Miért van ez a nehéz időszak napjainkban?
Johann Calleman, maja naptár szakértő szerint a maja időszámítás utolsó energiahulláma 2011. március 9-én indult, és 2011. október 28-ig tart.
Ez idő alatt elérkezik hozzánk az emberiség általunk ismert, eddigi történelmének legmagasabb rezgésű energiája, ami lezárja a jelenlegi korszakot.
Hogy ez nem pusztán elmélet volt, arra drámai bizonyítékot kaptunk rögtön másnap, a japán földrengés, cunami és atomkatasztrófa tényében. Ami természetesen nem egyetlen esemény volt, hanem hetekig tartó erős megpróbáltatás, aminek még most sincs vége. S az arab világ forrongása is ide tartozik. Bizonyára még hosszan sorolhatnánk az eseményeket, de most az összefüggésekre szeretném felhívni a figyelmet.
A maja naptár alapfokú ismeretében tudjuk azt, hogy két, egymást követő idősáv közötti energiakülönbség hússzoros. Ez azt jelenti, hogy a jelen korszak energiaszintje hússzorosa az előző korszakénak. Az, hogy március 9-én elindult az új és egyben utolsó idősáv, azt jelenti, hogy az az energiaszint, ami 1999 óta jelen volt a világban, most a hússzorosára emelkedik. A nehézség csak az, hogy az éppen lezárult (1999-2011-ig tartó) korszakban kb. 12 évünk volt arra, hogy az energia a hússzorosára emelkedjen, s mi alkalmazkodjunk hozzá. Most nyolc hónapunk van rá. Ezért az átalakulás gyorsabb, s ennek megfelelően intenzívebb, mint az elmúlt időszakokban. Ennek a hatását már most is érezzük, sajnos káosz, félelmek és bizonytalanságok formájában, mind egyéni, mind világviszonylatban.
Ezt nem azért írom, hogy bárkiben is félelmet keltsek, ellenkezőleg: a helyzet tisztázásával megnyugodhatunk, s felkészültebben nézhetünk a nagy átalakulás elébe, - amit már oly régóta várunk.
Könnyebben megértjük a jelenségeket, ha arra gondolunk, hogy mi történik akkor, amikor az ember egy magas rezgésű, szent energiával találkozik. A találkozás lehet nagyon kellemes és felemelő, de megvan a maga utóhatása: a Fény eltávolít belőlünk mindent, ami tőle sötétebb. Tehát megérinti lelkünknek azon részeit, ahol még tisztázatlan, feldolgozatlan élmények, hiedelmek, érzések vannak - többnyire tudattalanul. S mindezt felhozza a tudatosba. Ilyenkor az emberek csak azt veszik észre, hogy valami rettenetes, ijesztő dolog történt az életükben, amit sokan úgy értelmeznek, hogy "Én megindultam a fény felé, most támad a sötétség!" vagy úgy, hogy "Jaj, biztosan valami rosszat tettem!"
Mindkét felfogás poláris, nagyon anyagba zárt felfogást tükröz, s ezért nem mutat túl a felszíni jelenségeken. A lélek mélyebb szintjeit is figyelembe véve, a Fénnyel való találkozás hatására a tudattalanba "becsomagolt", "lenyomott" fájdalmas, félelmetes, kellemetlen emlékek, élmények a felszínre emelkednek, s megjelennek a környezetünkben, hétköznapjainkban. S amikor mi megrettenünk ettől, és elkezdünk azon gondolkodni, hogy vajon miért is történt ez velünk, akkor tudnak valóban tudatosulni ezek a tartalmak, s ha ez megtörtént, akkor kezdhetjük el "helyre tenni" és meggyógyítani lelkünk sötétebb részeit.
Normál esetben ilyenből egy élet alatt néhány van. Most azonban nem az emberiség normál hétköznapjait éljük, ezért mindez sűrítve, intenzíven, rövid idő alatt zajlik le. S mivel ezt a kozmikus helyzetet a Teremtő akarta így, természetesen segítő kezet is nyújt mindazoknak, akik ki akarnak jutni saját lelkük sötétségéből. Ezért a helyzet, amiben vagyunk, nehéz, de boldog is. Erről gyakran az a pap jut eszembe, aki az egyik húsvéti misén elmesélte, hogy egy kislány megkérdezte tőle: "Tessék mondani, Jézus a kereszten szenvedett, vagy boldog volt?" S ő azt válaszolta: mindkettő.
Az átalakulás, a megtisztulás, a beavatás utolsó pillanatai mindig a legnehezebbek: ilyenkor a legmélyebb félelmek szakadnak a lélekre, elhagyatva, végtelenül egyedül és a pusztító erőknek kiszolgáltatva érzi magát. Pontosan ugyanúgy, mint ma.
De Isten végtelen kegyelme és szeretete van a félelmek, a káosz és az elhagyatottság mögött mindazok számára, akik a Fényt választják. Pontosan úgy, ahogy ma.
Akik az elmúlt években ráhangolódtak az átalakulás különböző hullámaira, azok mára már szeizmográf érzékenységgel észlelik a rezgés emelkedési hullámokat. Ilyenkor az ember azt veszi észre, hogy nem jól van, lelkileg-testileg valami gyötri, rossz dolgok történtek a családban, munkahelyen. Ezt először mindenki a saját "batyuja" részeként értékeli, azaz, biztos benne, hogy az ő egyéni problémája. Majd aztán kiderül - s az utóbbi időben napra, órára pontosan -, hogy ugyanazok a tünetek, események a baráti körében is megtörténtek, s valóban órára pontosan. Ezen aztán elgondolkodik az ember, s kicsit meg is nyugszik, hogy akkor mégsem csak az ő problémája. "Biztos, hogy megint van valami a levegőben" - szokták mondani ilyenkor, s most már tudjuk is, hogy mi: az új, magasabb rezgésű energia.
