, univerzumokból.

És ez az egész galaxisra kihat. Ez lesz a legnagyobb vállalkozás a galaktikus sztrádán.

Az kezd megvalósulni, amit gondolsz, amit teremtünk. Egy élet, Egy Valóság, Egy gondolat.

2012 ELŐTT

a TELJES FÖLD FELEMELKEDIK AZ 5. DIMENZIÓBA

a Paradicsom rezgése újra aktiválódik a Földen

(SCH:05.06)


2012-ig-TOLLAS KÍGYÓ-CUCULKÁN-KUKULKÁN

A Föld Anya gerincén, az Andokon való kígyószerű mozgás, 2012-re eljut teljesen Amerikától a Titicaca tóig A Panama-csatornával átvágták a gerincét

(m: ennek begyógyítása folyamatban van)

(K:6:14)


2012.-IG

MEGDUPLÁZHATJUK AZ ÉLETHOSSZUNKAT

(K:5:3)

 

 

2012.-IG

MEGTESSZÜK A FELEMELKEDÉST VAGY ÚJABB 25.000 ÉVET KELL VÁRNI EGY ÚJ UNIVERZÁLIS LEHETŐSÉGRE

(Adama1)

 

2012.-IG-VÍZBEN, LEVEGŐBEN LÉVŐ ÉLET- GYÓGYÍTÁS

Dimenziókat átfogó élet van mindkettőben

A tudatosságunk változásával 2012-ig egyre többet tapasztalhatunk meg belőlük

A VÍZ, GYÓGYÍTÓ TÉNYEZŐ A FÖLDÖN

A VÍZ AZÉRT VAN, HOGY KIEGYENSÚLYOZZA AZ EMBERT

A Földön 3 helyről jön fel ilyen dimenziókat átfogó víz, a különleges mágneses földrétegnek megfelelően, melyek lelassítják az öregedést

Ilyen élet létezik még: sziklákban, kövekben, növényekben, tengeri ételekben

A víz megváltoztatható mágneses kezelés hatására

(K:6:12)

Módosítás dátuma: 2011. május 29. vasárnap, 18:40
 

Szavazások

Mit vársz 2012 után?
 

Ki olvas minket

Oldalainkat 7 vendég böngészi

Hirdetés

Kiemelt weblapok:
Földicsillagok, Powered by Joomla!
 
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 10
Összes: 3175736
Hónap: 37021
Nap: 595