A kristálykoponyák nyomában 1.rész

Belize parányi ország, Guatemala és a Karib-tenger közé ékelődve, viszont bámulatos a természeti sokszínűsége, mely magában foglalja a kis szigetecskékkel vagy atollokkal tarkított türkiz korallzátonyokat a partvonal mentén éppúgy, mint a mangrovemocsarakat, a pálmákkal borított homokos tengerpartot, és a dzsungelből kiemelkedő hegyeket.

 
Belize számos különböző emberfajnak is otthont ad; közülük sokan egyik-másik nehezebb történelmi időszakban menekültek ide. Egészen a közelmúltig számtalan kalóz is táborozott errefelé. Ahogy ott ültünk egy kis sziget, Caye Caulker számos bárja közül az egyikben, házigazdánk a kiszolgálópult mögött látható élvezetet lelt abban, hogy részletesen felidézze előttünk az ország rettenetes múltjának emlékeit. Nemcsak hogy mindent tudott a kalózokról, de ő maga is annak tűnt, ahogyan kifejtette, hogy a sziget valaha biztos menedék volt a számukra. A régi kereskedelmi útvonalak Afrika és az Újvilág között a közelben haladtak el, bár a partvonal kínált más előnyöket is. A tengerészet hőskorában a korallzátony komoly navigációs veszélyeket rejtett magában. Számos hajó szenvedett itt hajótörést természetes okokból, és vált a kalózok könnyű prédájává. Lehetséges volt átnavigálni a korallokon keresztül a partig, de ehhez ismerni kellett az utat, "mintha a tenyeredre lett volna tetoválva". Ez összességében azt jelentette, hogy a kalózok otthonra lelhettek a partok mentén, védelmet kínált számukra a zátony, és félelem nélkül élhettek, anélkül hogy a tengerészeti hatóságok valaha is lecsaptak volna rájuk. A kalózok közül sokan jó ismeretségbe kerültek a helybéli majákkal, és néhány szokásukat is átvették. A legnyilvánvalóbb példája ennek a hírhedt kalózzászló, a koponyával és a keresztbe tett csontokkal. A maják számára ez rendkívül pozitív és vallásos szimbólum volt. A jelkép persze félelemmel töltötte el az átlagos tengerjáró hajósokat, bár az nem teljesen nyilvánvaló, hogy valóban ez lett volna a kalózok célja vele. Visszatérve a bárba, a beszélgetés egy idő után óhatatlanul is az elrejtett kincsekre terelődött. Találtak-e ilyet? Csaposunk nem bírt tudomással arról, hogy valaha is kincsesládákat sodort partra a víz, de azért volt ott valami, amit bizonyos tekintetben lehetett kincsnek nevezni, és amit egy archeológiai kutatócsoport talált a sziget belsejében, még az 1920-as években. Legnagyobb megdöbbenésünkre kiderült, hogy a kérdéses kincs nem volt más, mint egy kristálykoponya. A csapos elmondta, hogy a koponyára Lubaantun elveszett városánál bukkantak rá; és hogy a Belize dzsungeleiben fekvő város maja nevének jelentése "A zuhanó kövek városa". Teljesen elképedtünk. Felidéztük magunkban a koponyák legendáját. Hogy egy valódi kristálykoponyát találjanak valahol, egészen hihetetlennek hangzott a számunkra.

