Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A kristálykoponyák nyomában 3.rész

A kristálykoponyák nyomában 3.rész


 A koponya egy másik lehetséges eredetére akkor bukkantunk, amikor újra áttanulmányoztuk Sibley Morrill írásait. A beszámolókból kitűnik, hogy Morrillnak is megvoltak a maga kételyei a lubaantuni felfedezés történetével kapcsolatban. Ezért saját teóriát állított fel arról, hogyan juthatott Mitchell-Hedges a koponyához.
 

3.jpg



A Mitchell-Hedges-féle kristálykoponya
A XIX. század vége felé széles körben elterjedt a szóbeszéd, hogy a mexikói elnök, abban az időben Porfirio Díaz, egy titokzaos kincs birtokában van, mely magában foglal egy vagy több kristálykoponyát is. A kincsek állítólag egyik uralkodóról a másikra szálltak, és ezek biztosították a tulajdonosnak az uralomhoz szükséges
hatalmat. A XIX. század vége és a XX. század eleje komoly zavargásokat hoztak magukkal Mexikóban; polgári engedetlenségi mozgalmakat, majd polgárháborút, melynek végén az elnököt is megfosztották
hatalmától. A kincsekre a szóbeszéd szerint a felkelők tették rá a kezüket, majd hadizsákmányként felosztották egymás között. A rebellisek egyike nem volt más, mint a nemzeti hős Pancho Villa, akinek az oldalán Frederick Mitchell-Hedges állítólag kényszerűségből harcolt, még 1913 -14-ben. Ez vezetett el azokhoz a spekulációkhoz, hogy Mitchell-Hedges kristálykoponyája egyike azoknak, melyek eredetileg a mexikói uralkodókhoz tartoztak, és Mitchell-Hedges Pancho Villa embereitől szerezte, akik viszont a
mexikói elnöktől lopták el.


 Sibley Morrill rá is mutat a tényre: Fontos tudni, hogy a mexikói kormányzat bizonyos magas rangú tisztviselője azon a nem hivatalos véleményen van, hogy Mitchell-Hedges Mexikóban tett szert a koponyára, amit, ahogyan számtalan más művészeti emléket... illegálisan vittek ki az országból.
Sibley Morrill gyakorlatilag egész könyvét annak a szövevényes teóriának a fejtegetésére szenteli, hogy Mitchell-Hedges valójában a brit kormányzat kémjeként vett részt az első világháborúban, és Pancho Villa oldalán harcolt, a legendás irodalmi alak, Ambrose Bierce társaságában, akinek Mexikóban ugyanezekben az időkben rejtélyes körülmények között nyoma veszett. Morrill vélekedése szerint Bierce az amerikaiak kémjeként szolgált. Mind Nagy-Britanniának, mind az Egyesült Államoknak értékes olaj-, gáz- és ásványi érdekeltségei voltak itt azokban az időkben. 1913-ban a mexikói olajmezők szolgáltak elsődleges olajforrásul a brit haditengerészeti flotta számára; az amerikai kormányzat viszont kiemelt figyelmet szentelt annak a szóbeszédnek, hogy mind a japánok, mind a németek fegyverekkel és gyakorlati tudnivalókkal segítették a mexikói felkelőket, remélve, hogy ezzel elérhetik közös céljukat, az Egyesült Államok megszállását. Morrill meggyőződése szerint Mitchell-Hedges és Bierce feladata abban állt, hogy beszivárogva Pancho Villa hadseregébe megszerezzék azokat az életbe vágóan fontos információkat, melyek segítségével meg lehetett
jósolni a valószínűen bekövetkező eseményeket, ha egyszer Pancho Villa lesz Mexikó elnöke. Ebben az esetben Mitchell-Hedges a koponyára egy afféle titkos kém küldetés során bukkant volna, és így nyilvánvalóan valóban jó oka lett volna rá, hogy ne fedje fel ennek körülményeit. Ha azonban egy korábbi, mexikói látogatása alkalmával tett volna szert rá, mégis hogy az ördögbe tudta volna elrejteni a közbeeső
esztendőkben? Ráadásul vélhetően egyetlen kristálykoponya sem lehet olyan értékes, hogy egy jómódú férfi ne vehesse meg csak úgy a lánya születésnapjára, különösen ha figyelembe vesszük a rendkívüli kockázatokat, felborult csónakokat és a többit, amivel Mitchell-Hedgesnek szembe kellett néznie. A feltevésre, hogy apja azért dugta volna el a koponyát, hogy ő megtalálhassa, Anna ennyit mondott: "Micsoda ostobaság." Apja nyilvánvalóan nem ölt volna bele több ezer fontot egy expedícióba, "csak hogy eláshasson
egy kristálykoponyát". Akkor hát honnét származik ez a kristálykoponya? Maja, ahogyan Anna hitte? Egy maják előtti civilizáció relikviája?

