Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


KRYON/DAVID BROWN: AZ ELMÉTEK MEGÚJÍTÁSA HARMADIK DIMENZIÓSBÓL HARMADIK ÉS FELESSÉ

multi-earths.jpgVégül is minden emberi lény át fog esni egy pólusváltáson, ami után abbahagyhatjátok a negativitással való teremtést és a pozitív energiákkal kezdtek el teremteni.

Kezdetben 144.000 ember fog felemelkedni az új energia szintjére, és azt követő két éven belül, és azon túl, tízszeresre és százszorosára fog emelkedni a számuk azoknak, akik átkerülnek majd ezekbe az energiákba.

A régi világotokat a Sötét Oldal irányította, mégpedig a Világ Királya vagy más néven Darth Vader. Az Új Világot, pedig a Szerető Isten vezeti és ennek a Szerető Istennek a törvényei és szabályai szerint, és ekkor ez a világ tele lesz fénnyel és szeretettel, és a világotokat és bennetek teljesen feltölt majd szeretettel, fénnyel és örömben, szeretettel, szenvedéllyel telten fogjátok magatokat érezni és élni az életeket.

Egy Új Világ érkezik meg most és a Krisztusi Tudatosság fog ott bennetek üdvözölni. Ezekben az utolsó napokban az Antikrisztus egyre dühösebb és mohó lesz, még erősebben, mint bármikor a múltban, és megmutatja, felfedi magát, de ekkor, ebben a megnyilvánulásában meg lesz fosztva az erejétől.

Közreadja: www.foldicsillagok.hu

Üdvözlet drága Emberek, Kryon vagyok a mágneses szolgálattól!

Csodálatos veletek együtt lenni ezen az éjszakán, mindannyiótókkal, ez egy gyönyörű éjszaka, hatalmas szeretet és hatalmas változás van a levegőben. Várakozásotoknak megfelelően az energiák felerősödnek, ahogy továbbhaladtok ezen évetek felé. Az új energiák érkezőben vannak, és amikor az új energiák megérkeznek, akkor számíthattok arra, hogy sok-sok negatívitást engedhettek el, haladásotok mentén.

Igen Kedveseim, az Új Világ most érkezik meg és a Naprendszertől támogatást, segítséget kaptok ezért, és mi is ezért vagyunk itt egyre nagyobb és nagyobb számban veletek. A Spirituális Világ, mérhetetlen számban és képviseletben van itt, mint bármikor is valaha. Ahogy ezek az idők jönnek, számíthattok arra, hogy fáradtnak érezhetitek magatokat, kisebb enyhébb fájdalom és gyötrődések is előfordulhat, akkor, amikor elengeditek a negatív energiáitokat, negatív érzéseiteket és negatív gondolataitokat. Ti egy utazáson mentek keresztül, ahol az energiátok a negatívból, pozitívba alakulnak át. Végül is minden emberi lény át fog esni egy pólusváltáson, ami után abbahagyhatjátok a negativitással való teremtést és a pozitív energiákkal kezdtek el teremteni.

Sokan közületek, akik már éveken keresztül átdolgozták magukat ezeken, azoknak most eljön az Új Nap Hajnala. Kezdetben 144.000 ember fog felemelkedni az új energia szintjére, és azt követő két éven belül, és azon túl, tízszeresre és százszorosára fog emelkedni a számuk azoknak, akik átkerülnek majd ezekbe az energiákba. Egy másik világ érkezik Kedveseim, itt az ideje, hogy izgalommal legyetek ez iránt. Az Új Világot, szeretetteljes és tudatos férfiak és nők fogják vezetni. Az Új Világ ellentéte lesz a régi világotoknak. A régi világotokat a Sötét Oldal irányította, mégpedig a Világ Királya vagy más néven Darth Vader. Az Új Világot pedig a Szerető Isten vezeti és ennek a Szerető Istennek a törvényei és szabályai szerint, és ekkor ez a világ tele lesz fénnyel és szeretettel, és a világotokat és bennetek teljesen feltölt majd szeretettel, fénnyel és örömben, szeretettel, szenvedéllyel telten fogjátok magatokat érezni és élni az életeket.