Az emberiséggel éppen most zajló, spirituális események közül egyet emelnék ki: Valószínűleg sokan tudják, hogy jövőre lezárul egy közel 26.000 éves periódus, egy precessziós kör. Ennek most nem a csillagászati és asztrológiai vonatkozásait említeném most meg – ami szintén nagyon izgalmas -, hanem azt, hogy mi ennek a körnek a spirituális jelentése.
Egy precessziós kör - vagyis, amíg a Tavaszpont körbejár az állatövön - kb. 26 ezer évig tart, az emberi magzat fejlődése kb. 260 napig. Erős analógia látszik a spirituális és a fizikai születés között: ez a 26.000 év egy érési szakasz, amit nevezhetünk egy teremtési korszaknak is. Ez alatt az idő alatt az emberi faj lehetőségeket kap arra, hogy a tudatát egy - vagy több - szinttel magasabbra emelje. S ha ez sikerült, egy új fejlődési ciklust kezdhet, a magasabb tudatszinten. A Tavaszpont átlépése egyik állatövi jegyből a másikba mindig válságokkal járt, hiszen egy újabb érési szakaszt vezetett be. Amikor a lélek fejlődése végigjárja az állatöv által nyújtott lehetőségeket, akkor eljut az utolsó, a 12. házba, a Halakba. Itt lezárul a fejlődés, és a feloldó energiák előtérbe lépnek, hogy leoldják a lélekről mindazt, amit nem vihet magával az örök hazába. Leoldják mindazt, ami távol van Isteni Lényétől, Isteni Önvalójától. Ezért a halandó részünk ilyenkor halált, pusztulást, veszteséget, félelmet, kilátástalanságot él meg.
Halhatatlan részünk viszont tudja, hogy az igazi "élet" és fejlődés most nem a felszínen, a külvilágban van, hanem belül, a lélek mélyén. Amit most megérlelünk odabent, az fog a következő fejlődési szakaszban - ami minimum 26.000 év - egy új fizikai valóságot körénk teremteni.
A 12. házban való tartózkodás a mi szempontunkból olyan, mint a mag a hó alatt: kívül még nincs jele az életnek, de belül, a mélyben már lezajlott az átrendeződés, már elhelyezkedtek az új élet csírái, s csak a kellő időre várnak, hogy kibújjanak, s meghódítsák az új világot.
Az emberiség végigjárt egy 26.000 éves érési ciklust. Az "érettségi vizsga" utolsó, s talán legnehezebb "tételeit" húzzuk most, de a tét nagy: új élet egy megtisztult világban!
S a dolgok gyakorlati részére térve, sokan megkérdezik: mit tegyek a hétköznapokban, hogy bírjam az átalakulás iramát, hogy a nehéz energiák ne húzzanak le? Biztos, hogy nem egy mondattal lehet erre válaszolni, ezért csak a legfontosabbakat emelem ki.
Ha tudatosul bennünk valami "sötét" folt, igyekezzünk meggyógyítani, megfelelő felfogással, életmóddal, esetleg terápiával. Arra, hogy hogyan tűrjük a "tudattalan vízözönét*" csak azt tudom javasolni, hogy tudatossággal, növekvő összeszedettséggel, meditációval, belső nyugalommal, békével.
Mindezt akkor tudjuk megtenni, ha erősödik bennünk az örök szellem, Isteni Önvalónk. De pontosan ez az "érettségi vizsga" tétje: mennyire tud bennünk, s rajtunk keresztül megnyilvánulni saját Isteni Énünk. Csak az marad talpon a "tudattalan vízözönében", akinek a tudata éber, fényes, erős. Ez a tisztító tűz, ez a szétválasztás, amin át kell mennünk ahhoz, hogy egy megtisztult világban élhessünk.
Bár a folyamat nem könnyű, s a külső események nem megnyugtatók, mégis arra buzdítok mindenkit, hogy amennyire képes, győzze le a félelmeit, s ne engedje, hogy ezek a hatalmukba kerítsék.
Bátorításul el szoktam mesélni azt, hogy a 2004-es ázsiai cunami után egy fotós a helyszínen járt, és képeket készített. Legalább húsz képen pontosan látszott, hogy az áradat mindent letarolt - két kivétellel: a buddhista és a keresztény szentélyek érintetlenek maradtak.
Azt hiszem, ebből minden érthető: a pusztító erők pontosan "tudják", hogy mikor, hol és kit vihetnek magukkal. Hasonló a hasonlót. De a tiszta, magas rezgést kikerülik, s ezt bizonyítják azok a tények is, hogy sokszor a földrengés is érintetlenül hagyja a spirituális központokat: a templomok gyakran sértetlenek maradnak - még akkor is, ha ezt a Lay vonalakon való építkezéssel magyarázzák.
Ez bátorításul szolgál a számunkra.
Egyrészt töröljük a tudatunkból a "katasztrófa" lehetőségét, így csökkentjük annak esélyét.
Másrészt tudatosan csökkentsük félelmeinket, s ezzel szintén emeljük a "köz-rezgést".
Harmadrészt tudjuk, hogy az ősi, spirituális tanítások szerint mint bent, úgy kint: ha a lelkünkben tiszta, magas rezgésű energiák vannak, ha igyekszünk minél közelebb kerülni Isteni Énünkhöz, s benne élni, akkor "a sötétség előlünk kitér".
Ennek eléréséhez kívánok Olvasóimnak égi áldást, belső békét, szeretetet és Fényt!
.
Szabó Judit Írása