A mexikói uralkodó nagy értékű, ám lopott tulajdona? Ekkorra újabb felfedezést is tettünk, ami ismét más színben világította meg a koponya rejtélyes természetét. Abbeli igyekezetünkben, hogy többet tudjunk meg a Mitchell-Hedges-féle koponyáról, kapcsolatba léptünk Elizabeth Carmichaellel, a londoni British Museum őstörténeti részlegének helyettes kurátorával. Legnagyobb meglepetésünkre ő arról informált bennünket, hogy a valóságban - ahogyan az ősi legenda is utalt rá - nem csak egy kristálykoponya létezik, sőt ami azt illeti, a British Museum is rendelkezik egy példánnyal!
 

 

2.jpg



Frederick Albert Mitchell-Hedges
Chris és én késlekedés nélkül elindultunk, hogy többet is megtudhassunk erről. A British Museum őstörténeti gyűjteménye London központi részén, a Picadilly Circus mögött, egy eldugott helyen található. A második rejtelmes koponya egy üvegvitrinben feküdt, a múzeum első emeletén, a lépcsőfordulóban; de valamiért
nagyon is idegenszerűen hatott a totemoszlopok és a Pápua Új- Guinea-i fafaragások között. Ez a koponya is hihetetlenül tisztának és anatómiai pontosságúnak bizonyult. Megközelítőleg olyan méretűnek és alakúnak
tűnt, mint egy kisebb felnőttkoponya, bár a kristály minősége egy kissé homályosabb volt, és a faragás alapján inkább tűnt stilizáltnak, mint a Mitchell-Hedges-féle koponya. Bár ez is egyetlen darab kristályból készült, közel sem mutatkozott olyan élethűnek, mint korábban látott társa. Az általános méret és forma tekintetében
ugyan megegyeztek, de a szemgödröket itt csak mély, tökéletesen kerek lyukak szimbolizálták; a fogak kevésbé voltak részletesek, és hiányzott a különálló állkapocs is. Mindezek ellenére ez a koponya is nagyon szemrevaló látvány volt. A koponya vitrine alatt az alábbi leírást olvashattuk: Azték szobor. Természetes kristályból készült koponya. Mexikó. Feltehetőleg azték darab. Kora: i. sz. 1300-1500. A darab stílusa arra utal, hogy az azték periódusból datálódik. Ha azonban, ahogyan a faragás egy vonala mutatja, megmunkálókorong is felhasználásra került, akkor a spanyol hódítás utánról származó darab. Hossza: 21 centiméter. 1898. 1. A leghalványabb utalás sem történt arra, hogy a koponya talán a majáktól származik. Még az is lehet, hogy nem klasszikus darab. Miután alaposan megnéztük a koponyát, lesétáltunk a faburkolatú könyvtárszobába, hogy találkozzunk Elizabeth Carmichaellel. A hölgynek professzionális modora volt, gyors és tárgyilagos. Elmondta, hogy gyakorta jön ki úgy a dolgozószobájából, hogy különféle embereket talál itt, akik órák hosszat a koponya előtt állnak. Közölte, hogy fel nem tudja fogni, minek jönnek el az emberek egy múzeumba, ha csak azt a koponyát bámulják, amikor annyi csodálatos dolog van itt még azon kívül, ráadásul ő személy szerint semmi esztétikust nem talál a koponyában. Kifejtette, hogy valamikor a szennylapok hasábjain még egyfajta kétes dicsőségre is szert tett. Legnagyobb ellenérzésére a személyzet
bizonyos tagjai azt a szóbeszédet kezdték terjeszteni, hogy a koponya magától mozogni kezdett a lepecsételt vitrinben! A lapok még azt is hozzátették, hogy a múzeum takarítószemélyzete ragaszkodott hozzá, hogy éjjelre a koponyát egy ruhadarabbal takarják le, annyira rettegtek tőle. Megkérdeztem, hogy szerinte van-e valami alapja a pletykáknak. Elizabeth Carmichael egyszerűen azt felelte, hogy ha a koponya mozgott is magától, akkor az csakis az utcán elhaladó teherautók által keltett természetes rázkódás következtében történhetett, vagy valami más, hasonlóan természetes jelenség nyomán. Megjegyezte azt is, hogy rettenetes, mennyi nevetséges babona övezi azt a koponyát, és milyen hihetetlen kijelentések kapcsolódnak hozzá,
melyek szerinte egytől egyig képtelenségek. Megvallotta viszont, hogy ő maga se maradna szívesen vele kettesben egy szobában. Az is hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy a British Museum kristálykoponyájának eredete legalább olyan rejtélyes és vitatott, mint a Mitchell-Hedges-féle koponyáé. A múzeum feljegyzései
szerint a Tiffany'snél vették, 1898-ban, New Yorkban. Állítólag a spanyol zsoldosok hozták magukkal Mexikóból, és mindig is azték eredetűnek tartották. Az aztékok - akik néhány száz mérföldnyire északnyugatra és néhány évszázaddal később éltek a majáknál, a mostani Mexikó középső részén - ismereteink szerint még rögeszmésebben vonzódtak a koponyákhoz, mint a maják. Elizabeth Carmichael azonban azt is elmondta, hogy valójában egyáltalán nem bizonyított, hogy a British Museum honnét is szerezte
a koponyát. És - jóllehet megvan az esélye, hogy valóban eredeti azték darab - éppúgy lehet modern kori hamisítvány is. Tőle tudtuk meg azt is, hogy a British Museum koponyáját egy alkalommal, még 1936-ban, a Mitchell-Hedges-féle koponyával együtt vetették vizsgálat alá, és erről az összehasonlító tanulmányról
egy cikk is jelent meg az Ember című folyóiratban, a Nagy-britanniai és Észak-írországi Királyi Antropológiai Intézet lapjában. A hölgynek volt is a cikkből egy példánya az irodájában. Ahogyan végigolvastuk az összevetés részleteit, úgy tűnt, akkoriban is kibontakozott egy vita a két műremek jellegzetes vonásai
körül.