Így csak engedjétek meg azt, hogy jól- érezzétek magatokat, és pihenjetek sokat, nem csak ma, ezen az estén, hanem az életutatok egésze alatt. Legtöbbetekkel azt hitették el, arra csábultak el, hogy az anyagi világ a fontos, de a legfontosabb világ mindenek előtt, a belső világ, hogy még több időt töltsetek, és még több energiát tegyetek a belső világotokba. Minél több időt és több energiát raktok, tesztek bele a belső világotokba, annál hamarabb kerül minden, pontosan a helyére az anyagi világba a kívánt módokon, mert nem lehet ezeket a dolgokat erővel kikényszeríteni, vagy azzal megváltoztatni. Ha például, egy Rubik kockaként látnátok magatokat, akkor azt vehetnétek észre, hogy amikor az öt oldala teljesen készen van kirakva, de ahhoz hogy a 6. is teljesen kész legyen, vissza kell vonni az eddigi tervezetet annak érdekében, hogy a 6. is teljes és egész legyen. És ez történik bennetek, és ez történik a bennetek lévő energiáitokkal, újra meg újra.

 

Azt mondjuk most nektek, úgy próbáljátok használni az energiáitokat, hogy az befelé áradjon azért, hogy feloldja a belső világotokat. A belső világotokat írjátok újra, ahogy egy DVD-t, hogy az megtervezze belül az anyagi világotokat, életetek álmainak üzeneteivel. Ezt nem vagytok képesek megtenni, ha csak az anyagi világban folyamatosan a küzdelmeitekkel vagytok. Ami az anyagvilágban levésetekhez kell, megtennetek az csupán a túlélésről szól, minden elvárás nélkül. Csak engedjétek meg, hogy a belső világotokat átformálja és átalakítsa azt. Meg fogtok lepődni azon, ami történni fog, és így a bőség végül ömleni fog felétek.

Rengeteg szeretet áramlik most az Szellemi/Lelki világból mindenkihez, erre a bolygóra, és mindegyikőtök létezését támogató energia ez, és szeretve van általa mindenki, de ennek az elfogadására néhány ember egyszerűen képtelen. Rengeteg belső munkátokkal és meditációkat megtéve, lehetővé teszi számotokra azt, hogy a szeretet mindenen áthatóan áradjon bennetek. Szánjatok rá időt, és könnyedén tegyétek és így kezdenek el a dolgaitok a helyükre kerülni. Drága Emberek, annyiszor elmondtuk nektek, hogy az Új Világ már itt van a sarkon, és könnyedén elérhető, míg másoknak nagyon is nehéz az, de hagyjátok el az anyagi világgal kapcsolatos elvárásaitokat, és tapasztalataitokat engedjétek el, mert így sokkal egyszerűbb dolog lesz.

Így még egyszer ezen az éjszakán Kapoli kertjében vagyunk, és ezt a következtetést segítik a fák és a kert szellemei és a két patak szelleme, amely egyesül a kert végében. Csak engedjétek meg ezeknek az energiáknak, hogy támogassanak bennetek, és vigyétek ezt az energiát magatokba, mélyre és még mélyebbre, megengedve azt, hogy gyógyulásotok megtörténhessen, mert hamar, nagyon hamar, hamarosan ezután egészek és teljesek lesztek, ahogy a bőség ömleni fog rátok, annál nagyon gyorsabban egy szeretettel teljesebb világot fogtok megteremteni. Csak engedjétek meg azt, hogy a szeretet áradjon, szívetekből mások szívébe és eggyé válva összekapcsolódhassatok egymással. Ahol ellenállás van ezzel kapcsolatban, ahol elfoglalt bennetek az ellenállásátok, azt adjátok át a kezetekben Kryonnak, aki itt van és készen áll egésszé és teljessé tenni titeket, hogy létrehozhassátok azt az életet, amelyről annyit, de annyit álmodoztatok.