 Többet is meg kellett tudnunk erről. Megkérdeztük a házigazdát, hogy a kérdéses koponyának van-e valami köze a legendához. Nem tudta. Azt viszont tudta,hogy amióta csak a koponyát felfedezték, a leghihetetlenebb állításokat kapcsolták hozzá. Sokan azok közül, akik magukban maradtak a tárggyal, állították, hogy láttak és hallottak bizonyos dolgokat a jelenlétében. A koponyának a beszámolók szerint sajátja volt egy jól látható belső izzás, afféle aura, mely körülvette a felszínét is, és azok, akik mélyen a belsejébe néztek, állításuk szerint különféle képeket láthattak. Sokan jelentették ki, hogy látták a múltat vagy éppen a jövőt a koponya belsejében, és még azt a képességet is felfedezték magukban, hogy hatást tudnak gyakorolni a bekövetkező eseményekre. Mások beszámoltak róla, hogy hangokat hallottak, egyféle halk emberi kántálást, mely a koponya belsejéből tört fel. Valójában olyan sokan állították, hogy hallották beszélni, illetve énekelni, hogy hamarosan széles körben "beszélő koponya" és "éneklő koponya" néven vált ismertté, akárcsak az ősi idők legendáiban. A koponya eredetét, úgy tűnt, teljes homály fedte. Különféle teóriák születtek arra nézve, eredetileg honnét is származik, mesélte a csapos, köztük olyan is, mely a földönkívüliek kezét sejtette a dologban. A férfi hallotta azt is, hogy néhány rendkívüli fénykép is alátámasztja mindezt. Hogy volt-e mindennek bármiféle köze is az ősi legendához, nem tudta megmondani. Hallotta viszont, hogy ez volna a világ egyik legnagyobb drágaköve. Egyedül ékszerként is millió dollárokban mérhető az értéke! Le voltunk nyűgözve - és mint filmes, egyből arra gondoltam, micsoda remek témája lehetne egy valódi kristálykoponya egy dokumentumfilmnek. Így hát tovább kérdezgettük a csapost, tud-e még valamit. Ki találta meg a kristálykoponyát? Hol található most? Filmre vehetnénk-e? Azt felelte, hogy a koponyát egy fiatal nő találta egy archeológiai feltárás során, még az 1920-as években, de most valahol Kanadában található meg. Nagyjából ez volt minden konkrétum. Annyit viszont még hozzátett - és ebben is van talán egyféle sorsszerűség -, hogy el tud intézni számunkra egy kirándulást a koponya felfedezési helyére, ha valóban kíváncsiak vagyunk a további részletekre. Véletlenül éppen ismert valakit, aki ismert valakit, aki elvihetett bennünket oda. Persze azt is hozzátette, hogy ez bele fog kerülni "egy-két dollárunkba". Bár némely állítás a kristálykoponyával kapcsolatban valóban elnagyoltnak tűnt, legalább annyi valószínűnek látszott, hogy egy valódi darabra bukkantak, ami alaposan felkeltette a kíváncsiságunkat. Így ugyan kicsit alkudoztunk az árfolyamon, de végül megkértük a csapost, hogy másnapra intézze el nekünk azt az utat. Hát így kezdődött felfedezőutunk; kísérletünk, hogy felfedjük az igazságot a kristálykoponyákkal kapcsolatban. Habár akkor még nem tudtuk, kutatásunk elvitt bennünket a modern tudomány határmezsgyéjéről azoknak az ősi tradícióknak a felfedezéséig, melyek a mi korunkra már mélyen a múlt ködébe vesztek. Fokozatosan fogjuk megismerni az ideákat, melyek számos, a bolygó múltjáról és az emberiség evolúciójáról kialakított feltételezésünket megkérdőjelezik. Ez a tudásanyag pedig el fog vezetni oda, hogy megkérdőjelezzük jelenkori világképünket; elgondolásunkat a világegyetemről és saját, benne elfoglalt helyünkről. Újra átgondoljuk, hogy egyénként és közösségként honnét is jövünk, hol a helyünk a világban, és merre tart kijelölt utunk. Egész világnézetünk változik meg alapjaiban. És végül ijesztő próféciákat is hallunk az emberiség közeli jövőjéről, és azt hallhatjuk majd az öregektől, hogy most, "a jövő kulcsának" birtokában, "el kell mondanunk mindezt a világnak". És megtettük az első lépést az úton, hogy megfejtsük a kristálykoponyák rejtélyét.

/Chris Morton/