 

1.jpg



A British Museum koponyája
A tanulmány egyik tudós közreműködője szerint a British Museum koponyája az eredeti Mitchell-Hedges-féle koponya másolata, miután az sokkal részletesebb és anatómiai szempontból helytállóbb, míg mások szerint ennek éppen az ellenkezője volt az igaz. Akármi is volt az igazság, a cikk írói arra a következtetésre jutottak, hogy a két koponya feltehetően ugyanabból a forrásból származik. Az értekezés azonban nem tudta megválaszolni a kérdést, hogy mennyi idősek valójában a koponyák. A technikát nem hívhatjuk segítségül relatív koruk megállapításában, miután egyik esetben sem bukkantunk azonosítható
megmunkáló eszközök nyomaira, és bizonyos, hogy egyik darabot sem készítették acél (értsd: modern) szerszámokkal. Megkérdeztem Elizabeth Carmichaeltől, hogyan lehet megállapítani, hogy egy adott koponya valójában "modern kori hamisítvány", vagy sem. Elmondta, hogy a jelenlegi tudományos eljárások egyszer és mindenkorra tisztázhatják a kérdést. Amikor megkérdeztük, hogy filmre vehetnénk-e egy ilyen tesztet, javasolta, hogy vessük fel ezt az intézmény vezetőjének, és elmondta, hogy huzamosabb időbe is beletelhet a hivatalos engedélyek megszerzése, de időközben legalább áttekinthetjük a British Museum feljegyzéseit saját koponyájukról, illetve a Mitchell-Hedges-féle koponyáról, és ezzel is előbbre jutunk a kutatásban. Ahogy végighaladtunk ezeken a feljegyzéseken, egy újabb probléma adódott Anna Mitchell-Hedgesnek a felfedezésről szóló történetével. A British Museum Lubaantunra vonatkozó feljegyzései között szemmel láthatóan nyoma sem volt a Mitchell-Hedges-féle koponya felfedezésének, habár ezek többezernyi, az ásatás helyszínén talált tárgyat vettek lajstromba. Megtudtuk azt is, hogy a British Museum munkatársa, James Joyce kapitány még a húszas években meglátogatta Mitchell-Hedges táborát Lubaantunban, hogy tanulmányozza az ásatásokat, és nyilvánvaló, hogy egyetlenegyszer sem említették előtte a kristálykoponya felfedezését. A Mitchell-Hedges-expedíció más tagjai, kiváltképp Dr. Thomas Gann vagy Lady Richmond Brown, soha nem beszéltek a nyilvánosság előtt a koponya felleléséről. Anna Mitchell-Hedges azonban így érvel: - Apám a különféle lubaantuni felfedezéseket és egyéb eseményeket mindig a társaság azon tagjainak a számlájára írta, akik azt megtették, és kínosan lelkiismeretes volt abban a kérdésben, hogy átengedje nekik a publikálás jogát. Ez magyarázza a férfi önéletrajzának azon kitételét is, hogy Anna szolgál a "további részletekkel". Ismét nekiláttunk tehát, hogy vessünk még egy pillantást Frederick Mitchell-Hedges visszaemlékezéseire. Végül találtunk is egy rendkívül egyszerű magyarázatot arra, miért mutatkozott Mitchell-Hedges vonakodónak abban, hogy felfedje, hogyan tett szert a koponyára, miért nem tűnik fel a koponya a British Museum feljegyzéseiben, miiért nem láthatta James Joyce kapitány, és miért nem beszélt róla soha a társaság többi tagja. Frederick Mitchell-Hedges eléggé közérthető utalást tett erre, a Lubaantun elfeledett városának felfedezésével foglalkozó részben. Elsődleges célunk volt informálni Őfelsége kormányát a felfedezésről, és, miután személyesen is találkoztunk Brit Honduras helyhatóságának vezetőivel, az határozatában a rendelkezésünkre bocsátott egy húszéves, teljes körű koncessziót, a romok környezetének hetven négyzetmérföldes területén belül.

 