Mint ahogy mindig az ilyen közvetítéseknél szokott lenni, úgy most is el fogunk vinni bennetek a 2012. december 21-i nap energiáihoz. Csak engedjétek meg ezeknek az energiáknak, hogy emelkedve, még magasabban jöjjenek belülre, és a Földanya szintén támogatja ezt a folyamatot. Csak engedjétek meg azt, hogy a szeretet áradjon, engedjétek meg az energiáitoknak, hogy magasabban és még magasabbra menjenek. Drága Emberek!  A Szellemi Vezetőitek, nagyon, nagyon közel vannak hozzátok, és azért vannak itt, hogy támogassanak bennetek. Szeretettel és gondoskodással vannak értetek. Csak engedjétek meg azt, hogy a szeretete áradjon oda, ahová szükséges áramlania. A Szeretet oda áramlik, ahol arra szükség van, ugyanúgy, mint a hegyi patak, melyek mindig az Óceánban kötnek ki, végződnek. Így a Szeretet végül megnyilvánítja a sötét helyeket. Csak engedjétek meg a Szeretetnek, hogy megvilágosítsa a sötétséget és hagyjátok ezt az érzést jönni, aztán engedjétek menni, csak csepegtessétek mélyebbre és még mélyebbre a testetekben.

Mi (Kryon) ugyanebbe a helyzetbe egy felemelkedett állapotba hozzuk a Földanya energiáit, így a Földanya is segíteni fog bennetek, a felemelkedésben, hogy egy új tudatossági szintre léphessetek. Egy Új Világ érkezik meg most és a Krisztusi Tudatosság fog ott bennetek üdvözölni. Ezekben az utolsó napokban az Antikrisztus egyre dühösebb és mohó lesz, még erősebben, mint bármikor a múltban, és megmutatja, felfedi magát, de ekkor, ebben a megnyilvánulásában meg lesz fosztva az erejétől. Kedveseim, nincs miért aggódnotok, tudjuk, hogy sok minden van, ami izgatottságra adhat okot, mert az új energia a testeteket szabaddá és fénnyel telivé teszi, tölti fel. A fájdalom és a gyötrődések eltűnnek majd, és sokkal szabadabbnak fogjátok magatokat érezni, és érezni fogjátok az összekapcsolódást az Univerzummal. Érezni fogjátok a Napot, a Holdat és a csillagokat és érezni fogjátok a harmóniájukat. A Harmónia tanítva fog áramlani rajtatok keresztül, hogy belül is harmóniába kerüljetek, és ugyanazt a harmóniát teremtsétek meg a külső anyagi világotokban is.

Tudjuk azt is, hogy most nagyon érzékenyek vagytok és sok mindenetek fájdalommal jár együtt, de fogadjátok el, és azt is hogy ez csakis bennetek van így. Ne vesszetek össze a társaitokkal, vagy ne távolodjatok el azoktól az emberektől, akiket rossznak tartatok, és ne tartózkodjatok tőlük. Találjátok meg, mi megy végbe bennetek, és hogyan válaszoltok ezekre. Vigyetek szeretet a sötét helyekre, és úgy kezeljetek mindenkit ott, mintha a családjaitok tagjai lennének. Amilyen minden egyes személy a belső világotokban, olyan lesz a külsőben is. Az egyetlen különbség csak annyi, hogy meglehet az, hogy az őseitek már nem léteznek az anyagi világban, de az energiáik élnek bennetek. Így kezeljétek minden egyes ősötöket, mint ahogy minden egyes személynek, mindegyiknek teljességbe és egységbe jutását megadjátok. Csak engedjétek meg a szeretet áradását, együttműködve az aspektusaitokkal, melyekben most a férfi energiák a legfontosabbak. Ez nem azt jelenti, hogy a háttérbe lesznek szorítva a női energiák, mert bizonyos szemszögből, mind a férfiak és mind a nők rendelkeznek férfias energiákkal. De mi most az olyan ideális kapcsolattal vagyunk tekintettel itt, ahol a férfiak és a nők teljesek és egészek, ahogy a Nap fenntartja a Holdat, úgy apáitok az édesanyátokat is.

