Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2012 - avagy jön az Aranykor?

2012. március 26. 08:41
2012. dec. 21. kapcsán van egy elég népszerű és az asztrológia berkeiben is gyorsan terjedő elképzelés arról, hogy most kezdődik az Aranykor… no hát akkor, járjunk utána ennek!
Az idő misztériuma

A tudomány legmaterialistább szakaszában, minden mást (többek közt a józan eszet is) kizárva  egyeduralkodott az a pozitivista szemlélet, miszerint az idő lineáris. Ebből adódóan az időnek csak mennyiségi jellege van: több idő telt el, kevesebb idő telt el. Az idő minőségéről szó sincs…

Nem úgy a szellemi alapokon nyugvó, ősi bölcsességből származó tudományokban! Az asztrológia egyik alapigazsága, amit előrejelzésnél használunk, az, hogy mindennek megvan a maga ideje! Bármit is kezdünk el, ha azt nem a folyamatnak megfelelő időminőségben tesszük, a legnagyobb erőfeszítéseink ellenére sem leszünk sikeresek, és nem az elvárt eredményt kapjuk,

Mindenféle metafizikai bizonyítás nélkül induljunk ki abból a tapasztalatilag is kiválóan alátámasztható tényből, hogy az idő ciklikus, periodikus, ami a világegyetem égitesteinek forgási/keringési idején alapul. (Aki nem hiszi, járjon utána! Itt kezdheti: nappalok-éjszakák; holdfázisok; évszakok stb.) Vegyük hozzá még az analógia tant is, hogy eljussunk oda, hogy a mikrokozmikus rendszerek az idő nagyon kis egységeivel működnek (elektronpályák keringési ideje, a fény periódusideje stb.), míg a makrokozmikus rendszerek (naprendszerek, galaxisok) az idő hatalmas egységeivel – mindennek persze akkor van értelme, ha az időt mondjuk az emberi élet hosszához viszonyítjuk. Ez azért célravezető jelen esetben, mert erről van tapasztalatunk.

 

 
Csillagászati tények fényében

Naprendszerünkben a személyes “bolygók” (Merkúr, Vénusz, Mars + Hold és Nap) keringési ideje a 88 naptól a 687 napig terjed, míg a külső bolygók keringése már századokban mérhető (pl. a Plútó 248 év alatt kerüli meg a Napot). Ha tovább tágítjuk az idő periódusát, eljutunk oda, hogy a Föld ferde tengelye 25.920 év alatt ír le egy teljes kört (egy kúpot kialakítva) a Zodiákuson – ez a tengelyprecesszió. Platón ennek a világévnek az 1/12-ét hívta világhónapnak (érának), és jelenleg arról folyik a vita, hogy most már beléptünk-e a Vízöntő érába vagy még a Halak érájában vagyunk. (Egy éra 25.920 / 12 = 2160 év).

Látjuk, hogy nem csak a modern csillagászat volt ezeknek a tényeknek a birtokában, hanem az ókori görögök is jól ismerték ezt a hatalmas ciklust, amit többek közt az indiaiak is már évezredek óta használnak.

Mit mondanak a Védák?

Az indiai szent iratok, a Védák – melyekből a védikus asztrológia is ered – természetesen részletesen beszélnek a világévről. Egy múlt században élt bölcs asztrológus, látó, név szerint Sri Yukteswar, a Védák alapján arról tanított, hogy a világév Arany-, Ezüst-, Bronz- és Vaskorra oszlik, melyek egymáshoz viszonyított időtartama 4:3:2:1. Az egyes korok (yugák) elején és végén van egy 10%-os átmeneti időszak, amikor az adott korszak befejeződik, lecseng ill. az új elkezdődik. A teljes ciklusnak van egy leszálló és egy felszálló ága, és a korok az ábrán látható módon követik egymást.

Sri Yukteswar 1000 évre (+ 2 * 100 év átmeneti időszakra) teszi a Vaskort, így a négy kor ideje (Vaskor…Aranykor) az alábbiak szerint alakul (zárójelben az átmeneti időszakokkal):

1000 + (2 * 100) + 2000 + (2 * 200) + 3000 + (2 * 300) + 4000 + (2 * 400)  = 12.000 év.