Anna Mitchell-Hedges

 Hogy hogyan volt képes Mitchell-Hedges nyélbe ütni egy ilyen egyezséget, az kiviláglik George G. Heye sajtónyilatkozatából, melyet mint az Amerikai Indiánok Múzeumának vezetője tett, és amelyben kifejti: Mitchell-Hedges az expedíciót azzal a feltétellel folytatta le, hogy leletei a New York-i intézményhez Amerikai Indiánok Múzeuma, illetve a British Museumhoz kerülnek. Tekintve az egyezséget, mely valamennyi leletet automatikusan e két múzeum valamelyikébe juttatott, csoda-e, hogy nem történt egyetlen említés sem a kristálykoponyáról? Ahogyan Anna rámutat: - Ha akkor valóban a birtokunkban lett volna a koponya, amikor megtaláltuk, automatikusan a múzeumba került volna, akárcsak minden más. Ha a kapitány is láthatta volna, egyből a British Museumba vitte volna. - Akárhogyan is történt, bármi is volt az igazi indok, mire Joyce kapitány megvizsgálta az ásatások helyét, a koponyát már visszaadták a majáknak. Így azután az sohasem végezte a British Museumban. Anna buzgón bizonygatja azt is, hogy ha a koponyát nem Lubaantunban találták, akkor miért van az, hogy a belize-i kormányzat, és némely alkalommal a British Museum is, még mind a mai napig a magáénak követeli, és ragaszkodik a visszaszolgáltatásához? Az Elizabeth Carmichaelhez hasonló akadémikusok és archeológusok számára azonban kínálkozik még egy probléma. A British Museum XX. század eleji feljegyzéseiben két írásos dokumentum foglalkozik kristálykoponyával, de ezek egyike sem köthető Lubaantunhoz. Egyikük az a cikk - amit mi is olvashattunk -, mely az Ember 1936. júliusi számában jelent meg. Ez az értekezés következetesen úgy utal a koponyára, mint ami nem a British Museum birtokában áll, hanem "Mr. Sydney Burney tulajdona", és egyetlen szóval sem említi Mitchell-Hedgest. Azt is megjegyzi, hogy "a koponya jellege szinte a felvilágosodás korának anatómiai tanulmányait tükrözi vissza", bár nem találták nyomát az alkalmazott szerszámoknak. A másik utalás egy kézírásos feljegyzés a múzeum egyik korábbi kurátorától, mely szerint a Sotheby's 1943. szeptember 15-én, Londonban tartott árverésén 54-es tételként kalapács alá került egy kőzetkristályból készült koponya is. A legmeglepőbb mindebben az, hogy a tárgyat e feljegyzés szerint is egy londoni műkereskedő bocsátotta áruba, bizonyos W. Sydney Burney, és nem Frederick Mitchell-Hedges. Ami azt illeti, a feljegyzés azt is megemlíti, hogy a British Museum már korábban is tett egy sikertelen kísérletet a koponya megszerzésére, amit "akkor Mr. Burney vásárolt meg", aki "a későbbiekben eladta, ráadásul nem másnak, mint