Egy Új Világ van érkezőben kedveseim és nagyon hamar a családi kapcsolataitok is az Isteni Rend szerint fognak működni. És ezek a családok több és még több szeretetet fognak tartalmazni és mind szeretet teljes lesz. Csak tudjátok azt, hogy a szeretet mindig az Isteni Szeretetből áramlik és ez egy csodálatos dolog és ez választ ad minden gondotokra. Csak engedjétek meg ennek a teremnek az energiájának, hogy magasabbra és még magasabbra kerüljön, csak hagyjátok ezeket az érzéseket jönni és engedjétek, hogy elmenjenek, és csak tudjátok azt, hogy forrón, nagyon forrón szeretve vagytok. Csak engedjétek meg azt, hogy a szeretet folyamatosan áradjon, legyetek a szívetekben, és érezzétek azt, hogy a szívetek úgy érezzen, hogy most 2012. december 21. energiáinak a 90%-ban legyetek. Azért kaptátok ezeket az energiákat használatra, hogy megéljétek őket, és hogy a dolgaitokat kicsit másképp tegyétek már. Csak engedjétek az energiáitokat még magasabbra és még magasabbra kerülni, olyan magasra, mint valaha azelőtt voltatok. Csak engedjétek meg ennek a teremnek az energiájának magasabbra még magasabbra, kerüljön és tegyétek lehetővé a saját energiáitokat magasabbra és még magasabbra kerülni és engedjétek meg, hogy a szeretet áradjon, és csak érezzétek a Naprendszert, és érezzétek a Naprendszerrel való összekapcsolódást, és érezzétek a bolygók harmóniáját, a Napot, a Holdat, a Földet és a csillagokat. És csak engedjétek meg a szeretetet magasabbra és még magasabbra kerülni, és engedjétek az energiáitokat magasabbra és még magasabbra kerülni, váljatok olyanná, mint a szivacs és szívjátok be Kryon energiáit és kóstolgassatok 2012. december energiáiból.

Ha bármi fájdalom vagy gyötrelem van a szervezetetekben, azt adjátok át Kryonnak, mi most 2012. energiáinak 95%-ában, 96%-ába érkeztünk. Csak folytassátok a Naprendszerrel való együttérzéseteket és tartsátok a kapcsolatot a Naprendszerrel, és engedjétek meg, hogy a szeretet folyamatosan áradjon. Mi most a 97-98%-ába azután a 99%-ába kerültünk a 2012. decemberi energiájában, ott vagyunk, és csak figyeljétek meg ezt a világot, figyeljétek meg a testeteket és engedjétek meg a testeteknek, hogy használja ezt az energiát. Csak engedjétek meg a testeteknek, hogy megpihenjen, hogy békességben legyen. Csak érezzétek a Világegyetemet, a Naprendszert, csak érezzétek és lássátok a Naprendszer harmóniáját, és engedjétek meg a harmóniájának energiáját áramlani magatokon keresztül. Vigyétek ezt a harmóniát és békességet a belső világotokba, és csak ismerjétek fel, azt, hogy soha többé nem lesz már úgy, mint azelőtt. Hagyjátok az érzéseket jönni és hagyjátok majd elmenni őket. Hagyjátok, hogy a fejetekben felfrissüljön a 3 dimenziós világ, 3. és fél dimenziós világgá, és engedjétek meg a tudatotoknak ezt az áramlást és aktiváljátok oly módon, hogy működhessenek az új energiában. Csak figyeljétek meg az Új Világot, és figyeljétek meg azt, amint azt a megújítást megkapjátok az elmétekbe, tudván azt, hogy soha többé nem fog már úgy kinézni ez a világ, mint régebben. Kétfajta csodával lesztek feltöltve. A Naprendszer meglepetéseivel és csodájával, valamint azzal a rácsodálkozással, hogy hogyan sikerült eddig életben maradnotok ennyire tudatlan körülmények között a múltban. Csak hagyjátok az érzéseket jönni, és engedjétek azokat menni, tegyétek lehetővé és érezzétek most ezt az aktiválást. Hagyjátok azt, hogy az elmétek és a szívetek is egy másik tudatossági szintre kerüljön. Engedjétek, meg a tetetek sejtjeinek és a DNS-eteknek, hogy aktiválja azt, hogy ezen a pólusváltáson átessetek, a negatív polaritásból a pozitívra. A pozitív létezés a Szeretetben levés, míg a negatív létezést a múlt energiái képviselik, mint a düh, a szomorúság és a fájdalom. És csak engedjétek meg azt, hogy mint egy duális létezőt fogadjátok el magatokat, és engedjétek meg azt is, hogy visszatérjetek az utazásotokból arra a csillagra, ahonnan egykor idejöttetek ebbe a Naprendszerbe, és engedjétek meg azt, hogy találkozhassatok a Szellemi vezetőitekkel és a Spirituális Családotokkal, akik támogatták ezt a tudatosság emelkedéseteket. Csak legyetek együtt a Spirituális Családotokkal, tudván azt, hogy nem vagytok egyedül, és hagyjátok ezt az érzést jönni, aztán engedjétek menni, és csak engedjétek azt, hogy az elméteket megújítsa, és ismerjétek fel azt, hogy minden ok nélkül szeretve vagytok. Csak üljetek ebben az energiában és szívjátok magatokba ezt az energiát. Engedjétek meg a testeteknek és az elméteknek, hogy használatba vegye ezt az energiát, a minden ok nélkül szeretve vagytok érzéséhez. Engedjétek meg a fizikai testeteknek, hogy megpihenhessen ezekben az energiákban.