A Bronzkor kezdete

Sri Yukteswar i.sz. 500-at nevezi meg annak a pillanatnak, amikor a sziderikus és a tropikus asztrológia Kos 0°-a megegyezett. Ez egyben a Vaskor (Káli yuga) felszálló ágának kezdete is (az ábrán a legalsó rovátka, a legnagyobb sötétség ideje, ami az ókori Róma szétesése utáni kaotikus időket jelenti), tehát az egyes korok elkövetkezte így alakul (időszámításunk szerint, nem elkülönítve az átmeneti korszakokat):

Vaskor (Káli yuga):  500 – 1700
Bronzkor (Dwapara yuga): 1700 – 4100
Ezüstkor (Treta yuga): 4100 – 7700
Aranykor (Satya yuga): 7700 – 12.500
Eszerint azt látjuk, hogy a Vaskorból a Bronzkorba való átmenet 1600–1900 között megtörtént, és jelenleg már a Bronzkor kezdeti szakaszában vagyunk. Ezt egyfelől igazolni látszik, hogy pl. a kvantum-mechanikával megindult a tudományban egy olyan folyamat, ami elkezdte kivezetni az emberiséget a totális materializmusból.

Hogy jön ide 2012?

A világév fenti 24.000 évét helyettesítsük az asztronómiailag kiszámított 25.920-szal. Ekkor a Vaskor nem 1000 + 2*100 év lesz, hanem 1080 + 2*108 év, a Bronzkor: 2160 + 2*216 stb. Ennek alapján, ha az 500-as időpontot elfogadjuk a Vaskor felszálló ága kezdetének, akkor a Bronzkor kezdeti időpontjára a következő időpontot kapjuk:

500 (Vaskor legmélyebb pontja) + 1080 (Vaskor hossza) + 2 * 108 (a Vaskor elejének és végének két átmeneti időszaka)  + 216 (a Bronzkort bevezető átmeneti időszak) = 2012.

Érdekes egybeesés...

És hogy a számokkal való utólagos bűvészkedés gyanúját elhessegessük, megjegyzem, hogy Sri Yukteswar “The Holy Science” című művét (amiben a 24.000 éves ciklust kifejti), 1894-ben írta. Akkor még feltehetőleg nem volt “2012 őrület”. Persze a fenti levezetésnek is van egy gyenge pontja: a Kos 0°-fok 500-ban… Erről nagyon megoszlanak nem csak a nyugati, de az indiai asztrológusok és csillagászok véleményei is.

Mindegy, amit biztosan állíthatunk, hogy nem kezdődik el az Aranykor 2012-ben!

Egyébként erre a józan ész alapján is rájöhettünk volna, hiszen a természetben sosincs ugrás, csak folyamatos változás. A Fény a legsötétebb napon, a téli napforduló idején születik meg, de majd csak a nyári napforduló idejére éri el a csúcsát, amikor a Nap a leghosszabb ideig ragyog. Közte azonban ott van a tavaszi kikelet, ami szimbolikusan jelentheti az átmenetet a Vaskorból az Aranykorba. Hívjuk ezt az átmenetet Bronzkornak ill. Ezüstkornak.

Félreértés ne essék, nem vagyok az Aranykor „ellendrukkere”, az én lelkem is ugyanúgy szomjazik egy valóban emberhez méltó, szakrális, a szépet, a  jót és az Igazat mindenek fölé emelő, békés társadalom, egy ragyogó magaskultúra iránt, ahol a Földön az égi törvények uralkodnak! De ha belegondolunk, mennyi munka és erőfeszítés, no és persze gyökeres szemléletváltozás kell még ahhoz, hogy a Földet, mint élőlényt megtisztítsuk attól az irdatlan szemét-tengertől, amit az elmúlt párszáz évben termeltünk, rájövünk, hogy ez bizony nem megy egyik napról a másikra, hanem bizony évszázadokba telik.

Elrontani, tönkretenni valamit, esőerdőket naponta hektárszámra kiirtani, folyókat megmérgezni, radioaktív anyagokat elásni, olajat a tengerbe önteni stb. gyorsan megy, ám a regenerálódáshoz, a valódi gyógyuláshoz sokkal-sokkal több idő kell. Véleményem szerint ennek a gyógyulási fázisnak – a Bronzkornak – jött el most, 2012-ben az ideje. Az már önmagábani is bíztató, hogy a Vaskor sötétségéből kitörtünk végre, és a Bronzkor igazi felüdülésnek tűnik majd e súlyos évezred után!

Kárpáti Gábor Csaba
karma asztrológus
astrokarma.org

http://www.astronet.hu

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 8
Összes: 3175691
Hónap: 37007
Nap: 605