Mr. Mitchell-Hedgesnek, mindössze 400 fontért"! Ez a nyilvánvalóan bizalmas ügylet 1944-ben köttetett. Ezek a Mitchell-Hedges-féle koponyáról szóló, és minden bizonnyal  legrégebbi írásos feljegyzések arra indítottak bizonyos archeológusokat, közöttük Elizabeth Carmichaelt is, hogy azzal érveljenek, Frederick Mitchell-Hedges valójában nem Lubaantun romjainál bukkant a koponyára, hanem 1944-ben, Londonban egész egyszerűen megvásárolta azt egy Mr. Burney nevű férfitól, aki feltehetőleg régiségkereskedelemmel foglalkozott. Ez a két írásos emlék az alapja sokak kijelentésének is, hogy a koponya valójában egyáltalán nem ősi, hanem modern kori és vélhetően európai eredetű, a XIX. század végéről vagy a XX. század elejéről. Mostanra nyilvánvaló okokból magunk is kételkedni kezdtünk Anna Mitchell-Hedges történetében. Anna azonban egyszerű választ kínált ezekre a kételyekre. Szerinte Mr. Burney a család barátja volt, aki pénzt kölcsönzött az édesapjának, és a koponya szolgált ennek fedezetéül. Amikor Mr. Burney értékesíteni akarta, apja egyszerűen kifizette az adósságát, és visszavette a koponyát. Ez megmagyarázná, miért vonta ki a rejtélyes Mr. Burney a koponyát az aukcióból, és adta el bizalmasan Mitchell-Hedgesnek, ahelyett hogy egyszerűen odaadta volna annak, aki a legmagasabb ajánlatot teszi. Egy másik érdekes, bár lehet, hogy csak véletlenszerű következménye az adásvételnek, hogy ettől kezdve senki sem vitathatta el, hogy a Mitchell-Hedges család a koponya jogos és törvényes birtokosa. Kérdés maradt persze, hogy a Mitchell-Hedges-féle koponya modern utánzat, vagy valóban a legendák ősi koponyája? A vélekedést, hogy modern és ráadásul európai eredetű, számos archeológus osztotta azok közül, akikkel beszéltünk, és a British Museum aktái alá is támasztották mindezt, bármit is mondott Anna Mitchell- Hedges. Így azután megkérdeztük Annától, engedélyezné-e, hogy a koponyát olyan teszteknek vessük alá, mely egyszer és mindenkorra szertefoszlatja a kételyeket. Némiképp meglepve hallottuk, hogy egyszer már végigcsinálták "vele" ezeket a tudományos teszteket. Az alapos vizsgálatokat évekkel ezelőtt a híres számítógépes cég, a Hewlett-Packard kristálytani szakértői végezték el. Anna állítása szerint "feltétlenül érdekesnek" fogjuk találni az eredményeket, de ha a részletesebb véleményre is kíváncsiak vagyunk, legjobb
lesz, ha felkeressük őket, és magunk beszélünk velük. Így tehát késlekedés nélkül elindultunk, hogy beszéljünk a Hewlett-Packard tudósaival.





/Chris Morton/

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 6
Összes: 3175685
Hónap: 37005
Nap: 605