Járjatok Szerencsével és Isten Áldásával

Kryon kijelentkezik: Köszönjük Mindannyiótoknak.

Forrás: Kryon/D. Brown

Upgrade Your Mind from 3D to 3½D a message from Kryon channeled by David Brown

Wednesday, 16 May, 2012  at San Jose, Costa Rica

http://spiritlibrary.com/kryon-south-africa/upgrade-your-mind-from-3d-to-3-d?utm_source=Spirit+Library+Updates&utm_campaign=d646e72bf5-Daily_Update&utm_medium=email

The Audio for this channelling is available from:

http://www.kryon.org.za/Kryon/media/audio/DavidBrown_Kryon_20120516_CostaRica.mp3

KRYON/DAVID BROWN a FÖLDICSILLAGOKON

KRYON/DAVID BROWN: VEGYÉTEK KOMOLYAN A BELSŐ MUNKÁT. A férfi energia meggyógyítása - részletek

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=121:kryondavid-brown-vegyetek-komolyan-a-bels-munkat&catid=35:ataradasok&Itemid=59

KRYON : EGY ÚJ VILÁG KÖZELEG (részletek) David Brownon keresztül. 2010. Október 10. Sydney, Ausztrália

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=93:egy-uj-vilag-koezeleg&catid=50:archivum&Itemid=79

KRYON/DAVID BROWN: EZ A VILÁG, MINDENKIÉ LESZ

This World Belongs To Everybody a message from Kryon channeled by David Brown

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=366:kryondavid-brown-ez-a-vilag-mindenkie-lesz&catid=48:2012&Itemid=77

KRYON -DAVID BROWN : A KRISZTUSI TUDATOSSÁG AZ ÚJ VILÁG ENERGIÁJA

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=355:kryon-david-brown-a-krisztusi-tudatossag-az-uj-vilag-energiaja&catid=48:2012&Itemid=77

FELÉBREDNI ÖNMAGATOKRA: Kryon üzenete David Brown által 2012. március 2. Kaunas, Litvánia

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=343:kryondawid-brown-felebredni-oenmagatokra&catid=48:2012&Itemid=77

AZ ÚJ KOR CSAKRA/A TÜRKIZCSAKRA AKTIVÁLÁSA. Kryon/David Brown. San Jose, Costa Rica 2012.jan.18.

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=327:az-uj-kor-csakraa-tuerkizcsakra-aktivalasa-kryondavid-brown&catid=48:2012&Itemid=77

KRYON/DAVID BROWN: A NAGY EMBERI ÉBREDÉS

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=286:kryondavid-brown-a-nagy-emberi-ebredes&catid=48:2012&Itemid=77

AZ ÉRZÉSEITEKEN KERESZTÜL LELTEK RÁ A GYÓGYULÁS KAPUJÁRA

The Gateway To Healing Is Through Your Feelings. Kryon by David Brown. 2011. március 14. San Pedro, Costa Rica

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=188:az-erzeseiteken-keresztuel-leltek-ra-a-gyogyulas-kapujara&catid=48:2012&Itemid=77

 

 


 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 3
Összes: 3175685
Hónap: 37004
Nap: 604